Dézsi Lajos (Debrecen, 1868. aug. 23. – Bp. 1932. szept. 17.) ref. vallású egyetemi tanár. Debrecenben tanult, 1890-ben végezve a teológiát. Ezután egy évig gimn. segédtanári, egy évig kollégiumi →seniori hivatalt viselt. Majd az 1892–93. tanévben a berlini, a következőben a budapesti egyetemnek volt hallgatója. 1894-ben a Nemzeti Múzeum könyvtárában gyakornok, s ugyanott 1895-ben bölcsészetdoktorságot szerezvén, ezévi júliusban egyetemi könyvtártiszt lett. Miután 1902-ben egyetemi magántanárrá habilitálta a budapesti egyetem, 1906 őszén a magyar irodalomtörténet nyilv. rendes tanárává neveztetett ki a kolozsvári egyetemre. A Magyar Történelmi Társulat 1899-ben választmányi tagjává, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság előbb választmányi tagjává, később elnökévé, a Magyar Tud. Akadémia 1906-ban levelező, 1923-ben rendes tagjává választotta. 1920 óta részt vett a kolozsvári egyetem vándorlásaiban és Szegeden való letelepedésében. – Művei: közül egyházi érdekűek: →Bogáthi Fazekas Miklós élete és irodalmi működése. (Budapest, 1895.) Augustinus megtérése (Boissier után ford.). (Uo. 1895.) →Szenczi Molnár Albert. (Uo. 1897.) Szenczi Molnár Albert naplója, levelezése és irományai. (Uo. 1898.) Magyar író és könyvnyomtató a 17. században (→Pápai Páriz Ferenc és →Misztótfalusi Kis Miklós élete). (Uo. 1899.) Balassa és Rimay „Istenes énekei”-nek bibliographiája. (Uo. 1905.) →Tinódi Sebestyén. (Uo. 1912.) Erdélyi arcképek és képek. (Kolozsvár, 1926.) Több régi munkát adott ki bevezetéssel és jegyzetekkel ellátva, így a Régi Magyar Költők Tárának →Szilády Árontól félbenhagyott VII. s általa szerkesztett VIII. kötetét, Váradi K. Mihálynak a →Bethlen Gábor halálára írt „Prodromus funestus”-át (1898.), A Bethlen Elek temetésén 1697-ben elmondott halotti emlékverset és Misztótfalusinak egy ismeretlen művét (1895.), valamint →„Balassa Bálint minden munkái”-t (1923.).