Láta az Úr Isten ü hitek gyömölcsét,
mert ám meg térének ü gonosz utokról,
rajtok könyörüle, őket el nem veszté,
és ő várasokat es ü el sem süllyeszté.

Jónás megbúsula és elkeserödett,
ezön haragovék, könyörgeni kezde,
nemde ez beszédet, Uram, mondom vala,
mikor én is valék még az én földembe.

Azért én akarék az Tengerre futni,
mert jól tudom azért, hogy megkegyelmeznél,
irgalmas Isten vagy és nagy türhető vagy,
megbocsátod nekik ű álnokságokat.

Azert kérlek, vedd el most az én Lelkemet,
mert én életömnel halálom jobb nekem,
Szóla az Úr Isten, Jónásnak ezt monda,
alítod-e Jónás, igazán haragszol.

Jónás el-ki mene Ninive városból,
napkeletről üle arccal az Városra,
szerze egy árnyékhelyt , hol üldögél vala,
néz vala, hogy ha az város elsüllyed.

Szörze az Úr Isten egy folyó borostyánt,
felfolya Jónásnak ű feje fölibe,
hogy ű árnyékával neki árnyékozna,
őtet otalmazná, mert megbúsult vala.

Örüle az Jónás az kicsin árnyéknak,
szörze hajnalkoron Isten holda kelve,
egy kis férget, ki az Borostyánt megrágja,
ottan meg hirvada, árnyéka elbomla.

Az nap fel támada, Isten parancsolá,
meleg szél indula és hévség támada,
Jónásnak az fejét az nap süti vala,
verítezik vala, igen búsul vala.

Kéri az Úr Istent, hogy őt meghallgatná,
monda,