Sztárai Mihály (Drávasztára, ? – ?, 1575 eleje táján) reformátor. A Ferenc-rendbe lépvén, Padovában fejezte be tanulmányait, hol magisteri címet szerzett. Alighanem mindjárt ezután a reformációhoz csatlakozván, 1544 tavaszától Laskón működött s hét év alatt folytonos küzdelemmel, sőt élete gyakori veszélyeztetésével 120 prot. egyházat alapított Baranyában és Szlavóniában. Ekkor már →esperesi hivatalt is viselt, és viselte azt új egyházaiban: egy ismeretlenben és a tolnaiban is, hova 1553-ban ment át. Ez idő tájt kezdődött a harca a helvét irányhoz szítókkal. 1558-ban visszatért Laskóra, ahonnan pár évvel később alkalmasint Gyulára ment s ott működött 1564-ig, amely év decemberében Sárospatakon foglalt el lelkészi állást, s ott a →Perényi Gábor és Alaghy János birtokain megmaradt csekély számú lutheránus lelkész által alakított →egyházmegyében az esperesi tisztet vitte. Innen 1567 őszén távozott, valószínűleg közvetlenül Pápára, ahonnan 1570-ben Sopronba hívták, de nem ment el, viszont 1574 tavaszán, amidőn meg ő ajánlkozott oda magyar →prédikátornak, mást választottak meg. – Reformátorkodása mellett irodalmi munkálkodásával szerzett nagy érdemeket. A magyar drámaírás terén kifejtett alapvető működése kiváló helyet biztosít neki az irodalomtörténetben. – Ily irányú művei közül kettő maradt fenn, melyek latin címűek ugyan, de magyar nyelvűek: Comoedia de matrimonio sacerdotum (Krakkó, 1550., töredéke van meg) és Comoedia lepidissima de sacerdotio… Az igaz papságnak tüköre… (Magyaróvár, 1559., de még 1553-ból való). Igen sok verses műve is van, mindannyi magyarul; a fennmaradottak közülük egy csomó zsoltár-átdolgozáson és néhány éneken kívül: Az istenfélő Eleazár papról és az kegyetlen Antiochus királyról való história (először a Hofgref-féle →énekeskönyvben 1546-ból való), Ákháb király hitetlenségéről és Illyés prófétának megfeddéséről való szép história (Debrecen, 1574., de még 1549-ben írta s már az 1552 után hamar kiadott Hofgref-féle énekeskönyvben, később pedig többször is megjelent). Az Holofernes és Judit asszony históriája (először a Hofgref-féle énekeskönyvben, azután másutt is, 1552-ben írta), Historia de vita beati Athanasii (Debrecen, év n., 1557-ben írta), Historia Crammerus Tamás érseknek az igaz hitben való állhatatosságáról (Debrecen, 1582.. írta 1560-ban). Mindeme nagyobb s a többi kisebb szépirodalmi munkákat →Szilády Áron a Régi Magyar Költők Tára V. kötetébe (1886.) gyűjtötte össze. →Szenczi Molnár Albert följegyezte róla, hogy postillákat is írt s a szentségek kiszolgáltatásának formáját szintén egybeállította, de arról nem tesz említést, hogy ki is nyomatta volna. Polémiát folytatott →Melius Péterrel, ki „A halál könyvé”-ben és még más művében is foglalkozott vele.

Irodalom: Nagy Sándor: Sz. M. élete és művei (1883.), Szilády Áron által művei gyűjteményéhez írt életrajza, Zoványi Jenő: Sz. M. és társai, mint képzelt püspökök (Prot. Szle. 1932.), Uő: Sz. M. sárospataki lelkészsége és ebbeli társai (It. 1940.).