Pákh Mihály (Dobsina, 1795. okt. 18. – ?, 1858. dec. 24.) ev. püspök. A gimnáziumot Rozsnyón 1813-ban, felsőbb tanulmányait kétszeri megszakítással, mely alatt nevelő volt (1813–14.), illetőleg dobsinai tanító (1817–19.), Pozsonyban, Debrecenben, újra Pozsonyban s végül Bécsben 1820 őszén végezte. Ekkor a felső-ausztriai Neu-Kemattenbe, 1822-ben Rozsnyóra, 1834-ben Iglóra ment lelkésznek. A →szepesi 13 városi egyházmegye 1842-ben →alesperessé, 1847-ben →főesperessé, a →tiszai egyházkerület 1841-ben jegyzővé, 1848-ban püspökké választotta. Bár a szabadságharcban nem vett tényleges részt, 1850-ben felfüggesztetett püspöki hivatalától, 1852-ben pedig kétévi várfogságot szenvedett, azután meg még két évig nem engedték lelkészi tiszte folytatását. 1856 nyarán végre Rimaszombatban lett pap, 1857 tavaszán pedig Dobsinán kezdett lelkészkedni, de már ez év őszén hűdés érte, mely munkaképtelenné tette. – Művei: Worte der Ermunterung. (Rozsnyó, 1820.) Egyházi beszéd… az ág. vallású… tiszamellyéki superintendentiának… gyűlése alkalmával… (Pest, 1834.) Worte am Sarge des Herrn Martin Köhler. (Lőcse, 1840.) Predigt zur Geddchtnissfeier der Reformation. (Kassa, 1841.) – Atyja volt Pákh Albertnek (1823–1867.), szépapja Reményik Sándornak (1890–1941.). a kiváló költőnek.