Ágens (vallási ügyvivő) volt a címük a magyar prot. egyházak ama, rendszeres fizetéssel ellátott s az általában mindenféle üggyel foglalkozó ágensek (ügyvédek) közül alkalmazott hivatalnokainak, kik a közigazgatás és bíráskodás központi és legfőbb hatóságainál állandóan képviselték egyházaik érdekét. Az erdélyiek a saját bécsi udvari kancelláriájuk mellett korábban szervezték ezt az állást, mint a magyarországiak, amennyiben ezeknek legelső, hivatalosan alkalmazott ágenséről csak 1713-ból van emlékezés. 1721-től a →pesti vallásügyi commissio előtt is az ő hivatásuk volt a prot. tagok részletes tájékoztatása, de voltaképpen a minisztériumoknál és az udvari kancelláriánál kellett eljárniok a protestánsokat illető ügyekben, a →Helytartótanács felállítása után pedig ennél is. Hivatásuk volt a bárminő egyházi ügyekben hozzájuk küldött folyamodványoknak az illető helyre való beterjesztése, az ügyek elintézésének sürgetése, esetleg viszont késleltetése, a kedvező határozat érdekében a döntésre illetékes egyének informálása és megnyerése (igen gyakran anyagi áldozatokkal), a vallásügy terén tervbe vett cselekvések figyelemmel kísérése, az érdekelteknek alkalmilag, az →egyházkerületi (és egyetemes) főgondnokoknak, illetőleg felügyelőknek állandóan értesítése, és így tovább mindannak megtevése, ami csak javára szolgálhatott megbízó egyházuknak. A működését 1724-ben kezdő Helytartótanács 1728-ban megtiltotta ugyan, hogy ágenseik fizetésére gyűjtéseket végezzenek a protestánsok, de azért egyfelől az 1734. évi →bodrogkeresztúri ref konvent, másfelől az 1735-i →pozsonyi ev. tanácskozmány intézkedéseket tett az ágensek elég tekintélyes, de nem pontosan kapott fizetésének fedezésére is.

Először közösen, azután külön volt ágensük Magyarországról mind az evangélikusoknak, mind a reformátusoknak, éspedig mind a bécsi kancellária, mind az előbb Pozsonyban, később Budán székelő Helytartótanács mellett, de ez utóbbi mellett is a bécsi működött 1737-ig. Azonban olyan eset is történt, hogy nemcsak a be-bekövetkezett üresedések tartamára, hanem huzamosabb időre is kölcsönösen a másik egyház ágensét kérték fel az ügyeikben való eljárásra, illetőleg az erdélyiek a magyarországiakét és viszont, sőt Dömjén Gergely az erdélyiek agenséből levén a magyarországiakévá, előbbi hivatalát is tovább vitte. Miután pedig 1795-ben az erdélyi mindkét egyházét megszüntette a kancelláriájuk, ezentúl több évtizeden át a megfelelő felekezetű magyarországi ágens vitte azoknak az ügyeit is. Az ágensi hivatalt, mely a magyar prot. egyházak alkotmányának hosszú ideig szerves része volt, az alkotmányos korszak 1867-i beköszöntése s ezzel a protestantizmus szabad mozgása tette fölöslegessé, de azért az ev. egyház fenntartotta még egy ideig.

A meglehetősen laza összeköttetésben álló →egyházkerületek között némiképpen összekötő kapocs gyanánt szolgáló hivatal betöltése egy ízben (1762–63.) hosszas vetélkedésre adott alkalmat a ref. egyházban. – Az ágensek névsorából az eddigi kutatások a következők nevét derítették ki: 1. magyarországi ref. ágensek a) a kancellária mellett: Sipos Imre [*Mihály] 1713-tól, Csejtey Zsigmond 1724–1731 (falun időzött többnyire, csupán ellátogatott Bécsbe és Pozsonyba), →Szilágyi Sámuel 1733–1748, Dömjén Gergely 1748–1762, Nagy Sámuel 1763–1797, Vitéz József 1797–1816, Tasnádi Szűcs István 1817–1834, Barkasy Imre 1834–1848; b) a helytartótanács mellett: Nogell István 1737–1759, Nagy István 1759–1775, Mihályfalvy János 1775–1787, Szemere Ferenc 1787–1811, Szűcs István 1811–1815, Tanárki József 1815–1816, Szathmáry József 1816–1834, Porkoláb Dániel 1834–1848, →Polgár Mihály 1859–1867. – 2. magyarországi ev. ágensek a) a kancellária mellett: Kuncz Jakab 1724–1755 k., Schobel 1755 k.–1758 k., →Pongrácz Boldizsár 1758-tól, Drozdik János 1760 k.–1790, Zitkovszki István 1791-től, Sok János 1833-ig, Kis Lajos 1833–1848; b) a Helytartótanács mellett: Zitkovszki István (1726.) 1758-ig, Halász István 1759–1781, Nisnyánszki György 1782–1821, Procopius György 1821–1860, Szontágh Kálmán 1860–1872, Győry Elek 1872-től. 3. Az erdélyiekéi közül csupán reformátusok neve ismeretes: Tarczali Zsigmondé 1716 tájától 1740 utánig, Dömjén Gergelyé 1762-ig, Sarkadi Tűri Sámuelé 1762-től. Megtörtént nemegyszer, hogy rajtuk kívül más, prot. vallású ágensek működését is igénybe vették alkalmilag, így p.o. a Matolai Jánosét a 18. század középső évtizedeiben több ízben, valamint természetesen a hivatal rendszeresítését megelőző időben.

Irodalom: Zoványi Jenő: Ágensválasztás 1762–1763-ban (Prot. Szle, 1914.). Uő.: Volt-e Matolai nevű ágens? (Uo. 1917.)