Linci békekötés. Ismételten megszakadt hosszas tárgyalások után 1645. dec. 15-én lett hivatalosan elfogadottnak nyilvánítva I. →Rákóczy György és III. Ferdinánd között. A →bécsi békekötéshez képest nagy haladást jelentett annál fogva, hogy a jobbágyokra is kiterjesztette a vallásgyakorlat teljes szabadságát, mégpedig a templomok használatával együtt. Ezenkívül elrendelte a háború előtt jogtalanul elfoglalt prot. templomok visszaadását, a többi függőben levő vallásügyi kérdéseket pedig a legközelebbi országgyűlés elé utalta. Az 1646-ban összeült országgyűlés 1647 júniusában iktatta törvénybe V. és VI. cikkül, semmisnek nyilvánítván a róm. kat. papság tiltakozásait. Ám annak a gyakran hangoztatott állításnak, hogy a wesztfáliai békekötésbe is felvették volna, vagy hogy bármelyik prot. hatalom garantálta volna, végképpen nincs semmi alapja.

Irodalom: Zsilinszky Mihály: A linci békekötés és az 1647-iki vallásügyi törvénycikk története (1890.), Szilágyi Sándor: A linci béke okirattára (1885.), Zoványi Jenő: A pátens visszavonásának körülményei („Kisebb dolgozatok…” közt 1910.).