| | | |||||
| | | | ||||
A KOLLÉGIUM LEVÉLTÁRA A református egyházi iratok összefüggő gyűjtése, rendezése és levéltárrá formálódása – sajátos egyházi jelleget hordozva – egybeesett a magyarországi állami levéltárak létrejöttével. A levéltárügyet irányító törvényes rendelkezések befolyásolták ugyan az egyházi levéltárak alakulását, de függetlenségüket nem érintették. Magyarországon az 1723. évi (XIV. tc.) országos törvény alapján az egyházi levéltárak önálló szerveződése – közjogi fontosságukra tekintettel – a megyei és a családi levéltárak létesítésével hozzávetőleg egyidejű.1 A kollégiumi levéltár működéséről már 1750-ből van adatunk.2 A Tiszántúli Református Egyházkerületi Levéltár adminisztrációja pedig 1769-ben készült.3 Viszont egy évszázad kellett még ahhoz, hogy a református egyházi levéltárak munkája tudományos szinten megkezdődjék. E jelentős fordulatnak úttörője id. Révész Imre levéltárnok, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, aki A levéltárnak megóvásáról és rendezéséről, főtekintettel a magyar protestáns egyházi levéltárakra4 címen kiadta az első magyarországi levéltártani kézikönyvet,5 amely tudós meggyőzéssel felhívta a figyelmet a magyar levéltárügy fontosságára.6 E tanulmány képezte az alapját az egyházkerületi és kollégiumi levéltár fejlődésének. Kezdeményezését hetven év múlva Szabó István folytatta – a Református Egyetemes Konvent által kibocsátott Levéltári Szabályzathoz készített – tudományos szempontokra ügyelő Levéltári Útmutató-val.7 Sajnos, gyakorlati hatása elhúzódott, de a II. világháború után az egyházi levéltárak újraszerveződése idején a szakmai irányítás központosításáig hasznos kézikönyvvé vált. Az egységes magyar levéltárhálózat 1947. és 1950. évi országos törvényes rendelkezések alapján szerveződött. Az egyházi levéltárak, mint nemzeti értékű magánlevéltárak az 1969. évi 27. sz. törvényerejű rendelettel váltak szaklevéltárakká. A kollégiumi levéltár az egyházkerületi levéltárral 1951-ben egyesült, s mint a Tiszántúli Református Egyházkerületi Levéltár II. szekciója működik. A kollégiumi levéltár felépítése, rendszere szorosan összefügg a Kollégium vezető, irányító, igazgatási, oktatási és gazdasági szerveinek, testületeinek, hivatalainak, intézményeinek, tisztviselőinek, különböző egyesületeinek, köreinek irattermelésével. A Kollégium különböző szintű iratképző személyeinek és szerveinek tevékenysége során keletkezett, gyűjtött, őrzött, rendezett iratok együttesei képezik a levéltárat. A reformáció utáni században diákönkormányzat működött. A szellemi irányítást a senatus scholasticus, a fegyelmi intézkedést – fel- és altörvényszék – a sedes iudiciaria, a gazdasági irányítást a curatoratus vezette. A debreceni és váradi iskola egyesülése után – 1657–1792 között – a kollégiummá nőtt iskola szervezete kibővült, irattermelése megszaporodott. 1745 után a főfelügyeleti szerv a „curatoratus et professoratus” lett s az ügyintézés a rectori illetve igazgatói, seniori, contrascribai és gazdai hivatal jogkörébe tartozott. A Kollégium 1792. évi szervezeti átalakítása után a gazdasági irányítást köz-pontosították. A diáktisztviselők kezelésében lévő, különböző célokat szolgáló pénztárak (kasszák) egyesített kezelésére létesült a kollégiumi pénztár, felügyeletére a „localis curatoratus”. Ezt követően megalakult a gazdasági ügyek vezető testülete, az „oeconomia sessio”, mely 1831-től gazdasági gyűlés, 1841-től gazdasági választmány, 1878-tól gazdasági tanács, majd 1935-től – a jogfolytonosságot megtartva – intéző tanács néven tevékenykedik. Megszűnt a diákgazda tisztség, helyette a gazdasági ügyvitelt választott tisztviselő: a kollégiumi kurator végezte. A gazdai hivatalból gondnoki hivatal lett. A contrascribai hivatalt pedig 1875-ben felváltotta a háznagyi hivatal. A peres ügyek intézése az ügyészi hivatalban folyt. A gazdasági ügyek elválasztása után a „professoratus” jogkörében az oktatásügy maradt, a rector professzor elnöklete alatt mint „közös tanárkar” ülésezett. A Kollégium egységes oktatási szervezetéből az 1792. évi iskolai törvény alapján a gimnázium és elemi oktatás fokozatosan kivált, külön igazgatói hivatallal és ügykezeléssel. A teológiai, jogi és bölcseleti oktatás a XVIII. században közös akadémiai keretben folyt. Elsőként 1800-ban jogi tanszéket alapítottak, külön dékáni hivatal 1893-ban alakult, s önálló ügykezelése ezután kezdődött. A másik két kar szétválasztása elhúzódott; a bölcseleti kar dékáni hivatala csak 1908-ban kezdte meg munkáját. Az egyetemmé alakulás után a teológiai oktatás 1914–1950 között egyetemi keretben folyt. Ezalatt a református lelkész- és tanárképzés előmozdítására a Kollégiumban Lelkészképző Intézet és Tanárképző Intézet működött, külön-külön hivatallal és ügykezeléssel. A teológiai oktatás – egyetemi fakultás jellegét megtartva – a Kollégiumban folytatódik. A gazdasági, oktatási és fegyelmi felügyelet gyakorlására alakult 1858-ban a Főiskolai Felügyelő Bizottmány, mely 1876-tól Igazgató Tanács, 1950-től Külön Igazgató Tanács néven intézkedik. A Kollégium diákjainak a reformáció óta a bentlakás és étkezési lehetőség biztosított volt, de internátus és tápintézet külön ügykezeléssel és irattermeléssel csak a XIX. században jött létre. 1912-ben épült az akadémiai internátus, s megalakult az „internátusi és tápintézeti bizottság” a Gazdasági Tanács felügyelete alatt. A Kollégium gazdasági, oktatási és fegyelmi szervezetén belül a tanárok, diákok, tisztviselők hivatali teendői folytán sok irategyüttes képződött, mely vagy az egyes hivatal irataiba, vagy külön gyűjteménybe került. Önálló irattermelése volt a tanárok és diákok egyesületeinek. A Kollégium épületében elhelyezett tudományos gyűjtemények: a Nagykönyvtár, Levéltár és Múzeum az egyházkerület elnökségének felügyelete és irányítása alatt szintén önálló iratképző szervek. A Levéltár rendszeréről és anyagáról fondjegyzék8 és ismertető9 készült. A következő rövid áttekintés bemutatja a Levéltár fejlődését, vázlatos összefoglalót ad a rendezési módszerekről, felhívja a figyelmet a levéltári anyag forrásértékére, a tudományos kutató és feldolgozó munka lehetőségeire. I. A LEVÉLTÁR TÖRTÉNETE 1. A levéltár kialakulása A Debreceni Református Kollégium levéltári anyagát a reformáció utáni időben az államjogi, felekezetjogi, valamint Debrecen városhoz fűződő kapcsolatokról szóló okmányok és a Kollégium anyagi javainak igazolására szolgáló birtokjogi és adományozási oklevelek alkották. A városi iskolától a XVI. század első felében történt elszakadás után a Kollégium külső-belső rendjét, a tanulók fegyelmezését és tanulmányi előmenetelét előíró iskolai törvényeket, utasításokat, szabályzatokat, a korabeli diáknévsorokkal együtt szintén összegyűjtötték. Sajnos, a reformáció idején kialakult iskolai élet első forrásai az 1564. évi tűzvészben, majd az 1704–1706 között zajló háborús időszakban nagyrészt megsemmisültek. Balogh Ferenc szerint a XVII. századból csupán 43 okirat maradt fenn. Ez a szám a rendezetlen iratcsomókból előkerült okmányokkal szaporodott. A viszontagságos, háborús időket követően a Kollégium iratainak számbavétele Rákóczi Ferenc szabadságharcának bukása után, a szatmárnémeti békekötést követően a könyvtár rendezésével egyidejűleg történhetett meg. Az 1712. évi Acta sedis scholasticae iudiciaria-ban lévő bejegyzés a kollégiumi javak számbavételekor említi a Kollégiumra vonatkozó 1609. évvel kezdődő donációs levelek, alapítványi levelek és a sedes jegyzőkönyvei voltak.10 Az 1726. évi átadási jegyzéken a „leveles láda” tartalmának felsorolásából kiderül, hogy az iratokkal együtt tartották a pénzgyűjteményt is.11 1727. április 28-án a leveles láda átadásakor 14 antik pénzt tartottak nyilván. 1730 áprilisában Szeremlei József által készített katalógus és 1733-ban Szőnyi Mihály átvételi igazolása részletes tájékoztatást ad az okmányokról. A pénzgyűjtemény mellett a leveles ládában vannak a szabadságlevelek, a különböző iskolai, törvényszéki, iskolatanácsi jegyzőkönyvek, donációs és alapítványi okmányok, valamint egyéb régiségek.12 A XVII. századi és a XVIII. század eleji romlások után 1747-ben a főiskola okmányairól készült jegyzék alapján állította össze 1750. június 8-án Hatvani István professzor a főiskolai iratok katalógusát, mellyel („in tabulario Collegii”) a „Kollégium levéltárában” elkezdődött a tulajdonképpeni levéltári munka.13 A jegyzék legértékesebb darabja az említett XVII. század előtti 43 oklevélen kívül a főiskola 1657. évi törvénykönyve Komáromi Csipkés György saját kezű írásával.14 1752. szeptember 10-én tartott gyűlésükön a Kollégium tanárai célul tűzték ki, hogy a háborús időkben elveszett iratokat felkutassák. Megkeresték ebben az ügyben a városi tanácsot és az esetlegesen odakerült iratok visszaadását kérték. 1759-ben az egyházkerületi közgyűlés felismerve az iratok megőrzésének jelentőségét, a levéltár felügyeletét a könyvtárral együtt professzori ellenőrzés alá helyezte.15 A tanárkar 1760. szeptember 17-i döntése előírta a tanárok felügyeleti kötelességét.16 A könyvtár és levéltár felügyeletével Sinai Miklós professzort bízták meg, aki fontos kötelezettségének ismerte fel a levéltári anyagnak a könyvtári anyagtól való elválasztását és addig diáktisztviselők által őrzött iratok számbavételét. A levéltár-történetírók ezért számítják Sinai Miklóst, mint a tanárkar megbízottját a Kollégium első levéltárnokának. Munkáját a tanári állásától való megfosztásáig végezte, s tisztségéről nem is mondott le. Hatvani István és Sinai Miklós úttörő levéltári munkája nyomán a XVIII. század második felében már következetesen folyik a rendszeres levéltárgondozás. Az egyházkerületi közgyűlés 1759. január 17-én a szatmári iskola-könyvtár katalógusának levéltárba helyezését elrendelő határozata a „levéltár” létére utal,17 s 1764-ben „levéltári láda” készíttetéséről gondoskodik. Ezzel egyidejűleg a „leveles láda” elnevezést végleg felváltja a levéltár: „tabularium” meghatározás. Sinai Miklós munkássága 1760 után az egyházkerületi levéltár rendszerezésére is hatással volt. Gondos levéltári felügyeletével és iratgyűjtő szenvedélyével vett részt az egyházkerületi levéltári anyag számbevételében. A megkezdett levéltárfejlesztő munka kiterjedt az oklevélmásolásra, iratgyűjtésre s regisztrálásra egyaránt. 1760. június 5-én az egyházkerületi közgyűlés úgy határozott, hogy a pesti Commissio aktáit a Kollégium professzorainak irányításával a diákokkal lemásoltatja. 1764-re elkészült a munka, két kötetben, 4400 oldalnyi terjedelemben, Hatvani István keze írásával hitelesítve. A rendszeres oklevélgyűjtés kiterjedt az egyházközségeknél levő iratanyagra is. 1769 augusztusában felszólította az egyházkerületi közgyűlés18 az espereseket, hogy hivatalos ügykezelésük során keletkezett iratokról hiteles másolatot készíttessenek, és helyezzék levéltárba. Sinai Miklós gyűjtő, másoltató, történetírói munkásságán túl folyamatossá tette az iratok rendszerezését és levéltári kimutatások készítését. 1774 januárjában az egyházkerület a notárius mellé regisztratort állított, aki a jegyzőkönyveket, okmányokat, leveleket köteles volt leltározni és rendben tartani.19 A Kollégium alapítványainak első jegyzéke szintén e rendszerező munka eredménye, amely 1784-re készült el 85 lapnyi terjedelemben: Relatio de fundationibus Collegii Debreceniensis et Documenta címen, számba véve 135 oklevelet. Ezt követte 1772–1797 közötti időről a kollégiumi iratok és kollégiumi könyvtár közös jegyzékének elkészítése.20 2. A szervezett levéltári munka kiszélesedése (1792–1914) A Kollégium 1792. évi szervezeti átalakítása után – a felügyeletileg egyházkerületi joghatóság alá került – kollégiumi levéltárat a superintendens által kiküldött politikai és ökonomiai adminisztrációt vizsgáló bizottság ellenőrizte. 1792. április 23-án a bizottság az egyházkerületi elnökség utasításait követve a fundácionális okmányokat konskribálta, regisztrálta, de más, Kollégiumot érintő levelek és egyéb rendbeli írások leltárának elkészítésére nem került sor. Az egységes levéltárszervező munkát két tényező hátráltatta. Egyrészt, hogy a rendszerező munkában Sinai Miklós professzor már nem vett részt az őt ért támadások miatt, másrészt a Kollégium diákönkormányzatának tisztségviselői a hatáskörükben képzett iratokat 1792-ben még hivatalukban tartották. A senior gondozta mint levéltári anyagot a Kollégium legfontosabb dokumentumait: a sedes scholastica jegyzőkönyveit, az alapítványi és egyéb fundácionális leveleket és a hozzátartozó okmányokat, seniori naplókat, számadási iratokat, könyveket. A többi diáktisztviselő által őrzött iratok még évtizedekig nem voltak besorolva a központi anyagba, mert nem képviseltek jogi értéket. Ilyenek voltak pl. a familiárisok inspektoránál levő szolgadiákokról vezetett katalógusok és diáriumok.21 Néhány példa a századforduló után a levéltári anyag gyarapodására : 1794-ben a szolgák inspektoránál még csak a Catalogus Maior és a Catalogus Minor volt, de a megőrzésre kerülő naplók száma 1813-ra 11 kötetre növekedett; 1816-ban már 11 temetési könyvet is az inspektoroknak kellett őriznie 9 régi és 4 új diárium mellett. 1822–23-ban Szikszai Benjámin szolgadiák-felügyelő 13 diáriumot, 12 régi és 9 új temetési könyvet őrzött hivatalában. Más jellegű iratokkal is bővült a levéltári anyag. 1808-ban hozott egyházkerületi határozat értelmében a tanári beköszöntő beszédeket is megőrizték. Az akadémiai promociók, rektoriák ügyében hozott egyházmegyei vélemények 1810-től szintén levéltárba kerültek. 1811-ben a sárospataki főiskola tanítási rendjéről készült okirat, egyházkerületi döntés alapján a kölönböző deputációk munkájáról való feljegyzések, a lelkészek igehirdetései és imádságai, tudományos kéziratok, külföldön tanulók engedélyei, róluk szóló jelentések, diákok feljegyzései gazdagították a megőrzésre kerülő iratanyagot.22 A XVIII. században a kollégiumi iratok egységes és szervezett gondozására a „tabulárium” kicsinek bizonyult. Ennek a munkának 1794-től Budai Ézsaiás professzor lett az irányítója. Vezetése mellett nemcsak folytatódott a levéltári anyag gyűjtése, de 1813-tól mint egyházkerületi főjegyző szorgalmazta az újjáépült Kollégiumban külön-külön szoba kialakítását az egyházkerületi és kollégiumi levéltári anyag részére. 1822–23-ban az „archívum szobák” használatba vételével a „levéltár” nemcsak az iratok összességét, de a levéltári szobát, illetve raktárt is jelentette.23 Budai Ézsaiás mint püspök biztosította a levéltár fejlődését a négy különálló – kerületi, konventi, nagykönyvtári és kollégiumi – levéltár anyagának véglegesen a Kollégiumban történő elhelyezésével. 1822 augusztusában elrendelte a közgyűlés a főiskolai levéltár számbavételét, és a munka elvégzésével egy küldöttséget bízott meg. A „Debreceni Ref. Collégiumnak egy bepecsételt ládában lévő litterale instrumentumának rendbe szedésére kiküldött deputáció által készített elenchus” feliratú jegyzéket – az egyházkerületi elnökség javaslatára – 1823. áprilisában a közgyűlés mint a Főiskolai levéltárról szóló jelentés-t jóváhagyta.24 Egyidejűleg – a tanárkar javaslata alapján – állandósította a főiskolai levéktárnokságot. A kollégiumi levéltár önálló, egyházkerületi főhatóság által törvényesített levéltárnok vezetése alatti működését 1823-tól számítjuk. Így lett az egyházkerület által megbízott első – a történeti folyamatban azonban Hatvani István, Sinai Miklós, Budai Ézsaiás után – a kollégiumi levéltár negyedik levéltárnoka 1823 áprilisától Kerekes Ferenc, aki tisztségét 1850. július 29-én történt haláláig hűséggel és hozzáértéssel viselte. Kerekes Ferenc levéltárnok – iratjegyzék alapján – 33 fasciculusra bontva vette át a kollégiumi levéltári anyagot. E jegyzékben még nem szerepelnek a kollégiumi tisztviselők által vezetett könyvek, feljegyzések, de azok levéltári elhelyezése megkezdődött. Levéltárnoksága alatt rendszerezte az okleveleket, iratokat, nyomtatott könyveket.25 Az iratok közé besorolta az egyházkerület által 1828-ban megvásárolt Sinai Miklós-féle kézirathagyatékot; 1835-ben gyarapítani szerette volna a levéltári anyagot a Kazinczy Ferenc iratainak megvásárlásával, de ebben a tanárkar nem támogatta. Így azoknak csak egy része, Sárvári Jakab ajándékozása révén 1847. február 10-i közgyűlési határozattal került a Kollégium tulajdonába. Tervei közt szerepelt a Nagykönyvtárban levő levéltári anyag könyvektől való elválasztása és a levéltár gyűjtőkörének meghatározása. Célkitűzését az egyházkerület támogatta. Az 1840. március 4-i jegyzőkönyv őrzi a közgyűlés határozatát, melyben a kollégium könyvtárában levő, egyházkerületet érintő fejedelmi okleveleket a levéltárnak átadni rendeli. Kerekes Ferenc gondosan kezelte a Kollégium alapítványi okleveleit és iratait. Szolgálata alatt kerültek levéltárba a Récsei János-féle végrendelet, az Andaházy-Szilágyi-, Szarka–Sulyok-alapítvány és a Teleki-féle hagyaték, Keresztesi-Deák János és Buttler János végrendelete stb. iratok. Az egyházkerületi közgyűlési jegyzőkönyvben nyilvántartott alapítványi jegyzéket összehasonlította a levéltárban levő kimutatásokkal. 1841-ig rendezte, gondozta és gyarapította a pénzgyűjteményt, gyakorlattá tette a használaton kívüli pecsétnyomók levéltári elhelyezését. Szorgalmazta a levéltári raktárak bővítését és korszerűsítését is. 1842 augusztusában erre megbízatást és anyagi fedezetet eszközölt ki az egyházkerületi közgyűléstől.26 Értékes és sokrétű munkássága idején került sor 1835-ben a kollégiumi skribaintézmény jóváhagyására. Az 1836. évi iskolai törvény rendelkezik jutalmazásukról: legációba menetelkor 5-tel előbb választhatnak. Így jutott megfelelő számú írnok az egyházkerületi és kollégiumi levéltárnok mellé. Levéltári kutatása alapján írta meg – kéziratban meglévő – művét: Jegyzések a Kollégium adminisztrációjáról címen.27 Halála után a tanárkar javaslatára 1850. szeptember 1-i hatállyal – gyűléstilalom miatt – Szoboszlai Pap István püspök Buzás Pál jogi professzort nevezte ki levéltárnoknak. A főiskolai levéltár első rendszeres katalógusa 44 éves levéltárnoksága alatt készült. Mint jogi professzor, a levéltár rendjére ügyelt, felügyeletet gyakorolt, de a munka rendszeres és folyamatos vitele érdekében Menyhárt János személyében helyettesről gondoskodott. A levéltár kutatásra alkalmas állapotát igyekezett biztosítani, a levéltári források kevésbé érdekelték. Lelkiismeretes és gondos szervezője volt a feldolgozó, katalogizáló munkának. Ő is, mint elődje, sokat fáradt az iratok levéltárba kerüléséért. Professzoroknál, diáktisztviselőknél levő iratok levéltári elhelyezését szorgalmazta. Ha szükség volt rá, mint Zákány József esetében, egyházkerületi felszólítást is kieszközölt. Javasolta, hogy a seniorok által kezelt anyakönyvek az egyházközség kezelésébe kerüljenek, melyről 1875. december 30-án a püspök intézkedett. Levéltárnoki működéséhez fűződik a debreceni bírói államvizsgai bizottság iratainak 1867. november 16-án történő átvétele. A gondosan kezelt alapítványi iratokról – elődei gyakorlatát folytatva – ő készítette a jelentéseket a közgyűlésnek. A pénztárnok és a gazdasági tanács jegyzőjének segítségével 1882-ben új alapítványi leltárt állított össze. Felügyelete kiterjedt a levéltár biztonságára, tűzvédelmére. A tanárkarhoz felterjesztett beadványában kifogásolta Simonffy Imre kollégiumi gondnok gázbevezetési munkáját a levéltárral szomszédos szobába, s annak veszélyére felhívta a tanári kar és a kerület figyelmét. Kritikus korban vigyázott a történeti kútfők fennmaradására. Amikor az 1848–49. évi szabadságharc után felsőbb hatósági felszólítást kapott a szabadságharc ügyére vonatkozó iratok megsemmisítésére, 1851. január 4-én jelentette az Akadémia tanárkarának és az egyházkerületnek, hogy a kormányrendelet szerint megsemmisítendő iratok a levéltárban nincsenek. Így maradhatott meg 1848–49-ből több adat. - Szolgálata alatt a levéltári munka ügyvitelében két jelentős gyakorlat született. 1870-ig a levéltárügyeket bizottság készítette elő egyházkerületi közgyűlési tárgyalásra, 1870-ben közgyűlési határozat született, mely szerint levéltárügyben történő minden előterjesztés a levéltárnok kötelessége.28 – A másik rendelkezés 1880-ban a levéltári skribák szolgálatát tette folyamatossá az egyházkerületi és kollégiumi levéltárban, bár maga Búzás Pál sem tartotta véglegesen jó megoldásnak. Id. Révész Imre sem volt elégedett a hozzá beosztott 3 leváltári skriba munkájával, s 1882-ben helyettük az egyházkerületi levéltárban napidíjas segéderőt alkalmazott. A levéltári „scriba-intézmény” azonban ennek ellenére – napidíjasok foglalkoztatása mellett – a XX. században is tovább élt.29 Búzás Pál levéltárnoki tisztéről 1894. október 1-én lemondott, és az egyházkerületi közgyűlés közfelkiáltással Balogh Ferenc egyháztörténész professzort választotta meg utódjául. Balogh Ferencnek nemcsak a pontos őrzésre és a levéltári anyag gyűjtésére volt gondja, hanem hozzáértéssel kezdett hozzá az iratanyag feldolgozásához is. A Református Egyetemes Konvent Tanügyi Bizottságának 1898. márciusi gyűlésén elkészített terve szerint a Tiszántúli Református Egyházkerületi Közgyűlés 1899 novemberében hozott határozatával megbízást kapott A Debreceni Református Kollégium története adattári rendszerben című munka megírására. A feladat meghaladta erejét. Levéltári diákírnokokat sem foglalkoztathatott, mert az egyházkerület a kollégiumi skribák létszámát lecsökkentette, s 1901-ben a levéltárban csak egy skriba dolgozhatott. Sok más teendője mellett a konventi kérdéscsoportok közül az első tízet tudta kidolgozni. Hiányosan összeállította a XI. pontot is; a XII–XV. fejezetek megírása betegsége, majd 1913. október 13-án bekövetkezett halála miatt elmaradt. Tanulmánya így is gazdag és sokrétű a Kollégium történetét kutatók számára. Nagy Sándor ezt írta: „E munka számos vonatkozásban kimerítő útmutatóul hasznosan alkalmazható, azonban létrejövetelének körülményességénél fogva sem rendszeresnek, sem tudományosan módszeresnek nem tekinthető.” – S. Szabó József 1915-ben újra sajtó alá rendezte; a függelékben értékeli Balogh Ferenc életművét s munkáiról részletes tájékoztatót ad. Sokoldalú irodalmi munkásságából levéltári vonatkozású a Debreceni Református Főiskola alapítványi törzskönyve 1559–1911-ig, melyben a Sinai Miklós által kezdett számbavételt új adatokkal pótolva rendszerezte, az elévült és az új alapítványokkal kiegészítette. Az ő révén került levéltári elhelyezésre Bakóczi János által készített főiskolai tanárok adatait, főiskolai növendékek névsorát és kollégiumi seniorok névjegyzékét tartalmazó adatgyűjtemény. Megírta levéltárnok-elődje, Búzás Pál életrajza mellett Bakóczi János életrajzát is.30 S. Szabó József így ír róla: „Mint levéltárnok is egész haláláig az őt jellemző nemes lelkesedéssel és kötelességérzettel működött s gyűjtötte egyebek között a Kollégium történetéhez az adatokat.”31 Az egyházkerület 1909-ben Balogh Ferenc levéltárnok mellett Barcsa Jánost bízta meg a kollégiumi levéltár rendezésével. Az egyházkerület elé terjesztett javaslatában szerepel a Kollégiumban levő levéltárnak egységes levéltárrá fejlesztése. Első lépésként 1910-ben úgy rendelkezett az egyházkerület, hogy a kerületi, főiskolai és nagykönyvtári levéltár és kéziratgyűjtemény köz- és művelődéstörténelmet érdeklő anyagáról részletes jegyzék készíttessék. A feldolgozás irányelveihez felhasználták Balogh Ferenc 1888. évi véleményes javaslatát és Sz. Kun Bélának a levéltár állapotáról és rendezési faladatairól készített előterjesztését. A Kollégiumban elhelyezett levéltárak egységesítésének képviselője volt Ferenczi Gyula könyvtárigazgató is, aki 1911. március 5-én a Főiskolai Igazgató Tanácshoz nyújtotta be javaslatát. Az egyházkerület ezt még abban az évben megtárgyalta, de megvalósítását az egyetem megszervezése utáni időre halasztotta.32 3. Az egyházkerületi és kollégiumi levéltár egyesítésére törő kezdeményezések (1914–1951) A kollégiumi levéltár sorsa 1914 után összefonódott az egyetemmé alakulás folyamatával. A Kollégium legfelsőbb vezető testülete átalakult; az Igazgató Tanács mellett 1914–1932 között Felsőoktatási Tanács működött33 az egyetemi oktatás református szellemének biztosítására. Majd létrejött a kollégiumi intézmények képviseleti szerve, az Intézőtanács. A levéltár ügyeivel is e szervezet keretében foglalkoztak. Lencz Géza professzor rövid levéltárnoksága alatt képviseli a történeti anyag egyesítésének gondolatát, szorgalmazza a közgyűlés által kijelölt bizottság összehívását. 1915 novemberében kedvező határozat született ez ügyben, azonban az I. világháborús események, gazdasági nehézségek és Lencz Géza kollégiumi igazgatóvá választása – ennek következtében a levéltárnoki tisztéről való lemondása – miatt a megvalósítás elodázódott, s végül elmaradt.34 Lencz Géza után Rugonfalvi Kiss István 1916. október 1-től kezeli a levéltárat 1921-ben történő lemondásáig. Utódja, ifj. Kiss Ferenc egy évig viseli a tisztet. Működésük alatt jelentős változás nem történt a levéltár ügyében.35 Csikesz Sándor professzort – aki ideiglenes megbízással 1923. szeptember 22-től irányította a levéltári munkát –, 1925. november 14-én az egyházkerületi közgyűlés véglegesítette levéltárnoki tisztében. A levéltár rendezésére vonatkozó javaslatát 1927 októberében a közgyűlés megtárgyalta, rendezési tervét jóváhagyta, mely szerint a levéltári anyag „az egyes kategóriák szerint elkülönítendő, azután a könyvek bekötendők, ezek után jöhet a katalóguskészítés. A költségek részben a folyó 1926–27., részben a következő évi költségvetésben találnak fedezetet.” Csikesz Sándor levéltárnoki munkájának sikerét előmozdította, hogy Baltazár Dezső püspök indítványára az egyházkerületi közgyűlés az egyházkerületi és kollégiumi levéltárnokot a lelkészképző intézet és a könyvtárigazgatóval együtt tagjai sorába iktatta. E törvényes rendelkezés az 1967. évi egyházi törvényig volt érvényben, amikor a gyűjteményi főigazgató lett az egyházkerületi közgyűlés tagja, mint a kerületi gyűjtemények közös képviselője. Az egyházkerületi közgyűlés elé terjesztett 1928. évi levéltári jelentés tükrözi a lendületes előrehaladást.36 A kapott összegből átrendezték a levéltári raktárakat s 3 év alatt elkészült a kollégiumi levéltár első nyomtatott katalógusa. – 1931-ben a Kollégium súlyos anyagi helyzetbe került, s az egyházkerület a levéltárrendezésre biztosított anyagi fedezetet kénytelen volt megvonni. Csikesz Sándor azonban kitartóan folytatta a levéltári munkát. A skribai tisztet az ősi díjazás visszaállításával átszervezte. 1932. április 30-án a püspökhöz fordult segítségért, s kérte, hogy az I. világháború előtti jutalmazási rendet felújítva, minden tanévben két írnokot alkalmazhasson, „kiknek díjazása húsz legénnyel előbb választásból álljon” legáció alkalmával, s ehhez jöjjön a kollégiumi internátusi és konviktusi kedvezmény. A püspök és az egyházkerületi közgyűlés a kollégiumi igazgatótanács támogatásával 1932-től a skribák e jutalmazási rendszerét állandósította. A scribai tisztet pályázat útján töltötték be. A levéltári scribák kötelessége szorgalmi időben heti 12 óra, szünetben heti 3 óra másolási, katalogizálási stb. munka végzése. Pályázhattak azok a hittanhallgatók, akiknek „serény, mégis szép kézírásuk van s a latin nyelvben jártasok, gépírás és gyorsírás tudása előnyös.” A kinevezésre kiszemeltek kötelesek voltak felvételi próbán megjelenni, s latinról magyarra, illetve magyarról latinra fordítani, és alkalmaztatásuk esetén fogadalmat tenni: „Hűtlen kezelés, vagy súlyosabb fokú hanyagság esetén a megbízás azonnal megszűnik, egyébként a következő iskolai évre megújítható.” A levéltári scribák előnyös helyzete a hittanhallgatókat, sőt más fakultás hallgatóit is jelentkezésre buzdította (1931–32. tanévben 16, 1932–33-ban 6). Munkájuk eredménye 1931–32-ben 375 munkaórában az 1824–1914 közötti időről a seriesekből, diáknévkönyvekből diákokról készített cédulák.37 Csikesz Sándort 1940. február 18-án bekövetkezett korai halála megakadályozta a kollégiumi levéltár teljes rendjének kialakításában, de levéltárszeretetét, felelősségét mutatja az általa készített kollégiumi levéltár katalógusa38 még akkor is, ha „a levéltári rendszer nyomtatásban fennmaradt mutatója nem nevezhető a legjobbnak, követendő példának”. Utódjának, Nagy Sándor vallástanárnak levéltári szolgálatában három periódust különböztethetünk meg. Az első időszak 1940-ben kezdődött, amikor célul tűzte ki a kollégiumi levéltár történetének megírását, mely 1944-ben meg is jelent az Egyháztörténet hasábjain. Az Egyetemes Konvent által 1942-ben kiadott Levéltári Útmutató alapján végezte a levéltár rendezését, alkalmazkodva a közgyűlés által megalkotott helyi ügyrendi és levéltári kezelési szabályzathoz. Rendezői terve volt: 1. levéltári anyagban – még átcsoportosítás árán is – a tárgyi és időrendi összetartozást biztosítani; 2. az egyházkerületi és nagykönyvtári levéltárban levő kollégiumi iratokat eredeti helyükre a kollégiumi levéltárba visszahelyezni; 3. a rendezett anyagról kötetek és csomók szerint bő kivonatú jegyzéket készíteni; 4. az általános és művelődéstörténeti, vagy azon belül legalább az iskolatörténeti anyagot forrásként publikálni. – Elgondolásában a tárgyi és időrendi csoportosítást illetően Csikesz Sándor elvét kívánta érvényesíteni, mellyel az eredeti rendet megbontva, az iratokat az iratképző intézménytől vagy személytől elválasztotta. A Kollégiumot illető levéltári anyag kollégiumi levéltárban való elhelyezését nem sikerült végrehajtania. A raktári ún. csomó-jegyzékei nem váltak biztonságos eligazítóvá a levéltári rendezésben. A tanárkari és törvényszéki jegyzőkönyvekhez elkészítette az időrendi és tartalmi eligazítókat, szómagyarázata a Kollégium történetének kutatásához haszonnal forgatható. Sajnos, forráspublikációra nem került sor.39. Nagy Sándor levéltárosi munkájának második periódusa 1946–1950-ig tartott. A II. világháború alatt kórháznak kisajátított levéltári helyiségekből kihordott és széthullott anyag rendezésére 1946. május 1-től kapott megbízást. A munka menetéről még ez évben jelentést tesz Révész Imre püspöknek, aki külön segélyt utal ki segéderő alkalmazására. Nagy Sándor a rendező munkáról így emlékezik: „A régi rendszernek nyoma sem volt, csak halomba rakott könyvek, szétszakadt s egymástól elkeveredett füzetek, összezilált levelek mutattak vigasztalan képet a levéltárról. A felszabadulás után visszaállított rend itt is csak időleges és felületes volt. Nagy vonalaiban a régi rendszert követte, amely nem volt fenntartható.”40 A munka meggyorsítására 1950-ben még újabb segéderő alkalmazása vált szükségessé, hogy az állami törvényes rendelkezéseknek a levéltár eleget tudjon tenni. A levéltár anyagának háború utáni számbavétele nyilvánvalóvá tette, hogy a romlás és pusztulás mértéke nem nagyfokú, de a rendezés türelmes munkát igényel. Az 1950. október 4-én készült levéltári jelentés tartalmazza a levéltári anyag helyreállításának menetét és a levéltári csoportokban észlelt hiányok felmérését. A tanügyi iratok néhány kötete hiányzott, a pénztári számadási iratok és a gazdasági, háznagyi iratok csekély romlása mellett jelentős pusztulás az alapítványi iratokban mutatkozott. Levéltári munkájának harmadik periódusában került sor az egyházkerületi és kollégiumi levéltár egyesítésére. Az 1950. évi törvényes rendelkezés elősegítette, hogy az 1888. óta húzódó, 1911-től éveken keresztül ismételten tárgyalt, 1936-ban egyházkerületi közgyűlés határozatával támogatott törekvés megvalósuljon. Az 1951. október 19-én tartott egyházkerületi tanácsi, majd 1951. december 13-i egyházkerületi közgyűlési határozat 1952. január 1-el kimondta a két levéltár egyesítését – Tiszántúli Református Egyházkerületi Levéltár néven. 3. Az egyesített levéltár, mint „gyűjtő levéltár” (1952–1969) Az egyesítés után évenként készített levéltári jelentésekből kiderül, hogy a szétomlott levéltári rend teljes helyreállítása hosszadalmas. A munka irányítója 1957-ig Nagy Sándor volt. Ő készítette el az egyesített „gyűjtő levéltár” szabályzatát. A két levéltár ügyvitele kerületi és kollégiumi szekcióban, de egy levéltárvezető igazgatása alatt folyt. Az 1951-ben készült szervezeti szabályzat szerint a levéltár felettes hatósága az egyházkerületi közgyűlés, az egyházkerületi tanács, az egyházkerületi elnökség, közvetve a kollégiumi igazgatótanács, melynek a levéltár vezetője tanácskozó tagja, és az intéző tanács, melynek rendes tagja volt. A levéltári szabályzat első része a levéltár rendeltetésére, felügyeleti hatóságára, anyagára és felszerelésére vonatkozik, második része felettes hatóságának, tisztviselőinek jogkörét és kötelességét taglalja. Nagy Sándor 1953-ban készített jelentése szerint a levéltár hét helyiségből – öt levéltári raktárból, egy iroda és egy kutatószobából – állt. Jelentésében beszámolt a helyreállítás folyamatáról, a védett iratok tűzmentes szekrénybe való helyezéséről és a levéltári dolgozók megnövekedett számáról. A levéltár dolgozói évente több alkalommal szakértekezletet tartottak, melyekről jegyzőkönyvet vezettek. Megbeszélték a munka menetét, a rendezési gondokat, az anyagi nehézségeket, a dolgozók munkaköri beosztását és egyéb levéltárra vonatkozó ügyeket. A levéltár felügyeletére az egyházkerületi közgyűlés külön bizottságot jelölt ki : az egyházkerület, a levéltár és a Magyarországi Református Egyház közötti összekötő és tanácsadó szerepre. Az így létrehozott Levéltári Felügyelő Bizottság 1954. január 18-án tartott ülésén jelen volt Esze Tamás konventi levéltári előadó, aki „nemzeti történelmünk szempontjából” értékelte a levéltári munka jelentőségét, tájékoztatta az ülést a Magyarországi Református Egyház és a Levéltárak Országos Központja között létrejött megállapodásról, a levéltári dolgozók rendezési feladatairól, a kutatási és tudományos munka fontosságáról. A bizottság javaslatot terjesztett az egyházkerületi közgyűlés elé, melyben felhívta a figyelmet a nemzeti, egyháztörténelmi, irodalomtörténeti források felkutatásának, számbavételének, rendezésének és az ezzel járó feladatok végzésének biztosítására. A javaslat szellemében a Tiszavidéki Református Egyházkerület Elnöksége (a Tiszántúli és Tiszáninneni Egyházkerület 1953–1957 között egyesült egyházkerület volt) 1954. május 16-i hatállyal Esze Tamás konventi levéltári előadót kinevezte a kerület tudományos gyűjteményeinek főigazgatójává. Kötelessége volt „... valamennyi tudományos gyűjtemény központi felügyelete, irányítása, képviselete, a gyűjteményekkel kapcsolatos tudományos kutató munka megszervezése.” Ennek érdekében a dolgozók számát 1955-től 10-re emelték.41 1957-ben változás állt be a gyűjtemények szakirányításában. Augusztus 30-án a négy egyházkerület elnöksége megállapodott a könyvtári, levéltári és múzeumi munka ellenőrzésének és felügyeletének kérdésében. Közös főigazgatói tisztet szerveztek; irányítása alá helyezték az összes magyar református egyházi gyűjteményt. A közös főigazgató Esze Tamás lett, aki egyben tiszántúli gyűjteményi főigazgató is volt. Ő ellenőrizte a levéltári rendezői munkát. Megállapítása szerint az egyházkerületi és kollégiumi levéltári anyag egyharmad része rendezetlen. A munkát hátráltatta a levéltári raktárak zsúfoltsága, ezért 10300 darabból álló könyvanyagot kénytelenek voltak átadni a könyvtárnak.42 Nagy Sándor nyugalomba vonulása után 1958. január 16-tól Kiss Sándor mint mb. levéltárkezelő irányította a levéltári munkát 1964. április 7-én bekövetkezett haláláig. 1959 márciusában készült el Péter Zoltán gyűjteményi igazgató összeállításában a Kollégiumban levő gyűjtemények szabályrendelete, mely külön fejezetben határozta meg a levéltárra vonatkozó feladatokat. Ebben az időben nagy gondot okozott az 1959. december 9-i Theológiai Akadémia tanárkari gyűlésének határozata, mellyel két raktárhelyiséget elvettek a levéltártól szemináriumi és professzori szobának. Az országos gyűjteményi főigazgató 1960. február 13-án az Akadémia dékánjához címzett levelében a helyiségek elvételét ellenezte, de tiltakozása eredménytelen maradt. A raktárak elvételével az iratanyagot ismét szétesés fenyegette. Előbb a Kollégium Kistanácstermében, majd a megmaradt helyiségekben padlón tárolták s onnan ideiglenesen a megengedettnél magasabbra emelt polcokra helyezték.43 4. Az egyházi szaklevéltári munka (1970–napjainkig) Kiss Sándor halála után Farkas Ignác mint mb. igazgató 1969 májusától 1970 októberéig vezette a levéltárat, majd a munka irányítását Módis László gyűjteményi igazgató vette át.44 Csohány János 1964. november 16-tól levéltárosként, 1970. február 1-től levéltári csoportvezetőként, Szabó Sándor 1970. január 1-től mint levéltáros, 1971. március 19-től mint csoportvezető dolgozott a levéltárban. Az 1969. évi 27. sz. törvényerejű rendelet értelmében az egyházi levéltárak szaklevéltárnak minősültek. A Végrehajtási Utasítás megkívánta a levéltári fondjegyzék elkészítését, mely – a Kollégium felújításával járó, a levéltár helyiségeire is kiterjedő központifűtés-szerelés és festés éveken át tartó munkálatai közben – Újszászy Kálmán (Esze Tamás utódja) országos gyűjteményi főigazgató felügyelete, Módis László kerületi gyűjteményi igazgató irányítása alatt Csohány János és Szabó Sándor közreműködésével készült el. Módis László 1972. április 14-én bekövetkezett halála után a levéltár mb. vezetője Szabó Sándor volt 1973. július 1-ig. Időközben Bartha Tibor püspök elnöklete alatt az egyházkerületi tanács – a Művelődési Minisztérium Levéltári Osztályának hozzájárulásával – a levéltár vezetésére igazgatói tisztet szervezett, és 1973. július 1-i hatállyal Kormos László lelkészt, a Nagykunsági Református Egyházmegye levéltárosát bízta meg az igazgatói teendők ellátásával.45 A Művelődési Minisztérium Levéltári Osztálya vezetőjének, Varga Jánosnak felkérésére, a levéltári osztály tudományos munkatársának, Veress Miklósnak az egyházi levéltárak országos felügyelőjének és Újszászy Kálmán utódjának, Makkai Lászlónak, az Országos Református Gyűjteményi Tanács elnökének tanácsadása szerint folytatódott a levéltár rendezése. A fondok és állagok kialakításánál, az előző rendezési elv megváltoztatásával négy főszempont érvényesült. Egyrészt a történelem folyamán együtt tartott irategyüttesek önálló fondba sorolása, pl. alapítványi iratok, Kollégium birtokaira vonatkozó iratok. Másrészt az ifjúsági egyesületek iratainak gyűjteményes fondban tartása, mivel néhány ifjúsági egyesület külön fondként szerepelt, mások intézményeik állagaként. Harmadszor a seniori, contrascribai, illetve ennek jogutódja, a Háznagyi Hivatal fondjaiba a diáktisztviselők iratainak besorolása. Tekintettel kellett lenni ui. arra, hogy a diáktisztviselők egy-egy diákhivatalnak voltak alárendelve – pl. az ökonomus, a senior, a dispensator és a praebitor a contrascriba beosztottja volt, tehát nem voltak önálló iratképzők, ezért irataik a beosztásuk szerinti fondba kerültek. Végül az egyes intézményeknek és a Kollégium vezető testületeinek irategyütteseihez csatlakoztatni kellett jogutódaik iratait. A fondjegyzéket 1976-ban adták ki. Az egyházkerületi és kollégiumi levéltári szekcióban a rendező, feldolgozó és tudományos munka célkitűzése46 a következő volt: 1. a levéltári anyag pontos raktári egységeinek kialakítása és számbavétele. Ennek érdekében a fracturban levő iratok kihajtogatása és iratdobozokba helyezése. Ekkor valósult meg id. Révész Imre rendezési javaslata, mely szerint az iratok „mozgatható tartályokba” helyezésével biztosítható rendezésük, nyilvántartásuk és gondozásuk. – 2. Az iratképzők szerint csoportosított fondok, állagok, iratsorozatok raktári egységeinek jelzetekkel ellátása. – 3. A levéltárról olyan ismertető készítés, mely bemutatja az iratképző szervek rövid történetét, az iratok tartalmát, az anyagról raktári egységek szerint tájékoztat, a kutatáshoz szükséges segédleteket felsorolja. A Tiszántúli Református Egyházkerület és a Debreceni Református Kollégium Levéltárának Ismertetője 1984-ben megjelent. – 4. A tudományos kutatást elősegítő segédletek folyamatos készítése. – 5. A levéltár anyagáról forráspublikációk készítése, amely eddig anyagi fedezet hiányában nem valósulhatott meg. – 6. Levéltári kiállítás szervezése, melyre több alkalommal volt lehetőség. 1974-ben az első önálló kamarakiállítás a levéltár hivatalos alapításának 200. évfordulóján nyílt meg, 1978-ban az egyház és állam közti egyezmény 30. évfordulóján, 1980-ban Bethlen Gábor és a Kollégium címmel készült kiállítás. 1981-ben a levéltárosok kaposvári országos vándorgyűlése keretében – általunk rendezett egyházi levéltári kiállításon – a Kollégium levéltárából is bemutattuk jelentős forrásainkat. 1985-ben Budapesten az első levéltárak által rendezett országos kiállításon szintén szerepelt kollégiumi levéltári anyag. 1986-ban a debreceni postatörténeti kiállításon levéltári anyagról készített fénymásolatok kerültek bemutatásra.47 A kollégiumi levéltár iratanyaga folyamatosan növekedett. Pontos mennyiségi felmérése 1970-ben kezdődött. 1973-ban számba vett 13357 iratfolyóméter anyag az intézményektől begyűjtött iratokkal együtt 1986. december 31-én 21660 iratfolyóméter volt. A levéltári iratok szaporodásával és rendezettségének előrehaladásával nőtt a két szekcióban a kutatók száma és a kutatásra kikért iratok mennyisége. A kollégiumi levéltár iratainak kutatását a XIX. század második felében – felettes egyházi hatóság utasítására – a levéltárnokok végezték. A XX. században vált nyitottabbá a levéltár a kutatás előtt, amikor elkészült az országos Levéltári Útmutató, s annak alapján a Levéltár Ügyrendi és Kezelési Szabályzata. Eszerint 1942-ben „magánfelek részére szünnapok kivételével minden héten egy délután” állt a kutatók rendelkezésére. 1951-ben az egyházkerületi és kollégiumi levéltár egyesítése után az országos levéltári törvényekhez igazodva készített ügyrendi és szervezeti szabályzatnak megfelelően megkezdődött a rendszeres kutató szolgálat. 1951-től kutató naplók tájékoztatnak a kutatók létszámáról és a kutatási alkalmakról. Eleinte a kutató nevét és a kutatás tárgyát, 1956-tól a kutatott anyag évkörét, 1958-tól terjedelmét is közlik. 1951–1969 között általában 25–40 kutató, 40–157 alkalommal kutatott. 1974-től a kutató naplók évenként összegezve mutatják a kutatók számának és a kutatott anyag mennyiségének emelkedését. 1974–1980 között 60–130 a kutatók száma. 1980-ban pl. 130 kutató 1003 raktári egységet kutatott. A kutatási igényalkalmak száma szintén növekedett: 1951-ben 40, 1970-ben 98, 1975-ben 174, 1980-ban 333, 1986-ban 390 volt.48 A kollégiumi levéltár a levéltárosok hűséges, áldozatos tudományos munkájával fejlődött szaklevéltárrá és szerzett érdemeket a magyarországi egyházi levéltári munkában. Varga János, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója így vall a levéltárak helyzetéről és szerepéről: „A levéltár és a levéltári munka messze nem oly látványos, mint a múzeumok tevékenysége. Közvetlenül nem olyan nagy a tömeghatása, mint a könyvtáraké, de nem is mérhető azonnal le. Alighanem ez a magyarázata annak, hogy testvérterületeire mindig nagyobb figyelem irányult és erősebb fény vetődött, mint reá. Pedig sokkal többet érdemel, hogysem a magyar tudomány és közművelődés pusztán tudomásul vett perifériája legyen. Olyan bánya ez, amely hihetetlen kincseket tartalmaz, de azok napfényre hozásához és értékesítéséhez a bánya karbantartása is elengedhetetlen. Önzetlen munkásai pedig még nem vesztették el a reményt, hogy egyszer ezt a bányát is modernizálják.”49 5. A levéltár rendezési módszerei és rendszere A hazai református írásbeliség kialakulása után, az iratok gyűjtésének kezdetén rendezési módszer nem volt. A kollégiumi levéltári anyagban levéltárosi munkát a könyv és iratanyag szétválasztása és iratkatalógus készítése jelentette. A XVIII. századból fennmaradt feljegyzés felsorolja a levéltár legrégibb katalógusait és az iratok számbavételének időpontját: 1730. április 8-ára Szeremlei József készített a seriesek két fasciculusáról (csomó) katalógust. 1730. április 14-ére készült két leltár az iratokról: az 1609–1685-ig terjedő iratok regisztrációja és 1687–1716 között keletkezett iratok kivonatos katalógusa. Hatvani István professzor 1750. június 8-ára állított össze jegyzéket a Kollégium levéltárában levő iratokról, és először ő használja a „levéltár” meghatározást – „In tabulario Collegii Debr.” – A század második felében, 1760-ban Sinai Miklós az iratokat lepecsételt ládában őrizte. A levéltári anyag szaporodásával a XIX. században fasciculusok (csomók) szerint rendezték az iratokat. 1823-ban készült elenchus Hatvani és Sinai professzorok által készített leltárakat vette alapul. A rendezést a Kollégium új épületében elhelyezéskor Budai Ézsaiás elgondolása szerint, az általa vezetett bizottság végezte. A levéltári anyagot 33 fasciculusba kötegelték, és a fasciculusokat I–XXXIII-ig – római számmal – jelölték. A csomókon belül az összetartozó iratokat, másolatokat időrendi sorrendben külön számozták. Az I–VIII. fasciculust „A”-val jelölték, s ide sorozták a Kollégium alapítványi iratait a következő rendben:50 I. fasc. 1664–1810. Apafi Mihály erdélyi fejedelemnek a Debreceni Kollégium részére szolgáló sóadomány-levelével kapcsolatos okiratok (28 oklevél); II. fasc. 1609–1707. Báthori Gábor által adományozott szepesi dézsma ügyének okiratai (23 oklevél); III. fasc. 1753–1760. Kenessey István és Szondi Zsuzsánna alapítványi iratai (3 oklevél); IV. fasc. 1629–1786. A szikszói birtokról szóló adománylevelek és a vele kapcsolatos iratok (46 oklevél); V. fasc. 1775–1786. A „Szikszai Jószágot illető dokumentumlevelek” (22 csomó); VI. fasc. 1777–1786. „Szikszai Jószágról” (12 csomó); VII. fasc. 1608–1773. Bethlen Gábor kollációja a szepesi dézsmáról és a vele kapcsolatos iratok (9 csomó); VIII. fasc. 1760–1773. Kocsis András és felesége kontraktusa (13 csomó). „B” betűvel jelölték: „melyek magukban semmi jusst nem involválnak s többnyire párokból és Signatúrákból vagy privát személyeket illető levelekből és írásokból állnak”: IX. fasc. Debreceni Prédikátorok és Professzorok fizetési ügyeit tartalmazó iratok (4 darab); X. fasc. Szikszói iskolamester dolga (24 darab); XI. fasc. 1746–1755. „hasznavehetetlen contractusok” (17 darab); XII. fasc. 1723–1775. „Missilisek” (36 darab); XIII. fasc. „A Debreceni Magistratus előtt folyt pere némelyik diáknak” (5 darab); XIV. fasc. „Holmi Copiák” (11 darab); XV. fasc. „Missilisek” (21 darab); XVI. fasc. „Különféle signatúrák” (16 darab); XVII. fasc. 1760 előtt való számadások (7 darab); XVIII. fasc. Szepesi dézsma-ügy (5 darab); XIX. fasc. 1709–1711. Iskolaszék aktái (25 darab); XX. fasc. Tokaji és pataki szőlőkről való levelek (11 darab); XXI. fasc. „Különféle perceptiók és erogatiókat illető jegyzések” (12 darab); XXII. fasc. „Régi testamentumok, aprólékos mindenfélék” (57 darab); XXIII. fasc. „Privátusokat illető, hasznavehetetlen levelek” (11 darab); XXIV. fasc. „Instructio Parata, és a Debreceni Ekklézsiának a Traktussal való perére tartozó akták” (19 darab); XXV. fasc. „Fényes Mária Asszony Szentimre szőlőre vonatkozó aquisitionalisai” (35 darab); XXVI. fasc. „Különböző missilisek” (27 darab); XXVII. fasc. „II. Rákóczi Ferenc Immunitatiója a Predikatorok özvegyire nézve és némely haszontalan levél” (11 darab); XXVIII. fasc. „Levelek és Instantiak a Pataki és Debreceni Deákoknak szuplikáció és legatio ügyben” (9 darab); XXIX. fasc. „Régi missilisek” (7 darab); XXX. fasc. Számadások jegyzéke (26 darab); XXXI. fasc. „A Sárospatakí Házról való dokumentumok” (9 darab); XXXII. fasc. Régi számadások (4 nagy csomó); XXXIII. fasc. „Dietára menő Prédikátorok salvus conductusai 1772. júl. 16. Pálffy Miklós által és 1728. július 16. szintén Pálffy Miklós által”. A Kollégiumban a helyhez kötött levéltári rendező elv ekkor honosodott meg, „A” és „B” betűvel jelölt szekrényben tárolva az iratokat. Ezt követően az ABC nagybetűivel jelölték az összefüggő irategyütteseket. Az ABC az egyes szekrényre utalt, a szekrényeken belül az ABC kisbetűivel a tékákat, arab számmal a fasciculusokat látták el. A XIX. század második felében Búzás Pál levéltárnok id. Révész Imre levéltári tanulmányának hatására a kollégiumi levéltári anyagot az új célkitűzésnek megfelelően rendezte. Az alapelv szerint az iratokat szekrények, fiókok, csomók szerint regisztrálták időrendi, valamint tárgymutatókat készítve hozzá. Id. Révész Imre javaslatát, hogy az iratoknak hordozható „tartályok” készüljenek, egyházkerületi rendelkezésre sem tudták végrehajtani, csupán céltudatos iratkatalogizálás folyt. Buzás Pál utóda, Balogh Ferenc az iratokat adattári rendszerben feldolgozta, és azokról részletes tájékoztatást adott. A helyhez kötött rendezési elvtől azonban ő sem tudott megszabadulni. A kollégiumi levéltár rendszerező feldolgozását Csikesz Sándor folytatta. 1931-ben készült munkájában a helyhez kötöttséget tárgyi csoportosítással kapcsolta egybe. A levéltári szekrényeket, valamint az általa tárgyak szerint rendezett összefüggő iratcsoportokat ő is az ABC nagybetűivel jelölte. Első vagy „A” szekrény a levéltári szoba főfala mellett öt sorral, mindenik sorban tizenkét fiókkal, összesen hatvan fiókkal tartalmazta a Kollégium összes tagozatainak (Theológiai Akadémia, Jogakadémia, Bölcsészeti Akadémia, Főgimnázium, Reáliskola, Tanítóképezde, Elemi Iskola, Lelkészképző Intézet, Polgári Iskola stb.) tanügyi életére vonatkozó anyagát a XVI. század derekától. Ezenkívül a Kollégium történetére, levéltárára, convictusára, internátusára, építkezéseire vonatkozó anyag is itt volt elhelyezve. Második vagy „B” szekrény a belső oldalfal mellett az ablak és az „A” szekrény között, öt sorral, mindenik sorban hat fiókkal – összesen harminc fiókkal – tartalmazta a Kollégiumi Pénztári számadásokat 1742–1921-ig. Folytatása – helyszűke miatt – az „F” 28, 29, 30 fiókokban volt. Harmadik vagy „C” szekrény az első oldalfal mellett az ajtó és az „A” szekrény között öt sorral, mindenik sorban három fiókkal, összesen tizenöt fiókkal tartalmazta az ifjúság életére, tisztségekre, egyesületekre, keresetforrásokra (legáció, rektorfa, temető diákság, szupplikáció stb.) tartozó iratokat a XVII. század végétől, illetve a XVIII. század elejétől. Itt volt ideiglenesen elhelyezve a levéltár cédulakatalógusa is, melyet a levéltár bővülése esetén külön szekrénybe szánt. Negyedik vagy „D” szekrény az első oldalfal mellett az ajtó és az ablak között volt négy ajtóval. A felső nagyobb fele a két nagy ajtó által borított két részre oszlott, mindegyik részben öt sor két-két fiókkal. Így a „D” szekrény húsz fiókja és négy rekesze tartalmazta az első részben a Kollégium alapítványaira vonatkozó iratokat, a letéteket, régi pecséteket, a levéltár kezelő könyveit és iratait, az alsó részben az Andaházy-Szilágyi Intézet iratait, a kollégiumi ingatlanokra vonatkozó iratokat és letéteket folytatólagosan. Az ötödik vagy „E” szekrény az ajtóval szemben a levéltári szoba közepén az ablak és az „A” szekrény között öt sorral, mindenik sorban hat fiókkal, összesen harminc fiókkal tartalmazta a Kollégium gazdasági életére, vagyoni pereire, egyetemi alapítványokra stb. vonatkozó anyagot a XVII. század elejétől. A hatodik vagy „F” szekrény öt sorral, mindenik sorban hat fiókkal – összesen harminc fiókkal – tartalmazta a háznagyi számadásokra, tandíjakra, internátusi díjakra, Gazdasági Tanács végzéseire vonatkozó iratokat. Ez a rendszer a II. világháború alatt felbomlott. A helyreállítás során a rendezők a Csikesz-féle katalógust vették alapul, a helyhez kötött rendet azonban nem sikerült visszaállítani. Új rendszer kialakításához a Levéltári Útmutató, az 1950. évi törvény és a Levéltárak Országos Központja adott irányelvet. A szétesett anyagban az eligazodás nehéz volt. Nagy Sándor a Csikesz által kialakított rendszerben nagymértékű átalakításra kényszerült. Meghagyta ugyan A–F-ig az egyes levéltári csoportokat, de azokon belül a fiókok iratait arab számokkal jelölve kénytelen volt megbontani, s így jött létre a Nagy Sándor-féle rend:51 A) Diákokra vonatkozó iratok, 1–11 fiók; B) Kollégiumi Pénztár iratai, 1–5 fiók; C) Ifjúsági tisztségekre, egyesületekre vonatkozó források, 1–15 fiók; D) Kollégiumi alapítványi iratok, 1–4 fiók; E) Kollégium gazdasági életére vonatkozó iratok, 1–31 fiók; F) Háznagyi számadás iratai, 1–30 fiók. 1969 után az állami Levéltári Ügyviteli Szabályzat értelmében az egyházi levéltárakban is átalakult a rendszer. Iratképzők szerint fondok, állagok, iratsorozatok kialakítása vált szükségessé, s ennek alapján készült a fondjegyzék. A fondok, állagok, iratsorozatok rendszerezése, a raktári egységek kialakítása lehetővé tette az új raktári jegyzék elkészítését, melynek rendjébe a később keletkezett iratok a raktári számozás megbontása nélkül besorozhatók, így a raktári egységek esetleges felbomlás vagy szétesés után a jelzetek alapján könnyen helyreállíthatók. Az 1984-ben kiadott Tiszántúli Református Egyházkerület és a Debreceni Református Kollégium Levéltárának Ismertetője részletesen bemutatja az egyházkerületi és kollégiumi anyagot. I. szekcióba tartozik az Egyházkerületi Levéltár, II. szekcióba a Kollégiumi Levéltár iratanyaga.52 A raktári egységek jelölésénél a római szám után következő arab szám az iratképző szervek, személyek vagy gyűjtemények irategyütteseire utal. Az arab számmal jelölt fondon belül az a, b, c alatt az állagok, az állagokon belül 1, 2, 3 stb. arab szám alatt a raktári egységek, azaz kötetek, füzetek, dobozok, dossziék találhatók. 1986. december 31-én a Kollégiumi Levéltár rendje a következő: II. A KOLLÉGIUM IRATAI
a) Igazgatótanács jegyzőkönyvei 1876–1920 b) Felsőoktatási Tanács jegyzőkönyvei 1914–1932 c) Kollégiumi igazgatói iratok 1750–1969 d) Tanárkari jegyzőkönyvek 1749–1947 e) Főiskolai tanulók anyakönyvi és osztályzati sorjegyzéke, származási ívek, bizonyítványok, névsorok 1588–1914 f) Rectoratusok és praeceptoratusok iratai 1767–1898 g) Magánvizsgák jegyzőkönyvei 1845–1898 h) Nyug- és Gyámintézet jegyzőkönyvei 1859–1896 i) Szupplikációra vonatkozó iratok 1852–1952 j) Ifjúsági pályamunkák 1779–1914 k) Kollégiumi felsegítési akció és Kollégiumi Jubileumi Alap iratai 1938–1977 l) Segédletek 1846–1960
a) Tanárkari jegyzőkönyvek 1893–1966 b) Dékáni könyvek 1895–1961 c) Dékáni Hivatal iratai 1893–1978 d) Alapvizsga és lelkészképesítés jegyzőkönyvei 1889–1958 e) Származási ívek 1914–1975 f) Lelkészképesítő dolgozatok 1824–1962 g) Vegyes iratok 1899–1966 h) Segédletek 1893–1960
a) Tanárkari jegyzőkönyvek 1893–1914 b) Dékáni könyv 1893–1898 c) Alap- és államvizsgai iratok 1869–1914 d) Magánvizsgai jegyzőkönyv 1870–1877 e) Igazgatási iratok 1853–1914
a) Tanárkari jegyzőkönyvek 1908–1914 b) Dékáni Hivatal iratai 1908–1915
a) Igazgatói iratok 1914–1950 b) Törzskönyvi nyilvántartások 1915–1953
a) Igazgatói iratok 1924–1953 b) Nyilvántartások 1924–1952
a) Tanárkari jegyzőkönyvek 1853–1951 b) Igazgatói naplók, nyilvántartások 1853–1974 c) Felsőbb rendeletek jegyzőkönyve 1853–1858 d) Igazgatói iratok 1856–1971 e) Osztálynévsorok, osztályzatok sorjegyzéke 1797–1951 f) Beíratási naplók 1853–1970 g) Jelentkezési lapok 1965–1970 h) Osztályozónaplók, osztálynaplók 1950–1971 i) Osztályfőnöki feljegyzések tanulókról 1951–1970 j) Haladási és mulasztási naplók, tanmenetek 1797–1968 k) Érettségi vizsgai jegyzőkönyv és anyakönyv 1853–1951 l) Érettségi iratok 1955–1979 m) Felmérő dolgozatok és tanulmányi versenyek iratai 1967–1970 n) Magántanítók és magánvizsgák iratai 1800–1951 o) Pénztári iratok 1869–1949 p) Leltárak 1835–1970 r) Segédletek 1945–1969
a) Tanárkari jegyzőkönyvek 1871–1951 b) Igazgatói iratok 1866–1951 c) Képesítő vizsgálati iratok 1873–1951 d) Líceumi érettségi iratok 1945–1951 e) Osztályanyakönyvek 1869–1951 f) Felvételi anyakönyvek 1869–1951 g) Vegyes naplók 1871–1950 h) Gyakorló elemi iskola iratai 1872–1948 i) Könyvtár és szertárak leltára 1912–1951 j) Magánvizsgai jegyzőkönyv 1874–1912
a) Törvényszéki jegyzőkönyvek 1709–1897 b) Vétségkönyvek 1800–1874 c) Iskolaszék iratai 1801–1911
a) Seniori naplók 1727–1915 b) Pénztárnaplók, számadási iratok 1845–1921 c) Coetus számadási könyve 1724–1789 d) Adományok, jótétemények, szupplikációk iratai 1744–1912 e) Kasszák számadásai és iratai 1731–1793 f) Tandíjnaplók 1800–1888 g) Iskolai bizonyítványok iratai 1800–1897 h) Legációra vonatkozó iratok 1793–1982 i) Ügyviteli iratok 1855–1970
a) Diákokról vezetett naplók 1797–1875 b) Adósságok jegyzőkönyvei és iratai 1828–1875 c) Kórházi könyvek 1831–1903 d) Orvosi receptek 1772–1839 e) Praebitori számadási iratok 1747–1842 f) Dispensatori számadási iratok 1750–1842 g) Könyvtárosi számadási iratok 1749–1843
a) Számadási iratok 1831–1945 b) Segédletek 1893–1919 c) Orvosi receptek 1901–1919
a) Jegyzőkönyvek 1831–1970 b) Füvészkerti Bizottság iratai 1891–1901 c) Jegyzőkönyvi mellékletek 1831–1954 d) Segédletek 1831–1955
a) Költségvetések 1887–1945 b) Pénztárkönyvek 1793–1967 c) Pénztári naplók 1832–1968 d) Személyi járandóságok iratai 1866–1972 e) Dologi bevételekkel és kiadásokkal kapcsolatos számlakönyvek, naplók 1891–1970 f) Zárszámadások 1881–1943 g) Kollégium birtokaira vonatkozó iratok 1897–1961 h) Alapítványok, ösztöndíjak, megajánlások iratai 1859–1945 i) Kölcsönügyek iratai 1736–1949 j) Tandíjak és tápintézeti díjak iratai 1925–1977 k) Építtető pénztár iratai 1801–1951 l) Énekeskönyvi pénztár iratai 1815–1897 m) Temetési pénztár iratai 1908–1913 n) Munkásbiztosító, OTI, SZTK iratai 1909–1968 o) Számadási okmányok 1793–1971 p) Ügyviteli iratok 1740–1971 r) Segédletek 1897–1925
a) Kurátorok iratai 1734–1831 b) Szolgadiákok kurátorainak iratai 1693–1901
a) Gazdanaplók 1847–1955 b) Számadási naplók 1797–1898 c) Számadási iratok 1792–1955 d) Élet, javak, természetbeniekről feljegyzések 1793–1842 e) Segédlet 1904–1919
a) Internátusi albizottság jegyzőkönyvei 1912–1979 b) Ügyviteli iratok 1909–1974 c) Építési iratok 1909–1924 d) Leányinternátus iratai 1964–1979 e) Segédletek 1934–1973
a) Igazgatási iratok 1859–1969 b) Számadási iratok 1865–1969
a) Sajókazinci birtok iratai 1832–1854 b) Szikszói birtok iratai 1629–1866 c) Tiszadadai birtok iratai 1862–1944 d) Tokaj-sárospataki ingatlan iratai 1615–1753
a) Alapítványi iratok 1606–1944 b) Elenyészett alapok 1679–1892 c) Legújabb kori alapítványok 1900–1944
a) Magyar Irodalmi Önképzőkör iratai 1839–1915 b) Főiskolai Tanulók Olvasó Társaságának iratai 1834–1916 c) Főiskolai Kántus iratai 1861–1962 d) Főiskolai Gyorsíróegylet iratai 1875–1909 e) Kuglizó Társulat iratai 1863–1868 f) Főiskolai Tűzoltó Társulat iratai 1871–1879 g) Ifjúsági egyesületekre vonatkozó iratok 1873–1933 h) Hittanszaki Önképző Társulat iratai 1869–1937 i) Hittanszaki Segélyegylet iratai 1877–1935 j) Hittanhallgatók ifjúsági egyesületeinek iratai 1916–1952 k) Jogakadémiai hallgatók egyesületeinek iratai 1884–1914 l) Tanítóképző és Lyceum Csokonai Önképzőkörének iratai 1882–1948 m) Csokonai cserkészcsapat iratai 1929–1943 n) Tanítóképző Ifjúsági Segítőegyesület iratai 1919–1930 o) Gimnázium önképzőkörének iratai 1863–1942 p) Gimnázium Ifjúsági Segítőegyesület iratai 1920–1943 r) Telepítési akció iratai 1939–1943
a) Törvények, szabályzatok, tantervek 1704–1914 b) Iskolatörténeti iratok 1579–1750 c) Kéziratok 1741–1930
a) Főiskolai növendékek névsora 1588–1791 b) Főiskolai seniorok névsora 1589–1913 c) Főiskolai tanárok adatai 1549–1980 d) Debreceni lelkészek adatai 1536–1930 e) Kollégium diákjai és professzorai 1552–1944
[A régi levéltári jelzetek az új levéltári rendszerben a fondok, állagok, iratsorozatok témaszerinti eligazítása alapján azonosíthatók, melyhez A Tiszántúli Református Egyházkerület és a Debreceni Református Kollégium Levéltárának Ismertetőjéhez (Debrecen 1984) kapcsolódó mutatók felhasználhatók.] III. A KOLLÉGIUMI LEVÉLTÁRI ANYAG FORRÁSÉRTÉKE,53 A LEVÉLTÁR, MINT TUDOMÁNYOS KUTATÓHELY A szerteágazó levéltári forrásokat egy rövid összefoglalóban nem lehet részleteiben értékelni, ezért csak néhány fontos témakörhöz csoportosítva kívánom bemutatni. 1. Történeti összefüggések A tudományos kutató és feldolgozó munka célkitűzése a politikai, társadalom- és történettudományban, valamint ezek részterületein az összefüggések vizsgálata. A kollégiumi levéltár anyagában nyomon követhetők a Kollégiumnak a királyi udvarral, a Helytartótanáccsal bonyolódó vallási, iskolai ügyei, egyezményei és vitái, azok következményei, valamint a Hajdúsággal, Bihar vármegyével és Debrecennel összefüggő politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális érintkezéseinek vetületei. A Tiszántúli Református Egyházkerület, a debreceni református egyházmegye és egyházközség viszonya a Kollégiumhoz éppen úgy tükröződik a levéltári forrásokban, mint más magyarországi református és protestáns egyházkerületekkel, egyházmegyékkel, egyházközségekkel meglevő kapcsolatok és a Tiszántúli Református Egyházkerület kebelén belüli, sőt azon kívül levő gyülekezetek, iskolák, partikulák életével az összeköttetések hatásai. A belföldi református főiskolákkal kialakított élénk kapcsolaton túl a külföldi protestáns egyetemekkel, egyházakkal kiépített testvéri együttműködés szálai szintén elemezhetők az iratokból, de feltárulnak a Kollégiumban tanuló, vagy a Kollégiummal kapcsolatban levő jelentős személyiségek felkészülésének, politikai, társadalmi és kulturális befolyásának alakulásai és hatásai is. 2. Iskolaszervezet A Kollégium vezető, oktató és gazdaságirányító szerveinek, intézményeinek, tisztségviselőinek és tisztviselőinek beosztására vonatkozó levéltári források a reformáció századától vannak. Diáknévsorok 1588-tól, iskolai törvények 1567-től találhatók. A törvényeket és szabályzatokat külön-külön gyűjteményben őrzi a Levéltár. A diák-kurátorok naplói 1693-ban kezdődnek, a Kollégium belső rendjének és szervezetének adatai, egyházi főhatósággal, gyülekezetekkel, partikuláris iskolákkal, társadalmi szervekkel való kapcsolatai 1727-től a seniori hivatal irataiból, 1747-től a kontraskribai hivatal irategyütteseiből, 1749-től a tanárkari jegyzőkönyvekből kutathatók. A diáktisztségviselők szolgálatáról, a diákok fegyelmi szervezetéről az iskolai törvények és szabályzatok mellett számos adatot közölnek 1709-től a törvényszéki jegyzőkönyvek, 1801-től az iskolaszéki iratok, szervezeti kérdésekben részadatokat 1831-től a háznagyi hivatal, a gazdasági tanács és 1792-től a kollégiumi gazda iratai. A kollégiumi ifjúsági egyesületek iratainak gyűjteménye szervezeti kérdésekben is tudósít 1834-től. Hasznos segítség Bakóczi János adattári gyűjteménye 1536-tól. 3. Iskolapolitika E tárgykörben kutatók bőséges anyagot találnak a református, vagy általában a magyarországi iskolák ügyében hozott állami és egyházhatósági körlevelekben, rendelkezésekben. A református iskolák autonómiája, a felügyelet, az egyes iskolatípusok felállításának egyházjogi kérdései, a királyi, helytartótanácsi utasítások lecsapódásai az 1567-től folyamatosan meglevő egyházkerületi közgyűlési jegyzőkönyvek határozataiban követhetők, melyekhez a Kollégiumra vonatkozóan időrendi-, tárgy- és névmutató segíti a kutatást. Az egyházkerületi közgyűlés joghatósága alá rendelt egyházmegyei és egyházközségi vezető testületek iskolafelügyeleti bizottságainak jegyzőkönyvei, azok iratai, a jóváhagyott iskolatörvények és kiadott körlevelek tükrözik a református iskolapolitika részleteit és alakulását. Az egyházhatósági intézkedésekkel egyidejűleg körlevelezett államhatósági rendelkezések a Felsőbb hatósági körlevelek az egyházi hatóságoknál 1606-tól, a gimnázium levéltári anyagában 1853–1858 között nyújtanak tájékoztatást. Különösen értékesek a Ratio Educationis54 és az Entwurf kibocsátásának történeti ellentmondásai közben keletkezett akták. A kollégiumi „curatoratus et professoratus” jegyzőkönyvei 1749-től, a főiskolai tanács 1753-ban kezdődő iratai és az igazgatótanács jegyzőkönyvei 1876-tól nyújtanak folyamatosan adatokat az iskolapolitika feltárásához. 4. Iskolatörténet A kollégiumi levéltár legbőségesebb kútfői iskolatörténeti vonatkozásúak. A reformáció utáni 1530-as években, a mezővárosi iskolatípus kialakulása idején induló iskolai élet 1530–1567 közti időszakról kevés adat maradt, de 1567-től jelentős a történeti forrásanyag. Az egyházkerületi közgyűlési jegyzőkönyvek mellett e tárgykörben is legfontosabb kútfő a „Catalogus omnium Scholae Debrecinae Civium, legibus eiusdem ab Anno Domini 1588 subscriptorum”, továbbá a Kollégium történetére vonatkozó, 1579–1750 közt keletkezett iratsorozat, az 1704-ben kezdődő törvénye, a szabályrendelet és tantervgyűjtemény. Részleges eligazítást adnak 1615 utánról a Kollégium birtokaira és az alapítványokra vonatkozó iratok. A XVIII–XIX. században az iskolatörténeti kutatás lehetősége szerteágazó. Az egyházkerületi, egyházmegyei és egyházközösségi iratokban is található adat. Az egyházkerületi levéltári szekcióban a főiskolai tanács 1753-ban kezdődő, a középiskolai felügyelő 1836-tól, a népiskolai tanügyi bizottság 1821-től fennmaradt iratai, a debreceni egyházmegye közgyűlési jegyzőkönyvei 1615-től, az egyházlátogatási iratok 1763-tól, az oktatásügyi akták 1861-től tájékoztatnak iskolaügyben. A debreceni egyházközség 1729-től kezdődő igazgatási irataiban a Kollégiummal kapcsolatos sorozatok nélkülözhetetlenek a kutatásban; 1850-tő1 az iskolai iratok külön állagban vannak. Sinai Miklós 1209–1792 közötti időből összeállított Miscellanae Historico Hungarica c. oklevélgyűjteménye szintén szolgáltat tanügytörténeti forrásokat. A reformkortól a kútfők főiskolai, közép- és népiskolai szinten megsokszorozódnak. A főiskolai tanács, igazgatótanács, kollégiumigazgatói, közös tanárkari és a különböző oktatási intézmények külön tanárkari jegyzőkönyvei, az intézmények iratai összefüggően nyújtanak betekintést az oktatásügy fejlődésébe. Önálló teológiai oktatásról 1824-től, jogakadémiairól 1853-tól, bölcseletiről 1908-tól vannak adatok. A közös oktatástól különvált gimnázium tanárkari jegyzőkönyvei és igazgatási iratai 1853-ban kezdődnek. Az egyetemmé alakulás után – 1914-től – a felsőoktatási intézmények közül csak a Teológiai Akadémia iratai kerültek a Levéltárba, a közép- és alsó szintű iskolák iratai folyamatosak. A református oktatásügy fontos része a Kollégium partikuláinak története. A XVII. század második felétől vannak feljegyzések a partikulákról és a kibocsátott tanítókról. 1767 után külön jegyzőkönyvet vezettek róluk, és 1792-től díjazásukkal együtt jegyezték be adataikat a Series Rectoratum et praeceptoratum cum sallario c. kötetbe. A partikuláris iskolák élete, anyagi fenntartásuk részletei nyomon követhetők 1738-tól az egyházlátogatási jegyzőkönyvekben, a gyülekezetek vagyonösszeírásaiban. Iskolatörténeti kutatásban felbecsülhetetlen értéket képviselnek a II. József rendelkezése nyomán készült iskolai összeírások, vizitációs tabellák. 5. Gazdaságtörténet A Kollégium gazdasági ügyeinek kutatásához, a reformáció utáni század gazdaságtörténeti forrásai között fontos hely illeti meg a református iskolai oktatás fenntartására szolgáló alapítványi iratokat és a Kollégium birtokainak iratait. A XVIII. századból már részletekre kiterjedő anyag szolgálja a kutatást. Az iskolai oktatás lehetőségének biztosítására szolgáló különböző bevételi forrásokat jeleznek a coetus javainak 1727–1789-ből való jegyzőkönyvei, az adományozók 1744–1790 évek közötti nyilvántartásai, a főiskolai kurátorok 1734–1831 között készített számadási könyvei, füzetei, okmányai, melyek az 1792. évi pénztári reform előkészítéséről és véghezviteléről is áttekintést adnak. 1736-tól bőséges adattal rendelkeznek a pénztári iratok, benne az 1792. évi pénztárkezelési szabályzat az egyesített kollégiumi kasszák ügyviteléről. Említésre méltók e tárgykörben a főiskolai gazda 1792-ben kezdődő iratai, valamint 1785-től az ügyészi iratok. A gazda irataihoz tartoznak az ingóságok leltárai, a kenyérsütési tabellák, a természetbeni juttatások és a természetbeni javak nyilvántartásai. Az ügyészi feladat szerteágazó ügyletei közt pedig a telek- és kölcsönügyek alapján értékelhetők a korabeli pénz- és vagyongazdálkodás kérdései, melyekről az ügyészi könyvek, lajstromok és iratok vallanak. A kollégiumi gazdálkodás 1831. évi szervezeti változása utánról legfontosabbak a gazdasági ügyekre felügyelő Gazdasági Választmány, illetve annak jogutódja, a Gazdasági Tanács és Intéző Tanács 1831-től folyamatos jegyzőkönyvei és mutatókkal ellátott iratai. A Gazdasági Tanács döntött a kollégiumi ingó és ingatlan javak, pénztárak, alapítványok, adományok, szupplikációk, javadalmi tételek, építkezések és renoválások ügyében. Joghatósága kiterjedt a könyvtár, levéltár és múzeum fenntartásának biztosítására. Hatáskörébe tartozott az ingatlanok bérbeadása, kölcsönök elbírálása, tartozások behajtása, az árkalkulációk felülvizsgálata stb. Jelentős dokumentumok vannak a Gazdasági Tanácson belül működő időszaki bizottságok munkájáról, különböző takarék- és bankügyletekről, korabeli pénzgazdálkodási mérlegekről. Az okmányok nemcsak a Kollégium gazdasági életéről nyújtanak reális képet, hanem a várossal, társadalmi szervekkel, egyéni gazdaságokkal kapcsolatos hitel- és kölcsönügyek feltáratlan részleteit is bemutatják. 6. Tanárok A kollégiumi tanárok életrajzi adatainak kutatásához a Bakóczi János által készített főiskolai tanárok adatait tartalmazó kötet 1549–1892-ig vázlatos életrajzokat és bibliográfiai utalásokat közöl; életkörülményeikről főként a tanárkari jegyzőkönyvek és az igazgatói iratok vallanak. Anyagi helyzetük felmérését szolgálják a tanszékalapok elosztásáról szóló, 1831-ben kezdődő, mutatóval rendelkező gazdasági tanácsi jegyzőkönyvek és mellékleteik, 1866-tól a kollégiumi pénztár személyi járandóságra vonatkozó iratsorozatai, 1891-től a személyi járandóságok számlakönyvei, 1900-tól fizetési jegyzékek, melyekben lakbér, korpótlék és egyéb járandóság is fel van fektetve. A Kollégium elöregedett tanárainak, a tanárok özvegyeinek és árváinak segítéséről az 1859-ben alakult Nyug- és Gyámintézet jegyzőkönyvei adnak képet 1883-ig. Munkásbiztosító, OTI, SZTK-val kapcsolatos iratok 1909-től vannak. A kollégiumi tanárok műveltségi színvonaláról a minősítési, illetve 1866-tól a törzskönyvi lapok közölnek adatokat, tudományos munkásságukról a tanárkari jegyzőkönyvek, valamint a XIX. század második felétől a nyomtatott értesítők tájékoztatnak; egyesületi életüket a Főiskolai Tanárok Olvasókörének iratai 1879-től, az Országos Református Tanáregyesület iratai 1890-től tükrözik. 7. Diákok A kollégiumi diákok névsorát – Demjén János 1552–1844 közötti gyűjtését folytatva – Bakóczi János egészítette ki, majd 1588–1791 közötti időről betűsoros mutatóval ellátva elkészítette a diákok nevét, subscribálásuk időpontját, esetenként későbbi szolgálati helyüket és a róluk megjelent irodalmat felsorolva önálló munkáját. A Kollégium diákjairól vezetett névjegyzékek 1588-tól vannak, a tanulók születési helye 1657 után, osztálybeosztása 1749-től, tanulmányi eredménye 1792-től, előmeneteli besorolása 1804-től rögzített. Az akadémiai sorjegyzékek 1820-tól folyamatosak, ezekhez 1898-tól fakultásonként származási ívek tartoznak a szülők neve, foglalkozása, lakhelye, vallása, a diákok végzettségi foka, választott tantárgyai, szorgalmi és kollokviumi jegyei, tandíjfokozata felsorolásával. Közép- és alsó fokon tanulók előmeneteléről, tanulmányi eredményéről, vizsgáiról az egyes intézmények osztálykönyvein túl a vizsgai iratok bőséges adalékot nyújtanak. A tanulók mentalitását, érdeklődési körét, egészségi állapotát az osztálynaplók, haladási és mulasztási naplók, osztályfőnöki feljegyzések örökítették még. A diákok felkészültségéről képet adnak a különböző intézményeknél beadott pályaművek, szakdolgozatok, önképzőköri irodalmi művek, A kollégiumi tanulók fegyelmezési ügyeiben 1709-től a törvényszéki iratok, magaviseletükről az esküdt felügyelők által 1801-től vezetett naplók a legfontosabb források. A szeniori hivatal által vezetett, 1727-től meglevő naplókban tartották számon a tanulók szobai beosztását, a diákszobák felszerelését, lakbérét, ebéd- és kenyérutalványaikat, tápintézeti díjaikat, különféle bevételeiket, temetésből, legációból és egyéb szolgálatból, segélyből stb. származó jövedelmüket. A diákélet sokrétűségébe engednek betekintést 1797–1875-ig a tanulók szolgálati beosztásáról vezetett contrascribai naplók számon tartva adósságaikat, kórházi beutalásukat, ápolásuk költségét, gyógyszerellátásukat. A XVIII. század második felétől a contrascribai hivatal iratai közt fennmaradt orvosi receptek – 1772–1785 években Hatvani István professzor receptjei – a korabeli gyógymódról adnak képet. A Kollégium kórházának élelmezéséről 1793-tól a kollégiumi gazda iratai, 1865-től a tápintézeti nyilvántartások számolnak be. A kórházi könyveket 1831-től vezették bejegyezve az ápolás kezdetekor bevitt ruhaneműt, ágyneműt és egyéb személyes tárgyat. A kuratorok irataiban az 1693-tól a szolgatanulókról vezetett naplók tudósítanak szolgálati beosztásukról, élelmezésükről való gondoskodásról, a betegek számbavételéről, az iskolai törvények megsértőinek adatairól, a legációs elszámolásokról. Az internátusi és tápintézeti iratok is nélkülözhetetlenek a diákok életkörülményeinek feltárásában. Külön tápintézeti pénztár 1749-től működött; iratai között található az 1842-ig fennálló „alumnus konyha” ellátását szolgáló kiadások nyilvántartása. Az 1853-ban létesült „köztápintézet” iratai 1859-től, számadási okmányai 1865-től maradtak meg. A tanulók neveltetési költségeinek biztosítását szolgálták az e célra tett alapítványok és az iratok közt találhatók a jótéteményezést kérelmezők pályázati folyamodványai, melyek anyagi és családi helyzetükről is képet adnak. A kollégiumi ifjúság életéről, változatos célú egyesületeiről, köreiről, akció – 1831-től tanári felügyelet alatt működő – társulásairól – külön gyűjteménnyel rendelkezik a Levéltár. A nyomtatott értesítők szintén adnak tájékoztatást e tárgyú kimutatáshoz. A kollégiumi diákok külföldi tanulmányútjáról – a Kollégium és az európai pro-testáns főiskolák kapcsolatáról – az egyházkerületi jegyzőkönyvekben, a kollégiumi igazgatói iratokban, a közös tanárkari jegyzőkönyvekben, a főiskolai igazgatótanácsi jegyzőkönyvekben, a különböző fakultások irataiban található forrásanyag. Az egyházkerületi Levéltár külön irategyüttesben őrzi a külföldön tanuló ifjakra vonatkozó iratokat, zsinati végzéseket, helytartótanácsi rendelkezéseket, külföldi akadémiákra menők bizonyítványait és az utólag készített névjegyzékeket. A Tiszántúli Református Egyházkerület, a Debreceni Református Egyház és a Kollégium élete a századok folyamán összefonódott, így Kollégium történetére vonatkozó források az egyházkerületi levéltár anyagában is találhatók. Mivel a forrásértékelés nem készülhetett a teljesség igényével, ajánlatos a kutatáshoz a kollégiumi hivatalok, iratképző szervek történetéről, a levéltári anyag tartalmáról összeállított ismertető és a folyamatosan készülő levéltári segédletek használata.55 Kormos László Függelékek I. SZ. FÜGGELÉK A kollégiumi levéltár vezetői a XVIII. század közepétől (időrendben):
II. SZ. FÜGGELÉK
JEGYZETEK
|
| © 2004 Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Nagykönyvtár | A honlap az IHM támogatásával készült | névjegy | ||
