Budapesten a protestantizmus. A mai Budapest alkatrészeit tevő három városnak, ún. Pestnek, Budának és Óbudának mindenikében hamar gyökeret vert a reformáció, sőt Budához, mint akkor királyi székhelyhez, a mohácsi vész előtti évekből számos jelentékeny mozzanata fűződik a javított tan küzdelmeinek. A mohácsi vész után megszakad az adatok folytonossága s a XVI. századnak csak harmadik negyedétől bizonyos, hogy mindhárom városban létezett prot., mégpedig ekkor már specialiter ref. egyház. A három egyházközség közül úgy ez időben, mint a XVII. században az óbudai játszotta a legkiválóbb szerepet s ez maradt fenn legtovább akkor is, amikor Pestnek és Budának a töröktől való visszafoglalása maga után vonta 1684-ben az előbbi, 1687-ben pedig az utóbbi helyen levő egyháznak is megszűnését. 1700-ban aztán az óbudai egyház szintén erre a szomorú sorsra jutott. Elkövetkezett azonban az az idő is, melyben lassanként mind újra éledtek az egyházak, sőt virágzókká lettek. Pesten 1787-ben az evangélikusok, 1796-ban a reformátusok alakítottak anyaegyházat. Amazok 1799-ben lelkészlakot és imaházat építettek, 1811-ben pedig felszentelték templomukat, majd 1823-ban gimnáziumot alapítottak, 1834-ben külön szlovák lelkészt, 1837-ben magyart is választottak az addig egy német lelkészen kívül, míg 1844-ben →Mária Dorothea főhercegnő pártfogásával Budán is egyházat szerveztek s itt is külön templomot építettek. A ref. templom, melynek alapkövét Pesten az 1805-ben épített s részben imaházul használt emeletes épület szomszédságában 1816-ban Hermina főhercegné tette le, 1830-ra lett készen, miután már előbb, még 1816-ban külön német lelkészt is alkalmazott az egyház, mely aztán 1859-ben oly irányban tett lépéseket, hogy a németajkú hívekből leányegyházat szervezzen, amely azóta állandóan fennáll. A ref. egyház is alapított gimnáziumot 1859-ben, melyet azóta – már másodszor is – díszes új épületben helyeztek el, éppen úgy, mint 1905-ben az ev. gimnáziumot, mely 1856-ban kénytelen volt algimnáziummá süllyedni, de 1872-ben újból elérte a főgimnáziumi színvonalat. Leányközépiskolát is létesített mind az evangélikus, mind a református egyház, mely már 1867–75-ben is tartott volt fenn egy felsőbb leányiskolát.

Az újabb időben még rohamosabbá vált az egyházi élet fejlődése. A budai ev. egyház, mely a régi helyett 1896-ban egészen új templomot és minden egyéb egyházi épületet kapott, azóta új lelkészi állásokat szervezett Óbudán, Kelenföldön és Budahegyvidéken, a pesti pedig, mely 1905-ben a Vilma királynő úton és 1910-ben a X. kerületben állított be egy-egy új lelkészt, mindenütt templomot is építve, 1941-ben egyszerre hárommal szaporította lelkészei számát. A ref. egyház még nagyobb lendülettel haladt előre. Az 1786-ban új életre ébredt óbudai egyház önállóságának érintetlenül hagyásával 1884-ben Pestre második lelkészt is választott, majd külön lelkészi állásokat szervezett 1896-ban Budára, azután sorban Kőbányára, az Erzsébet- és Terézvárosba, a Józsefvárosba (a központi második állás helyett), míg azután ezeken kívül részben addigi missziói egyházrészekből 1930-ban egyszerre hét új egyházközséget alakítván, mindet ellátta lelkésszel is, visszaállítván egyúttal a Kálvin téri egyházközségbe a második lelkészséget. Azóta is szervezett új lelkészi állásokat. A hitoktatás végzésére egész sereg vallástanítót tartott úgy a református, mint az elemi iskolájához is állhatatosan ragaszkodó evangélikus egyház. Az unitáriusoknak 1876-ban alakult fiókegyháza 1881-re már anyaegyházzá fejlődött s 1890-ben templomát is átadta a közhasználatnak. Egy átmenetileg (1894–95.) létezett segédlelkészi állás helyett 1920-ban rendszeresítették a hitoktató-lelkészséget s azóta még egyet, valamint külön segédlelkészt is. 1923-ban az angol és amerikai unitáriusok segélyével egy „misszió-ház”-at szereztek s mellé egy missziói lelkészi állást szerveztek. A reformátusoknál is van már 1841 óta egy misszió állomásuk a skótoknak, mely elemi és polgári leányiskolát tartott fenn a lelkészi álláson kívül, melyet a legújabb időkig skótok töltöttek be, de már magyar lelkésze is volt e missziónak, s ma is csak az van.

Irodalom: Kubinyi Ferenc: Az ág. h. pesti autonóm szláv egyház szenvedéseinek története a 19. században (1866.), Tomaschek János Pál: Geschichte der ev. Kirchengemeinde Augsb. Conf. in Ofen (1880.), Mészáros Sámuel: Az óbudai ev. ref. anyaegyház százéves története (1886.), Doleschall Sándor: Das erste Jahrhundert aus dem Leben einer hauptstädtischen Gemeinde (1887.), Farkas József: A pesti ref. egyház 101 éves története (1897.), Batizfalvy István: A budapesti ág. h. ev. főgimnázium története (1895.), Hittrich Ödön: A budapesti ev. főgimnázium első száz esztendejének története (1923.), Várnai Sándor: A Deák-téri ev. templom százéves története (Prot. Szle, 1911.), Pruzsinszky Pál: A budapesti Kálvin-téri templom (1921.), Sztehlo Kornél: A budai ev. egyház története 1821–1918. (1930.), Barthos Kálmán: A budapesti ref. főgimnázium első félszázada (1909.), Böhm Dezső: A budapesti ev. középfokú leányiskola ötvenéves története (1933.), György Aranka: Ev. templomművészet Budapesten (1935.)