Báthory István (Ecsedi) (?, 1555 – Nagyecsed, 1605. júl. 25.) országbíró, az előbbinek fia, prot. szellemű nevelésben részesülvén, maga is áldozatkész pártfosójává fejlődött a ref. egyház minden irányú érdekeinek. Mint 1585-től országbíró, valamint Szabolcs, Szatmár és Somogy vármegyék főispánja, ebbeli befolyását is érvényesítette egyháza javára. Diplomatának és hadvezérnek egyaránt kiválónak bizonyult s híven szolgálta királyát, míg az egyházát sújtó törvényszegések és üldözések rá nem kényszerítették, hogy 1605-ben →Bocskayhoz szerződjék. De még abban az évben meghalt. A →vizsolyi biblia elsősorban neki köszönheti megjelenését, s más könyvek kiadását is elősegítette. A →debreceni és →sárospataki kollégiumot szintén hathatósan támogatta és számos ifjút segített a külföldre. Egy értekezése a szentháromságról, egy a praedestinatióról és nagyszámú vallásos fohászkodása meg elmélkedése (melyeket egészen helytelenül zsoltároknak emlegetnek irodalomtörténet-íróink), valamint hosszas teologiai fejtegetéseket is tartalmazó végrendelete legjelesebb munkásai közé avatja a korabeli vallási irodalomnak. – (Tőle elütő lelkületű testvére volt a szörnyeteg Báthory Erzsébet, Nádasdy Ferencné). – Gyámja lévén Somlyai Báthory Gábornak, a későbbi erdélyi fejedelemnek, ő neveltette reformátusnak.

Irodalom: Toldy Ferenc: Adalékok a régibb magyar irodalom történetéhez (1869.), Uő.: B. I., Rudolf király országbírája, mint író (1870.), Komáromy András: B. I. országbíró végrendelete (Századok. 1890.).