Csiszár Sámuel (Nádasdaróc, 1791. – Kolozsvár, 1852. febr. 8.) ref. esperes. Tanulmányait Kolozsvárt elvégezvén, 1815-ben ugyanott →káplán lett, de 1816-ban külföldre ment és a göttingeni egyetemnek lépett a hallgatói közé. Visszajőve, 1817 májusától lelkész volt Kolozsvárt, hol 1839-től a →kolozs-kalotai egyházmegyének →esperesi tisztét is vitte. – Művei azok az alkalmi beszédek és imák, melyeket Pataki Sámuel (1824.), Kenderesi Mihály (1824.), gr. Rhédei Ádámné gr. Teleki Mária (kettő, 1826.), Szentkirályi Ágnes (1827.), Mátyus Zsuzsánna (1827.), Balog Katalin (1828.), id. Szilágyi Ferenc (1829.), br. Kemény Ferencné gr. Bethlen Kata (1830.), gr. Lázár Lászlóné br. Bánffy Erzsébet (1831.), Katona Zsigmond (1833.), Trandofir György (1833.), Sebes Antal (1835.), Incze Mihályné Szathmári Pap Krisztina (1835.), Malom Zsigmond (1835.), Barra Gábor (1837.) temetésén, valamint gr. Teleki Sámuel (1822.) és I. Ferenc (1835.) emlékére, végül a kolozsvári külső templom alapkövének letételekor (1829.) tartott, s ezek mellett az, amely „Hálaadó felsóhajtása az Istenhez egy… úri asszonynak” (Kolozsvár, 1825.) c. alatt, meg az, amely az Erdélyi Prédikátori Tárban (V. f.) jelent meg. – Apósa volt →Vadas Józsefnek.