Rákóczy György id., (?, 1593. jún. 8. – ?, 1648. okt. 11.) Erdélynek ref. vallású fejedelme. Még nem volt húszéves, midőn ónodi kapitány lett. Majd 1615 márciusában Borsod vármegye főispánjává neveztetett ki. A →Bethlen Gábor korabeli magyarországi mozgalmakban fontos szerepet játszott, mint előbb kassai generális, később hadtestparancsnok. 1630. nov. 26-án erdélyi fejedelemmé választatván, Bethlen Gábor nyomdokain haladt, s a magyarországi politikai és vallásszabadság védelmére 1644-ben fegyvert fogott a király ellen. Diadalmas háborújának 1645-ben a linci békekötés vetett véget, mely újra biztosította a prot. egyházak jogait. A ref. egyház felvirágoztatására általában mindent megtett. Templomokat építtetett s a meglevőket is harangokkal látta el. Külföldi egyetemeken rendes 3–6 alumnust tartott, akiknek aztán tanári vagy lelkészi alkalmaztatásáról is gondoskodott. A sárospataki és gyulafehérvári kollégium fejlesztését egyaránt szívén viselte, az előbbi mellé „nemesek scholáját” is állított fel, Gyulafehérvárt meg „udvari scholát” létesített. Amannak nemcsak fenntartási költségeit fedezte, hanem tanügyei rendezésébe is befolyt, újjászervezte és kellő számú tanárral látta el, éppen úgy mint a gyulafehérvárit. Ennek azonban nyilván a pataki kollégium érdekében, elmulasztotta egyetemmé emelését, amit pedig célul tűzött ki Bethlen Gábor. De a többi kollégiumokra is kiterjesztette gondját. Feleségével együtt fizette az egyik debreceni tanárt, a kolozsvárit is, a nagyváradit is, itt többnyire kettőt. Az irodalom érdekében szintén sok áldozatot hozott, amennyiben igen sok egyházi mű (pl. az „öreg Graduál”) neki köszönheti megjelenését, másfelől pedig szép könyvtárt gyűjtött magának Sárospatakon. Bibliát a saját használatára többet is tartott, úgy látszik, állandóbb tartózkodási helyein. A románoknak reformátusságra térítésében nagy igyekezetet fejtett ki. A szombatosok ellen kegyetlen szigorral járt el és mellékesen rendkívül sokat ártott az unitáriusoknak is; a puritanizmusnak sem volt barátja, s még a presbyteriumok rendszeresítésével sem rokonszenvezett. – Fiához intézett „oktató intése” 1640-ben jelent meg.

Irodalom: Szilágyi Sándor: I. R. Gy. (1893.), Kovács Sándor: I. R. Gy. és a pápás renaissance (Prot. Szle, 1899.), Harsányi István: A sárospataki Rákóczy-könyvtár és katalógusa (1917.), Marton Lajos: I. R. Gy. bibliája (Budapesti ref. theol. akadémia értesítője, 1914.).