| | | |||||
| | | | ||||
DIÁKTÁRSASÁGOK ÉS DIÁKEGYESÜLETEK A diáktársaságok létrejöttének a közös szállás összekötő erejétől kezdve az érdekvédelmen át a tanulási és fegyelmezési célokig sokféle oka volt. – A debreceni kollégiumi diákegyesületek keletkezését vizsgálva hat csoportot különböztethetünk meg. A XVI–XVIII. században minden esetben valami városi vagy kollégiumi szükséglet kielégítésére törekedtek összefogásukkal. Pl. éneklő diákok kísérték ki a halottakat a temetőbe. – Városi tűzoltóság a XIX. század második feléig nem lévén Debrecenben, a tűzoltó diákok vonultak ki a gyakori tűz lokalizálására, oltására. – A tanítás eredményességét segítették a rézmetsző diákok térképeikkel, atlaszaikkal, tankönyv-illusztrációikkal. Az egyesületek másik népes csoportjának az indíttatását a felvilágosodás és a reformkor szellemi mozgalmaiban találjuk meg. A Csokonai körül csoportosuló diákkörnél bizonyos a rokonság a felvilágosodás szelleméből táplálkozó irodalmi diákkörökkel és az olvasó kabinet intézményével. – Ugyanígy a reformkori olvasókörök és kaszinók alakításának mozgalma érintette meg a debreceni diákokat, akik a debreceni kaszinó alapítása időszakában létrehozták a maguk Olvasó Társaságát (1833), néhány évvel később pedig irodalmi egyesületüket. Ez volt a bölcsője a tanszakok és tagozatok későbbi önképzőköreinek. Az irodalmi és tudományos önművelés mellé felzárkózott a zenei is: a Kántus mellett a középfokú intézetek kórusai, hosszabb-rövidebb ideig működött zenekarok és a Főiskolai Zenetársulat. A testkultúra-testedzést szolgáló egyesületek és körök az 1867-ben alapított Tornaegylettől kezdve folyamatosan működtek a Kollégiumban. 1870-től diákszociális célzatú önsegélyező egyesületek alakultak, s ezeknek is volt XX. századi folytatásuk. A társadalmi jellegű diákegyesületek egész sorával találkozunk a múlt század utolsó éveitől kezdve egészen a II. világháború végéig. Asztaltársaság és baráti jellegű köröktől a vöröskeresztes diákcsoportokon, cserkészcsapatokon át a bajtársi egyesületekig: ez a legsokszínűbb csoport. Végül természetesen vallásos egyesületek is működtek a Kollégiumban. Nemcsak az országos keresztyén ifjúsági szervezeteknek helyi csoportjai (SDG, Bethlen Gábor Kör), hanem kifejezetten kollégiumi ifjúsági gyülekezetek. A Kollégium kebelén belül működő diáktársaságok együttes számbavételére eddig kísérlet sem történt. Ezért jelenleg a főcél az egyesületekre vonatkozó anyag adatszerű feltárása volt. Ebből következik a feldolgozás leíró jellege: a megalakulás körülményeinek, a működési szabályzatnak, szervezeti kérdéseinek, a társaságok története kiemelkedő állomásainak bemutatása. Az elemzés és értékelés már csak a terjedelmi korlátok miatt is jelzésszerű lett. Ennek ellenére az egyesületek életének összefüggéseit és a különböző iskolatípusok hasonló jellegű társaságainak munkájában fellelhető párhuzamokat vagy ellentéteket a tanulmány igyekszik feltárni, sőt a legjelentősebbeket részletesebben feldolgozni. A magyarországi református Kollégiumok között Debrecenben működött a legtöbb egyesület, ezeket – néhány fontos szakosztállyal együtt – időrendi táblázat mutatja be. A tanulmány első része a reformkor előtti társaságokkal létrejöttük sorrendjében foglalkozik, a második résztől pedig funkcionális csoportosításban. A diáktársaságok és egyesületek időrendi áttekintése:
I. A REFORMKOR ELŐTTI DIÁKTÁRSASÁGOK 1. A kántus Az éneklő diákok szervezetten működő csoportja a reformátusok debreceni iskolájának a legrégebbi diáktársasága. Működése a XVI. századtól kezdve hozzátartozott a debreceni református egyház életéhez: az istentiszteletekhez és a temetésekhez. Belőle fejlődött ki a Kántus, amellyel – jelentőségéhez mérten – külön tanulmány foglalkozik. Itt csak jelzésszerűen említjük meg, de hangsúlyozva, hogy a történetében gyakran emlegetett 1739. esztendő nem új alapítást, hanem minőségi változást jelent a négyszólamú éneklés megteremtésével a Kollégiumban. Szőnyi Benjámin önéletrajzában írta, hogy Maróthi György az 1739-es pestisjárvány idején „ékes vocális musicára” tanította meg Weszprémi Istvánnal, Szalatsi Mihállyal és Dávid Ferenccel együtt, és mikor a pestis elmúlt, a Kollégiumban praesesekké tette őket.1 2. Diák-tűzoltóság A tűzoltó diákok alapszabályok nélkül kezdték működésüket a XVII. században. Az 1657-iki iskolai törvények nem rendelkeztek felőlük, tehát akkor még nem funkcionáltak. Azonban „az 1704-es törvény a diákok tűzoltó buzgalmát már régi dicséretes szokásnak mondja s úgy rendelkezik, hogy a tűzeseteknél a diák dolmányosan és csizmásan jelenjék meg, s ha munkáját végezte el ne csavarogjon, hanem serényen térjen ismét vissza az iskolába, különben 25 dénár büntetés alá esik.”2 A város megbecsülte a tűzoltó diákokat. Erre egy példa: „1760. dec. 6-án Kovács György cívis Szabó Máté tűzoltó diákot aki a tűznél segédkezett, vasvillával fejbe ütötte minden ok nélkül, a diákok megfogták és átadták Török György hajdúnak, hogy kísérje a városházára, de ő elbocsájtotta. A tanács, miután a város sokat köszönhetett a tűzoltó diákoknak, akik legönzetlenebbül védték... tűzesetek alkalmával, szigorú ítéletet hozott. Kovács György cívis uram megverettetett 40 pálcával, meg kellett fizetnie a gyógykezelési költséget és 25 forint sérelem díjat a diáknak, Török György hajdú 36 pálcát kapott és a hajdúságból elcsapták.”3 – A diáktűzoltóság önfeláldozó buzgalmát örökítette meg egy 1764 jún. 26-i iskolai bejegyzés is, amely szerint az előző napi tűzesetnél sok diák testi és anyagi kárt szenvedett: 23 diák súlyos égési sebeket Hatvani István orvosprofesszor igazolása szerint, 34-nek a csizmája égett el.4 Amikor a város „machinát” (fecskendőt) vásárolt, 1765-ben „Tűz oltásárul való rendelések”-et készített. Harmadik pontjában olvashatjuk: „A deák ifjak legalkalmasabb lévén arra, hogy ezen machinával gyuladásnak idején dolgozzanak, jólészen velek néha próbát tenni, hogy jobban – beletanullyanak.”5 – Nemcsak a machinát vitték a Kollégiumba, hogy a diákok kezeljék, hanem 1773-ban 100 db bőrvedret, s a város 149 kézi vízipuskájából is 24-et kaptak a református Kollégium diákjai. Valamilyen szabályzatuk már a XVIII. század derekától lehetett, de irataik az 1802-es tűzvészben elégtek. Csak a tanári kar jegyzőkönyvében levő Sárváry Pál-féle 1798-as bejegyzésből következtethetünk rá, aki ennek hiányosságait pótolandó „Részletes rendszabály”-t írt be a jegyzőkönyvbe. A Rendszabály szerint a tűzoltó diákoknak a machinát havonta egyszer ki kellett próbálni, s kezelését gyakorolni. Vezetőjük a felügyelő esküdt diák volt. Az első machinista még a naponkénti templomba járás alól is fel volt mentve, hogy a fecskendő állandóan készen álljon. Ha a harang tüzet jelzett, a machinisták azonnal a fecskendőhöz szaladtak és a többi tűzoltót „Incendium! ad arma!” kiáltással fellármázták. A machinista diákok fel voltak mentve az éjjeli őrség és az őröltetni járás alól, a bor alamizsnából viszont kétszeres részt kaptak. Legjellegzetesebb szerszámuk a bot volt, melyet „gerundium”-nak neveztek a latin igék nehéznek tartott gerundium alakjáról. A nagybot 170 cm és 8 kg, a kisbot 150 cm és 7 kg volt. Arra szolgáltak, hogy a machina előtt megtisztítsák a legrövidebb utat és az égő házak sárfalait bedöntve a tüzet elfojtsák. Ezért felemelése és vízszintes kitartása feltétele volt a tiszta erkölcs mellett a tűzoltó társulatba való felvételnek.6 A tűzoltók jegyzőkönyveit az 1802-es tűzvész után 1805-től vezették. – Szabályzatuk előírta, hogy a tagok száma 36-nál kevesebb, és 86-nál több nem lehetett. 1862-ig azonban legfeljebb 66 tagja volt az egyletnek. 1806-tól a felügyelő tanár volt a főparancsnok. Az elnök mindig egyik esküdt diák, mellette az alelnök, jegyző és 6 assesor képezték a tisztikart. A felvétel és a tisztikar megválasztása a tagok joga és feladata volt. A testület két osztályban szervezkedett: bontó és védő. A bontó osztály a két (nagy- és kis) botosból, 6 fejszés, 4 villás, 2 horgosból; a védő osztály 16 vedres, 2 vízész, valamint vízipuskásokból és machinistákból állt. A tűzoltó diákok tartoztak hetente legalább egyszer edzeni, testgyakorló órákra járni a főiskolai testgyakorló helyiségbe. A város hálás volt munkájukért. Tűzesetek után jutalmat adott a társulatnak, de sokszor jutalmazták tehetősebb polgárok is szolgálatukat. A befolyt összegekből kölcsönpénztárat állítottak fel, amely az 1871/72-es tanévtől működött. Nemcsak kölcsönt adott arra rászoruló tagjainak, hanem néhányszor szerény járadékot is. Több ízben jótékonykodott pl.: Garai János költő árván maradt családjának, a magyar írók –, a Nemzeti Színház nyugdíjintézete számára, az Olvasó Társaság, Zenetársulat, ifjúsági könyvtár javára 20–20 forintot, a létesítendő betegsegélyző számára 80 forintot stb. – Jövedelmét még az évente megrendezett tűzoltó majális is gyarapította, amely a legnépszerűbb debreceni vigasság volt és társadalmi különbség nélkül igyekezett mindenki részt venni rajta a Nagyerdőn. Debrecenben 1877-ben alakult meg a városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Ettől kezdve állandó összetűzések voltak a városi tűzoltók és a diákok között. A városiak felügyeletet akartak gyakorolni a kollégiumiakon, de a diákok ragaszkodtak autonómiájukhoz. Erre igyekeztek őket „a működés teréről leszorítani”. 1880-ban már csak márciusban alakult meg a társulat és kizárólag belkörűleg működött: azaz csak testgyakorlással foglalkozott. Végül úgy határozott, hogy május 29-én rendezve még egy búcsúmajálist, kimondta feloszlatását. Pénzvagyonát a Hittanszaki és Jogász Segélyegyletre örökítette. Tagjai közül nagy számban kerültek ki a Kollégium jó hírét és tekintélyét gyarapító kiváló diákok pl.: Balogh Péter, Révész Bálint, Révész Imre, Tóth Sámuel, Géresi Kálmán, Kis Albert, Szilády Áron, Dombi Lajos, Somogyi Pál, Erőss Lajos, Dicsőfi József, Magoss György, Ferenczi Gyula stb.7 3. A rézmetsző diákok A bevezetés utalt arra, hogy a rézmetsző diákok társaságát kollégiumi szükséglet hozta létre. A XVII. század végén felpanaszolta Lisznyai Kovács Pál kollégiumi tanár, hogy a történelmet végigtanulta anélkül, hogy a tanulmányaiban előforduló országok, városok, folyók és tengerek fekvéséről csak a legkisebb képzelete lett volna. Lisznyai Hollandiából hozott ugyan mappákat az iskola számára és ő a világtörténetet és földrajzot is e térképekről tanította, de ezeket a drága, ritka külföldi mappákat legfeljebb a tanítási órákon használhatta egy-egy igényesebb tanító. A diákok kezében nem volt szemléltető anyag. Így volt ez még a XVIII. század végén is. Ekkor „Az érettebb tanulók szövetkeznek a tanári karral az iskola szellemi fejlesztésére. A tanárok írnak tankönyveket, s az ifjúság igyekszik előállítani a tanítás segédeszközeit... a tógatus diákok közül többen elkezdik maguktól tanulni a rézmetszést s ugyanazon idő alatt geometriai rajzokat és természetrajzi ábrákat metszenek, földgömböket készítenek és magyar térképeket adnak ki az iskola és a tanuló ifjúság közhasználatára.”8 Ez természetesen nem történt előzmények nélkül. Az első rézmetsző diák akinek munkáját ismerjük Kováts György volt, aki tógátus korában két metszetet is készített a debreceni városi nyomda számára. Az egyik 1749-ben készült, az ebben az évben kiadott énekeskönyv és zsoltárok címlapjaként, a másik 1750-ben Jean La Placette erkölcstanához. – Farkas István a következő, akinek 1767-ben két műve is megjelent: Cicero levelei Sinai Miklós által sajtó alá rendezett kiadásának címlapja és az ugyanebben az évben kiadott Újtestamentum címlapja. Ez utóbbi az 1749-es Újtestamentum kiadás címoldalának másolata, amely szintén nem eredeti: mintáját Tótfalusi Kis Miklós 1687-es amsterdami nyomtatású Újtestamentumából vette.9 A XVIII. század második felében kedvtelésként szabad idejükben a debreceni diákok rézmetszetek készítésével is foglalkoztak, főként szöveget: verseket metszettek rézbe, azonban bizonyosan foglalkoztak más témával is. Itt szerezte gyakorlatát az a Kabai Mihály, aki évekkel diákoskodása után a debreceni asztaloscéh szabaduló leveléhez elkészítette Debrecen látképének metszetét. Itt tanulta a rajzolást és a metszést Karacs Ferenc, akit sokáig az első kollégiumi rézmetsző diáknak tartottak, bár tanuló korából egyetlen metszetlapja sem maradt fent, hanem csak rajzai: egy füzet 1788-ból geometriai ábrákkal, és 1789-ből David Koeler atlaszának rajzolt akvarell színezésű másolata. A rajzolás hagyományát pedig Karacs olyan kiváló rajzolóktól örökölte mint Pethe Ferenc, Kiss Sámuel és Sárváry Pál, akik néhány évvel előtte diákoskodtak a Kollégiumban szintén az 1780-as években. 1791 és 1794-ben jött a Kollégiumba tanulni a két Erőss testvér János és Gábor, közülük az utóbbi lett a lelke az amatőr művészkedéssel foglalkozó diákok lelkes csoportjának. Társaságba szervezkedtek, hogy rendszeres munkával atlaszokkal lássák el a tanuló ifjúságot. A tanári kar ugyanis elrendelte, hogy minden diáknak mappája legyen. Erőss Gábornak Halász István és Papp József volt a legfőbb segítőtársa, amikor pedig Halász elhagyta az iskolát Pethes Dávid foglalta el a helyét. Majd együtt dolgozott még velük Oláh István, Mikolai József és Vajai Imre is. Első munkájuk 1800-ban Oskolai új Átlás az alsó classisok számára... 12 térképet tartalmazott. Még ebben az évben elkészítették az első magyar nyelvű földgömböt is. 1801-ben jelent meg az Oskolai Ó-Átlás szintén 12 térképpel Koeler Atlas Antiquusa után. – A munka túlnőtt a coetus diákszobáinak a keretén, ezért a városban házat béreltek, hogy műhelyük legyen. Az itt készült első atlasz címlapnélküli 15 térképet tartalmaz. Mintájául J. Chr. Gatterer iskolai atlasza szolgált, s valószínűleg a próbanyomata maradt fenn. 1804-ben lett készen a nagyméretű, 24 lapra terjedő és 12 térképből álló Oskolai Magyar Új Átlás. Az 1800-as atlasznál és ennél is Budai Ézsaiás professzor volt a diákok irányítója, támogatója, az 1804-es térképeken pedig a földrajzi neveknek a latinos és németes formából magyarra átdolgozója. Az Oskolai Magyar Új Átlás több külföldi forrásból merített és a friss állapotok megörökítésére törekedett. (Pl. közigazgatási beosztásnál). Kézzel színezett példányaival megajándékozták az ország szellemi vezetőit és ezzel széles körben nagy elismerést szereztek.10 A diákok nemcsak térképeket metszettek, hanem tankönyvet is illusztráltak. Így készült 1803-ban az első rendszeres illusztrált természetrajzi tankönyv, amelyet Szentgyörgyi József orvosdoktor, városi fizikus írt „A leg-nevezetesebb természeti dolgok esméreti” címmel „az apróbb oskolák számára”. A hozzátartozó 19 képtáblát több mint 100 állatképpel Erőss Gábor és Erőss János rajzolta és metszette. Ezeket használták fel a sárospataki Emődi István „Természethistória I. rész” (Sárospatak 1809) című könyvéhez. 1814-ben, amikor a rézmetszők társasága már feloszlott, s egyedül Erőss Gábor dolgozott még saját műhelyében, elkészítette Szentgyörgyi József – még kéziratban levő – Természethistóriája 2. részének növényeket ábrázoló tábláit is. Erőss Gábor tankönyv-illusztrációkon kívül Csokonai számára is készített metszeteket. 1800-ban a Szépség Ereje a Bajnoki Szívenn című költeményének címlapját egy képecskével díszítette, és az 1803-ban Bécsben megjelent Anakreóni Dalok-hoz készített egy klasszicista Anakreón portrét. 11 A rézmetsző diákok társaságát a Kollégium adományokkal, kölcsönnel segítette. Ez adott lehetőséget arra, hogy évekig együtt maradva dolgozzanak, bár később már egyre kevesebbet a Kollégiumnak. 1812-ben oszlott fel végképp a társaság, mely akkor már csak Erőss Gáborból és Papp Józsefből állt. A többiek rég elhelyezkedtek, sőt Papp József is számtartói állást töltött be évek óta. A közösen szerzett eszközeik baráti egyesség szerint Erőss Gáborra szálltak, aki magára vállalta Papp József régi adósságát. – Erőss eszközeit tűzvész tette tönkre, nyomdászati tervei meghiúsultak. A részvétlenség, sok nélkülözés megtörte, aláásta egészségét. Fiatalon, 36 éves korában halt meg.12 4. Csokonai nyelvtanuló irodalmi köre A reformkor előtti társaságok közül a legrövidebb ideig működő és talán legszűkebb körű az a kis baráti társaság volt, amely Csokonai körül csoportosult a Kollégiumban azzal a szándékkal, hogy tanulmányaikat önképzéssel, modern nyelvi és irodalmi ismeretekkel egészítsék ki. A kör az 1790-es évek első felében működött. Írásos feljegyzés nem maradt fent róla, csupán a kortársak említették meg emlékezéseikben. A nemzeti nyelvek használatát a felvilágosodás helyezte előtérbe. Ekkor kezdődött a nemzeti irodalmak igazi felvirágzása. Érthető, hogy Csokonai és hasonló gondolkodású társai szerettek volna megismerkedni az antik irodalom remekein kívül koruk nemzeti nyelvű irodalmának jelesebb darabjaival. Csokonai tehát: „összeállott egynehány talentomos barátjával, hogy egymást köszörüljék, tökéletesítsék... Kiszabtak először mindenkinek magok közül egy nyelvet, hogy azt tanulja meg. Neki esett az olasz, mikor még se németet, se franciát nem tudott, és gyakran nagy részvétellel beszélte mely nehezen tudott boldogulni, nem kapván olyan olasz szókönyvet, mely az ő előtte egyedül esméretes deák nyelven magyarázná az olasz szókat, míg végre az ő kérésére a venéziai könyvnyomtató nem küldött.”13 A diákok megtanulták a rájuk kiszabott nyelvet s az általuk járatott Litteratur Zeitung-ból a könyvismertetések és kritikák alapján kiválasztották és meghozatták a jónak ítélt könyveket. Ezeket szétosztották olvasásra nyelvtudás szerint, s az elolvasott műveket összejöveteleiken ismertették egymás ismereteinek gyarapítására. A kör tagjait név szerint nem ismerjük Nagy Sámuelen kívül, aki a Kollégium könyvtárosa volt, több fordítása ismeretes, és hivatalánál fogva messzemenően rendelkezésre állt Csokonai törekvései valóraváltásához.14 Csokonai és köre azokkal a felvilágosodás hatására keletkezett diáktársaságokkal mutat rokonságot, amelyek a XVIII. század 80-as éveitől kezdve szervezkedtek Magyarországon: ebben az évtizedben Pozsonyban és Pesten a katolikus kispapok körében, majd a 90-es években Sopron és Pozsony evangélikus, Debrecen, Nagyenyed, Sárospatak református diákjai között. – A debreceni irodalmi és nyelvtanuló társaságnak még éppen Csokonain keresztül kapcsolata volt az olvasó kabinétek intézményével is (ez módszerükön is látszik). Csokonai olyan gyakran megfordult Institoris Gábor pesti olvasó kabinétjében, hogy 1795-ben ott tartózkodása alatt ennek címére küldette leveleit.15 A kör működése valószínűleg akkor ért véget, amikor Csokonait kicsapták a debreceni Kollégiumból (1795. július 20.). II. ÖNMŰVELŐ EGYESÜLETEK 1. Olvasó Egyesület. Amint már az előző fejezetben leírt diáktársaságok esetében kitűnt, a Kollégium bármennyire független, önálló, zárt egységet képezett, valójában hozzákapcsolódott az ország, sőt közelebbről Debrecen városa szellemi életéhez, szükségleteihez. – A felsőbb tanuló ifjúság olvasó és irodalmi egyletei a reformkorban egymás után születtek meg a nevesebb iskolákban: 1830 Kolozsvár, 1832 Sárospatak, 1833 Debrecen, Székelyudvarhely, 1834 Nagyenyed stb. Ugyanaz a szellemi és társadalmi szükséglet hozta létre őket, mint a felnőtt hazafiak kaszinóit. Az Olvasó Társulat megalakulása is – időben és indítékban – árulkodóan közel áll a debreceni kaszinó megalakulásához.16 Az 1832/33. iskolai év második felében kilenc tanuló összeállt, hogy „bizonyos mennyiségű pénzt tévén össze s néhányat az Új Magyar Könyvek közzül meg szerezvén: azoknak eggyütt olvasása s észrevételeiknek egymássali közlése, végre erejöknek némelly apró munkátskák készítésebeni próbálgatása által magokat formálni s tökélletesíteni igyekezzenek. Tették is ezt a ‘mennyire csekély értékek s tehetségek engedte Kis Bálint szállásán. De ebből ily szűk hatáskörben nem sok hasznot reménylhetvén az a’ szerencsés gondolat ötlött elméjökbe, hogy terveket közöljék az egész Collegiumi Tanuló Ns. Ifjúsággal. E végre meg bízták Kis Bálintot, mint ezen Kis Társaság elnökét, hogy szóllítsa fel az egész Tanuló Nemes Ifjúságot...” Ez a felszólítás csak 1834 novemberében következett be. Az Olvasó Társulat tehát nem bent a Kollégiumban, hanem kint a városban, titkosan működött több mint egy évig s csak akkor szánta rá magát, hogy a nyilvánosság elé lépjen. Erre nem lehetett más indoka, mint a tanári kar merevségétől való félelem. Kis Bálint diáktársaihoz intézett felhívásában a következőkben határozta meg a társaság célját: „sietni a tökéletesedés felé, a Nemzeti Litteratúrát egész kiterjedésében megismerni, s amennyiben lehet, magunkéivá tenni iparkodni, mily szép, nemes és nagy cél légyen, kiki látja. Úgy de egyes embernek abban sem módja, sem hozzá értéke nincs, hogy ezen célt elősegéllő könyveket megvehessen. Azért akarunk mi megnyerendő felső engedelem mellett egy olyan Társaságot állítani, melyben a részint kijött, részint még kijövendő jelesb magyar könyvek közül némellyeket időről időre megszerezvén, azoknak olvasása által kitűzött nemes célunk felé siessünk...” A felszólítást az ifjúság „meleg kebellel és még melegebb részvéttel” fogadta, és számosan kívántak tagjává lenni a társaságnak. Első közgyűlésüket 1834. november 19-én tartották, ekkor fogadták el a 19 pontból álló alapszabály tervezetet. Ennek néhány lényeges pontja: 1. Tagjai csak „felsőbb tudományokat tanuló ifjak lehetnek”. Tagsági díj 5 ft. 2. Tíz tagú igazgató bizottságot állítanak fel, a következő megosztásban: 3–4. éves tanulók 1 tag; 5–6. évesek 3–3 tag; 7–10. évesek 1–1, összesen tíz tag. A társaság tisztviselői: elnök, jegyző, pénztáros, könyvtáros. 6. Igazgató bizottság határozza meg a könyvvásárlást „azok csak magyar nyelven írt, szép literatúrák, vagy valódi tudományt tárgyalók legyenek. Tiltott könyvet egyáltaljában nem, idegen nyelven írottakat pedig csak a közgyűlés megegyezésével lehet szerezni.” Az első tisztikar így alakult: elnök Szőnyi Pál, jegyző Szőnyi Sámuel, pénztáros Kis Bálint, könyvtáros Bogdán Lajos17 A közgyűlés határozata szerint a társaság Kalós Mózes rektorhoz fordult, aki a december 6-án tartott tanári gyűlés előtt bejelentette megalakulásukat, bemutatta az alapszabályt, a tagok névsorát és a könyvlistát. A professzorok hibáztatták ugyan a diákokat, mert csak megalakulásuk után folyamodtak engedélyért, de egyúttal megállapították, hogy „jó és dicséretet érdemlő” a cél. A működés feltételéül szabták, hogy a vásárolt könyvek listáját félévenként mutassák be, úgyszintén a tagok névsorát is. Egyúttal elhatározták, hogy bejelentik a Főtiszteletű és Méltóságos Deputatiónak. December 14-én a tanári kar határozatát Kalós Mózes felterjesztette az iskolaszékhez és már 15-én megszületett az elutasítás Budai Ézsaiás superintendens és Péchy Imre főgondnok aláírásával: „Hogy az oskolai ifjúság között bárminémű olyan társaság álljon összve, mely magának statútumokat készítsen: az Oskolai Igazgatóság Felsőbb kegyelmes parancsolatok értelmében semmi esetre meg nem engedheti, és hogy az ide bejelentett Olvasó Társulat professzori engedelem nélkül alkottatott, azt keményen improbálja s az egyesületet haladék nélkül megszüntetni rendeli. Nemcsak nem kívánja azonban akadályoztatni, hogy az ifjúság olvasson, sőt inkább azt minden törvényes módon elősegíteni akarja s evégre a könyvek megszerzéséről és olvasás végett leendő kiadásáról bővebb rendeléseket is fog tenni.”18 Az első jegyzőkönyv elején levő visszatekintés szerint az ifjúság kénytelen volt az egyleti életet rövid időre félbeszakítani. 1835. január 28-ig működése szünetelt. Akkor azonban – mivel nem tudtak belenyugodni a tiltó rendelkezésbe, és már a megvásárolt könyveket is kiosztották olvasásra a tagoknak – ismét a tanári karhoz folyamodtak. A kar engedélyezte az egylet működését, azonban társasági szervezet nélkül. A könyvtár számára helyet adott a régi seniorális házban és megismételte, hogy félévenként tartozik a könyvlistát és a tagnévsort bemutatni. A kölcsönzési rend és határidő megtartása érdekében késedelmi díjat szabtak ki amely az első nap után még csak 6 krajcár volt, négy nap után azonban 1 ft 30 krajcárt kellett fizetni. A kölcsönzést kiterjesztették a szünidőre is, a mű teljes árának letétele mellett. A szervezeti élet hiánya érezhetően gátló körülményt jelentett az Olvasó Társaság előmenetelében, ezért Kis Bálint, 1836. június 1-én ismét beadvánnyal fordult a professzori karhoz. Kérte, hogy a könyvrendelések és társasági ügyek intézésére osztályonként két-két küldött gyűlhessen össze (tehát gyakorlatilag felújíthassák a betiltott igazgató bizottságot). Továbbá havonta lehessen közgyűlés és naponta kölcsönzés. A beadvány két legfontosabb pontja: az 5–6.: „Kinek tetszik apróbb munkátskákat készíthessen, de azoknak felolvasása felsőbbi fel ügyelés alatt történjen. – Legyen szabad egy jegyzőkönyvet tartani, melyben a Társaságot illető dolgok időről időre feljegyeztessenek a Társaság kezdetétől fogva.” A kar hosszasan szövegezett határozatának lényege: minden kérést, amely nem ütközik a Superintendentiai Méltóságos és Fő Tiszteletű Küldöttség kiadott rendeletével, teljesíteni kíván. A tagok munkásságával kapcsolatos kérelemről azonban tudomást sem vett. Záradékként megerősítette érvényét a professzorátus régebbi rendelkezéseinek.19 Hamarosan újabb veszély fenyegette az Olvasó Társaságot. A Helytartótanács 1836. szept. 20-án 28 380 sz. leiratában császári parancsra a tanuló ifjúságnak minden társasági szövetkezést a legszorosabban megtiltott. Az egyházkerület úgy határozott, hogy az iskolai év kezdetén a tanárok az iskolai törvényekkel együtt olvassák fel, egyebet azonban nem tett.20 Az olvasó ifjak élete csendesen folyt tovább. 1837 áprilisában Kis Bálint újabb kérelmére a régi seniorális ház helyett alkalmasabb helyiséget kaptak a könyvek számára. Az évtized végéig Kis Bálintot még Demeter József és Révész Bálint követte az elnöki tisztségben. Ekkor zárult az első jegyzőkönyv. Révész Bálint kétszáz művet vett át négyszáz kötetben, ez volt a társaság szerzeménye a 30-as években.21 A könyvek legnagyobb részét vásárolták a bejött tagdíjakon, de előfordultak ajándékok is. Az első ajándékozók nevei közül megemlítjük: 1837 novemberében Fábián Gábor táblabíró, a Magyar Tudományos Akadémia tagja adta az Olvasó Társulatnak Arad vármegye leírása és Ossián éneke című könyveket. Fülep József esküdt 10 könyvet, közöttük Széchenyi Hitelét ajándékozta. Az ajándékozók között több helybeli tanár és diák volt, mint pl. Sárváry Pál, Péczely József, Kerekes Ferenc, Lugossy József. A könyvjegyzékekből kitűnik mit olvastak, milyen irodalom iránt érdeklődtek a társulat tagjai. Ízelítőként néhány tétel a 400-ból: A folyóiratok közül: Auróra, Kritikai Lapok, Tudományos Gyűjtemény, Élet és Litteratúra, Tudománytár, Erdélyi Prédikátori Tár, Erdélyi Múzeum, Athenaeum. A könyvek közül: Bölöni Farkas: Utazás Amerikába; Budai Ézsaiás Magyar Históriája; Csokonai Poétai munkái; Kisfaludy Károly és Kisfaludy Sándor művei; Kazinczy munkái; Kölcsey versei; Czuczor Gergely művei; Jósika Miklós regényei; Erdélyország Történeti Tára. A harmincas évek végén az Olvasó Társulatnak 199 tagja volt, közülük később többen kiemelkedő munkásai voltak a magyar társadalmi, politikai, tudományos életnek, és vezetői a református egyháznak.22 A negyvenes évekre jellemző a politikai érdeklődés fellendülése. Ennek jeleként megnő a hírlapolvasás jelentősége. A járatott folyóiratok között megjelennek a politikai lapok (Pesti Hírlap, Világ, Erdélyi Híradó stb.) Szükségessé válik, hogy az Olvasó Társaság új, megfelelőbb helyiséget kapjon, ami olvasótermül is szolgálhat. 1841. május 5-től kapták meg a Kollégium épületében a 18-as szobát, s „itt egészen új korszaka kezdődik az Olvasó Társulatnak, s már most Hírlapok olvashatása, s összejövetel által szembetűnő előlépéseket tesz, s remélleni lehet, hogy még sokkal előbbre haladand.”23 Az Olvasó Társulat életének felpezsdülése megnövelte a tennivalókat, felélesztette tehát ismét a választmányi rendszert, mert nehézkes volt minden döntést közgyűlés összehívásával meghozni. Az új választmány, melyben minden évfolyam két-két tagot küldött, kebeléből elnököt és jegyzőt választott. Első gyűlését 1841. december 13-án tartotta s ettől az időtől külön jegyzőkönyvet is vezetett. A továbbiakban a választmány döntött a hírlap előfizetésekről és a könyvrendelésekről. A választmány első elnöke Micskey János, jegyzője Tóth Dénes volt. A társulat 1841 őszén, közgyűlésen Szűcs István professzort választotta meg közfelkiáltással tanár-elnökévé. 1842. január 9-én jelentette Révész Bálint, hogy Szűcs professzor elfogadta az elnökséget és küldöttségileg üdvözölte.24 A megerősödött és a városban is jó hírnevet szerzett Olvasó Társaság adott működési keretet az 1842-es év közepén a három évig már titkosan működő „Egyesület” nevet viselő irodalmi társaságnak. Az Egyesület feltételezve, hogy önálló társasági szervezkedéshez engedélyt nem kap, kezdeményezte az Olvasó Társulatnál összeolvadásukat. A professzori kar is ezt támogatta és megbízta Szűcs Istvánt a tanárelnöki teendők ellátásával, valamint az Olvasó Társaság és az Egyesület részéről is kinevezett 3–3 vezetőségi tagot, hogy készítsék el az új alapszabályokat. Az Olvasó Társaság 1842. augusztus 9-i rendkívüli közgyűlésén elhatározta az egyesülést Olvasó Egyesület néven. Az új alapszabályokat augusztus 18-án fogadta el a tanári kar. A következő években ilyen keretek között folyt az olvasási, önművelési és irodalmi munka. Szabályozták az olvasótermi nyitva tartást, megengedték, hogy a felsőbb tudományokat hallgató ifjakon kívül tagjai lehessenek az Olvasó Egyesületnek az itteni kerületi tábla jegyzői közül azok, akik a Kollégiumban tanultak, s e társaságok tagjai voltak.25 Az 1843-ban járatott folyóiratok az irodalmi érdeklődés növekedését is jelzik: Regélő, Honderű, Athenaeum, Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, Társalkodó stb. szerepelnek a listán. 1843–44 telén hónapokat töltött Petőfi Debrecenben. Bejárt a Kollégiumba, időzött az olvasóköri helyiségben, sőt könyveket is kölcsönözhetett, annak ellenére, hogy nem volt kollégiumi diák.26 – A következő évben megvásárolta az egyesület Petőfi verseinek második kötetét és a Helység kalapácsát. Folyóirataikat pedig az előzőhöz képest kiegészítették a Budapesti Híradó, Pesti Divatlap, Életképek megrendelésével.27 A Helytartótanács 1845. július 3-án kelt 19 509. sz. leiratában sürgette azoknak az ifjúsági társulatoknak a feloszlatását, amelyek az 1836-os tilalom ellenére „némely ágostai és helvét hitvallású tanintézetekben... léteznek”.28 A tilalom ellenére háborítatlanul folyt tovább az Olvasó Egylet munkája. Főként az olvasóköri élet pezsgett, de az irodalmi élet egyre hanyatlott. A taglétszám az összeolvadástól 1848-ig a következőképpen alakult :
Az 1847/48-as iskolai évben 65 tanuló adakozásából az egylet teke asztalt állított fel, összekapcsolva az ismeretszerzést, tájékozódást a kulturált szórakozással.29 A szabadságharc ideje alatt a felsőbb tanuló ifjúság nagy számban beállt Kossuth katonái közé. A Kollégiumban egy éven keresztül szünetelt a tanítás. Amikor 1849 novemberében megpróbálkoztak az iskola felélesztésével, az osztrák reakció nem tűrt semmiféle diákszervezkedést. A diáktársaságok közül egyedül a tűzoltók tevékenykedtek már az 50-es évek elejétől. Az ifjúság azonban nem nyugodott bele, hogy az önálló szellemi tevékenységtől megfosszák. Mozgolódásuk a tanári kar rokonszenvével találkozott és az 1854/55-ös tanévben ismét működni kezdett az Olvasó Egylet. „Az Olvasó Társaság, mely a forradalmi idők által pangásban, s csaknem kihalva volt Phönixként hamvaiból felkelt – e társaság iránt tettlegesen meleg részvétet tanúsító iskolai elöljárók... segítsége Szűcs Istvánt dicséri.”30 A negyvenes évek szeretett tanár elnöke tevékenyen részt vett az egyesület újraélesztésében. Az önművelést újraszervező diákok között pedig ilyen neveket találunk, mint a későbbi teológiai tanár Balogh Ferenc; Ritoók Zsigmond, aki neves táblabíró korában a Magyar Protestáns Irodalmi Társaságon keresztül az egyesületi tevékenységet országos viszonylatban is szorgalmazta; Joó István (1873–1894 között a Kollégium Tanítóképzőjének igazgatója) és Szilády Áron, a neves irodalomtörténész-lelkipásztor, aki a következő három tanévben könyvtárnok is volt. 1855 januárjában a lelkesedés 147 tagot hozott a társaságba, ez azonban csak kezdeti fellobbanás volt. A következő években jóval száz alatt maradt a taglétszám. Csak 1860-ra érte el ismét a negyvenes évek elejének átlagát.31 1857-ben az irodalmi önképző társaság felélesztésén már évek óta fáradozó diákcsoportnak sikerült a tanári kartól engedélyt kapni az Olvasó Egyesület mellékágaként a működésre. Az engedély elnyerése után azonban gyakorlatilag teljesen független önképzőköri élet indult meg és ez a különállás végig megmaradt.32 Az önképzőkör újraéledése nem jelentett tehát változást az olvasó ifjak programjában, csupán egyes tisztségviselők vittek mindkét társaságban vezető szerepet mint pl. Balogh Ferenc és Szilády Áron. Az Olvasó Társaság működésének fellendítője a megújított alapszabályok. Néhány jellemző paragrafusa: 1. neve: „A Debreceni Ref. főiskolai felsőbb tanulók olvasó egylete” (ez a név a továbbiakban állandósult a főiskola megszűnéséig, illetve az egyetemmé válásig). 2. célja: „a) hírlapok és könyvek által alkalmat és módot adni tagjainak az önképzésre. b) mint egyesületnek a felsőbb tanuló ifjúság között összeforrasztólag hatni... ...a tagokról: 4. tiszteletbeli tagok azon kiváló állást elfoglaló vagy köztiszteletben álló egyének kiket a közgyűlés a) az egylet irányába szerzett érdemeiért, b) az egylet dísze emelésére megválaszt. 5. alapító tagok azok kik egyszer s mindenkorra legalább 50 koronával vagy ugyanennyi értékű könyvvel szaporítják az egylet vagyonát. 6. rendes tagok lehetnek a) joghallgatók, b) hittanhallgatók, c) gymn. VIII. és VII. osztálybeliek, d) a tanítóképezde IV. és III. évének hallgatói. Tagsági díj évente 4 korona 40 kr.” Kormányzata: közgyűlés: rendes és rendkívüli. Választmánya: elnök, alelnök, főjegyző, pénztárnok ellenőr, aljegyző, könyvtárnok és 12 választmányi tag. Saját termet kapott a könyvek és hírlapok számára. Újságot csak az egyesület helyiségében lehetett olvasni, kivinni nem volt szabad.33 Ez az új szabályzat módot adott arra, hogy a Kollégium diákjai 16–17 éves koruktól kezdve a közép- és felsőfokú tanintézetekből tagjai lehessenek az egyletnek. A fejlődés részint a taglétszám rohamos emelkedéséből (a 60-as évek közepére mintegy 350), részint a könyvtár gyarapodásából (az említett időszakban már 1000 kötet feletti a könyvek száma) is lemérhető. Legalább 20-féle hírlapot és folyóiratot járattak. A tanári felügyelet állandósult az Olvasó Egylet felett. Szűcs István után évekig Tóth Mihály hittanár töltötte be ezt a tisztet. A vezetőségből az elnöki és alelnöki tisztség úgy stabilizálódott, hogy az egylet elnöke a mindenkori senior, alelnöke pedig a contrascriba lett. Egy ideig az elnökség mellett a pénztárosság is a senior kezébe került. Tóth Mihály felügyelő-tanárságának legeredményesebb éve az 1867/ 68-ik volt, amikor a tagok száma 450 fölé emelkedett, a könyvtár 1200 művet számlált 2000 kötetben és 26 lapot járatott. A felsőbb tanulók között az olvasás nagy népszerűsége arra inspirálta őket, hogy a gimnazisták számára ifjúsági könyvtárat hozzanak létre. A tanári kar válogatta össze az osztályonként kijelölt irodalmat.34 1868/69-től a felügyelő tanári tisztséget az a Balogh Ferenc fiatal hittanár kapta, aki az 50-es évek közepén nagy szerepet játszott az egyesület újraélesztésében. Az ifjúság iránti szeretete, önművelő törekvésének pártolása csendes építőmunkát eredményezett. Megőrizte az egységet a tanszakok diákjai között. Az ő idejében nem volt kiugró beiratkozás a választási harcok miatt. (Amikor előfordult, hogy vetélkedés támadt a tanszakok között a szabadon választott tisztségek elnyeréséért, akkor az első félévben igen kiugró volt a létszám, de a másodikban látványosan visszaesett.) 1870-től az Olvasó Egyesület alapító tagja lett a Kisfaludy Társaságnak és a Corvina társulatnak. Ettől kezdve rendszeresen kapta az általuk megjelentett munkákat is.35 Az 1874/75-ös iskolai évtől kezdve az Olvasó Egyesületnek bölcsész tanárelnöke lett, Géresi Kálmán, aki 1857/58-tól nyolcadik gimnazista korától debreceni tanulmányai befejezéséig maga is tagja volt a társaságnak.36 A múlt század utolsó negyedében a tagság létszáma 240–370 között ingadozott. Az akadémiai tanszakok értesítőjében az egyesület működéséről gyakran kapunk százalékos kimutatást az olvasók összetételéről. 60% körül mozogtak a főiskolások és 40% körül a középiskolások. Ez az arány a 80-as évek közepére megfordult és a gimnazisták száma meghaladta az 50%-ot. A fordulat Géresi Kálmán személyéhez köthető. Ez az arány csak az 1894/95-ös tanévben változott ismét az akadémiai hallgatók, főként a joghallgatók javára.37 Továbbra is nyomon követhető az a törekvés, hogy könyvkiadással is foglalkozó társulatoknál tagságot szerezzen az egyesület. Így 1874/75-ben a Történelmi Társulatnál és a Természettudományi Társulat Könyvkiadó Vállalatánál, 1877/78-ban a Magyar Tudományos Akadémia és a Petőfi Társaság könyvkiadó vállalatánál szerzett tagságot, valamint pártoló tagja lett a Petőfi Társaságnak. 1885/86-ban pedig Zoltai Lajos indítványára egy 100 Ft-os részjeggyel belépett az Erdélyi Magyar Kultúr Egylet alapítóinak a sorába.38 Igyekezett a hírlapolvasáshoz és a könyvkölcsönzéshez megfelelő kereteket teremteni. 1877/78-ban három szobát kapott a felső emeleten a társaság céljaira. Ebből egy szoba a könyvtárnok lakása, egy maga a könyvtárhelyiség, egy pedig a hírlapolvasó terem volt. 12 év múlva még alkalmasabb helyiségekbe kerültek: a Kollégium földszinti termeibe.39 A hely biztosítása mellett nagyon lényeges volt a munka megszervezése. Már 1876/77-ben a választmány új pénz- és könyvtárkezelési szabályzatot szerkesztett. Naponta este hatkor cseréltek könyveket és a hírlapolvasó 7–19 óráig nyitva volt. Az olvasást segítette az 1879-ben készült, a tényeknek megfelelő új könyvjegyzék, amit 500 példányban ki is nyomtattak. 11 év múlva 1889/90-ben vált ismét szükségessé újabb könyvjegyzék készítése.40 – Az évek során nemcsak gyarapodott a könyvállomány, hanem időről időre selejtezés is történt. Az elhasználódott könyveket elárverezték, újakkal pótolták. Az évi gyarapodás 15–700 kötet között hullámzott. Az elv változatlanul a magyar irodalom pártolása – magyar szépirodalmi és kisebb százalékkal tudományos könyvek beszerzése volt. Régi diákok, pártfogók továbbra is támogatták a könyvtárat adományaikkal. Legjelentősebb közülük Balogh Péter tiszántúli püspök fia, Balogh Imre ügyvéd volt, aki 1891–93 között összesen 1250 kötet könyvet ajándékozott az Olvasó Egyesületnek.41 – Az évente rendelt hírlapok és folyóiratok száma 25–37 között mozgott. Az újságolvasás népszerűségét mutatja, hogy az olvasóterem nagysága, berendezése állandóan szűknek és alkalmatlannak bizonyult. Tiszteletre méltó eredményeket értek el a kölcsönzött könyvek forgalmazásában is.42 Több ízben foglalkoztak alapszabály módosítással vagy újítással. Pl. az 1889/ 90-ben készített alapszabály az elnöki és könyvtárosi feladatot elkülönítette egy-mástól. Az elnökséggel kapcsolatban pedig kimondta: a mindenkori senior helyett egyik évben teológus, másik évben jogász legyen az elnök, bár ez nem valósult meg. 1892/93-tól próbáltak újabb módosításokat eszközölni.43 A városi tanács az olvasó diákság önművelő és irodalompártoló tevékenységét azzal jutalmazta, hogy az 1893/94-es tanévtől kedvezményt nyújtott számára a színházban.44 A milleneumi évig terjedő korszakot kiváló diákok vezetése és munkája tette eredményessé, akikből később olyan közismertté vált személyiségek lettek, mint Dicsőfi József teológiai tanár, Révész Kálmán püspök, Zoltai Lajos múzeumigazgató, Szabolcska Mihály papköltő, Jánosi Zoltán lelkész, Baltazár Dezső püspök, Soltész Elemér püspök, Sz. Kun Béla egyetemi tanár, Dézsi Lajos irodalomtörténész stb. 1896-ban Géresi Kálmán tankerületi főigazgató lett. Ez év szeptemberében kezdte el tanári és könyvtárigazgatói működését Ferenczy Gyula aki egészen az egyetemmé válásig volt felügyelő tanára az Olvasó Egyesületnek. Az egyesület életében legszembetűnőbb a tagok arányában bekövetkezett változás. Még a legutolsó alapszabály is leszögezte, hogy tagjai az akadémiai tanszakok hallgatóin kívül a gimnázium és tanítóképző két felső osztályának tanulói lehetnek. Ez azonban lassan puszta lehetőséggé vált, mert a középiskolások száma egyre fogyott. Először a gimnazisták maradtak ki, mert ők az 1904/05-ös tanévben külön olvasótermet kaptak. Rövid ideig nőtt a tanítóképzősök száma, majd mindkét tanintézetből csak mutatóba találunk néhány tanulót az egylet tagjai között. Az akadémiai tanszakok száma viszont időközben a bölcsészkarral szaporodott, és a bölcsészhallgatók igyekeztek az őket megillető helyet elfoglalni. Ennek ellenére csak az 1912/13-as tanévben készült új alapszabály rendelkezett úgy, hogy a másik két fakultás hallgatóival egyenlő jogok illetik meg a bölcsészeket is, sőt a következő évre ígéretet kaptak arra nézve, hogy a könyvtárosi tisztség a jövőben a bölcsészeké lesz.45 A könyvbeszerzés intenzíven folyt tovább. Elárverezték a régi elrongyolódott könyveket s az állományt a még hiányzó hazai és híres külföldi írók műveivel egészítették ki, 269 korona értékben. 300 korona készpénzért megrendelték Jókai összes művei nagy nemzeti kiadását. Általában évi 50 kötet vásárlásával lehet számolni, az utolsó évben pedig számszerű megjelölés nélkül az elmúlt idő legnagyobb könyvszaporulatáról számolt be a jelentés. Ezenkívül évente 35–37 sajtótermék járt rendszeresen.46 Ennek következtében állandóvá vált a panasz, hogy az olvasóterem szűk, bútorzata elavult. Bár az olvasóterem 1902-ben új gázlámpákat kapott, két év múlva a berendezését is felújították, 1907-ben mégis arra panaszkodtak, hogy az Olvasó Egyesület körülményei – annak ellenére, hogy a Kollégiumban ez a legkedveltebb társulás – nem megfelelőek. Csak az utolsó akadémiai év hozott igazi változást: „Az egyetemhez való közeledéshez járó átalakulást ez az egyesület érezte meg a legjobban. Nagy, világos, minden tekintetben alkalmas termeket kapott – dr. Kun Béla akadémiai igazgató ifjúság iránti szeretetének volt köszönhető a bútorzat kijavítása... ezt követte a választmány munkája: az elmúlt időnek legnagyobb könyvszaporulata.”47 A könyvforgalom alakulására nézve nincsenek egyformán értékelhető adatok, mert vagy azt jegyezték fel, hogy hány esetben volt igénybe véve a könyvtáros kölcsönzéssel, vagy azt, hogy hány művet, máskor hány kötetet kölcsönöztek a tagok az adott iskolai évben? Az igénybevételek számát 2500–4350 eset között; a könyvforgalmat művekben számolva 3800–4900, kötetekben számolva 5137–16 453-ra tették. Mindenesetre az egylet tagjai számához képest olyan intenzív munkára valló számok ezek, melyek tudatos készülődést jeleztek az egyetemi életre, igényesség, színvonal, külső keretek tekintetében. Az 1914/15-ik iskolai évben megszűntek az akadémiai tanszakok, megnyílt az egyetem. Az egyetemi ifjúság létrehozta az Egyetemi Kört, melynek szakosztályaiba olvadtak bele a felsőbb tanulók egyletei. 2. A Magyar Irodalmi Önképző Társulat A kollégiumi diákegyesületek között talán ez volt a legszínesebb. Munkájának érdemi részét a kötetnek az irodalom művelésével foglalkozó fejezete mutatja be, de kerettörténete sem érdektelen. Az irodalmi társaság az Olvasó Társulathoz hasonlóan titokban alakult 1839-ben. A tanuló ifjúság bizalmatlan volt a tanári kar és az egyházkerület iránt. Ismerték az Olvasó Társulat kezdeti nehézségeit, betiltását, azt, hogy önálló munkásságra engedélyt nem kaptak, sőt a Lant című irodalmi zsebkönyv körüli rosszindulatú vitákat és professzori véleményeket is.48 „1839 őszén Debrecenben kis társaság állt össze tanári engedély nélkül az Olvasó Társaság-ból száműzött írói szárnypróbálgatások közös megbeszélésére, bírálására.”49 Első gyűlésük november 23-án volt. Kezdetben 29 taggal indultak. Társulásukat: „Egyesület”-nek nevezték. Négy tisztséget alapítottak: az elnöki, első-, másodjegyzői és titoknoki hivatalt. Alapszabály, tervi javaslat készítésére 6 tagú választmányt jelöltek ki, amely négy nap alatt elkészült az alapszabály részletes kidolgozásával. A november 27-én megtartott második közgyűlés módosításokkal el is fogadta. Az Egyesület jegyzőkönyve szerint „Czélul tűzték ki a tagok a magok formálását s tökéllyesítését s erre eszközül határozták: a) folyóbeszédben, b) a szavalásban, c) eredeti vagy fordított munkák készítésébeni maguk gyakorlását, kivévén a politikumokat.”50 Az alapszabály rendelkezett arról, hogy tagok csak: a) a négyéves diákok lehetnek, b) akik egy rendes tag által ajánltatnak, c) akiknek felvétetése ellen a tagok 2/3 része szavazattöbbségének semmi kifogása nincs. 1840-ben módosítottak úgy, hogy a négyéves diákok beléphetnek az Egyesületbe, egy rendes tag ajánlásával. Sőt augusztusban minden akadémiai hallgató megkapta azt a jogot, hogy taggá lehessen. A szabályzat másik figyelemre méltó intézkedése volt, hogy minden tisztikar csak egy hónapig maradt hivatalban, akkor le kellett mondania, s új választás következett. Ez a demokratikus intézkedés nem zárta azonban ki az újraválasztást. A havi vezetőség választás igazi jelentősége abban rejlett, hogy minden tisztviselőnek, amikor hivatalát elfoglalta, székfoglaló beszédet kellett tartani. Eleinte a székfoglaló beszédeket beírták a jegyzőkönyvbe. (A legrégibb jegyzőkönyv 1841 júniusáig 30 ilyen beszédet őriz.) Nemcsak székfoglaló beszédek és értekezések hangzottak el az Egyesület gyűlésein, hanem számos szépirodalmi művet nyújtottak be bírálatra. Közülük több szép sikert ért el magánál a Kisfaludy Társaságnál is. Gyűléseiket a városban bérelt szállásokon tartották, s megmaradtak három éven át titkos társaságnak.51 Az Egyesület 1842 júliusában kénytelen volt a nyilvánosság elé lépni. A Kisfaludy-Társaságnál elért sikereken felbuzdulva a tagok munkái közül az arra érdemesnek ítélteket igyekeztek az irodalmi sajtóban elhelyezni. Így kerültek kapcsolatba az Athenaeummal, ahová a szerkesztőség kérésének engedve rövid ismertetést küldtek tevékenységükről. Az Athenaeum június 3-i számában Tanuló Ifjak Egyesülete Debrecenben címmel írás jelent meg róluk, amit a professzorok is olvastak. Kénytelenek voltak tehát a legrövidebb időn belül „magokat önként a Nagytiszteletű s Tekintetű Oktatói Kar törvényes felsősége s felvigyázása alá adva, a mélyen tisztelt Felsőség pártfogását...” kérni.52 A Kart őszintén tájékoztató beadvány tartalmazta tiszteletre méltó szándékukat: „Midőn engedve a kor szózatának... egyesületek alakultak országszerte a tudományoknak, a hőn szeretett honi nyelven való művelésére és felvirágoztatására,... akkor egyesületek alakultak az ezen nagyok lelkesítő példáját követő ifjak között is... és hivatva érezték magukat ezen nemes cél felé buzgó szorgalommal törekedni.” Az Egyesület három évi titkos működését azzal magyarázták, hogy csekély erejükkel nem akartak a nagyközönség elé lépve hajótörést szenvedni. A professzorok vizsgálóbizottságot küldtek ki döntésük meghozatala előtt. Közben az Egyesület az Olvasó Társulat felé is tájékozódott, keresve a módot a csatlakozásra. Végül ez bizonyult járható útnak, amit a tanári kar is jóváhagyott. Ettől kezdve az Egyesület és az Olvasó Társulat élete 1848-ig összefonódott. Az Olvasó Egyesület keretei között tartotta heti gyűléseit. A könyvtár eddig is olvasó bázisuk volt. A könyvbeszerzésben tudatosan érvényesült irodalmi igényük. Munkájukat a töredékesen megmaradt kézirataik mutatják. Azonban a kezdeti évek után a Társaság működése hanyatlásnak indult. Terveit (pl. zsebkönyvkiadást) nem tudta teljesíteni. A heti gyűléseket ősszel még elkezdték, tavaszra be kellett szüntetni az érdektelenség miatt. 1845 végén a heti gyűlések végleg megszűntek. Ettől kezdve már csak az Olvasó Társasági munka folyt, az egyesületi munkát csak néhány pályázat kitűzése jelzi, amelyre leginkább a tisztségviselők nyújtottak be pályamunkákat. Az 1848-as forradalomig a legjelesebb választmányi tagok és tisztségviselők : Báthory Gábor (püspök), Ballagi Károly (tankönyvíró, tanfelügyelő), Bujovszky Gyula (ügyvéd, hírlapíró), Kenessey Albert (hajózási főfelügyelő, a MTA tagja), Ladányi Gedeon (egyetemi tanár, a MTA tagja), Révész Imre (lelkész, történész, a MTA tagja) Simonffy Imre (Debrecen polgármestere).53 Az Olvasó Társaság újraélesztése után 3 évvel vált csak lehetségessé, hogy az irodalmi önképzés is engedélyt nyerhessen a tanári kartól. 1857. március 7-én nyújtották be kérelmüket Szűcs István biztatására. Kérték, hogy az Olvasó Társaságnak mintegy melléktársulataként „szabad legyen az Önképző Társulat tagjainak bizonyos megszabott időben összejöveteleket tartani, hol dolgozataik felolvasása, jeles könyvek ismertetése, bírálat vagy szavalás által magokat és egymást kölcsönösen képezhetnék, és végre munkálataik és összejöveteleikről rendes jegyzőkönyvet vinnének.” A hónap végén a tanárkari gyűlés engedélyezte is, de a főiskolai senior és contrascriba szigorú felelőssége mellett a felügyelő tanár szoros őrködése alatt. Dolgozataik témáiból ki kellett zárni a politikát és mindazt, ami a jó ízlés, illem, erkölcs határain túllépne. Megengedte, hogy a felügyelő professzor ellenőrzésével szabályokat hozhassanak, azokat megerősítésre felterjeszthessék. Ha ezeket túllépnék, minden engedélyt vissza fognak vonni. Legsértőbb rendelkezése volt a karnak, hogy „minden gyűlés jegyzőkönyvét tartozik a társaság a Társulat a felügyelő tanár láttam fával ellenjegyeztetni”. Szilády Áron elfogadhatatlannak tartotta ezeket a feltételeket, de Balogh Ferencnek sikerült lecsillapítania és 18 társat megnyerni az Önképezde számára. Rendes gyűléseket havonta egyszer, rendkívülieket hetente 3 órában lehetett tartani előzetes bejelentés mellett. Felügyelő tanára Szűcs István, elnöke Nagy István senior, titkára Szilády Áron, jegyzője pedig Balogh Ferenc lett. S bár engedélyt az Olvasó Társaság keretei között kaptak működésükre, mégis kezdettől fogva teljesen önálló volt az önképzőkör. Az újrakezdés első évének legjelentősebb eseménye az Önképezde lapjának megalapítása volt. 1857. november 7-én indítványozta az elnök a közgyűlésnek, hogy szerkesszenek hetilapot. Miklovicz Bálint, Bihari Péter, Balogh Ferenc kapta feladatul a terv kidolgozását. A november 15-iki gyűlésen már megválasztották a szerkesztőt: Szilády Áront, aki 29-én bemutatta a kéziratos díszes kivitelezésű Heti Közlönyt, mely másnap meg is jelent. Ettől kezdve különböző gyakorisággal jelent meg a főiskolai oktatás végéig, 1914 júniusáig. 1896 decemberéig kéziratosan, 1896. december 25-től nyomtatásban, amikor nevét Debreceni Főiskolai Lapokra változtatták.54 Az évek során kialakultak az évente visszatérő rendszeres programok. Első ilyen Csokonai születésnapjának a megünneplése november 17-én, amit 1860. február 5. napján Miklovicz Bálint indítványára határoztak el. 1861-től megtartották minden évben a Thököly Sabbas emlékünnepélyt – a Kántus énekléséhez irodalmi műsort adva. 1879-től mindig megünnepelték március 15-t, később a Kollégiumon kívül, a városháza előtt is. Kossuth halála után halálának évfordulóján is rendeztek hazafias megemlékezést. A századforduló táján állandósult évi programjukban előbb október 6-a az Aradi Vértanúk napja, majd augusztus 2-a, az 1849-es debreceni csata gyásznapjának megünneplése. Szervezetében változás történt. Az önképző Társulat szakosztályokra bomlott. Először (1863) a szavalati szakosztály vált ki munkájára nézve az anyatársulatból, bár szervezetileg annyira szoros kapcsolatban maradt, hogy az anyatársulat választmánya nevezte ki a szavalati szakosztály elnökét. 1865-ben pedig megalakult a második fiók társulat: a tudományos szakosztály. A hetvenes évek elejéig három szakosztály működött: szépirodalmi, szavalati, tudományos. A szépirodalmi szakosztálynak nem volt külön elnöke. A szavalatinak mindig, a tudományosnak esetenként volt. Az Egylet ügyeit tíztagú választmány vezette. A tagok maguk közül bíráló választmányt, vagy bíráló bizottságot alakítottak, amely az Oratóriumban a felsőbb hittanhallgatók által vasárnaponként előadott egyházi beszédek bírálatát készítette el és terjesztette a közgyűlés elé.55 A tudományos szakosztály néhány év múlva megszűnt, mert átvette szerepét a hittanszaki és jogász önképző társulat. 1877/78-ban pedig a két megmaradt szakosztályt is egyesítették.56 Az 1860-as évek második felétől szervezeti felépítése a következőként alakult: a felügyeletet egy főiskolai tanár látta el, aki több esetben ugyanakkor felügyelő tanára volt a Felsőbb Tanulók Olvasó Egyesületének is: újjáalakulásakor Szűcs István 1857/58-tól Tóth Mihály, 1868/69-től Balogh Ferenc, 1874/75-től Géresi Kálmán, 1896/97-től 12 éven át Ferenczy Gyula, 1908/09-től Pap Károly, 1911/12-től Rugonfalvi Kiss István, az utolsó évben pedig Pokoly József. Az Egyesület elnökét, a tisztségviselőket és a választmányt is szabadon választották a tagok, megbízatásuk egy iskolai évre szólt. Tagok lehettek: a főiskola akadémiai tanszakainak hallgatói, és – azokban az években amikor csak hat osztályos gimnázium működött – a két bölcsészeti évfolyam, – amikor pedig nyolc osztályos gimnázium – a hetedik–nyolcadik osztályok növendékei. A tagok aránya előbb az akadémiai tanszakok javára billent, Géresi Kálmán felügyelő tanársága alatt az önképző Társulatban is elérte a gimnazisták aránya az 50%-ot, sőt néhányszor meg is haladta. Anyagi téren: 1857-től évente a három nagy ünnep után önkéntesen fizettek az Egyesület fenntartására, pályadíjakra tetszés szerinti összeget a tagok. A hatvanas években 60 kr. a tagdíj. A tagdíjak nagy részét pályadíjakra fordították, kismértékben növelték csak az alaptőkét, amely adományokból és alapítványokból gyarapodott. A tagok száma 52 és 136 között hullámzott, és általában leginkább 70–80 között mozgott. Legnépesebb az 1905/06. tanévben volt, amikor szeptemberben 85 taggal kezdett, létszáma azonban évközben 252-re gyarapodott. Az Irodalmi Önképző Társaságra is elmondható, ami az Olvasó Egyesületet jellemezte: ha vetélkedés volt a tanszakok között, akkor a választási harc felduzzasztotta a létszámot. A XX. század első évtizedében az Irodalmi önképzőkörből lassan elfogytak a gimnazisták.57 A kezdeti havi gyűlések idővel heti gyűlésekké szaporodtak, de ha anyag és érdeklődés nem volt, akkor nem tartották meg őket. Ezeken kívül alakuló és záró közgyűlést, díszgyűléseket rendeztek. A díszgyűléseken szavalóverseny vagy valamilyen emlékműsor volt. Az 1891/92-es tanévben nyilvános havi közgyűléseket rendeztek, amelyeken a vendégek is megismerkedhettek irodalmi munkásságukkal. Publicitást a legjobb művek, a Heti Közlönyben, illetve Főiskolai Lapokban kaptak. Alkalmanként sikerült a Magyar Irodalmi Önképző Társulatnak egy-egy füzetet vagy kötetet is megjelentetnie: 1862-ben Kovács Gyula költeményeit, 1865-ben Szana Tamás ösztönzésére a tagok eddigi munkáiból Koszorú emlékfüzetet, 1872-ben Zsutai János költeményeit. 1880-ban kiadta Erőss Lajostól a Magyar Irodalmi önképző Társulat 40 éves történetét 300 példányban. Az 1889/90-es tanévben pedig Szabolcska Mihály humoreszkjeit. 1904-ben elnökének, Erdei Károlynak Gyalog a vén Európán keresztül c. útirajzát, 3 évvel később a Társulat akkori elnökének Vidovich Ernőnek az elbeszélés-kötetét jelentette meg:58 A MIÖT ápolta a nagy elődök emlékét, gondoztatta sírjukat. Fazekas Mihálynak majdnem négy évi gyűjtés és irodalmi estélyek bevétele eredményeként Tóth András szobrászművésszel emlékoszlopot készíttetett 1904-ben. 1907-ben a Rákóczi ünnepség bevételéből emléktáblával jelölte meg az 1849-es országgyűlés helyét az Oratórium falán.59 A választmányi ülések az önképző Társulat ügyeinek intézése mellett szervezeti kérdésekkel foglalkoztak. A választmány, illetve általa kiküldött bizottság végezte el az alapszabály módosításokat. Ezek azonban nem jelentettek mást, mint a már több éves gyakorlat rögzítését. Pl. a szakosztályok szétválása és újraegyesülése az anyaegyesületben, vagy 1910/11-ben a bölcsészeti fakultás figyelembe vételét, hiszen évek óta működött a társulatban. – Nagyobb jelentőségű volt az, hogy az alapszabályok revíziójával együtt igyekeztek rendet teremteni az iratok, jegyzőkönyvek között. – A szabadságharc előtti iratokat a vesztes debreceni csata után bevonuló ellenséges csapatok elől Révész Imre mentette meg és helyezte el az anyakönyvtárban, majd 1860-ban Lugossy József visszaadta az Irodalmi Önképző Társulatnak. – Természetesen évről évre szaporodott az irattári anyag. Nagy iratrendezést az 1883/84-es tanévben végeztek. Ekkor 284 db okmányt vettek számba és két csomagba gyűjtötték, valamint 889 elfogadott művet 332 bírálattal együtt ismét két csomagba rendezték össze. Ebben az évben tehát 1505 irat volt a társulat tulajdonában. Az 1904/05 iskolai évben újra rendezték a levéltári anyagot, de az évkönyv beszámolója számadatokat nem közöl, csupán annyit, hogy 20 év jegyzőkönyvi anyagát a választmány Hegymegi Kiss Pál elnökkel a jegyzői naplóba beíratta.60 Az Önképző Társulat 1912-ben Koós Elemérrel megszerkeszttette a Főiskolai Lapok repertóriumát és a folyóirathoz csatolva kiadta. Már a század elejétől kezdve többször előtérbe került az a kívánság – még a sikeresebb években is –, hogy a különböző társulatokat egy akadémiai körben kellene egyesíteni. Erősebbnek, hatékonyabbnak látszott a nagy összefogás. Elképzelésük az Egyetemi Kör szervezetében vált valósággá. Az utolsó évek gyengülő anyagi erőt, csökkenő munkakedvet mutattak. A két utolsó évben anyagi viszonyai miatt már nem írt ki pályázatot, a szavalóversenyeket viszont mindig megtartotta. Bár a belső irodalmi működés is csökkent, a hagyományos ünnepélyek mellett továbbra is rendezett Debrecenben és vidéken irodalmi esteket. 1839–1914-ig mindenesetre sok értékes, tehetséges fiatalt indított pályájára az Önképző Társulat. Koós Elemér szavaival: itt tanultak a sasok repülni. „A MIÖT vagy az akkori ‘Önképezde’ sok kedves kincsnek jutott birtokába, sokat kibocsátott, akik mostmár büszkeségét képezik. Vannak honatyák, kik hazafiságot, lelkiismeretességet és ambiciózus munkásságot itt tanultak: Benedek János, Tüdős János... Vannak kiváló tudósok kik tudományukat itt szerették meg: Szilády Áron, Balogh Ferenc, Bihari Péter, Dicsőfy József, Fiók Károly, Lencz Géza. Vannak végre kik hívek maradtak az ifjúkori Múzsához, mert megszerették mindhalálig, s ezek között is: Vannak kiknek számára már készen van a Pantheon a nemzet szívében: Szana, Szabolcska, Ady... Vannak akik még most törtetnek előre a halhatatlanság szivárványos útján: Farkas Imre, Oláh Gábor... Vannak korán elsiratottak kiknek már csak az ég adhatta meg azt, amivel a föld tartozott: Kovács, Zsutay, Vályi Nagy Gusztáv... A nagyok életében is ez a legérdekesebb, megállni a forrás felett, ott ahol egy költő vagy tudós pályája kezdődik, s megállni a tengerbe szakadásnál, ott hol egy nagyszerű életpálya a halhatatlanságra, az örökkévalóságba torkollik. A debreceni collegiumban sok nagy életpálya kezdődött...”61 3. A Hittanszaki Önképző Társulat A Hittanszaki Önképző Társulatnak a Magyar Irodalmi önképző Társulat volt a bölcsője. A MIÖT 1863-tól kezdett szakosztályokban működni, és 1865-ben alakult meg a második fióktársulata: a tudományos szakosztály. Ebben a szépirodalmi és szavalati osztály sajátos munkája mellett az akadémiai tanszakok hallgatói tudományos témákkal foglalkoztak, értekezéseket készítettek, megbírálták, és ez a szakosztály foglalkozott a teológusok által vasárnaponként az Oratóriumban tartott prédikációk megbírálásával is. Balogh Ferenc fiatal hittanár buzdítására az 1869/70-es tanévben 65 hallgató a „jelenkor műveltségének megfelelő teológiai képzettség megszerzésére Hittanszaki önképző Társulatot alakított”62 (rövidítése HÖT) vagyis kilépett az Irodalmi Társaság tudományos szakosztályából és önálló keretek között művelte tovább tudományos önképzését. Az első év az alapok lerakása volt. Az ideiglenes választmány tisztikarával megfogalmazta az igen körültekintő alapszabályokat és jóváhagyás végett a tanári karhoz terjesztette be. A XIX. században ez volt az első olyan egyesület a Kollégiumban, amit a kar osztatlan örömmel fogadott. Bár a megerősítő tanári kari jegyzőkönyv záradékában itt is szerepel, hogy amennyiben a bírálatokban az illendőség határait túllépnék és eltávolodnának a maguk által kijelölt céltól, akkor az engedélyt visszavonják – nem jelentett fenyegetést, bizalmatlanságot, még kevésbé a tudományos munka önállóságának az akadályozását. A HÖT is tanári kari felügyelettel működött. Első felügyelő tanára 17 éven át a szeretve tisztelt Balogh Ferenc volt, aki mozgatta az egyesület ügyét és önállósodásra biztatta az akkor felügyelete alatt álló MIÖT tudományos szakosztályának hittanhallgatóit. A Hittanszaki önképző Társulat tisztikara a következő tisztségekből állt: elnök, alelnök-pénztáros, főjegyző, aljegyző-titkár. Az igazgató választmány évfolyamonként egy tagból állt. Tag lehetett minden hittanvégzett és hittanhallgató. A tisztviselők hivatali ideje az alapító üléstől a következő tanév eleji alapító ülésig tartott. A nyári szünet idejére fenntartó bizottságot választottak. A hivatalba lépő tisztviselők tartoztak minden esetben, újraválasztásukkor is székfoglaló értekezést tartani. A tagoknak pedig kötelességük volt, hogy évente legalább egyszer bemutassák tudományos munkásságukat értekezés, fordítás, bírálat, vita, vagy pályamunka formájában. Az alakító közgyűlésen a tisztikart és a választmányt választották meg. Ezen, vagy az alakulást követő díszgyűlésen mondta el a felügyelő tanár szokásos buzdító beszédét, mely ugyanakkor egy szaktémával kapcsolatos értekezés is volt. A zárógyűlésen számoltak be az évi munkáról, osztották ki a nyertes pályaművek díjait. A rendes gyűléseken értekezéseket olvastak fel, prédikáció részleteket, imákat mondtak el, és mindezeket megbírálták. Az értekezés nem vehetett igénybe 30, a bírálat 15 percnél többet. A társulat első évtizedében a prédikáció és ima bírálatok főként a formai jegyekkel foglalkoztak, később egyre inkább előtérbe kerültek a tartalmiak is. – A szabályzat szerint félévenként legalább egyszer kellett vitagyakorlati üléseket is tartani, tehát feléledtek a Kollégiumban még a XVI. században meghonosodott disputák. A vitázókat – ha önként jelentkező nem volt – és a vitatémát a választmány jelölte ki az ülés előtt három héttel. A vitát szóban kellett tartani, a téma mellett és ellen tartott vitaszónoklat nem vehetett igénybe 20 percnél többet és a hozzászólás sem lehetett hosszabb 10 percnél. Az ülés végén az elnök nyílt szavazást rendelt el, hogy melyik vitatkozó fél volt sikeresebb. A nyertest általában megjutalmazták. Az egész iskolai éven keresztül vasárnaponként a felsőbb éves hittanhallgatók prédikáltak az Oratóriumban. Ezeket a prédikációkat kijelölt, vagy önként jelentkező tagok bírálták a rendes gyűléseken. A bírálatokat írásban kellett benyújtani. – Mindkét félév vége felé rendeztek prédikálási és imádkozási versenyt is. A választmány ülésein az egyesület ügyeit intézte. Szervezeti, gazdasági ügyekkel foglalkozott, vita- és pályatételeket tűzött ki.63 A vitatémákat vizsgálva „minden nemzetet és egyházat érdeklő és érintő kérdésnek, ami időközben felmerült, megtaláljuk a visszhangját a társaság vitaülésein.”64 Álljon itt néhány példa: 1870: A felekezeti vagy községi iskolák célszerű voltáról. 1873: Kárhozandó-e az öngyilkosság minden esetben, vagy nem? 1874: A halálos büntetés összeegyeztethető-e a keresztyén vallás elveivel vagy nem? 1875: Keresztyén szempontból helyeselhető-e a hullák égetése? 1878: Kivétessék-e a papválasztás a gyülekezetek kezéből? (Három igen, 40 nem.) 1888: Célszerű-e a gyermekistentiszteletek behozatala? 1890: A protestantizmus feladatai közé tartozónak tekintheti-e gátat vetni a nazaré-nizmus terjedése elé? 1891: A protestáns autonómia álláspontján elfogadható-é az államsegély a lelkészi fizetés javítására? (Ebben az évben az igenlés győzött. 1897-ben amikor újra ez volt az egyik vitatéma, már nemleges volt a válasz.) 1892: Helyeselhető-e a lélekszám szerinti szavazás egyházi képviselőink választá-sánál? (Nem.) 1893!: Az általánosan kötelező polgári házasság behozatala összeegyeztethető-e hazai protestáns egyházunk hitelveivel? 1894: Az általános vallásszabadság ezzel kapcsolatban a zsidók recepciója helyesel-hető-é protestáns szempontból? 1896: Van-é az emberben szabadakarat? 1904: Helyeselhető-e népiskoláink államosítása? 1908: Jelen egyházalkotmányunk megfelel-e a zsinat-presbiteri elvnek? A következő években hanyatlani kezdett a vitázó kedv, majd gyakorlatilag el is tűnt a HÖT programjából. Csak a harmincas évek közepén élesztették újra a vitagyűléseket vitadélutánok formájában 4–5 alkalommal évente. Néhány jellemző vitatétel ebből az időszakból: a teológus viszonya a gyakorlati munkához; az egyházfegyelem; a teológusnak a külmisszió iránti kötelessége; az egyke az evangélium megvilágításában. A pályatételek évről évre igyekeztek felölelni a bibliai, a rendszeres, a gyakorlati teológia és az egyháztörténet témakörét. A legnépszerűbbek a gyakorlati teológiából kitűzött pályatételek voltak, azok között is a prédikációk és imák, ezeket az egyháztörténeti pályaművek követték: Pl.: Ismertettessék az 1859. szeptember 1-én kiadott pátens által protestáns egyházunkban keltett mozgalom (1879-ben). – Martonfalvi György ref. tanár élete, kora rövid jellemzésével, tekintettel a váradi collegiumnak a debrecenivel való egyesülésére; – kiadott műveinek... rövid ismertetése, s ebből folyólag a debreceni coll. tanításai iránya s szellemének feltüntetése. – Bethlen Gábor és Pázmány Péter politikája. – Tolnai Dali János presbiterianizmusa. – Egyházalkotmányunk fejlődése a XVIII. században, különös tekintettel Sinai Miklósra. – A francia forradalom létrehozta vallásügyi változások. – Melius Juhász Péter hatása a magyar kálvinizmus elterjedésére. A többi disciplinából kitűzött pályatételek szintén munkaigényes feladat elé állították a hallgatókat, másfelől időről időre tükrözték a teológia aktuális problémáit. Például: A négy főbb keresztyén egyház úrvacsoratana. – A Római Levél etikai tartalma. – A mohamedanizmus és keresztyénség. – A modern magyar regényben szereplő lelkipásztor típusok kritikája az evangélium fényénél. – A teológus ifjúság feladatai a debreceni ref. egyház belmissziós munkájában. – Az ún. történelmi kálvinizmus és az ún. dialectica theológia tudományos hatása és eredményei a magyar teológiai gondolkodásban. – Ady Endre vallásossága. Az önálló témaválasztás alapján készített értekezések a legváltozatosabb tárgykört mutatva jelzik az ifjúság érdeklődésének sokszínűségét. Például: Fenntartandók-e a protestáns felekezeti iskolák vagy sem? – A héber költészet fajairól. – A hit. – Kálvin és Servet. – A debreceni szellem. – A halhatatlanság. – A pogány magyarok istenfogalma. – A pápák története a francia forradalomtól a vatikáni zsinatig. – Lehető és szükséges, hogy a tanító tanítsa a népiskolában a vallást. (1895 körül). – Ész és kijelentés. – Korunk bűnei és a lelkész: a) az egyke; b) a felekezetieskedés; c) az öngyilkosság; d) az iszákosság.65 A sikerültebb értekezéseket publikálták is. Már az 1870/71-ik tanév második felében kőnyomatos szaklapot alapított a HÖT Közlöny címmel. A lap szándéka a társaság életének ismertetése és a munkakedv fokozása volt. A Közlöny ennek a célnak – példátlanul hosszú élete alatt (1871–1948) – hol jobban, hol kevésbé felelt meg. Amikor kiterjesztette érdeklődését az összes protestáns teológia ifjúságára, akkor természetesen kevesebb helyet fordíthatott a Hittanszaki önképző Társulat ügyeire és produktumaira. 1900-ban lett a magyarországi Ev. Ref. Teológiák ifjúságának hivatalos lapja, a következő évtől pedig a magyarországi protestáns teológiák ifjúságáé. 1909-ben szűkült a kör. A Közlöny 1928-ig ismét a magyar református teológusoké lett, 1928-tól megszűnéséig csak a debrecenieké. Tehát 77 éves fennállása alatt 49 tanéven át kifejezetten a HÖT tagjainak szócsöve volt. Évfolyamaiban nyomon lehet követni a szervezeti változásokat, az ifjúságot foglalkoztató kérdéseket, a tudományos témáktól a szociális problémákon át a kibontakozó belmisszióig. Gyakorlatilag túlélte a Hittanszaki Önképző Társulatot, mert amikor 1942-ben minden teológus egyesületet magába olvasztott és felváltott a Theológus Gyülekezet, a Közlöny az 1944–46 közötti kétéves megszakítás után mint a teológus gyülekezet körlevele jelent meg 1948-ig. Szerkesztőit kezdettől fogva a HÖT közgyűlésein a tagság választotta saját soraiból egy-egy tanévre. Az 1939/40-es tanévtől kezdve a politikai helyzet nehezebbé válása miatt kellett felelős szerkesztő és kiadóként egy professzort kinevezni, aki mellett intézőbizottság szerkesztette a lapot. Az intézőbizottság elnöke, főtitkára és tagjai természetesen hittanhallgatók voltak. A Közlöny szerkesztői közül számosan lettek a Magyarországi Református Egyház kiemelkedő teológusai és vezetői. Megindulásakor 1871-ben a HÖT elnök Beczner Frigyes majd Bod János végezték az úttörő munkát, a későbbi szerkesztők közül pedig Erőss Lajos, Dicsőfi József, Ferenczy Gyula, Révész Kálmán, Sass Béla, Jánosi Zoltán, Barla-Szabó Jenő, Lencz Géza, Veress István, Szombathy István, Nánássy Lajos, Erdős Károly, Ferenczy Károly, Dezső László, Dóczi Antal, Farkas Ignác, Tamás Ferenc voltak a legnevesebbek. 1939-től Kállay Kálmán, Vasady Béla, Czeglédy Sándor és Illés Endre professzorok felelős szerkesztősége mellett olyan teológusok végezték a lapszerkesztés munkáját mint intézőbizottsági tagok, akik zömmel ma is a Magyarországi Református Egyháznak élenjáró lelkipásztorai,66 Ennek a társulatnak is kialakultak az évenként visszatérő ünnepélyei. Október 31-ét a reformáció emléknapját hagyományos ünnepségsorozattal rendezte meg. Délelőtt a nagytemplomi istentisztelet után az Emlékkertben a Gályarabok oszlopánál tartottak megemlékezést, délután pedig a Díszteremben műsoros ünnepélyt. 1901-től az özv. Hegyi Mihályné 600 koronás alapítványának kamatából jutalmazták a Gályarabok oszlopánál elmondott emlékbeszéd szerzőjét.67 Ettől kezdve őszi és tavaszi pályázatot hirdettek. Ősszel emlékbeszéd és óda a reformáció évfordulójára, tavasszal pedig a teológiai disciplinákból tűztek ki tételeket. Érzékenyen reagáltak egyháztörténeti évfordulókra. 1872. december 15-én Melius ünnepségeket rendeztek halálának 300 éves évfordulója alkalmával, amelyre meghívták a hazai teológiai főiskolákat is. A debreceni iskolákba pedig ezen a napon teológusokat küldtek ki előadásokat tartani.68 1906. május 20-án Bocskai emlékére rendeztek díszgyűlést. 1909. okt. 31-én Kálvin megemlékezéssel összekötött reformációi emlékünnepélyt tartottak a Díszteremben.69 1917 őszén a háború nem kedvezett a reformáció 400 éves jubileuma megünneplésének. Ennek ellenére a Kollégium és a debreceni Protestáns Irodalmi Kör november 4, 11, 18, 24 és december 7-én tartott ünnepségsorozatot, ezek közül a HÖT ünnepélye november 4-én volt. Ezenkívül a rendszeres teológiai pályatételen (Luther, Kálvin és Zwingli predestináció tana) érződik a nagy évforduló ihletése.70 1926 februárjában a Gályarabok megszabadulásának 250-ik évfordulóját ünnepelte a HÖT, a Kollégiumon kívül a városban még 16 helyen rendezett ünnepélyt.71 Dátumhoz szorosan nem kapcsolódó ünnepi alkalmak voltak az évenkénti díszgyűlések, városi közönséggel, az egyházi vezetőség, debreceni lelkészek részvételével. Ilyenkor mindig volt vendégszónok is. A felügyelő tanár beszéde mellett az ifjúság által tisztelt tehetséges fiatalabb lelkészek közül hívtak meg vendégelőadót, pl. Baltazár Dezsőt, Jánosi Zoltánt, Lencz Gézát, Futó Zoltánt, Szabolcska Mihályt stb. A HÖT megemlékezett fennállásának 25 éves jubileumáról 1895-ben. Nemcsak ünnepélyt rendezett, hanem Lencz Géza szerkesztésében emlékfüzetet is megjelentetett, a Közlöny pedig jubileumi számot adott ki. 1910-ben ünnepélyes közgyűlésen emlékeztek meg a negyvenedik évfordulóról. Tiszteletbeli taggá választották az alapító és a felügyelő tanári tisztet majd két évtizedig viselt Balogh Ferencet. Emlékalbumot készítettek számára és róla nevezték el azt az egyes számú teológiai tantermet, ahol rendes gyűléseiket tartották.72 Az 50-ik évforduló közvetlenül az I. világháborút követő időre esett, amely problémáival, nehézségeivel végül is elvette a kedvet a jubileumi ünnepléstől. Amint a pálya- és vitatételeknél kitűnt, az egylet tevékenysége párhuzamosan folyt elméleti és gyakorlati vonalon, s ez azt jelentette, hogy az Önképző Társulat nemcsak kora tudományos problémáival szembesült, hanem az egyház gyakorlati életének kérdéseivel is. Amikor a teológia az egyetem kötelékébe került, az Egyetemi Kör teológiai szakosztálya a HÖT elméleti munkáját folytatta. Az egyházkerület által alapított, s a teológiai fakultással párhuzamosan működő Lelkészképző Intézet mellett továbbélő Hittanszaki Önképző Társulat viszont egyre inkább a gyakorlat vonalára tolódott át. Bár készültek még értekezések, bírálatok, pályázatok, de kitekintése egyre inkább a gyakorlati egyházi munkák felé volt. A gyakorlati munka vonalán kapcsolódott bele már a század legelején az egyház belmissziós tevékenységébe. 1902-től két debreceni „filiának” a csapókerti és homokkerti reformátusoknak a gondozását vállalta el oly módon, hogy vasárnap délutánonként egy-egy teológus prédikált az itteni imaházakban. Az új homokkerti imaház számára két ezüst úrasztali kannát is adományozott, és a Kollégiumba rendezett belépődíjas estek bevételéből Bibliával és énekeskönyvvel, valamint egyéb egyházi iratokkal látta el a szegény sorsú híveket. Belmissziós tevékenysége nagy nyitást jelentett kifelé. Eddigi gyakorlati munkája: prédikációk, imák készítése, elmondása, bírálata zárt közegben történt. A missziói mozgalom szükségét érezte a református hívekkel való kapcsolatnak, a közöttük és értük történő szolgálatnak. Belmissziós tevékenységének legjellemzőbb területe a külsőségeken tartott istentiszteletek mellett a Kollégium dísztermeiben „protestáns estek” rendezése volt, melyek igen hamar népszerűvé váltak. 1903 tavaszán már belépődíjat szedtek mert nem tudtak elég helyet adni a Díszterembe tóduló közönségnek. így is olyan nagy volt az igény, hogy a tervezetteken kívül még egy protestáns estélyt kellett tartani, Debrecen város legnagyobb termében. A város templomaiban vallásos délutánokat, az iskolákban egyháztársadalmi összejöveteleket, előadásokat szerveztek, vallásos műsorral, bibliamagyarázattal.73 Ez a két utóbbi sorvadt el legelőbb. Részben az ifjúság sokirányú és megerőltető elfoglaltsága, részben a kezdeti felbuzdulást követő részvétlenség miatt. Az I. világháború alatt a protestáns estélyek száma is csökkent. Ezek helyett vidéken is rendeztek vallásos estélyeket a hadi árvák, sebesültek javára. 1917–18-ban már nem is tartottak protestáns estélyeket, hanem az énekkarral vidéki koncerteket adtak a katona-otthon pártfogása alatt.74 Az 1922-es Közlöny-ben még olvashatunk HÖT által tartott vallásos estélyről, később azonban a reformáció emlékünnepélyén kívül kollégiumi nyilvános ünnepélyt nem rendezett, egyre inkább befelé fordult.75 1925 tavaszán a csapókerti vasárnap délutáni istentiszteletet vallásos délután keretében tartotta s valószínűleg ez a forma maradt meg a további években is 1928-ig, amikor minden belmissziós tevékenységet átvett a társulattól a Bethlen Gábor Kör Belmissziós szakosztálya. A filiák lelkigondozását azonban 1929 őszén visszavették a hittanhallgatók, s mindaddig végezték amíg anyaegyházzá szerveződve a szolgálati kérdések nem rendeződtek. Ezenkívül csak belkörű missziói alkalmak voltak a HÖT keretében: reggeli áhítatok, bibliaórák, ünnepi szolgálatokra felkészítő alkalmak.76 Az 1938/39-es tanévben teljesen áttértek az egyesületben a gyakorlati munkára. A heti gyűlések elmaradtak, a missziói munka ismét előtérbe került. A tanoncifjúság lelkigondozását kezdték el, megalapítva a kollégiumi csoportot és munkájukhoz heti 2 órás előkészítőt tartottak, amelyen hitvallásos iratainkkal és pásztorális teológiával foglalkoztak. Megalapították a Theológus Árvaházat is melyhez segédkezet az Országos Református Szeretetszövetség nyújtott és a gondolat megérlelődését a teológusok családmissziós munkája készítette elő. Részt vettek a telepítési akció anyagi eszközeinek előteremtésében, többek között hangversenyt rendeztek az akció céljaira.77 A két világháború között állandóan felszínen volt a lelkészképzés reformja a Magyarországi Református Egyházban. Maga az Egyetemes Konvent is határozatok hosszú sorában foglalkozott vele. Az 1928/29-es iskolai évben a HÖT komoly erőfeszítést tett arra, hogy a felső hatóságoktól tantervreformot eszközöljön ki. Célja az volt, hogy a teológiai nevelés-oktatást modernizálja részint a nyugati teológiák mintájára, részint az egyetemi szabályzatot figyelembe véve. A teológus hallgatók számára igen nagy terhet jelentett a heti 45–50 kötelező óraszám. Ennek lehallgatása mellett nem lehetett egy-egy disciplinában elmélyedni, önképzőköri munkát végezni stb. 1929. febr. 26-án a professzori kart meghívta az ifjúság gyűlésére és előadta Papp Gábor, Farkas Ignác és Dóczi Antal elaborátumát. „Az elaboratum alapgondolata a rendszer hármas tagozata, minden tanszék professzora meghirdet egy derék tárgyat, melynek felvétele kötelező, azután egy speciális kérdést, végül szemináriumot. A két utóbbinak felvétele csak annyiban kötelező, hogy két szemináriumi tárgykörben mindenki köteles dolgozni. Az órák számát pedig heti 16-ra redukálta, amely idő alatt még valláspszichológia és szociológia előadását is kéri.” A professzorok helyeselték a tervezetet, különösen a kötelező szemináriumok eltörlését – melyeket az egyházkerület írt elő – együttesen kívánták.78 Ez a reformtörekvés azonban nem vezetett célra. A Hittanszaki Önképző Társaság utolsó 25 évére jellemző volt az a szándék is, hogy egységes keretbe foglalja az egyetem előtti korszakból örökölt teológus egyesületeket: az Önképző Társulat, a Hittanszaki Segélyegylet, és a Teológus Becsületszék munkáját. Ez a kísérlet először az 1926/27-es iskolai év HÖT alakuló ülésén mutatkozott meg, amikor a Tukacs György senior által előterjesztett és a gyűlés által jóváhagyott új alapszabály értelmében a munkát négy szakosztály: 1. ifjúsági; 2. sajtó- és irodalmi; 3. diákjóléti; 4. fegyelmező és becsületügyi szakosztály keretében tervezte meg.79 Az 1931/32-es évről szóló titkári jelentés arról számolt be, hogy próbáltak munkájukkal előkészíteni egy egységes és átfogó teológus ifjúsági egyesületet. Egy központi tisztikar élén a seniorral, közös titkárral intézné az adminisztrációs ügyeket (ez lenne a nagygyűlés meghosszabbítása), s így mentesíthetné az alosztályokat (önképzőkör, becsületszék, segélyosztó, jegyzetkiadó, iratterjesztő, belmissziós alosztály) s egyúttal mint legfelsőbb reprezentációs szerv képviselné a teológus ifjúság összességét, így mindenki végezhetné a maga speciális feladatát.80 A következő évi beszámolóban arról olvashatunk, hogy a HÖT az egész teológus ifjúságot összefogta. Talán ebben az évben volt létszáma a legmagasabb, 195 taggal.81 Az erők összefogásának a közösségi élet megreformálásának programja mint feladat a további években is jelentkezett. Az évtized végére pedig már kifejezésre jutott a megfogalmazott cél: a gyülekezetté alakulás. „Az 1940. október 19-iki teológus nagygyűlésen az ifjúság ünnepélyesen gyülekezetté nyilvánította magát és ezzel végérvényesen zárókövet tett a HÖT és testvéregyleteinek... életére és működésére.”82 A Hittanszaki Önképző Társulat választmánya dolgozta ki a gyülekezeti alapszabályt, amit december elsején a rendkívüli nagygyűlésnek bemutatott és jóváhagyás végett az egyházi főhatóság elé terjesztett. A kívánt módosítások elvégzése a második félév idejére maradt, a jóváhagyás pedig 1941 őszére. A november 25–27-ik napjain ülésező egyházkerületi közgyűlés 278. sz. határozatával elfogadta a teológus gyülekezet alapszabályait. Még ezt megelőzően az október 4-iki teológus nagygyűlés megválasztotta a HÖT utolsó választmányát és tisztikarát az 1945 márciusában Mauthausenben mártírhalált halt Varga Zsigmond seniorral az élen, akiknek a hivatalos felszámolás és az új szervezeti élet megindítása jutott feladatul.83 4. Joghallgatók Önképző Köre A Hittanszaki Önképző Társulathoz hasonlóan a joghallgatók is tanári kezdeményezésre indították el önálló jogi önképzésüket, s váltak ki a MIÖT Tudományos alosztályából, amely kiválásukkal meg is szűnt. Az 1875/76-ik tanév elején tartott Jogász Segélyező Egylet alakuló ülésén Kőrösi Sándor felügyelő tanár vetette fel a Jogász Önképző Kör szükségességét. November 30-án az elfogadott alapszabályok szerint már meg is alakult 54 taggal 9 tagú választmánnyal és tisztikarral. A tisztikar: elnök, főjegyző, titkár, aljegyző, pénztárnok, ellenőr és könyvtárnokból állt. A későbbi években a választmánynak évfolyamonként egy-egy, azaz összesen négy tagja volt. Az önképzőköri munka elindítása is Kőrösi Sándor irányításával történt, aki heti egy órás gyakorlati előadásain: a „practicumokon” nagyhírű jogászok munkáival ismertette meg tanítványait, és írásban kidolgozott, élőszóval megvitatott jogesetekkel gyakoroltatta a hallgatóságot a későbbi feladatai megismerésére.84 Az önképzőkör munkarendje úgy alakult, hogy elméleti és gyakorlati üléseket tartottak felváltva. Az elméleti gyűléseken felolvasások hangzottak el a jog és államtudomány köréből, a gyakorlati üléseken pedig szónoklati gyakorlatok folytak a „szóbeli folyékony és élvezhető előterjesztések elsajátítására”. Ezenkívül teret adtak a jogi kérdések megvitatására is a vitaüléseken. Szintén a gyakorlat vonalára tartozott a próba esküdtszéki tárgyalások tartása, mely jó hatással volt az ifjúság tudományos képzettségére.85 Pályatételeket is tűzött ki az Egyesület évről évre. 1906-ban szakosodott a Joghallgatók Tudományos Önképző Társulata: a) jogtörténeti és közjogi; b) társadalomtudományi; c) büntetőjogi szakosztályok alakultak.86 Néhány érdekes téma a felolvasások és pályatételek anyagából: Szükséges-e a nemzetgazdaság szempontjából az uzsoratörvény? – A nemzetiségi kérdés Magyarországon. – Vannak-e velünk született jogok? – Magyarország nemzetiségi statisztikája a legújabb népszámlálás adatai alapján. (1904) – Helyes-e a forradalom? (1905!) Általában jellemző a Joghallgatók Önképző Körére az érdektelenség. Az évenkénti 200 körüli hallgatói létszámból 40–80 önképzőköri tag került csak ki, és ezek is inkább az alsóbb évfolyamokból. Előfordult, hogy negyedéves jogász nem is iratkozott be a körbe.87 Próbálták többféle intézkedéssel az önképző munka iránti figyelmet felkelteni: 1880-tól a vitázókat legációs előnyben részesítették. 1903-ban a pályatételek között szerepel szabad tárgyú történelmi novella (így próbálták megnyerni az irodalomkedvelőket, akik a MIÖT-ben rendszeresen dolgoztak). 1906-ban a Jogász Segély Egylet hozott olyan határozatot, hogy tagjai közül pénzsegélyt csak az kaphat, aki egyszersmind működő tagja a Jogász Önképző Körnek is.88 Az egyetemmé válás előtti utolsó években már az volt a legfőbb törekvés, hogy megmentsék a megszűnéstől – átmentsék az egyetemi korszak új egyesületébe. A Debreceni Joghallgatók Önképző Társulata két ízben alapított lapot, hogy tagjai munkájának publicitást teremtsen. 1878-ban a Jogász-Szemlét, mely első ilyen szakfolyóirat volt a magyarországi jogakadémiákon és jogi fakultásokon. Sajnos 1880-ban már meg is szűnt. Az 1906-ban alapított Jogászélet először 1908-ig, majd 1911–12 márciusáig élt. Több ízben szép sikereket is ért el, de végül ezt sem tudták fenntartani, mert az anyagi sikerek elmaradtak az erkölcsi elismeréstől. Mindkettő havi folyóirat volt egy ív terjedelemben és a legjobb tanulmányok megjelenését biztosította, híreket közölt a jogászéletről. Az anyagi ráfizetés viszont a pályadíjak összegét veszélyeztette, ezért kellett lemondaniuk a jogászoknak több ízben néhány év elteltével lapjukról.89 Az önképző kör 1879-től kezdve járatott szakfolyóiratokat: A Magyar Igazság-ügyet, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó Vállalatának államtudományi folyamát. 1901-től pedig előfizettek a Jogállam című lapra. Kezdettől fogva gondot fordítottak a könyvtárra is, bár gyarapodott évről évre, főként ajándékozásból, a tagok nagyon keveset, vagy egyáltalán nem használták.90 Az 1912–13 és 1913–14-es tanévekben társadalomgazdasági szeminárium is működött Kovács Gábor vezetésével azok számára, akiket a gyakorlati gazdasági problémák érdekeltek. Kiegészítették elméleti tanulmányaikat gyárak, ipartelepek látogatásával és írásbeli dolgozatokat készítettek. Felügyelő tanáraik az alakulástól az egyetemmé válásig Kőrösi Sándor, Liszka Nándor, Kovács Sándor, Baczoni Lajos, Ozory István, Haendel Vilmos, Helle Károly, Jászi Viktor, Kun Béla, Tóth Károly és Tóth Lajos akadémiai jogtanárok voltak. A Joghallgatók Önképző Társasága később nevessé vált, kiemelkedően munkálkodó tagjai az évi jelentések, publikált értekezések és a díjnyertes pályatételek szerint: Ármós Bálint (egyházkerületi főjegyző, alapítványtevő), Balogh Béla (törvényszéki tanácselnök), Balogh Imre (táblabíró), Csathó Kálmán (író), Csathó Zsigmond (főispán), Dóczi Emil (Debrecen főügyésze), Sz. Kun Béla (egyetemi tanár), Kuthy Sándor (író, műfordító), Magoss György (Debrecen polgármestere), Miszti Károly (főügyész), Roncsik Jenő (Debrecen tűzoltóparancsnoka), Roncsik Lajos (Debrecen árvaszéki elnöke), Tatay Zoltán (városi tanácsos, zeneszerző). Az utolsó felügyelő tanár vezetésével a szünidei fenntartó bizottság készítette el 1914 nyarán a javaslatot arra, hogy a Joghallgatók Önképző Társulata miként illeszkedjék be életképesen az egyetemi keretekbe, illetve, hogyan egyesüljön a következő tanévben induló Jogászkörrel.91 5. A gimnáziumi önképzőkör 1854-ben, amikor a szabadságharc után még csak a főiskolai olvasóegylet kezdte működését feléleszteni, a gimnázium hatodik osztályának tanulói Szegedi Sándor tanár buzdítására elindították az önképzőköri munkát maguk között. Gyakorlatilag évekig ez is csak titokban működő egyesület volt. Kéziratos lapjának a Heti Dolgozatok, illetve Havi dolgozatok előszavában magánlapnak nevezte magát, mely „úgy tekintendő, mintha iskolai kötelezett munkálat lenne”. A Heti Dolgozatok „önkéntes” jelzője viszont arra utal, hogy vezető nélkül működött. 1857-ben fordulat következett be az önképzőkör életében. Ekkor kezdhette meg ismét működését az akadémiai hallgatók és a 7–8. osztály Irodalmi Önképző Társulata, s ezzel együtt kiléphetett a titkosságból a gimnáziumi önképzőkör is. Szegedi Sándor vezetésével „a tartós virágzás kora” kezdődött. A hatodik osztályosok továbbra is megjelentették verses és prózai műveiket, műfordításaikat és bírálataikat a Havi dolgozatokban. Az 1858/59-iki kötetet „Csokonai szellemének”, az 1859/60-as Havi dolgozatokat pedig „a legnagyobb magyar szellemének” Széchenyinek ajánlották.92 Az önképzőköri munkának más dokumentumai nincsenek a kezdeti szakaszból csak ezek a kéziratos lapok, de ezek is nagyon hézagosan maradtak fenn. 1863-ból őriz a Kollégiumi Levéltár ismét egy ilyen dokumentumot, az akkori hatodik osztály önképzőkörének A barátság virágai című hetilapját. Közölt verseket, beszélyeket, bírálatokat. Ebben az évben „szavalati egyletük” is volt, 35 taggal.93 1866-tól már az évkönyvekből is tájékozódhatunk a gimnáziumi önképzőkör felől. A hatodik osztály mellett az ötödiknek is volt külön önképzőköre és külön lapja. 1866/67-ben a 93-as létszámú hatodik osztály 30 tanulója iratkozott be a körbe. Lapot Remény címmel indítottak és ebben közölték a jobb műveket. Célja volt: „az ízlés, a szív és elme nemesítése, egymás műveinek bírálata s hibáinak barátságos megrovása által.” Az osztálytanár látta el a felügyeletet és egy választott diákelnök vezette – az ötödik osztályosok lapja a Kikelet volt, tagjainak száma 29, és volt egy 26-os létszámú éneklő körük is. A következő tanévben a hatodik osztály 25 taggal működött és lapját Lombok-nak nevezte. Az ötödik osztályosok önképzőkörének csak 12 tagja volt, de ők is írtak lapot Ébredés címmel. 1868/69-ből csak a hatodikosok Rózsabokor című hetilapja maradt fenn, az ötödikesek működése pedig valószínűleg szünetelt.94 Ettől kezdve 18 éven át hol együtt, hol különválva működött az ötödik, hatodik osztályok önképzőköre. A pályadíjak, vagy a szavalati versenyek díja egy-egy könyv volt, melyet legtöbbször Szegedi Sándor tanár ajándékozott. Tagjaik száma 25–35 között ingadozott. Szegedi Sándor egész tanári pályája alatt nagy lelkesedéssel vezette diákjait, javította munkáikat. 1882-ben bekövetkezett halálakor pedig 500 Ft-ot hagyott a gimnáziumi önképzőkörnek. 1887/88-ban lendült fel újra az ifjúsági önképzőköri munka, amikor Dóczi Imre tanár felügyelete alatt 48 taggal megalakult a hatodikosok önképzőköre. A következő évben már 57 tagja volt és felvette a Petőfi-kör nevet. Lassanként a MIÖT-ből kezdtek a 7–8-ik osztályosok is átjönni a gimnázium épületébe. Ezért a tanári kar 1890-ben megbízta Dóczi Imrét az egységes főgimnáziumi önképzőkör megalakításával, melynek rendes tagjai a 7–8. osztályosok, rendkívüli, de működő tagjai az ötödik-hatodik osztályosok lettek.95 Az önképzőkör önálló szépirodalmi tevékenységgel foglalkozott, eredeti műveket bírált, de a pályakérdések felölelték a gimnázium többi tantárgyait is, ezért nagy vonzerőt gyakorolt. A kilencvenes évek közepére a rendes és rendkívüli tagok száma megközelítette a 200-at. A következő években visszaesett kissé, de amikor 1903-ban olvasótermet kapott, létszáma ismét fellendült. Az 1910-es években 123–176, a 20-as években 112–166, a 30-asokban átlagosan 150 körüli volt a tagok száma.96 Az ifjúsági önképzőkör az alsóbb gimnazisták és a városiak között is nagy népszerűségnek örvendett: pl. 1895-ben olyan nagy volt az érdeklődés gyűlései iránt, hogy a városi vendégek miatt kevésnek bizonyult az ülőhely. A bírálatra átadott művek szerzőinek a nevét az átvevő titkárnak el kellett hallgatnia, így az elvetett művek szerzői titokban maradtak. – A jeligés pályázati rendszer is azt biztosította, hogy csak a nyertesek nevei váljanak ismertté.97 Vitaülésekkel a gimnáziumi önképzőkörben is találkozunk. A régi disputációk mintájára zajlottak: a tanár tűzte ki a tételt, amelyről egy diák értekezést készített, azt felolvasta. Utána három hozzászóló bírálta, végül a tanár összefoglalta a vita eredményeit és tanulságait, a tévedéseket kijavította.98 A folyamatos önképzőköri munkából időnként kiemelkedett egy-egy külön program szokatlan tárgyánál vagy igen hasznos törekvésénél fogva: pl. 1915-ben Bészler Lajos 7. osztályos tanuló szabad előadást tartott a villamos ívlámpákról, amit rajzokkal is illusztrált. – Az 1911–12-es tanévben ismertetőesteket rendeztek, s ezeken Babits Mihály, Maurice Maeterlinck és Henrik Ibsen műveit ismertették. Díszgyűlésen és nyilvános ülésen emlékeztek meg nagy költőinkről: pl. 1910-ben Kazinczy Ferencről, 1921-ben Vörösmarty Mihályról. Az olvasóterembe lapokat, folyóiratokat rendeltek. Ebben a törekvésükben a tanári kar is segítette őket. Pl. 1917-ben a tanári kar 100 koronás adományával összesen 211 koronáért járattak folyóiratokat és hírlapokat (Természettudományi Közlöny, Magyar Nyelvőr, Századok, Budapesti Szemle, Érdekes Újság, Borsszem Jankó, Darwin, Új Idők, Uránia, Pesti Hírlap és Vasárnapi Újság.)99 Az ifjúsági önképzőkör 1917-ben vette fel az Arany János nevet, ettől kezdve: „A debreceni ref. főgimnázium Arany János önképzőköre.” Az 1918–19-es tanévben szervezetében annyi változás történt, hogy rendes tagjai a három felső osztályból, a rendkívüliek az ötödik osztályból kerültek ki.100 Az I. világháború után az önképzőkör keretei szűknek bizonyultak és a diákság differenciálódó érdeklődésének megfelelően szakosodási folyamat indult meg. Első-ként, 1921-ben természettudományi szakosztály alakult. Mellette az 1934/35. tan-évben külön számtani kör is működött. – 1939-ben tovább bővült az önképzőkör tevékenysége: november 21-én táj- és népkutató, december 19-én Varga Zoltán vezetésével a történelmi szakosztállyal.101 A táj- és népkutató szakosztály Csűry Bálint nevét vette fel, országos szervezés következtében indult, melyet Győrffy István és Teleki Pál alapított. A VKM vezetőképző tanfolyamokat rendezett a vezető tanárok számára. A tanfolyamra Végh József tanárt hívta be.102 1939. november 21-én a tanári kar Végh József indítványára határozta el a szakosztály létesítését és az önképzőkör rendkívüli ülésén ismertette jelentőségét, vázolta feladatait. Különösen a falusi fiúk fogadták örömmel és már a karácsonyi szünetben hozzáláttak a kutatáshoz. A kéthetenkénti üléseken módszertani útmutatást kaptak. Programjuk: 1. a magyar táj- és népismeret alapjainak elsajátítása, 2. önálló gyűjtő- és kutatómunka, 3. a magyar népi műveltség terjesztése és népszerűsítése. – Népszokásokat elevenítettek fel, népmeséket, verseket, dalokat, siratókat gyűjtöttek, ezek anyagából pályaműveket készítettek. Még fényképező csoportjuk is volt.103 1943/44-ben a rendkívüli irodalmi üléseken új szakosztályként született meg a színjátszócsoport.104 Közben az eredményesebb munka érdekében a harmincas évek elején a hatodik osztály az Arany János önképzőkörrel párhuzamosan még egy kis önképzőkört is alakított, hogy itt könnyebben szóhoz jussanak az ötödikes diákok is műveikkel: A kis önképzőkör egészen az 1943/44-es tanévig működött és ülésein az előadó- és vitakészséget fejlesztette. 1946/47-ben újították fel a Kollégium általános iskolájának felső osztályosai. 1944/45-ben az önképzőkör természettudományi szakosztálya önálló természettudományi önképzőkörré lett. Ez az átszerveződés már az előző évben folyamatban volt, amikor külön tanárelnökkel működött. 1946/47-ben mint természettudományos önképzőkör megszűnt, helyette az ötödik és hatodik osztályok vegytani kört alakítottak. Ugyancsak ebben az évben működött még tárgyalt időszakunkban utoljára az irodalmi önképzőkör, melyben a hetedik osztályosok dolgoztak.105 6. A Tanítóképzősök Csokonai Önképzőköre 1871-ben alakult. A hittanszaki és jogász önképző társulatok mintájára a szakmai önképzést tűzte ki céljául: módszertani kérdések fejtegetése, a tanítói foglalkozás körében nélkülözhetetlen ismereteket tárgyaló dolgozatok készítése, bírálata, egyes feladott kérdések feletti szabad eszmecsere, szavalatok képezték működése tárgyát. A kilencvenes évek közepén is szinte azonos volt célkitűzése: „költészeti, főként neveléstudományi kérdésekről, általában a képezdei tanfolyam a tanítói foglalkozás körében szükséges ismeretekről írt munkák s ezek bírálata, szavalás, szónoklat és szépolvasás által önképzési alkalmul szolgálni.”106 Az önképzőkörben kezdettől fogva élénk munka folyt; hetente kétszer tartottak üléseket. A gimnazistákhoz hasonlóan nekik is volt kéziratos lapjuk, a Haladjunk, melyben dolgozatokat jelentettek meg és eseményeket adtak hírül. Az egyesület tagja lehetett minden tanítóképzős. A tanév elején alakították meg az önképzőkört és választották meg az új tisztikart. A tisztikar: elnök, alelnök, jegyző, pénztárnokból állt a választmány élén. Felügyelő tanára a kezdeti szakaszban Somogyi Pál volt.107 A rendes közgyűléseken dolgozataikat mutatták be, szavaltak, bírálatokat tartottak, sőt egyházi beszédeket mondtak el, prédikáltak. – Így gyakorolták magukat a „lévita-tanítóságra”, legációs alkalmakra. A bizottsági üléseken az önképzőkör ügyeit intézték, a benyújtott dolgozatokat, pályatételeket bírálták. – Pályatételeket módszertanból, történelemből, neveléstanból, irodalomból tűztek ki. A tagoknak legalább 50%-a nyújtott be önálló dolgozatot vagy pályaművet. Ugyanígy jellemző volt a szigorú bírálat is: a dolgozatoknak 30–40%-át nem fogadták el.108 Az 1873/74-es tanévben már 285 kötetes könyvtár működött, mely egy évtizeddel később 400 fölé emelkedett. Minden évben gondot fordítottak gyarapítására. A könyvvásárlás és a pályázatok jutalmazása céljaira évente az István-gőzmalom Társulat, a Debreceni Első Takarékpénztár, az Alföldi Takarékpénztár 10–10 Ft-tal támogatta az önképzőkört, hogy kipótolja a tagdíjakat. Az 1922/23-as tanévben ifjúsági olvasótermet kaptak, ahol az önképzőköri és segélyegyleti könyvtár működött később Ifjúsági Olvasó Kör néven. Az Olvasó Körben 17-féle tudományos és szakfolyóirat, kilenc szépirodalmi kritikai folyóirat, 5 képes újság és 3 napilap állt a tagok rendelkezésére. 20 évvel később olvasótermüket internátus céljaira vették igénybe, de a könyvkölcsönzés még 1946-ban is folyt. Az önképzőköri munka az 1940/41-es tanévben szakosodott. Öt szakosztályt: 1. irodalom-művészeti, 2. pedagógiai, 3. természettudományi, 4. történelmi, 5. táj- és népkutató szakosztályt alakítottak. A szakosztályok szervezete megegyezett az egész önképzőkörével. Mindegyiknek volt vezető tanára és az ifjúság által választott tisztikara. Összetartozásukat az fejezte ki, hogy a szakosztályi üléseken túl plenáris üléseket is tartottak. Mindössze két tanéven keresztül működött ilyen szervezetben a Csokonai Önképzőkör. Az 1942/43-as tanévtől 1948-ig már csak összevontan, és havi egy összejövetelt tartva. A szakosztályok közül a táj- és népkutató csoport tartotta meg leginkább önállóságát, bizonyára azért, mert ez egyszersmind országos mozgalom is volt, s az országos pályázatokon gyűjtésükkel igen eredményesen szerepeltek.109 Debrecen felszabadulása után 1945 januárjától indult meg újra az önképzőköri munka kéthetenkénti összejövetellel. Szavalókórusa sok szereplést vállalt. Munkájának témaköre az irodalom mellett a folklór. Különösen Vass Lajos tűnt ki népdalgyűjtésével és feldolgozásaival. Az Ecsedi István Táj- és Népkutató Csoport negyven taggal tovább működött. 1946-ban a szépirodalmi novella- és verspályázat mellett rajzpályázatot tűztek ki. Az 1947/48. tanévet a szakosztályok és az évfordulók megünneplése jellemezte. Négy szakosztály alakult: 1. irodalmi, 2. néprajzi, 3. képzőművészeti, 4. sakk-kör. Emlékünnepségei közül legjelentősebbek voltak a Toldi megjelenésének 100-ik évfordulója, Ady születésének 70-ik, és a legnagyobb készülődéssel járó 1848. március 15. centenáriumának megünneplése, melyre minden osztály külön műsorral jelentkezett. Az Ecsedi Táj- és Népkutató Csoport a szülőföld néprajzi anyagának összegyűjtésére fektette a hangsúlyt, az 1948/49-es tanévben már csak ez a szakosztály élt tovább.110 7. A polgári iskolások Kölcsey Ferenc Önképzőköre A legrövidebb ideig működő önképző diákegyesülete volt a Kollégiumnak. A többivel összehasonlítva az tűnik ki, hogy benne a tanárok kezdeményeztek, és igyekeztek a tananyagon kívül hasznos elfoglaltságot adni a kisdiákoknak. – Az igazi önálló szellemi munkára, önálló művek készítésére koruknál fogva sem voltak még alkalmasak a polgári iskola tanulói. A Kölcsey önképzőkör működése az 1933/34-es tanévben indult, 1940/41-ben már le is zárult. – Összejövetelei gyakorisága 9-13 között volt tanévenként. Üléseit 1940-ig az Oratóriumban tartotta. Amikor ez a lehetőség megszűnt, a megfelelő terem hiánya miatt abbamaradt tevékenysége. Az önképzőköri munka tartalmilag felölelte mindazt, amivel a különböző tantárgyak kapcsán a polgáristák foglalkoztak – de mégis leginkább a szépirodalom, zene, zenetörténet, vegytan, földrajz témakörből készültek a dolgozatok. Az önképzőkör első évében Csörsz János tanár tartott ismeretterjesztő előadást zenei illusztrációval az újabb magyar népzenekutatás eredményeiről: Kodály, Bartók, Lajta László munkásságáról –, majd a zene 2000 éves fejlődéséről. A tagok az üléseken legnagyobb számban szavalatokkal és színdarabokkal szerepeltek. Üléseiknek bizonyos fokig műsoros délután jellege volt. Zeneszámokat, néha énekkari számokat is bemutattak. Minden összejövetelre jutott azonban 1–2 felolvasás, ritkán előadás is. Pályázatok nem voltak. Az önképzőkört irányító tanárok nagy súlyt fektettek arra, hogy minél szélesebb körben működjön az egyesület, minél többen szerepeljenek.111 III. SEGÉLYEGYLETEK A főiskola tanszakai, sőt a középfokú tanintézetek diákjai is létesítettek segély-egyleteket. 1. A Joghallgatók Segély Egylete Az akadémiai tanszakok közül először a jogász ifjúság alapította meg segély-egyletét 1870-ben. Első elnöke Komlóssy Artúr volt. Célja: az egyesület rendes tagjainak segélyezése: a) pénzsegély, b) pénzkölcsön, c) tankönyvkölcsönzéssel, d) foglalkozások (állások) kieszközlésével. – Tagjai: tiszteletbeli, alapító, pártoló és rendes tagok lehettek. Rendes tagjainak száma 67–150 között ingadozott. – Szervezete: a közgyűlés, a választmány, és a szünidei bizottság. A választmány évfolyamonként 2–2 tagból állt. Tisztikara: az elnök, főjegyző, pénztárnok, könyvtárnok, ellenőr, aljegyző voltak. Felügyelő tanára a jogi kar dékánja. Pénzforrásai: tagsági díjak, adományok és tőkekamatok. Pénzsegélyre és egyéb kiadásokra (kölcsönzés kivételével) az egyesület évi tiszta jövedelmének 4/5-ét fordíthatta, a többit tőkésíteni kellett.112 Érinthetetlen alaptőkéje 2000 Ft volt. Legmagasabb vagyona az 1901/2. iskolai évben volt nyilvántartva, 29 283 korona. – Rendszeresen segítették a debreceni pénzintézetek és az István-gőzmalom Társulat. Az 1880-ban feloszlott diáktűzoltó társaság vagyonának felét ez a segélyegylet kapta meg. 1910-ben Debrecen város tanácsa az egyesület 40 éves fennállása alkalmával 500 koronás alapítványt tett. Első elnökének özvegye több ízben támogatta jelentékenyebb adományokkal. Jövedelemforrásai közé tartozott még az évenként megrendezett nagyon népszerű jogászbál. – A város vendéglőseinél minden évben néhány ingyen kosztolási lehetőséget, a színházban tagjai számára 25%-os kedvezményt szerzett. Az egyesület intézte, hogy tagjai ügyvédi irodákban szerény állások jövedelmével biztosíthassák tanulásuk anyagi fedezetét. Jelentékeny segítséget adott a szegény joghallgatóknak. Gyakran bajlódott azonban behajthatatlan kölcsönökkel, így pl. 1903-ban majdnem 9000 korona régi tartozást kellett törölnie. A segélyegylet életének egyik érdekes mozzanata, hogy 1876/77-ben ideiglenes „Töröksegélyező Bizottság” működött 15 taggal keretében, a török nemzet melletti rokonszenv terjesztése és a török sebesültek segélyezése céljából. Erre a célra gyűjtést is rendezett a tanári kar és a kapitányi hivatal engedélyével.113 Működése utolsó éve az 1913–14-es tanév volt, az egyetemmé alakuláskor ez is beolvadt az egyetemi diákszervezetbe. 2. A Hittanhallgatók Segély Egyesülete A teológusok önsegélyező szervezetének szükségességét 1873-ban vetette fel a Közlöny júniusi számában Füredi Lajos. Eredetileg csak arra gondolt, hogy a beteg teológusokat gyógyszersegélyben részesítsék, illetve azokat, akik betegségük miatt nem mehettek legációba, ingyen gyógyszerrel lássák el. A Hittanhallgatók Segély Egyesülete csak öt évvel később, 1878. szeptember 14-én alakult meg, 1928-tól a HÖT Segélyegylete néven működött és a teológus gyülekezet megalakulásakor szűnt meg. – Felügyelő tanára a mindenkori dékán volt, elnöke a senior, pénztárosa a contrascriba, rajtuk kívül még az alelnök, jegyző, ellenőr képezték a tisztikart nyolctagú választmány élén.114 Alaptőkéjét: 300 Ft-ot, az 1877/78-as tanév ismerkedési estjén adták össze a professzorok és a teológusok. Alapító tagok 40 koronát, pártoló tagok ennél kevesebbet, rendes tagok: a hittanhallgatók évi 2 korona tagdíjat fizettek. A megalakulás évében 108 alapító, 28 pártoló és rendes tagjuk volt. Később a rendes tagok száma 50 körül mozgott. Az első években csak kölcsönsegélyeket osztottak 6%-os kamattal. 1881/82-től kezdve adtak ingyen segélyeket is, néhány év kivételével, amikor a visszafizetetlen kölcsönök miatt leromlott pénzügyi helyzetük.115 – Az alapszabály úgy rendelkezett, hogy az érintetlen alaptőke kamatának 90%-a, az adományok és a tagsági díjak fele osztható ki ingyen segélynek, a többi részint az alap, részint a forgótőkéhez csatolandó. Kölcsönsegélyként legfeljebb a forgótőke 50%-át lehetett kiosztani. Vagyoni helyzetük legjobb az 1913/14-es iskolai évben volt; 20 000 korona –, de mindjárt a következő évben 11 400 korona hadikölcsönt jegyeztek, ami elveszett.116 A hadikölcsön és infláció következtében tőkéje megsemmisült. Teológus estélyek rendezésével próbálkoztak segítséget nyújtani a feladatok teljesítéséhez. – Az első világháború alatt a katonai szolgálatot teljesítő teológusok tandíját is a segélyegylet fizette. A pénzsegélyeken kívül kiadta a professzorok előadásainak lejegyzett szövegét és így olcsóbban jutott az ifjúság jegyzetekhez. Ez a tevékenysége végül is a Hittanhallgatók Jegyzetkiadó Társasága létesítéséhez vezetett 1930-ban. Célul tűzte ki a stúdiumok olcsó és precíz előállítását, valamint a munkát végző teológusok segélyezését. A társaságnak előbb öt, később négy tagja volt, akiket év elején a teológus nagygyűlés választott. Közvetlen felettese volt a Hittanszaki Segély Egyesület Választmánya. Saját író és sokszorosító géppel dolgozott.117 A 30-as évek végére évi 900–1000 pld.-ban készítettek jegyzeteket, amelyekből már 5–7%-ot felajánlottak ingyen a szegény tanulók számára. Ugyancsak a 30-as évek vége felé a pénzsegélyen kívül ebéd- és vacsorajegyeket is osztott a segélyegylet. Működésének utolsó évében (1940–41) segélyezésre csupán 60 P-t fordított, a begyűlt tagdíjakat a teológus konferencián részt vett diákoknak adták ki útisegélyként. 1941 őszén beolvadt a Teológus Gyülekezetbe. 3. A Bölcsészethallgatók Segély Egylete Mindössze 3 tanévet ért meg a társulás az akadémiai keretek között. 1911. szeptember 23-án alapították azzal a céllal, hogy a tagokat nevelőség szerzésével és pénzzel támogassa. Első felügyelő tanára Darkó Jenő volt. Az 1912–13-as tanévben több tagjának házitanítói állást közvetített és pénztárából kisebb kölcsönöket adott. Az utolsó évben felügyelő tanára Rugonfalvi Kiss István: Az utolsó nemesi felkelés című művének ez évi eladási jogát (100 koronát) adta az egyesület vagyoni helyzetének megerősítésére, a helybeli takarékpénztár pedig 60 koronát. – Többrendbeli kölcsönsegély, egy bölcsészhallgatónak ingyen ebédkoszt és 25%-os színházlátogatási kedvezmény volt az utolsó év eredménye, majd beleolvadt az egyetemi szervezetbe.118 4. A Tanítóképzősök Segély Egylete 1896. október 4-én alakult 52 taggal. Anyagi alapját az egyházkerületi közgyűlés 300 Ft-os segélye vetette meg, melyet a tanárkar kért diákjai számára. Ehhez járult az István-gőzmalom Társulat 20, a debreceni és az Alföldi Takarékpénztár 10–10 Ft-os adománnyal. A század elején Kovács Lajos, Kincse József és Társai alapítványa növelték tőkéjét. Évente 22–44 tanulónak segélyt, 18–40 tanulónak kölcsönt nyújtott. – Az 1922/23-as tanévben a pénz elértéktelenedése miatt vidéki hangversenyek és táncmulatságok rendezésével teremtett lehetőséget a segélyezésre. Az I. világháború előtti években 1500–2000 koronát is kiosztott nagyobb százalékban ingyen segélyként. A 30-as évek közepére pedig megközelítette az 500 P-t. – A 40-es években már könyvsegélyt adott. A II. világháború után megszűnt.119 5. A Gimnázium Ifjúsági Segítő Egyesülete Jakucs István tanár kezdeményezésére létesült a jó előmenetelű és valláserkölcsileg is kifogástalan növendékek segélyezésére. – Anyagi alapját az egyesületbe belépő alapító tagok alapítványainak kamataiból, a rendes tagoktól befolyó tagdíjakból és önkéntes adományokból kívánta megteremteni. Alapítóként a Segély Egylet céljaira 1921-ben 25-en adtak az iskolának összesen 1450 koronát, négyen 1000–1000 koronát. A debreceni presbitérium 5000 korona alapítványt tett s ezen kívül gyűjtöttek is. A gimnazisták tagdíja évi 2 korona volt. Az első, 1920/21-es tanévben az összes bevétel 65 247 korona, ebből kiosztottak 28 934 koronát. A következő évben már 53 231 korona segélyt adtak. 1922/23-tól tagja volt valamennyi gimnazista diák. – Az infláció után magas összegű adakozás és alapítványok állították talpra, p1. 1928/29-ben a Kiss Ferenc emlékére tett 500 P-t, a Kiss Pál cserkészalapítvány 500 P-s és Jakucsné Dóczi Irén 400 P-s alapítványa. A tanulók 1 P tagdíjat fizettek. Az alapítványok kamatai évi 420 P-t jelentettek. – A kiosztott összeg 1944-ig minden évben meghaladta az 1000 P-t, pl. 1931–32-ben az 1400 P-t is. 1944–45-ben nincs segélyegylet, 1945–46-ban megalakult, de már nem működött.120 IV. BECSÜLETSZÉKEK Alapgondolatát megtaláljuk már az egyházkerületi közgyűlésnek a tanárkarhoz intézett 77/1848. márc. 22–23. sz. felhívásában, melyben javaslatot kért arra nézve, hogy „miként lehetne az ifjúság szabad választása által létrehozandó altörvényszéket felállítani”. Április 27-én a kar azt ajánlotta, hogy minden gradusból válasszanak hat tagot titkosan a bíróságba. Valójában a becsületszékek működésének megindítása az 1873-as évre tehető. Létrehozását és célját az „Iskolai Törvények A Reformátusok debreceni Főtanodájában felsőbb tudományokat hallgatók számára” (Debrecen 1873) VI. 20§-a írta elő. Balogh Ferenc tanárkari jegyző kapott megbízást megalapítására.121 1874 januárjában készült el az alapszabály. A becsületszék „Feladata a tanulók egymásközti versengésének saját hatáskörű elintézése, valamint oly becstelen tények megállapítása, melyek elővizsgálatot követelnek, sőt kiterjed jogköre a tanuló ifjúság kebelében létező minden társulatoknak egymás, vagy saját tagjaik között felmerült s bejelentett összeütközésére. A tárgyalás alapja csak írásban benyújtott panaszlevél lehet.” A tárgyaláson először a vádlót hallgatták ki, majd a vádlottat. Jegyzőkönyvet készítettek, s ezt mindkettőjük előtt felolvasták. Aláírva, megerősítés és végrehajtás végett a tanárkarhoz felterjesztették. A tárgyalást a panasz után három napon belül meg kellett ejteni és 24 órával a kitűzött idő előtt összehívni. Az eljárási szabályzat a büntetési fokozatokat így állapította meg: rosszallás, dorgálás, pénzbüntetés 1–20 Ft-ig, bocsánatkérésre utasítás a becsületszék előtt a panaszos jelenlétében, egyletből kizárás, kilépésre bírás az akadémiáról, kitiltás.122 A szabályzat azonos volt a tanszakokon. A pénzbüntetést az illetékes tanszaki segélyegyletnek adták. – A becsületszékek tisztviselői: az elnök és a jegyző, tagjai évfolyamonként 2 rendes és 1 póttag volt. A hittanszaki és jogi becsületszék 1874 elejétől már a jóváhagyott szabályzat szerint működött. A bölcsészbecsületszék csak 1910-től.123 – Jellemző, hogy bár a becsületszékek szinte minden tanév elején megalakultak, legtöbbször azonban nem működtek, mert nem volt szükség rájuk. Megalakulásuk évében volt öt eset a két karon, amikor tárgyalást kellett tartaniuk, de általában csak egy-két esetben kellett intézkedniük. – A jogász- és bölcsészbecsületszék az egyetemmé alakulással beolvadt az egyetemi diákszervezetbe. A hittanszaki becsületszék 1940/41-ig működött. Feladatát 1941 őszén átvette a teológus gyülekezet.124 V. MŰVÉSZETI EGYESÜLETEK Ebben a csoportban főként az ének- és zenekarokkal foglalkozunk. Egy nagyon rövid időt megért képzőművészeti egyesülete is volt a kollégiumi diákoknak, a tanítóképzős festőkör 1920–23 között. 1. Főiskolai Zenetársulat – Zenekör A főiskolai énekkar (Kántus) után a legrégebbi zenei egyesület az 1872/73-as tanévben szervezett zenetársulat volt. Alakítására 13 folyamodó nyert engedélyt. A felügyelő tanárságot 1879. decemberéig Tóth Mihály látta el. A tagok nagyobb része az akadémiai tanszakokról, kisebb része a gimnáziumi tanulók közül került ki. Saját hangszereiket használták. A főiskola mindössze egy nagybőgőt tudott rendelkezésükre bocsátani, és az ifjúság adakozásából 1876-ban vettek egy mélyhegedűt. – A tagok száma legkevesebb 9, (1878/79) legtöbb 30. (1909/1910) volt. A két fontos tisztségviselője az elnök és a karnagy. Szendi János karnagy mellé már működésük harmadik évében másodkarnagyként csatlakozott Mácsai Sándor 7. gimnazista, aki még a 90-es években is vezényelte az 1876 óta Főiskolai Zenekar néven működő egyletet. Erre a korszakra a kevés gyűlés, sok gyakorlás jellemző. Az éves mérleg 87–97 gyakorlási óra, vagy hetente 3–4 óra. Gyakorló óráikat a tanuló ifjúság és a városiak is szívesen látogatták. A zenekar iskolai és testvéregyesületek, különösképpen a főiskolai énekkar ünnepélyein lépett fel. – A kilencvenes évek második felében átmeneti szünetelés után 1898 októberében Főiskolai Zenekör néven újjáalakult 24 működő, 45 pártoló taggal. A karmestere Pásztor Gyula 2. éves joghallgató, elnöke is joghallgató: Mohácsi János volt. A régi bevált program szerint a nyilvános szerepléseken a testvéregyesületekkel működtek együtt, de 1898 novemberében önálló estet is rendeztek a városháza dísztermében. Az 1900–1903 közötti években nem alakult meg. Az 1903/1904-es tanévben ismét működött 16 taggal, még mindig Pásztor Gyula vezényletével és a régi program szerint. A következő évben 15 tag csak két szereplést vállalt és a kör vagyonát nagyrészt felemésztette a partitúravásárlás és a hangszerek karbantartása. Egy újabb kimaradt esztendő után 1906 őszén Tatay Zoltán joghallgató vezetésével zenekedvelő jogász ifjak nem egyletté szervezkedtek, hanem ennek mellőzésével Jogász Zenekört alkottak saját szórakoztatásukra. Egy Csapó utcai magánlakásban gyakoroltak, a kör a második félévben feloszlott. A Főiskolai Zenekör 1908-tól még három évig működött, utoljára az 1910/11-es tanévben. Nemcsak a főiskolán belül, hanem vidéken is szerepelt. Házi ünnepségeken, protestáns estélyeken, főként az énekkarral együtt.125 2/a. Tanítóképzős Zenekar – Zenekör 1889 márciusában több évi próbálkozás után alakult 6 taggal. Indulását Szotyori Nagy Károly zenetanár nagyban elősegítette azzal, hogy egy gordonkát és egy mélyhegedűt adott a zenekarnak. Még a kezdő évben megtanultak 25 darabot és két nyilvános szereplést is vállaltak: az önképzőkör díszgyűlésén és az ének-zene vizsgán. – Az 1892/93-as tanévben elfogadott alapszabályok szerint működő és pártoló tagjai is lehettek. A századfordulón a 127 tagból pl. 75 pártoló és 52 működő tag volt. A pártoló tagok száma még egy-két évig növekedett, aztán fokozatosan csökkent. 1901. szeptember 28-án különváltak a zenekar vonósai és fúvósai, s a fúvósok önálló egyesületet alkottak Tanítóképzős Fúvós Zenekar néven 20 működő és 46 pártoló taggal. A fúvós zenekar nem volt hosszú életű. 1908/09-től szünetelt, majd kimondták megszűnését. Az 1922/23-as tanévben a Tanítóképzős Zenekör eladta feleslegessé vált hangszereit. A vonószenekar még 1940-ig működött. A zenekari munka a Tanítóképzőben az 1942/43-as iskolai évben éledt fel újra, amikor Csenki Imre vezetésével Csokonai Ifjúsági Énekkar Csokonai Énekkarrá és Zenekarrá szerveződött.126 2/b. A Tanítóképzős Énekkar 1890. január 3-án a tanári kar határozatával egyesületté lett a korábban már önkéntesen működő énekkar. Alakuló gyűlését március 17-én tartotta. A négy szólam 40 tagot számlált, megoszlásuk: tenor I.: 11; tenor II.: 6; basszus I.: 8; basszus II.: 15; tagból állt. Tisztikara: elnök, négy szakvezető (szólamvezető), főjegyző, aljegyző, pénztáros, ellenőr. – Könyvtár alapítását is tervezte. A kórus szépen gyarapodott, a század elején már 97 tagja volt. 1903/4-ben felvette a Csokonai Énekkar nevet. A tízes években pártoló tagjai is voltak. A 30-as évek végén érezhetően lanyhult munkája, 1939-ben 32-re csökken tagjainak száma is. Iskolai ünnepélyek mellett nyilvános hangversenyeket, szerepléseket vállalt, nemcsak Debrecenben, hanem a Hajdú-városokban is. A 40-es évek elején ismét nagy lendület tapasztalható, amikor Csenki Imre vette kezébe vezetését. Bartók-, Kodály-kórusműveket tanult. A zenekar újraélesztésével még színesebbé vált munkája. Egyre gyakrabban szerepelt. Az 1943–44-es rövid tanévben 16 nagyobb fellépése volt, melyekről a helyi sajtó és a zenei szaklapok egyaránt a legnagyobb elismeréssel számoltak be. – A háború után egyre emelkedett művészi színvonala és tekintélye. 1946-ban a Debreceni Kulturális Napok alkalmával Kodály: Jézus és a kufárok című kórusművének előadásával a debreceni kórusok élére került. Művészi sikereit állandóan gyarapítva, a felszabadulás után ez volt az első debreceni kórus, amelyet külföldi hangversenykörútra (Svájcba) meghívtak. – A Tanítóképző megszűnéséig működött.127 3/a. A Gimnáziumi Zenekör Az 1899/1900-as tanévben alakult 21 taggal. Első karmestere Mácsai Sándor volt, évtizedeken keresztül. Tisztikara: elnök, titkár, pénztárnokból állt. – Közreműködött az iskolai ünnepségeken, az önképzőkör és más diáktársaságok ünnepélyein. Tagjainak a száma 19–45 között ingadozott. 1903-tól a működő tagok mellett pártoló tagjai is voltak 1925-ig. Az 1928/29-es iskolai évtől neve Ifjúsági Zenekar lett. 1944-ig működött.128 3/b. A Gimnáziumi Énekkar A Zenekörhöz hasonlóan az 1899/1900-as tanévben alakult a 2–8. osztályos tanulókból 60-as létszámmal négy szólamban. Heti két órában gyakoroltak. Önképzőköri ünnepélyeken a tanárkar által tartott diák-istentiszteleteken, iskolai ünnepségeken szerepelt. Tartósan megnövekedett (120–150) tagjainak száma 1926/27-től, mikor Szigethy Gyula vette át vezetését. Más leányintézetek tanulóival vegyes kart alkotott. A II. világháború után 2 évig szünetelt. 1946/47-ben indította újra Szigethy Gyula. 1950 után az immár koedukált gimnázium tanulóiból került ki a vegyes kar, amely még az 50-es évek első felében beolvadt a Kántusba.129 4. A Polgári Iskolai Énekkar 1933 szeptemberében indult 120 taggal. Ez a taglétszám jellemző volt 11 éves fennállása idején végig kis eltérésekkel. Szereplési alkalmai az iskolai évzárókon kívül október 6, március 15, és május 27: a hősök napja – de szívesen énekelt minden iskolai rendezvényen. Különösen nagy sikert jelentett számára 1934. május 15-én az Ady-társaság Kodály Zoltán estjén, a szerző jelenlétében előadott „Lengyel László” játék. Műsorán főleg a Kodály gyermekkórusai szerepeltek. – A II. világháború után nem alakult meg többé.l30 5. A Tanítóképző Ifjúsági Bakoss Festőköre 1920-ban alakult azokból az ifjakból, „akik nagyszerű rajztanáruk, Bakoss Tibor alatt kiváló szeretettel foglalkoztak a rajzolással és a festészettel.” A Kör célja az volt, hogy ezeket összefogja egy egyesületbe és szabadidejüket ennek a nemes foglal-kozásnak szentelhessék. Műveikből mindjárt az első évben kiállítást rendeztek, s képeiket el is adták. A következő tanévben nem működött a kör, 1922/23-ban G. Szabó Kálmán rajztanár vezetésével heti egy alkalommal jöttek össze. Ifjúsági vezetőséget is választott: elnök, titkár, pénztáros intézte ügyeit. Munkáit az iskola közös kiállításán mutatta be. Az 1923/24-es iskolai évben már nem alakult meg.131 VI. SPORTEGYESÜLETEK 1. Kuglizó Társaság A keletkezési időt tekintve az első helyen áll a Kollégiumi sportegyesületek között. 1863. március 20-án alakult zárt körű társaság, melynek jegyzőkönyvéből arról értesülünk, hogy „Több időtől fogván szintúgy mulatságig s ezzel egybekötött testgyakorlati szempontból – mint szinte a kert díszítése tekintetéből – szükségesnek látá az ezidő szerinti kunyhósori lakosság, hogy itt, egy számára készítendő kuglizót állítson fel.” Aláírási ívet bocsátottak ki, az aláíróknak 2 Ft-ot kellett befizetni. A kunyhósoron lakó diákok közül belépett 13, és bevettek még 4 nem kunyhósorit, akikkel 2,50 Ft-ot fizettettek. Első elnökük Bodnár István esküdtfelügyelő, a jegyző-pénztárosi tisztet Szikszai József 3. éves teológus látta el. Az 1 hónappal későbbről datált alapszabály szerint: 16 részvényt bocsátottak ki a kunyhósoriak számára, amely betölthető másokkal is, ha több az igénylő, mint a részvény, sorshúzással. A részvények eladása vagy átruházása tilos volt. A játékidőt du. 5-től, szerdán, vasárnap egész du., iskolai szünetek napján egész napban állapították meg, amit később (1867) a zajártalom miatt úgy csökkentettek, hogy vasárnap csak a de.-i istentisztelet után lehetett kuglizni. A pályahasználati előny a részvényeseké volt, de játszhattak mások is, esetenként 1 krajcár lefizetése mellett akkor, ha egy részvényes ügyelt rájuk. Az esetleges nyereményből is be kellett fizetni, minden 5 krajcárból egyet. Ezeket az összegeket kerítés készítésére és pályakarbantartásra fordították. A részvényesek betűrend szerint naponta sorban látták el a pénzbeszedést és a locsolást. Külön színfolt a Kollégium történetében is, hogy 1869. június 9-én bádogzuhanyt csináltattak. A Kuglizó Társaság megszűnését valószínűleg az 1870-ben megindult középső épületszárnyi építkezés okozta – a pályának nem volt tovább helye.132 2. A Tornaegylet 1867-ben alakult, hogy a felső tanulóknak, sőt a városbelieknek alkalmuk legyen a testgyakorlásra. Az akadémiai tornaegylet a városi tornaegylet megkeresésére ez utóbbival egyesült. A főiskola jól felszerelt téli és nyári helyiségeit használta. A tagok többsége diák volt: évente 100–120 felsőbb tanuló iratkozott az egyletbe, zömmel tűzoltó diákokból. Az évi tagdíj 3 korona 50 krajcár, a vívódíj ennél magasabb volt. A diákok közül 8–12 ingyenességet kapott, ugyanúgy az előtornászok is. Az 1860/70-es években az elnökség tagjai a Kollégium tisztviselői és tanárai közül kerültek ki. Az „egylet művezetője” Örvényi Vilmos főiskolai tornatanító volt. A 80-as évektől kezdve a vezetés áttolódott a városiak kezébe, és a tagdíjak is emelkedtek. 1876/77-ben az egylet kebelében önálló atlétikai klub is alakult, melynek 7 alapító, 46 pártoló és évente 70–80 működő tagja volt. A Tornaegylet ifjúsági és önálló csoportban dolgozott. Az ifjúsági csoportba tartoztak a Kollégiumból a hittanhallgatók, joghallgatók, gimnazisták és tanítóképzősök, valamint rajtuk kívül a gazdászok és kereskedelmi akadémisták. Évente tartottak versenyeket, tornaünnepélyeket, távgyaloglóversenyt Debrecen és egy-egy környékbeli helység (Berettyóújfalu, Vámospércs, Derecske, Hosszúpályi, Nyíregyháza) között. Kiváló előtornászaik voltak, közéjük tartozott a 90-es évek első felében Baltazár Dezső, későbbi püspök is. A nagy létszámú egyesület számára már alkalmatlanná vált főiskolai tornahelyiségek helyett a város segítségével tornacsarnokot és pályát épített. Ettől kezdve a diákok háttérbe szorultak, és a Debreceni Tornaegylethez való tartozás anyagilag is nagyobb áldozatot jelentett. Először 1904-ben a jogászok hozták létre önálló vívóegyletüket, majd 1906. szeptember 29-én 160 kollégiumi diák megalakította a Debreceni Akadémiai Athléta Clubot. Ettől kezdve ennek keretén belül dolgozott a jogász vívóegylet is mint szakosztály. Felügyelő tanára Jani Viktor és Tóth Károly után 1908-tól megszűnéséig Darkó Jenő volt. A klub a főiskola tornatermében működött, mely atletizálásra alkalmatlan volt. Ezért 1909-ben szerződést kötöttek a debreceni tornaegylettel (a továbbiakban DTE), hogy a Debreceni Akadémiai Athléta Club (a továbbiakban DAAC) évi 300 koronáért összes tagjával belép az egyletbe, használja atlétikai pályáját. Az országos és helyi versenyeken mint a DTE tagjai, a főiskolai versenyeken pedig mint a DAAC tagjai szerepeltek. Szép eredményeket értek el, országos, sőt nemzetközi versenyeken is részt vettek, de a DTE szervezetén belüli harc többször akadályozta a helyi versenyek megtartását. 1910-től már félévenként fizettek 300 koronát, ennek fejében 25 szavazati jogot kaptak és ha a DAAC rendezett versenyt, annak tiszta jövedelmét is megkapta. 1900. október 16-án az Athléta Club rendezte az országos főiskolai bajnokság atlétikai versenyét, melyen 7 főiskola 49 versenyzővel vett részt. – 1912-ben el kellett szakadnia a DTE-től, mert a Magyar Athletikai Szövetség egységes igazolási rendszert vezetett be, mely szerint minden sportoló csak egy egyesület színeiben versenyezhet. Visszatértek tehát a főiskola tornatermébe, amit a gimnázium gáncsoskodása miatt csak nehezen kaptak meg heti két alkalomra. Sporttér hiányában országos versenyeket többé nem rendezhettek. Utolsó évük az 1913/14-es tanév volt, szép eredményeket értek el a versenyzésben és megalakították a futballszakosztályt. – A DAAC nevesebb versenyzői voltak: Székelyhidi Béla súlydobó, Kiss István százyardos síkfutó, Szabó Béla táv- és magasugró, Kalmár Gyula sprinter, Kolozsváry Kiss László, Kathona Mihály, a Gyöngyössy testvérek, birkózók.133 3/a. A Gimnáziumi Tornakör Az 1896/97-ik tanévben alakult. „Amilyen célt szolgál a szellemi önképzés terén az önképzőkör, ugyanazt igyekszik elérni a testi nevelés körében a tornakör, melynek alapszabályában kitűzött célja: fejleszteni a testi erőt és ügyességet, alkalmat nyújtani a kör tagjainak, hogy a rendes tornaórákon kívül is gyakorolják magukat. Buzdításul kirándulásokat és versenyeket rendez, a kiváló tagokat jutalmazza.” Így jellemezte a megindult tornaköri munkát az évkönyv jelentése. Tagjai az 5–8. osztályok tanulói lehettek, akik hetente kétszer délután, és naponta 12–13 óráig gyakorolhattak a tornatanár felügyelete alatt. Évente választott tisztikaruk: elnök, alelnök, fő- és aljegyző, pénztáros és 4 rendgyakorlat-vezetőből állt. Atlétika, szertorna, talajtorna egyaránt szerepelt programjukban. A tagok száma a 137-es kezdettől az első világháborúig állandóan 150 fölött volt, de eljutott 180-ig is. A háborús években kissé, a 20-as évek első felében jelentősen csökkent, 1924/25-ben alig haladta meg a 70-et. Ennek a tanévnek a második felében a Közoktatási Miniszter rendelete alapján, püspöki intézkedés következtében az Országos Középiskolás Sportkörök Szövetségének keretében a Tornakör helyett megalakult a Tisza István Sportkör különböző szakosztályokkal, s ilyen néven működött 1944-ig. Tagjainak száma időnként a 200-at is meghaladta. Két év kihagyással az 1945/46-os tanévben alakult újjá, 11 szakosztállyal. A következő évben felvette a Toldi Sportkör nevet – legeredményesebb évei: 1902/03., amikor négy tankerület versenyében első lett, 1904/5-ben országos versenyen 3 számban lett második – legeredményesebb sportolója: a II. világháború után Mező Béla, országos ifjúsági tornászbajnok volt.134 3/b. Gimnáziumi Aero kör A gimnázium másik, 1939. február 18-án alakult sportegylete. Célja „A repülés propagálása, repülő ismeretek elemeinek megismertetése, modellek szerkesztése és építése, repülőterek látogatása, ifjúsági repülő kiállítások rendezése a helybeli Repülő Club irányítása mellett.” A 168 tag két szakosztályban működött: a) modellező, b) vitorlázó. A tisztikart az alapszabály szerint a felügyelő tanár nevezte ki. A II. világháború alatt tagjainak száma 25-re csökkent, 1944/45-ben megszűnt.135 4. A Tanítóképzős Tornakör 1900. november 20-iki megalakulásától 1948-ig, az 1944/45-ös tanév kivételével folyamatosan működött. Mindjárt az első évben országos ifjúsági tornaversenyen két első és két második díjat nyert. Népszerű egyesület volt, rendszerint 100 feletti tagsággal. Hetente háromszor 90 perc gyakorlási idő állt a tagok rendelkezésére. Atlétika, torna, téli sportok, labdarúgás, kosárlabda szakosztályokban dolgozott.136 5. A Polgári Iskolai Sportkör Az 1929/30-as tanévben alakult és minden tanuló tagja volt. Az első években hetente egyszer, később hetente kétszer tartott gyakorló órát. 1930/31-ben felvette a Toldi Sportkör nevet. Öt szakosztályban működött: atlétika, torna, játék, úszás, téli sportok. Nagy súlyt helyezett az úszás tanulására. 1938–41 között versenyekről tudósító újságja is volt: Munka címmel. A 40-es években munkája céllövő szakosztállyal bővült. A II. világháború után nem alakult meg többé.137 VII. GYORSÍRÓ EGYESÜLETEK A gyorsírással foglalkozó kollégiumi diákok talán leginkább benne éltek a Kollégiumon kívüli világban. Gyorsíró szolgálatuk révén ott voltak és jegyeztek püspökbeiktatáson, konventi ülésen, fontosabb bírósági tárgyalásokon, közigazgatási gyűléseken. Stenogramjaik alapján készültek jegyzőkönyvek, iratok, számon tartották és támogatták őket. Hasznos szolgálatukkal kivívták az egyházi és városi vezetőség elismerését. 1. A Főiskolai Gyorsíró Egylet Első ízben 1869/70-ben adott engedélyt a tanári kar gyorsírási egylet alapítására. Csíky Lajos 3. éves bölcsészethallgató szervezte és irányította. A kezdeti lelkesedés év végére csökkent. Valójában 1871/72-ben szervezkedett újra életképesen, mégpedig „a felgimnázium” lelkes tagjaiból mint Gimnáziumi Gyorsírókör. Nagy Sándor, a helybeli gyorsíró iskola tanára buzdította a kis csoportot. 18 gimnazista iratkozott be az induláskor, de a következő évben már 2 teológus és 2 joghallgató is csatlakozott hozzájuk. Az első alapszabályt még a gimnázium tanári karához terjesztették be, de az továbbította a közös tanárkarhoz. Az alapszabály szerint az alapító tagok 5 Ft-ot, a pártoló tagok 2 Ft-ot, a működők 1 Ft beíratás és 1 Ft tagdíjat fizettek. Tiszteletbeli taggá megválasztották Markovics Ivánt, a „Gabelsbergi Magyar Gyorsírászat alapítóját”. A gyorsírást a Gabelsberger–Markovics rendszerben tanították: levelező és vitagyorsírást. Első elnöke Nagy Sándor volt.138 A további években a gimnáziumi gyorsírókör összeolvadt a főiskolai gyorsíró egylettel. Az 1893-as alapszabály a rendes tagok között említi a gimnáziumi 7–8. osztályt, a tanítóképzős 3–4. osztályt, az akadémiai hallgatókkal, s a rendkívüli tagok az 5–6. gimnázium és a tanítóképző 1–2. osztályosai. – A Gyorsíró Egylet szervezete: közgyűlés, választmány, amely 8 tagból állt, és a tisztviselők: elnök, fő-aljegyző, pénztáros, könyvtáros. Kezdő, haladó és gyakorló tanfolyamokat szervezett. Célja változatlanul az elméleti és gyakorlati kiképzés a Gabelsberger–Markovics-féle gyorsírási rendszerben, amit gyűlések tartása, értekezések írása, felolvasása, más szerző legyorsírt művének beadása, bírálata, tanfolyamok tartása, pályázatok hirdetése, könyvtár alapítása által kívánt elérni. Több gyorsíró szaklapot járatott. 1885/86-ban belépett részvényesként a Budapesti Gyorsíró Egylet által megindított irodalmi vállalatba. Minden évben házi versenyeket rendezett, ezenkívül részt vett vidéki és budapesti országos versenyeken. Kiválóbb tagjai gyorsíró tanári vizsgát tettek. Több megszakítással megjelentette a Debreceni Gyorsírók című lap 7 évfolyamát. – A századfordulóra Debrecen első gyorsíró egyesülete lett, amit Csíky Lajos teológiai tanárnak – aki évtizedekig felügyelő tanára volt – és Török Péter gimnáziumi tanárnak köszönhetett. Csíky Lajos az egyesület fennállásának utolsó évében ment nyugdíjba, akkor díszelnökké választották. – A lap tőkéjét évről évre támogatta az István-gőzmalom Társulat, az Első Debreceni Takarékpénztár és néhány tehetősebb ügyvéd, kereskedő. A felsőbb tanulók olvasó egyletének helyiségében működött, a szaklapokat az olvasóteremben olvasták. A főiskolával együtt szűnt meg a Gyorsíró Egylet is.139 2. A Tanítóképző Gyorsírók Köre 1887/88-ban Kardos Gyula a budapesti gyorsíró egylet tagja magánszervezőként szorgalmazta alapítását. 1888 februárjában fogadta el alapszabályait a tanári kar. Negyvenhat taggal heti két órában tanították a Gabelsberger–Markovics-rendszert. Mindössze egy tanévet működött.140 3. Debreceni Főiskolai Nagy Sándor Gyorsíró Egylet Szintén csak 1 évet élt, ideiglenes engedély alapján 1911/12-ben. Célul tűzte ki a Nagy Sándor-féle gyorsírási rendszer tanítását és terjesztését. Iskolai és gyakorló tanfolyamot működtetett. Két gyorsíró tanár és egy tanfolyamvezető 96 tagot tanított.141 VIII. TÁRSADALMI JELLEGŰ EGYESÜLETEK A főiskolás diákéletet színesítették, az azonos tájról származók összetartozását erősítették, a barátságot ápolták ezek a kis létszámú társaságok. Sajnos, nagyon kevés irat, a Főiskolai Lapokban egy-egy híradás maradt fenn róluk, ezért felsorolásnál alig többet mondhatunk működésükről. Az 1898 és 1911 közötti években alakultak és rövid életűek voltak. 1. Jogász asztaltársaság Surgóth Gyula 4. éves joghallgató 1898 februárjában szervezte meg, hogy kötetlenül fehér asztal mellett is megvitathassák ügyeiket, ápolják a közvetlen barátságot. Minden szombaton este 8 órakor az egyik vendéglő különtermében gyűltek össze, 1/2 10-ig az ifjúsági ügyek megbeszélése folyt, utána éjfélig együtt maradtak. Kezdetben 34-en voltak, ebből 20 alapító és 14 kültag (teológus, gazdász). Ha alapító tagsági hely üresedett, a kültagok közül titkosan választva töltötték be.142 – Március 15-ét megünnepelték. Az első év végére 52 tagot számlált. Összejövetelein részt vettek a jogi professzorok is. Baczoni Lajos dékánt díszelnökké választották. A következő évben még működött az asztaltársaság, majd 1903-ban próbálták ismét feléleszteni.143 2. Jogász Kör 1906-ban alapították, hogy összevonja a különböző jogásztársaságokat, s ezzel működésüket jobban biztosítja. Hivatásának érezte, hogy a jogászifjúságot elvonja a kávéházba járástól, számára nemes szórakozást nyújtson, az ifjakat egymáshoz közelebb hozza, és egymás iránti szeretetben, becsületbe összetartsa. Tervezete szerint a jogász ifjúság részére második otthont kívánt teremteni, olvasóteremmel, könyvtárral, társalgóval és játékteremmel egy öt-hat szobás bérelt lakásban. Kitűzött célját: a jogász egyletek egységes szervezetbe való összefogását csak az egyetemi korszakban sikerült megvalósítani.144 3. Erdélyi Kör 1898. február 28-án alakult. Kiss Árpád lelkes ösztönzésére, aki látva, hogy kisebb vidékek ifjúsága is egyesül, rövid időn belül keresztülvitte, hogy a Debrecenben tanuló erdélyi ifjak megtalálják az összekötő kapcsot ebben a körben, ahol magyar ajkú tagokon kívül szászok és románok is voltak. „Valóban örvendetes, hogy a mi főiskolánkon a nemzetiségi ellentétek a legkisebb pontig teljesen el vannak simulva, s a magyar fiúkkal fehér asztal mellett is lelkes örömmel fog kezet akadémiánk idegen ajkú polgársága” – írta róluk a korabeli tudósító.145 4. A Megyei Körök A Hajdú-Megyei Kör. Nem sokkal az Erdélyi Kör után alakult, Vargha Imre 2. éves joghallgató kezdeményezésére a hasonló baráti körök mintájára. Tagjaival a megye területén is rendezett műsoros esteket.146 A Beregi Kör. Baráti egyesület, melynek „célja az irodalmi tehetség erősítése, a költői szárnypróbálgatás, szórakozás, társalgás bemutatása és helyes irányba való fejlesztése” volt.147 Legtevékenyebbnek látszik a Szatmári Kör, mely összejöveteleit a Domb utca 7. sz. alatt tartotta. Megszervezése Fábián Károly joghallgató, Szutor Jenő és Gyöngyösi Gyula teológusok nevéhez fűződik. Így nyilatkoztak célkitűzésükről: „Nem klikk-alakítás, nem kicsinyes egyéni, vagy localis érdekek szolgálata a célunk, hanem egyesülésünk által csak fokozni kívánjuk egyfelől saját szellemi, erkölcsi erőinket – az érvényesülés kisebb körben megismerteti az erőforrásokat –, másfelől és éppen ez által fokozni kívánjuk erejét a főiskolai hallgatóságnak... A separatio nem célja egyesülésünknek, csak eszköze annak.” 1911. szeptember 19-én hangzott el ez a felhívás, 23-án megalakult a kör, 27 taggal. Irodalmi összejöveteleket rendeztek, újságokat járattak, köztük az „Új Szatmár” című radikális politikai napilapot. Az egyetemmé válás előtti évben 44 tagjuk volt.148 IX. IFJÚSÁGI GYÜLEKEZETEK A három középfokú intézetben – a vallástanárok vezetésével – a hitélet és keresztyén cselekedetek gyakorlására olyan sajátos egyesületeket alapítottak, melyek szervezetileg a református gyülekezetek szervezetéhez hasonlítottak. Elnök, titkár, pénztáros stb. helyett a lelkipásztor vagy elöljáró, gondnok, presbiter, diakónus tisztségekkel találkozunk. 1. A Gimnázium Ifjúsági Gyülekezete S. Szabó József vallástanár szervezésével 1902 szeptemberében alakult az 5–8. osztály tanulóiból. Tagjainak száma kezdetben 111, az utolsó években 200 fölött volt. Két elöljáró vezette a gyülekezet szellemi munkáját. Négy presbiter erkölcsi életére vigyázott, négy diakónus pedig a jótékonyság gyakorlatára serkentett és anyagi ügyeit intézte. Később a presbiterek és diakónusok száma megkétszereződött. – Vallásos néplapokat járatott (Ébresztő, Igaz Mondó, Kis Tükör, Téli Újság), szép könyvtárat gyűjtött. – Szerény adományaival gyülekezeteket segélyezett. Segélyalapot gyűjtött jó tanuló szegény diákok számára (1911). Küzdött a diákok közötti társadalmi ellentétek ellen (1907). – A 20-as években felfigyeltek munkájukra és több neves ifjúsági vezető meglátogatta őket, pl.: Megyercsy Béla KIE-titkár, Victor János a Magyar Keresztyén Diákszövetség főtitkára, Sartorius Ernő a Keresztyén Diákok Világszövetsége főtitkára és Karácsony Sándor. A 30-as években önkéntes bibliaköröket szerveztek. A Bethlen Gábor Körnek kezdettől pártoló tagja volt. A II. világháború után nem alakult meg, munkakörét az általános belmisszióba olvasztották be.149 2. A Tanítóképző Ifjúsági Gyülekezete A gimnázium mintájára az 1925/26-os tanévben szervezte Varga Jenő vallástanár, s az ő vezetésével működött. Célja a vallásos öntudat erősítése volt, hogy a növendékek a vallásos nevelés terén jövendő hivatásukra minél jobban felkészülhessenek. A vallástanár munkatársa 2 elöljáró, 4 presbiter, 6 diakónus volt. Műsoros összejöveteleket is rendezett és a 30-as évek közepén könyvtárat alapított.150 3. A Polgári Ifjúsági Gyülekezet Az 1933/34-es iskolai évben alakult, az 518 polgáristából 450 taggal. Célja a gyülekezeti életre nevelés volt. Vezető tanára Halász András, a következő diákmunkatársakra támaszkodott: főgondnok, algondnok, fődiakónus, aldiakónus, osztályonként egy-egy presbiter és egy-egy diakónus alkották a gyülekezeti tanácsot. Hetente egy fillér adót fizettek a tagok. Jelentős szeretetmunkát és segélyezést végeztek: pénz- és ruhasegélyt, tankönyveket osztottak. Ünnepélyeket rendeztek a helybeli gyülekezetekben is. Támogatták az Országos Református Szeretetszövetséget. Több mint 450 pld.-ban járatták a Mi Útunk című diáklapot. Vasárnapi iskolás csoportokat és bibliaköröket tartottak fenn. Az ifjúsági gyülekezet működése 1948-ig tartott.151 4. A Teológus Gyülekezet alakult időrendben a legkésőbb, 1942. február 28-án, több éves előkészítés után. Célja volt, hogy átvegye és keretében egybefogja az összes addigi teológus ifjúsági egyesületet és munkáját, valamint a teológiai hallgatók minden ügyének intézését. (Pl. legáció, fegyelmi ügyek stb.) Első lelkipásztora ifj. Varga Zsigmond senior, főgondnoka Berényi József 3. éves, gondnoka Bütösi János 3. éves teológus volt. A 2–4. évfolyamokról 3–3, az első évfolyamról 2 presbitert választottak, s melléjük 1 kántort, 2 diakónust, és 3 diakonisszát. – A Teológus Gyülekezet tartotta fenn a jegyzetkiadót is. 1950-ig működött.152
X. ORSZÁGOS EGYESÜLETEK ÉS
SZÖVETSÉGEK A sajátosan debreceni kollégiumi diákegyesületek mellett természetesen országos egyesületek csoportjai is működtek, főként a középiskolában. Mivel ezek az egyletek az országos programnak megfelelően működtek, szinte csak felsorolásukra szorítkozunk. 1. Cserkészcsapatok „A IX. debreceni cserkészkerület 1928. évi kalendáriuma klasszikus tömörséggel fogalmazta meg a cserkészet lényegét: Mi a cserkészet? A cserkészet korunk egyik legnagyobb pedagógiai mozgalma. Egy új fiútípust akar kialakítani, amely egészségesebb, erősebb, életrevalóbb, gazdagabb és nemesebb a jelen egyoldalú, vérszegény, félszeg típusainál. Célja: a cserkészeket komoly jellemnevelés, egészséges testedzés és gyakorlati ügyességfejlesztés által a cserkésztörvények alapján jó polgárokká nevelni... A magyar cserkészmozgalom emberebb embert és magyarabb magyart akar a mai ifjúságból.”153 Magyarországon Robert Baden Powell angol tábornok Scooting for Boys című könyvének hatására már 1910-ben szórványosan megkezdődött a cserkészet meg-szervezése. Református részről ifj. Szilassy Aladár, a Budapesti Református Ifjúsági Egyesület keretében a serdülők bibliakörében indította el a cserkészfoglalkozásokat. Az evangéliumi szellemű és magyarrá vált hazai mozgalom elnyerte az Országos Református Tanáregyesület támogatását, melynek beadványára az Egyetemes Konvent 1921 júniusában a református iskolákat cserkészcsapatok alakítására szólította fel.154 A Kollégium mindhárom középiskolájában szerveztek cserkészcsapatot. A gimnáziumban 1921-ben, a tanítóképzőben 1923-ban, a polgáriban 1929-ben. A gimnázium 172. sz. „Erő” cserkészcsapata volt a legnagyobb létszámú. A parancsnok mellett 1944-ig népes tiszti és segédtiszti gárda működött: városi tisztviselőkből, tanárokból és egyetemi hallgatókból. – 1927-től apródokat is nevelt az első-második osztályosok közül, így a 150–200 cserkész mellett 60–80 kiscserkésze volt. A felsős gimnazistákból Legény-raj alakult a 30-as évek elején, amelyben vízi, utász, kerékpáros és híradós őrsök tevékenykedtek.155 A tanítóképző 167. sz. „Törekvés” cserkészcsapata mindössze 30–50 tagot számlált. Vezetői gárdája is jóval kisebb volt a gimnáziuménál (parancsnok mellett egy csapat- és egy segédtiszt), jelentőségét azonban megnövelte az a gyakorlat, hogy a csapat tagjaiból: a leendő tanítókból képezték a jövendő cserkészvezetőket a népiskolák számára. Ezért különösen a IV. évesek a tanítóképző gyakorló iskolájában, a polgári iskolában raj- és őrsvezetőként tevékenykedtek. Vízi, kerékpáros, és regös őrsök működtek a „Törekvés” keretében.156 A polgári iskola 977. sz. „Csokonai Vitéz Mihály” csapata nagy népszerűségnek örvendett az iskolában. A cserkészprogram évente 60–70 kisfiút vonzott a polgáristák közül. Kerékpáros őrsöket is szerveztek.157 Mindhárom csapatban élénk munka folyt. A rendszeres őrsi, raj- és csapatfoglalkozások az önképzés és jellemnevelés alkalmai voltak. Felkészültek az évenkénti cserkészpróbákra. Nyelveket tanultak; az angol és francia mellett – kiváltképpen a tanítóképzősöknél, de a polgáristáknál is – jelentős volt az eszperantó tanulás. A tanítóképzős cserkészek a X. hárshegyi Nemzetközi Eszperantó Táborban díjakat is nyertek felkészültségükkel. A jellemnevelés alapja a cserkésztörvények magyarázata volt. Istenhez, hazához, egyházhoz való hűséget, a társadalmi kérdések iránti érzékenységet és ezzel együtt a keresztyén cselekvő szeretet felkeltését tűzték ki célul a megbeszélések alkalmával. A tanítóképzősöknél ezeket a témákat pedagógiai szempontok is gazdagították. – A keresztyén szeretetgyakorlás alkalmai a karácsonyfa-ünnepségek voltak, amelyeken nem egymást, hanem szegény sorsú külvárosi iskolás gyermekeket, hadirokkantakat, özvegyeket és árvákat ajándékoztak meg. Sőt a gimnázium csapata 1939 karácsonyán 40 hontalan lengyel cserkésznek küldött csomagot a magyaróvári gyűjtőtáborba, s ezzel a cserkésztestvériség ápolásának is szép bizonyságát adta. A csapatok keretében történő önképzésen kívül súlyt helyeztek a magyar cserkészszövetség és a debreceni cserkészkerület által évente több alkalommal rendezett őrsvezetői és tisztképző táborokon való részvételre és a minősítések megszerzésére. Még a polgári iskola csapata is kiképeztetett néhány cserkészt őrsvezetőnek a IV. osztályosok közül. A gimnazisták és tanítóképzősök pedig igen jelentős számban vettek részt a tiszti, segédtiszti, és őrsvezetői képzésben. – 1939-től légoltalmi és híradós tanfolyamokat szerveztek a városban a cserkészek számára, amelyeken főként a gimnázium és tanítóképző csapatának tagjait oktatták. A cserkészcsapatok nemcsak az országos és kerületi kiképzési programban működtek közre, hanem ezeknek a szerveknek a sportversenyein is, atlétikából és céllövészetből többször jó helyezéseket szerezve. Minden alkalommal szerepeltek a debreceni cserkészkerület megmozdulásain, a kerületi napokon, a riadókon. Ezek mellett saját rendezvényeik is voltak. Legsűrűbben a „Csokonai” rendezett műsoros délutánokat, de az „Erő” és ,Törekvés” is évente legalább kétszer. Az őszi alkalmon a táborozásokról szóló beszámoló volt a főtéma, a tavaszi cserkészműsor, teadélutánt pedig azért tartották, hogy jövedelméből segítsék azokat a cserkészeket, akiknek szülei a nyári tábor költségeit nem tudták előteremteni. Kétségkívül a legkedvesebb és legvonzóbb eseményei a cserkészéletnek a portyázások, kirándulások, táborozások alkalmai voltak. Tavasszal és ősszel, gyalog és kerékpáron bejárták Debrecen környékét. A tanítóképzősök falusi és tanyasi iskolákat látogattak meg és kapcsolatokat teremtettek velük. A kerékpáros portyázások és a környékbeli erdőkben tartott néhány napos táborozások különösen a polgáristákat lelkesítették. – A téli sítáborokat 1930 decemberétől a tanítóképzős, 1937 decemberétől a gimnazista cserkészek számára is évente tervezték a Mátrában, 1939-től pedig a visszacsatolt felvidéki és erdélyi hegyekben. A téli táborok általában kis létszámúak voltak. A tanítóképzősök maguk készítették sífelszerelésüket. A legnagyobb élményt a nyári nagytáborok jelentették. A kikapcsolódás, a közösségi élet kifejlesztése, a cserkésztestvériség ápolása mellett, hazánk tájainak megismerését, a falusi emberekkel való kapcsolatteremtést szolgálták. A nyári táborozások során a gimnázium és a tanítóképző csapatai szinte az egész ország területét, 1939 után a visszacsatolt részeket is bejárták. A tanítóképzősök a mozgó táborozást kedvelték inkább, de a csapatok állótábor esetén is túráztak a környéken. A gyalogtúrák példát adtak az egészséges életmódra, megtanítottak a természet szeretetére, megóvására. – A lakossággal való találkozások pedig módot adtak a táj emberének, gondolkodásának, hagyományainak megismerésére. A cserkészek műsoros tábortüzek rendezésével viszonozták vendégszeretetüket – szinte minden nyáron szerveztek vízitáborokat is a Tiszán és mellékfolyóin, vagy a Balatonon. A tanítóképző csapata a csónakokat is saját kezűleg készítette. Az Erő 133, a Törekvés 8 taggal vett részt a vezetőkön kívül a gödöllői világjamboreen 1933-ban. A gimnazisták 15 cserkésszel 1937-ben a hollandiai Jamboreen is ott voltak. Szintén ők 1938 nyarán Várnában rendeztek tábort 38 cserkésszel. Bulgáriában és Törökországban túráztak. Budapesttől Ruszeig a Dunán hajóztak. A Duna mentén és Törökországban felkeresték a magyar történelem számos emlékeit. 1943 nyarán pedig a csapatok a VI. cserkészkerület barátkai 1000 fős nagytáborán vettek részt, az Erő cserkészei szinte teljes számban, ők végezve a szervezői munkát is. A jobbra tolódó belpolitika hatására a gimnázium és tanítóképző cserkészcsapatai kapcsolatba kerültek a leventemozgalommal. Előbb csak közösen rendeztek karácsonyi ünnepélyt, majd évről évre több őrsvezetőt képeztek ki leventevezetőnek. Ennek eredményeként fogyott a cserkészek száma, különösen a gimnazisták körében. – A cserkészmunkát gátolta az is, hogy a háborús években a katonaság saját céljaira többször igénybe vette a cserkészotthonokat és ezzel a foglalkozásokat az osztálytermekbe és a cserkészparkba szorította. A városi hatóságnak is szüksége volt a fegyelmezett, légoltalmi és híradós képzésben részesült cserkészekre. Beosztotta őket figyelő, légvédelmi, küldönci szolgálatra. Még a polgáristák közül is igénybe vett tíz ügyeletes cserkészt. A nagyobbak bombakárosultakat költöztettek új otthonba, kisegítőként dolgoztak a hadikórházakban, részt vállaltak a létszámhiánnyal küzdő mezőgazdaság szezonmunkáiban. A háború után a polgári iskola nem szervezte újjá cserkészcsapatát. A gimnáziumban 1945, a tanítóképzőben 1946 szeptemberében alakult meg újra a csapat. Az Erő 1948 júniusáig, a Törekvés 1948 januárjáig működött. A gimnazisták szerény keretek között felélesztették a nyári táborozásokat a Szamos és Tisza mellékén. 1947/48 telén még egy utolsó sítáborra is sor került. Regös őrsük műsorával fáradhatatlanul járták a tiszántúli falvakat. – A tanítóképzősök már csak kisebb kirándulásokat tettek a környéken, és önképzéssel foglalkoztak. Csapatuk pedagógiai szellemére jellemző, hogy amikor a diákok és tanárok nagy igénybevettsége miatt a cserkészmunka már lanyhult, a kiscserkészekkel való foglalkozásuk mindvégig kiváló volt.158 2. Az „Ifjúsági Vöröskereszt”-nek a gimnáziumban 1921-től, a tanítóképzőben 1922-től alakult szervezete. A gimnáziumi egyesület a mai napig folyamatosan működik. 1921–1948 között munkája összefonódott a cserkészcsapatéval. A csoport tagjai minden évben egészségügyi képzésben részesültek. Elsősegélynyújtásra oktatta őket az iskolaorvos, s ez egyúttal egyik cserkészpróba anyaga is volt. Gyakorlatban is gyümölcsöztették képzettségüket: ők nyújtottak segítséget az iskolai, tornatermi baleseteknél. – Gyűjtöttek a Magyar Vöröskereszt céljaira. Látogatták és segélyezték a háború alatt a hadiözvegyeket és -árvákat, hadirokkantakat, valamint a harctéri szolgálatra behívottak rászoruló családtagjait. – A tanítóképző Ifjúsági Vöröskereszt csoportja megalakulása után néhány évvel megszűnt.159
3. Tanítóképző Maróthy György Bajtársi Egyesület A Tanácsköztársaság megdöntése után az egyetemi ifjúság ellenforradalmi erői karhatalmi zászlóaljakat szerveztek. Ezek a karhatalmak 1920-ban létrehozták társadalmi szervezeteiket: a bajtársi egyesületeket. Ez év februárjában a Hungária, nyarán a Turul Szövetség alakult meg. 1921-ben a katolikus Foederatio Emericana, 1927-ben pedig a legitimista Szent István Bajtársi Szövetség. – A bajtársi egyesületek tevékenységét a haladásellenesség, nacionalizmus és antiszemitizmus jellemezték. Szervezeti felépítésüket és szokásaikat a német Burschenschaftok és Landsmannschaftok mintájára alakították, ősmagyar elnevezésekkel. Politikai jelentőségük az ellenforradalom konszolidációjának időszakában csökkent, az egyesületek száma viszont nőtt. A debreceni egyetem a Turul Szövetség keretében fakultásonként alakított bajtársi egyesületet, pl. a teológusok a „Bocskai”-t, a bölcsészek az „Árpád”-ot. A bajtársi egyesületeknek az egyetemeken ellenzéke is kialakult, amely csatlakozott az antifasiszta Márciusi Fronthoz. Ennek legradikálisabb szárnyát éppen a debreceni egyetemi hallgatók csoportja alkotta. A Kollégium keretein belül csak egy bajtársi egyesület működött, a tanítóképzősöké. A Turul Bajtársi Szövetség 1931. december 6-án vette fel rendes tagjai sorába a IV–V. éves tanítóképzős növendékeket. Ezt az 1932 októberében tartott XIII. Országos Követtábor megerősítette és a működési igazolványt az egyletnek megadta. – A Maróthy György Bajtársi Egyesület megalakulásakor magistere Veress István igazgató, vezére Bartók J. Miklós tanár lett. A többi tisztséget V. éves tanítóképzősökkel töltötték be. Patrónusok az intézet tanárai voltak.160 Működésének kezdetén Bartha Károly patrónus irányításával részt vett a Turul Szövetség néprajzi pályázatán, és az egyesület 2. helyezést, Szabó Mihály daru pedig egyéni 4. helyet szerzett. 1932 decemberétől évente tartott daru- és leventeavatást dísztáborozás keretében. A patrónus-, dominus- és dominaavatás alkalmával is dísztáborozásokat rendeztek. Ezeknek anyagi sikerük is volt. A vita- és kulturális táborozások a jövendő tanítókban a „tanító bajtárs” kifejlesztését tűzték ki célul. A magister és patrónus bajtársak előadás-sorozatai, a Bocskai és Árpád Bajtársi Egyesületekkel közös konferenciák és irodalmi táborozások is ennek az eszménynek a megvalósítását szolgálták. Törekedtek az „öntudatos hazafiság” és „határozott világnézet” kialakítására. Mindezt természetesen a bajtársi egyesületek jobboldali szellemében, amit némileg mérsékelt az iskola református, haladó hagyományokból táplálkozó légköre. Helyet kapott a sport is a „Maróthy” programjában. 1935-ben a „Turul” kerületi atlétikai versenyén az első díjat és a vándorzászlót az egyesület nyerte el. 1936-ra alakult ki végleges törzsi szervezete. A négy törzsből az I. Gönczy, a II. Hatvani tagjai tanítóképzősök; a III. Dobó dominus és a IV. Veresmarty Zsuzsanna domina törzs tagjai tanítók és tanítónők voltak. Ez a szervezet azt célozta, hogy a tanítójelöltek mellett a tanítóságot is összefogja. Ettől kezdve a dominus és domina törzs által rendezett dísztáborozások inkább fehér asztal melletti összejövetelek, bankettek irányában tolódtak el valamelyik jobb étteremben. A dominatörzs kulturális és szociális missziót folytatott az évi beszámolók szerint. A szociális misszió tartalmáról azonban nincs képünk, mint például a cserkészeknél, vagy a telepítési akcióban. – A kultúrmisszió évi 10–26 kulturális rendezvényt (táborozást) jelentett. A „Maróthy” politikai demonstrációként részt vett 25 tagjával 1938-ban a Felvidék visszacsatolásával kapcsolatos akciókban. 1942-ig folytatták egyesületi munkájukat a fentebb vázolt mederben. Az 1942/43-as Tanítóképző Intézeti Értesítőben azonban már nem található a Bajtársi Egyesület beszámolója. Helyette viszont megjelent a leventekiképzés. A kötelező leventemozgalom tehát még a bajtársi egyesületet is elnyelte.161 4. A Diákkaptár Szervezete mindhárom középiskolára kiterjedt. A gimnáziumban 1939 márciusában alakult az 1–7. gimnazisták között. – Már az 1920-as évek végén volt ifjúsági takarékossági egyesületük, ezt későbbi folytatásnak tekintették. Mezőgazdasági munkából, hulladékgyűjtésből szerzett pénzüket takarították meg. Osztály-takarékfiókokat működtettek. 1944-ig dolgoztak. A polgári iskolában 1940/41-ben indult. Munkája hasonló volt a gimnazistákéhoz. A II. világháború után 2 évig szünetelt, de még 1947/48-ban is megalakult. – A tanítóképzős Diákkaptár csak 1942 októberében kezdett működni. Az első évben saját munkáikból sikeres karácsonyi vásárt rendeztek. Felkarolták a méznádtermelést. Később több volt a terv mint a munka. A II. világháború után 2 évig szünetelt, de 1947/48-ban a diákkaptárosok gyógynövénytermeléssel és -gyűjtéssel 25 000 Ft-ot kerestek.162 A gimnáziumban működött még 1925–44 között 5. Az Ifjúsági Madárvédő Egyesület az 1–5. gimnazisták között. 1926-ban Juhász Lajos 3. gimnazista megnyerte a Tiszántúli Madárvédő Egyesület pályadíját Debrecen környékének hasznos madarai című dolgozatával.163 6. A Soli Deo Gloria Szövetség a teológusok között működött a „Méliusz Juhász Péter” teológus kollégiuma, és teológusok vezetésével a polgári iskolában SDG polgári kollégium, melyeknek célja a hitélet elmélyítése és a református öntudat ébresztése volt.164 7. Telepítési akció Nem egy különálló egyesületi keretben, hanem a Kollégium összes diákjának összefogását igénybe véve valósította meg leghaladóbb programját 1938-tól kezdve néhány éven át a kollégiumi ifjúság. A telepítési akciót 1934-ben Kiss Ferenc professzor előterjesztésére lelkészi összefogással indította meg az Országos Református Szeretetszövetség. A Lelkészegyesület 1934. október 6-i döntése szerint: „A református szegényparasztok körében kívánatos a telepítés és szövetkezeti munkával segíteni kell elsősorban az alföldi nagycsaládos mezőgazdasági munkásokat. E munkában Fülep Lajos, Kiss Géza, Kodolányi János és Csikesz Sándor, valamint több lelkész is részt vett.” A telepítési engedélyt ugyan az illetékes minisztérium megadta, ám a közigazgatási hatóságokon keresztül mégis akadályozta. A Szeretetszövetség akciója ellen az volt a legfőbb kifogás, hogy az áttelepültek baloldali érzelműek és pártállásúak. A telepítési mozgalmat azonban már nem lehetett leállítani. – Közben 1936. július 15-én a kormány is kiadta a földreformot pótló törvényt.165 A diákság mozgalmának megindulását részint előkészítették a Márciusi Front célkitűzései is, részint közvetlen lökést adott a fasiszta Németország által kierőszakolt Anschluss utáni helyzet, amely még erősebb vonzást gyakorolt a német nemzetiség terjeszkedésére a Dunántúlon. A debreceni Kollégium egyetemi internátusának diákjai 1938. március 28-án teaestély keretében határozták el, hogy önkéntes adakozás révén gyűjtést indítanak abból a célból, hogy egy sokgyermekes családnak a Dunántúl egykés vidékére való áttelepítésével, mintegy szimbolikus tettel mutassák meg a magyar társadalomnak azt az utat, amely a legalkalmasabbnak látszik az egykézés megfékezésére. A teaesten Kiss Géza kákicsi lelkész tartott előadást, melynek hatására és a fentebb vázolt politikai helyzet szorító jelei miatt az est résztvevői a következő megajánlást tették: heti egy vacsora feltétjéről lemondanak, úgyszintén az év végén a diákoknak visszajáró kulcs- és könyvbiztosítékok összegéről is. Ehhez felajánlották ösztöndíjaik és legátumaik bizonyos százalékát. A Kollégiumban lakó egyetemi hallgatók határozatához a középiskolások is csatlakoztak, a cserkészcsapatok gyűjtöttek, így 4000 pengő jött össze. Tíztagú telepítési bizottságot állítottak fel. Vezetője Péter Zoltán egyetemi internátusi igazgató volt, tagjai a senior, esküdt és hét egyetemi hallgató. A többi református főiskola és Kollégium diákjai is szerveztek telepítő munkaközösségeket, köztük a legnagyobb a pápai Főiskoláé volt.166 Az akció megindulásakor röpiratot adtak ki „Akié a föld, azé az ország. A debreceni kollégiumi ifjúság mozgalma a telepítésért” címmel. „1938. március 28-án született meg a Kollégium egyetemi ifjúságának közösségében az elhatározás: megmutatni egyetlen jelképes telepítéssel egy népes családnak az elnéptelenedő Dunántúlra vitelével, ott házhoz, gazdálkodási lehetőségekhez juttatásával a legsürgősebb nemzeti feladatot. Megrettenve az elmúlás feléjük szálló halálfuvallatától, tettre serkentve a szomszédos németség nagy nemzeti egyesülésének, az Anschlussnak földrengésétől, kilépett ez az ifjúság a néma tervezgetések, a csüggedt beletörődés, az elfojtott elégedetlenség csigaházából és céltudatosan jövőt építő tettel akart a nemzet elé lépni.” Sárospatak, Pápa, Csurgó, Kecskemét, Budapest református intézetei csatlakoztak többek közt lelkesen a mozgalomhoz. 1938 decemberében a nemzethez is kiáltvánnyal fordult az ifjúság. Egy év alatt 53 182 pengő gyűlt össze. Debrecen város tanácsa egy család áttelepítésének a költségét vállalta 4000 pengő értékben.167 Az állam nem támogatta a diákok akcióját sem. Nem engedélyezte, hogy munkatáborokat szervezzenek a telepítés ügyében. Az 1940. április 27-ére tervezett kollégiumi ünnepségnek a Rádió útján nem adott nyilvánosságot. – A munka azonban folyt, mert nem akarták, hogy a Dunántúl a hitleri terjeszkedés következtében Erdély sorsára jusson. – Telepítési kérdőívek kibocsátásával vették számba az alkalmas területeket. 410 kérdőívet kaptak vissza, ezek nyomán készítették a helyek nyilvántartását, és nyilvántartásba vették a tiszántúli sokgyermekes családokat is. A debreceni kollégiumi telepítési mozgalom 1938-tól kezdve néhány év alatt 20 családot telepített át: Drávafokra 1, Pünkösdvásárra 1, Zengővárkonyba 3, Tótszentgyörgyre 3, és Tótvázsonyba 12 család került. Legfontosabb volt, hogy a családokat lakóházhoz juttassák, földbérletet már találtak maguknak, a dolgos kezekre szükség volt. Az áttelepítetteket időnként meg is látogatták.168 Bár egyrészt az alföldi szegényparasztság szociális helyzetét, másrészt az elnéptelenedő Dunántúl magyar nemzetiségi feltöltését kétségkívül nem lehetett ilyen módon megoldani, mégsem volt az akció eredménytelen. Gyakorlatilag segített 20 családon, emellett cselekvő jelt adott a kollégiumi ifjúság szociális érzékenységéről, magyarságtudatáról, és a német nacionalizmussal való szembenállásáról, amit nem tudott gyengíteni sem a jobbra tolódó országos politika, sem az ezt szolgáló ifjúsági szervezetek. Barcza Józsefné JEGYZETEK
|
| © 2004 Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Nagykönyvtár | A honlap az IHM támogatásával készült | névjegy | ||
