Arator (Szántó) István (*Devecser, 1540 – Olmütz, 1612. júl. 3.) magyarországi jezsuita, született 1541-ben valahol a győri püspökség területén. Tanulmányait Bécsben, 1560-tól Rómában végezte, hol a jezsuiták közé állott. Ezután Nagyszombatban, Bécsben és Grácban tanítással foglalkozott, míg 1575-ben Rómába helyezték, hol egy magyar papnevelde érdekében fáradozott. Miután 1579-ben több rendtársával együtt Erdélybe küldték, itt térítéssel és tanítással iparkodott a papismus érdekeit előmozdítani, miközben sok vitája volt ref. és unit. lelkészekkel. 1583–1587-ben Nagyváradon okozott fanatizmusával sok háborúságot, majd Gyulafehérvárra, a jezsuitáknak Erdélyből kitiltása után pedig Vágsellyére távozott, ahol főnöke lett a rendháznak. Innen 1600-ban Bécsbe ment tanári állásra, míg 1602-ben Znióváraljára küldték, honnan nagyszabású térítői munkásságot folytatott, még a török hódoltságban is. A Bocskay-szabadságharc alatt Olmützbe menekült, hol meg is halt. Irodalmi téren is munkálkodott. Egyháztörténeti szempontból nevezetes munkája a „Brevis et succincta descriptio…” (Archiu des Vereines für siebenbürgische Landeskunde. N. F. XIX. k.) Egy csomó levelét Veress Endre közölte az „Erdélyi jezsuiták levelezése…” (1911–3.) között. A Biblia magyarra fordításával is foglalkozott.

Irodalom: Fraknói Vilmos: Egy magyar jezsuita a 16. században (1888.).