Illyen kéresekkel nem használának,
az poroszlók semmit nem használának,
azért az királytul űk intetnek,
Tűzzel az vén jámbort hogy megégetnék.

Ott az szegen jámbort kapák hertelen,
Tűzben ott bevették igen szertelen,
szemeit az Tűzben el-föl emelvén,
ekképen kiálta ezeket mondván.

Régi szent Atyáknak ki vagy Istene,
az nagy Ábrahámnak igaz Istene,
Izsáknak, Jákóbnak igaz Istene,
vedd hozzád lelkemet hívek Istene.

Vigan az Istennek lelkét ajánlá,
világi életét ezért elhagyá,
Istennek törvényét holtiglan tartá,
ekképen lelkét Istenhöz bocsátá.

Mindezeket Király hogy látta vala,
nagy haraggal mégis csak dúl-fúl vala,
mert az ördög űtet furdalja vala,
illy kegyetlenségre ingerli vala.

Ez szent jámbornak hét szép fia vala,
kiket Királynak beárultak vala,
ezeket az Király meghatta vala,
eleiben hoznák parancsolta vala.

Igen hamar őket Királyhoz hozák,
Anyjokkal egyemben nagy gyorsan hozák,
Király előtt űket mind megállaták,
kiket Király látván elcsudalkozék.

Vígan az Királyra ők néznek vala,
semmi rettegés szüvökben nem vala,
Solomona Anyjoknak neve vala,
kit nagy félelemmel tisztelnek vala.

Solomona Asszony hét szép fiával,
Király előtt vagyon szép seregével,
Király csudálkozik olly szép termettel,
Iffiak hogy volnának illy ékességel.

Csudálatos szépek ezek valának,
Rózsa Liliomnál szebbek valának,
Isten törvényére oktattak valának,
Atyjokkal, Anyjokkal szépek valának.

Vala az Királynak olly nagy csudája,
ő nagy szépségeken olly nagy csudája,
nagy bátor voltokon álmélkodása,
végre illyen szóval nekik szólt vala.

Mindennek felötte kírlek titeket,
Iffiak hogy ti mostan