Szathmári Pap János (Szatmár, 1657. v. 1658. – Kolozsvár, 1708.) ref. lelkész. Szatmáron kezdte tanulmányait. Miután még Kolozsvárt tanult, a külföldet is fölkereste, s 1680. febr. 28-án a leideni, 1681. dec. l-én a franekeri egyetemnek lett hallgatója. Hazajővén, 1685-től →rektor volt Székelyudvarhelyen, míg 1689-ben lelkésznek ment valahova, alighanem már ekkor Désre. Itt 1692. júl. 11-én →esperessé választotta a →dési egyházmegye. 1696 májusában Kolozsvárra vitték lelkésznek. – Buzgó coccejanus volt s még buzgóbb cartesianus. – Művei: De aeternitate Dei. (Leiden, 1681.) Philosophia prima seu metaphysica… (Nagy részben Cartesius és Poiret után). (Franeker, 1682.) Újesztendei ajándék (Prédikáció). (Kolozsvár, 1699.) Újesztendőnapkori papi áldás (Név n.). (Uo. 1705.) Kegyes ajakak áldozó tulkai (Euchetika prédikációkban). (Uo. 1707.) – Üdvözlő verset írt →Szathmárnémethi Sámuelhez (1682.), gyászverset az ifj. →Kovásznai Péter halálára (1680.). – Respondeált a „Disputatio theologica causam Sp. S. victricem demonstrans” (1681.) tárgyalásán. – Első életírója – a fia, →Szathmári Pap Zsigmond felett gyászbeszédet tartó Verestói György – óta életrajzi adatai össze voltak keverve a Szathmári Jánoséival.

Irodalom: Zoványi Jenő: Sz. P. J., Sz. J.