Szalay Pál néven két író is fordul elő, kiket rendszerint összetévesztenek.

Az egyik 1756-ban született Nagykőrösön, ahol tanult is, míg 1772-ben a felsőbb osztályok elsőjébe iratkozott Debrecenben, két évig (1781–83.) rektor volt Hajdúböszörményben, majd külföldre ment s 1784 nyarán hagyta el a berni egyetemet. Hazajötte után lelkész lett Balatonfüreden, 1787-ben Szentesen, hol meghalt, 1802. nov. 10-én. Ennek műve: Jakab és Péter… leveleiknek… világosítása (Burkitt angol könyve németből ford.). (Pest, 1792.) –

A másik 1764. dec. 31-én született, szintén Nagykőrösön, ahol tanult is 1782 áprilisáig, midőn Losoncra, 1786 februárjában Debrecenbe ment iskoláit folytatni. Még ebben az évben külföldre is ellátogatott, s okt. 9-én Franekerben, 1788 augusztusában Utrechtben, 1790. ápr. 17-én Harderwijkben iratkozott be az egyetemre. 1793–96-ban a pesti egyetemnek volt hallgatója. 1797-ben pedig Nagykőrösön viselt tanítói hivatalt. További sorsa ismeretlen. – Művei közül teol. jellegű: A léleknek elragadtatásai. (Pest, 1794.) Kiadta →Szélessyi Pálnak „Az Isten városába kívánkozó magyar Sionnak esdeklő kérései…” c. munkáját (1793.). Gyászverset írt a Venema Herman halálára (1787.).