gyák, indulának haza
        országában uroknak.

Jutának el haza ők Antiochiába,
vagyon ott az király tűlök tudakozásban,
az meghagyott kincset miért nem hozták be
        király tárházában.

Ott Heliodorus renddel mind megbeszélé,
ott ő mint járt volna, urának megjelenté,
Isten mint megverte, de meggyógyította
        az pap könyörgésére.

Rajta csudálkozván az király ezt hallgatja,
mit az ő szolgája előtte beszél vala,
mind elhitte vala, az Sion Istenét
        ezért ő magasztalja.

Udvarnép előtt is az Istent magasztalja,
és hatalmasságát erősen csudáltatja,
sem földön, sem mennyen nincs olyan nagy Isten,
        mindenek előtt vallja.

Egyször egy időben király elő kérdözi,
kit kelljen újobban zsidók közé küldeni,
király kérdésére az Heliodorus
        akkoron azt felele.

Ha ki, úgy mond, néked vagy ellenséged volna,
avagy ha árulód néked lönni akarna,
azt bocsássad oda, tanítva őhozzá,
        még úgy ha meg nem halna.

Mert az Mennyei Úr Hierusálem oltalma,
és az nagy Istennek vagyon az helyre gondja,
ki megver és elveszt mindeneket, az kik
        ártani mennek oda.

Az Heliodorus azértán így járt vala,
ki minden szolgának erre igen nagy példa,
hogy földi urának senki Isten ellen
        szavát meg ne fogadja.

Finis.