gyák,
indulának haza
országában
uroknak.
Jutának
el haza ők Antiochiába,
vagyon ott az király tűlök
tudakozásban,
az meghagyott kincset miért nem hozták be
király tárházában.
Ott
Heliodorus renddel mind megbeszélé,
ott ő mint járt volna, urának
megjelenté,
Isten mint megverte, de meggyógyította
az pap könyörgésére.
Rajta
csudálkozván az király ezt hallgatja,
mit az ő szolgája előtte
beszél vala,
mind elhitte vala, az Sion Istenét
ezért ő magasztalja.
Udvarnép
előtt is az Istent magasztalja,
és hatalmasságát erősen
csudáltatja,
sem földön, sem mennyen nincs olyan nagy Isten,
mindenek előtt vallja.
Egyször
egy időben király elő kérdözi,
kit kelljen újobban zsidók közé
küldeni,
király kérdésére az Heliodorus
akkoron azt felele.
Ha
ki, úgy mond, néked vagy ellenséged volna,
avagy ha árulód néked
lönni akarna,
azt bocsássad oda, tanítva őhozzá,
még úgy ha meg nem halna.
Mert
az Mennyei Úr Hierusálem oltalma,
és az nagy Istennek vagyon az
helyre gondja,
ki megver és elveszt mindeneket, az kik
ártani mennek oda.
Az
Heliodorus azértán így járt vala,
ki minden szolgának erre igen
nagy példa,
hogy földi urának senki Isten ellen
szavát meg ne fogadja.
Finis.