áldozatban,
hogy különb kínoknak rád szánt soksága,
tereád ne szálljon nagy sok ostora.

Erre az vén jámbor így felelt vala,
nagy bízván Királynak ezt mondta vala,
Illy fertelmes étket azért utálna,
Istennek törvényét holtig tartaná.

Tiszta eledellel élni én szoktam,
Régi atyáinktul az mint tanultam,
azért tisztaságban magam tartottam,
illy éktelenségtől én megtiltattam.

Soha az ég alatt többet nem vallok,
egy igaz Istennél többet nem hiszek,
kinek törvényben holtig maradok,
kiről igaz vallást örökké teszek.

Én az örök Istent mindenkor féltem,
azért haragodtul én nem rettegtem,
te nagy fogságodtul én nem ijedtem,
kegyetlenségeddel én nem gondoltam.

Pogán Király ez szót mikoron hallá,
Istennek emberét igen káromlá,
az ő szolgáinak erőssen hagyá,
hogy megkötöznéjek erőssen, mondá.

Temérdek kötéllel, erős láncokkal,
Oszlophoz kötözék nagy erősséggel,
Istennek ű Papját nagy vereséggel,
Ruháját levonván verék vesszőkkel.

Ez kínban ez égre el-föl néz vala,
sok kén nyavalyával nem gondol vala,
Istennek kedveért szenvedi vala,
kinek ű lelkét is ajánlja vala.

Már semmi épség testében nem vala,
ő két oldalábol vér ki foly vala,
tagait már róla szaggatták vala,
kire keservessen reá néz vala.

Fölszóval Istennek hálát ad vala,
az tűrést Istentűl lenni hiszi vala,
az oszlopról végre levették vala,
azért merő vérben feküszik vala.

Istennek vitéze ez az Pap vala,
mert semmi kénnyában nem röttög vala,
az poroszlók immár elestek vala,
kénzani immáran elunták vala.

Lám az poroszlók is az szent jámboron,
megkönyörűlének mint vén emberen,
az húsban hogy ennék, kérik erőssen,
ne veszne immáran kegyetlen kínban.