Gyásztized, az 1671 és 1681 közötti időszak, melyben a →Bársony György művén felbuzdulva, de alighanem valami központi terv szerint mindenfelé üldözőbe vették a protestánsokat. Ezzel legelső helyen →Báthory Zsófia tüntette ki magát a messze kiterjedő Rákóczy-birtokokon, legfőképp pedig a sárospataki ref. kollégium elűzésével. Ennek megfelelő csapás az evangélikusokat is érte az →eperjesi ev. kollégium elvételével. Ebben az időben történt, hogy először a pozsonyi polgárok legjavát, majd a magyar prot. lelkészeket és tanítókat a pozsonyi két →delegatum judicium elé idézték, egy részüket hitük, hivataluk vagy hazájuk elhagyására kényszerítették, más részüket fogságba vetették, majd →gályarabságra hurcoltatták s általában mindnyájukat szertelenül kínoztatták és sanyargatták, a lelkipásztor nélkül maradt gyülekezetek pedig ez idő alatt a legváltozatosabb nyomorgattatásokon mentek keresztül, ha ragaszkodtak hitükhöz. Különleges, de hasonló sorsban részesültek a szepességiek is, kiknek lelkészei felett a →szepesváraljai vegyes-bíróság (Rendkívüli törvényszék) ítélkezett, s ők is többnyire külföldre bujdostak. Az üldözések elől vagy következtében külföldre kényszerült lelkészek sorsa természetesen minden volt, csak nem irigylésre méltó. Egyetemek, egyházközségek és magánosok tőlük telhetőleg támogatták ugyan őket, de bizonyára csupán azok élhettek rendesen, akik állásra tettek szert. Minthogy pedig mennél többet szenvedett valamelyikük, annál nagyobb érdemet tulajdonított magának s a hazájuk elhagyására →reverzálist adókat le is nézték valamennyire, ellentétek merültek fel közöttük, melyek irodalmi téren is megnyilvánultak. Utoljára is a lipcsei egyetem teol. karát szólaltatták meg maguk mellett a reverzálist adók, mely 1682-i nyilatkozatával kényszerhelyzetük átértéséről tett tanúságot. Addig azonban →Lani Györgynek fogságát elbeszélő műve ellen erősen kikelt →Sextius János és →Burius János, akiknek aztán →Gassitius György és →Mazarius Kristóf adta meg a választ. Majd a szepesváraljai rk. bíróság elé állítottak ellen hangzottak el vádak →Günther Andrásnak egy stralsundi prédikációjában, mire egy névtelenül megjelent füzetben minden valószínűség szerint →Klesch Kristóf kelt védelmükre a megtámadottaknak. Günther aztán felvilágosítással szolgált a kérdésben, ám ez a műve egyetlen példányban sem maradt fenn. A →Simonides János és →Masznyik (Masnicius) Tóbiás stb. szenvedései is megörökítésre találtak nyomtatásban. Többen is tollat fogtak aztán a prot. papokat hazaárulással, lázadással stb. megvádoló Labsánszky-féle rágalmak ellenében. Így →Löhner Kristóf névtelenül kiadott könyvében (1675.), az álnevű Krestiánszky Jób (1683.). Mindenféle, erkölcsi és fizikai gyötrelmeiket az 1681. évi országgyűlés enyhítette némileg, amivel véget is ért a gyásztized, ha nem is értek véget az üldözések és zaklatások.

Irodalom: Láni György; Buriás János, Bethlen Miklós, Lucius Lajos, Reiser Antal, Masnicius Tóbiás, Simonides János, Kocsi Csergő Bálint, Van Poot Ábrahám, illetőleg Otrokocsi Fóris Ferenc idevágó művein kívül: Apologia ministrorum evangelicorum Hungariae (1677. és 1678., magyar fordításban Sárospataki Füz. 1868. 830–50., valamint 1861. 739–50. lap), Kort en waarachtig verhaal van de laatste vervolging der evangelische leeraaren in Hungarijen (1677., német fordításban 1683.), Schelhorn János György: Analecta miserandam afflictionem, quam Aug. et helv. Conf. ecclesiae in Hungaria anno 1674. et 1675. perpessae sunt, concernentia (Museum Helveticum XXV. particula 1752.), Sprenger van Eyk: De martelaars der prot. kerken in Hongarije in de 17. -de eeuw (1845.), Nagy József: Az ev. egyház viszontagságai Magyarországon a 17. század nyolcadik évtizedében (Sp. Füz. 1866.), Csuthy Zsigmond: A magyar prot. egyház tragédiája (Czelder Figyelője, 1886.), Rácz Károly: A pozsonyi vértörvényszék áldozatai (II. kiad. 1899.), Balogh Elemér: Az evangelium vértanúi a magyar evangeliumi prot. egyház gyászévtizedében (1900.), Krones: Zur Geschichte Ungarns 1671–83. (1893.), Rákosi György: Megelőző és befejező irodalmi harc (Prot. Közlöny, 1894.), Pukánszky Béla: A magyar prot. exulans irodalom a 17. században (Prot. Szle, 1924.), Szabó István: Ellenreformáció a végvárakban 1670–1681. (Károlyi Árpád-emlékkönyv, 1933.), Miklós Ödön: Holland interventio… 1674–80. (1918.), Uő.: A holland kálvinizmus elvi állásfoglalása a magyar protestantizmus gyászévtizedében (1936.), Petz Gyula: A magyar ev. egyház történetének leggyászosabb lapjai (A Fabó-féle „Rajzok…” közt 1868.), – továbbá a „Gályarabság” alatti irodalom.