BevezetőGyűjteményekKéptárKeresés
Egyháztörténet, helytörténet » Honnan - Hová? Kálvin-konferencia, Balatonfüred 1995. április 4-6.   
 

Köntös László: Kálvin-irodalom a Pápai Tudományos Gyűjteményekben


A feladatom az, hogy számot adjak a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeiben található Kálvin-művekről. Könyvtárunk állománya – zaklatott történelme ellenére is – viszonylag jól feltárt, tehát nem okoz különösebb nehézséget lajstromba venni a keresett irodalmat. Azonban, ha e műveket könyv- és könyvtártörténeti, továbbá eszme- és teológiatörténeti kontextusban kívánnánk megvizsgálni, hogy azután magvas követ­keztetéseket vonjunk le, bizony, alig megoldható nehézségekbe ütközünk. A téma kutatásának alapvető feltételei ugyanis – minde­nekelőtt könyvtárunk történetének forrásértékű dokumentumai – nem állnak kellő mértékben rendelkezésre. Így, ha majd a konkrét könyvek bemutatására kerül sor, látni fogjuk, hogy gyűjteményünkbe kerülésük története a múlt homályába vész, s a feltételezéseken kívül alig-alig akad más módszerünk egy-egy probléma megvá­laszolására.

Ugyanez a helyzet, ha a témával összefüggően tágasabb teológia- és eszmetörténeti kitekintésre szánjuk el magunkat. Ugyanis szinte megválaszolhatatlan a kérdés, hogy e Kálvin-művek ittléte mennyiben és hogyan tükrözi, egyáltalán tükrözi-e e régió XVI-XVII. századi teológiatörténetének sajátosságait. E szkeptikus megközelítés oka az, hogy a majd ismertetendő, tulajdonunkban lévő Kálvin-művek – melyek közül jobbára csak a XVI-XVII. században kiadottak bemutatását tekintjük feladatunknak – többnyire könyvtárunk XIX-XX. századi látványos gyarapodásának a „gyümölcsei”. Gyakorlatilag egyetlen ma tulajdonunkban lévő Kálvin-műről sem tudjuk bizonyítani, hogy már a kezdetektől, tehát a XVI. sz. második felé­től az állomány része volt. Ez persze még nem zárja ki ennek lehe­tőségét, de a történeti kutatást elbizonytalanítja. A jelenlegi állományból visszakövetkeztetni a XVI-XVII. századi Pápa és a régió teológiatörténeti sajátosságaira meglehetősen kockázatos vállalkozás.

Témánk szempontjából az lenne az optimális, ha a helvét irány XVI. sz. végi megizmosodásának folyamatában forrásértékű ada­tokkal kimutathatók lennének az egyébként nyilvánvaló Kálvini hatások, netán ha sikerülne azt bizonyítani, hogy a Pápa és a régió helvét irányú reprezentánsainak egyike-másika közvetlen olvasói kapcsolatba került Kálvin egy-egy művével.

Forrásaink egyike elindíthat bennünket egy ilyen vizsgálódás irányába.

Sebestyén Béla az Enyingi Török Bálintról, Pápa város földes-uráról és a dunántúli helvét irányú reformáció egyik erős támaszá­ról készült művében (Pápa, 1911) említ egy adatot, mely szerint Török Bálint a konstantinápolyi fogságban Kálvin Institutióját olvasta volna. Eszerint Gyalui Torda Zsigmondnak Melanch­thonhoz 1545-ben vagy 1546-ban írott levelében esnék erről szó. Ez az adat annyira felkeltette Révész Imre érdeklődését, hogy az 1936-ban Budapesten kiadott Institutiohoz írott tanulmányának függe­lékében részletesen kitér Sebestyén állítására. Mint mondja, a Sebestyén által hivatkozott forrás nem támasztja alá a fenti állítást, se más ilyen értelmű adatról nem tud, de a feltételezést, miszerint Török Bálint az Institutiót olvasta volna Konstantinápolyban, mégsem szabad ab ovo lehetetlennek tekinteni. Azzal érvel, hogy a portánál megfordult diplomáciai küldöttek között volt olyan is, aki rokonszenvezett a reformációval, s ilyen közvetítéssel elképzelhető, hogy Török Bálint az Institutio egy latin vagy francia példányához jutott. Révész a következő sorokkal zárja fejtegetéseit: „Aprólékossága és bizonytalan volta ellenére is fel óhajtottam említeni ezt az adatot itt, mert – ha ugyan nem merő tévedésen alapul – ez volna a legelső nyoma annak, hogy a magyar lélek Kálvinnal az Institutio útján érintkezésbe került”.

Ez lenne hát az egyetlen halovány adat arra nézve, hogy a helvét irányú Pápáról a XVI. században valaki is közvetlen eszmetör­téneti kapcsolatba került Kálvinnal. – Kérdés, hogy történeti tényként elfogadni az Enyingi Török Bálinttal kapcsolatos állítást nem vall-e inkább csak – az egyébként érthető – lélektani igényre, semmint történetírói józanságra. E megjegyzés azért is indokolt, mert a legújabb kutatások szerint Török Bálint korántsem volt annyira elkötelezett híve a reformációnak, mint ahogyan azt a korábbi történetírások tudni vélték (Szakály, in Pápa monográfia).

Ugyancsak nehéz rekonstruálni a XVI-XVII. század fordulóján működő Kollégium szellemi töltetét, s főleg azt, hogy a megiz­mosodó, majd konzerválódó, s aztán filozófiai és teológiai eszmerendszerektől is gazdagodó református teológia képviselőinek gondolkodásában miként hatottak, hatottak-e közvetlenül Kálvin művei Pápán. Az iskola törvényei (1585), amelyeket gondos kezek 1724-ben lemásoltak, s így maradtak ránk, azt látszanak mutatni, hogy a Kollégium a wittenbergi, majd a heidelbergi egyetem hatása alatt fejlődött. Később, főleg a Heidelbergi egyetem megszűnését követően (1622) a németalföldi egyetemek voltak a peregrináció elsőrendű célpontjai. Ugyancsak fontos támpont lehet, ha az iskola XVII. századi rektorainak (Seraphin „Angyal” Pál, Domjáni Ferenc, Szeli Luka György, Nyikos János, Lenthi János, Gál István, Séllyei M. István, Szeremlyei János) disszertációit vizsgáljuk, főleg arra tekintettel, hogy a disputát melyik egyetemen, milyen irányzatot követő professzor elnökletével rendezték meg. Tudtommal eleddig még ilyen kutatások nem történtek. Annyi mindenesetre megálla­pítható, hogy a pápai rektorok többsége az új irányzatok (carte­sianismus, coccejanizmus) hatása alatt álló professzoroknál tanult és vitázott, és csak kettő (Domjáni Ferenc és Séllyei István) ortodox kálvinista szemléletűnél. Valószínű tehát, hogy a korabeli teológiai gondolkodásban, a Pápai Kollégiumban egyszerre volt jelent az ortodox kálvinizmus a németalföldi hatásokat mutató cartesianiz­mussal és coccejanizmussal.

A korabeli Pápai Kollégium szellemiségét vizsgálandó még egy igen fontos adatot érdemes körültekintően figyelembe venni. Az iskola törvényeinek 22. cikkelye ezt mondja: „A törvényesen bevett szokásos tankönyveket minden tanuló, mint a katona szükséges fegyvereit szerezze be és azokat szorgalmasan forgassa. Név szerint a poéta: Molnár Poesisét, Virgilius Profanust, Grecser Görög Grammatikáját s görög új testamentumot. A Rhätor pedig ki a nyilvános leczkéket hallgatja Buzinkay Rhetorica, Oratoria és Logikáját, Vendelin Theologiáját és a fent nevezett görög könyveket.” (Kiss E. 27.) Nyilvánvaló, hogy a Törvény ezen része nem lehetett része az eredetinek (1585), hanem későbbi betoldással van dolgunk. Igen fontos adat a számunkra, hogy az iskolában a német református teológus és gimnáziumi igazgató, Wendelin (1584-1652) könyvének alapján tanították a teológiát (Christianae Theologiae Libri II., Hanoviae, 1634.) A művet egyébként Apafi Mihály erdélyi fejedelem lefordította és 1674-ben Kolozsváron kiadta. A latin nyelvűből három különféle kiadás is (1634, 1646, 1656) található gyűjteményünkben, de egyikről sem tudjuk bizonyítani, hogy a kiadásuk körüli időkben már tulajdonunkban voltak. Ugyanez a helyzet az Apafi-féle fordítással is, mely meglehetősen rongált állapotban, kötéstábla nélkül maradt ránk.

Wendelin könyvének tanulmányozása igen fontos adatokkal szolgál a XVII. századi pápai iskola szellemiségéről. A könyvben foglalt anyag szerkezeti felosztása, a tárgyalás módja könnyen áttekinthető, kimondottan pedagógiai célzatú. A szerző ugyanis egy-egy téma tárgyalásakor téziseket állít fel, s azokat magyarázza. Valószí­nűleg ennek is köszönhető népszerűsége a református iskolák körében (hollandra is lefordították). Nem kell túlságosan hosszas tanulmányozás ahhoz, hogy megállapítható legyen, Wendelin harcos, vitatkozó református alapállása vegyül a korabeli filozófiai fogalomtárral, s ezáltal egy teológiai és filozófiai eszközrendszertől egyaránt megterhelt-meggazdagított szemléleti mód jön létre, az ortodox kálvinizmus és a németalföldi cartesianismus furcsa, de a korabeli teológiai gondolkodásra jellemző gondolati mixturája. Nézzünk egy jellemző példát. Az egyházról ezt mondja Wendelin: „Az Ecclesia az idvességnek részesülésére, és annak az Christusban való hit által el-vételére hivattatott embereknek gyülekezete”. Krisztocentrikus álláspont, tengelyében a hit által való megigazulás reformátori alapgondolatával. – Aztán Wendelin egy könnyed mozdulattal átlép a filozófiai fogalomvilágába és így folytatja. „Az Ecclésiának közönségessen, meg kell gondolni okait és eloszlását... Első szerző oka, az Isten és kiváltképpen a Közbenjáró Christus, ki az egész emberi nemzet közzül némellyeket az idvességnek részesülésére ki-hív: Eszközbéli oka az Istennek Igéje... Matériája az Ecclesiának, az igének hirdetése által, az örök életnek részesülésére hivattatott emberek... Formája az Ecclesiának tagjainak a Christus fejekkel való egygyességek hit által és a Sz. Lélek által, és magok között egy máshoz való szeretet által”. (Ford. Apafi Mihály, Kolozsvár 1674, 784. old. RMK I. 1161). Ebből a könyvből tanultak a XVI. századi Pápai Kollégium diákjai. Ha most e munkát abból a szempontból vizsgáljuk, hogy a kálvini hatások miként érvényesülnek benne, válaszunk az, hogy meglehetősen közvetett, sohasem direkt módon. Az Apafi-fordítás többórányi tanulmányozása során sem sikerült benne Kálvin idézetet találnom, ugyanakkor Wendelin harcosan kiáll olyan speciálisan kálvini tan mellett, mint a kettős predestináció. Magyarázatai viszont már nélkülözik Kálvin kristálytiszta teológiai fogalomkészletét.

Summázva az eddigieket: Valójában nincsenek kell ő ismereteink és adataink arról, hogy Kálvin János művei miként és hogyan hatottak a magyar református teológiai gondolkodás és köztudat történetében. Az eddigi elemzések azt látszanak igazolni, hogy a magyar kálvinisták Kálvin műveit nem filológiai értelemben használták, hanem sokkal inkább iránytűként. A Kálvini hatások kimutathatók ugyan, de a Kálvin-művek és a magyar református tudat közötti kapcsolatfejlődés konkrét belső mechanizmusairól alig tudunk valamit. Az általam eddig hivatkozott pápai adatok ezt látszanak igazolni.

Valószínű, hogy a valódi Kálvini gondolat jelenlétének évszáza­dokon át tartó hiányosságaira született válaszként értékelhetjük az e század elején magyarra fordított Kálvin-művek egész sorát. Megemlítése ennek ebben a dolgozatban azért indokolt, mert Kálvin újrafelfedezésében, műveinek kiadásában jelentős szerepet játszott a Pápai Kollégium és Nyomdája.

Ezek után vegyük sorra, hogy témánkkal kapcsolatban milyen műveket rejtegetnek könyvtárunk polcai. Sajnos, az alább ismerte­tendő könyvek túlnyomó többségéről nem tudjuk megmondani, hogy mikor és hogyan kerültek gyűjteményünkbe. Könyvtárunk legrégebbi általunk ismert katalógusa, melyet Otrokocsi Foris Ferenc 1706 és 1717 között egyik művének üres lapjaira bejegyzett, elveszett a művel együtt.

Első könyvtártörténeti emlékünk 1619-ből való, s különös véletlen folytán olyan műről van szó, amely témánkkal összefügg. Conrad Schlüsselburg Theologiae Calvinistarum libri tres c., 1594-ben Frankfurt am Main-ban kiadott könyvéről van szó, melynek kötéstábláján a belső oldalon olvasható: Sum Thecae Amplissimi Coetus Ref. Papensi ab anno 1619. Különös véletlen. vagy több mint véletlen, hogy ez a könyv, amelyet gyűjteményünk legrégebbi igazolt tulajdonaként tartunk számon, a Kálvini tanokat védő munka, idézetekben, hivatkozásokban a reformátorok egész sorát (köztük Kálvint) vonultatva föl. Szerzőjéről, az 1543-ban született Conrad Schlüsselburgról tudjuk, hogy Wittenbergben kezdte tanulmányait, de nézetei miatt onnan kitiltották, majd 1594-ben a Jénai egyetemen szerzett doktori címet. Egyéb munkái mellett apo­logetikus művet írt Christoph Pelargus kálvinistákat támadó munkájára válaszul. E könyvtártörténeti dokumentum is arról árulkodik, hogy Kálvin János művei és pápai magyar olvasói közötti kapcsolat igen gyakran áttételeken, bonyolult, sokszor kinyomozhatatlan hatásmechanizmusokon keresztül működött, de működött. Erre utal az is, hogy könyvtárunkban feltűnően nagy számban találhatók a Heidelbergi Egyetem professzorainak (Pareus, Reuter) művei.

A könyvtárunkban található Kálvin-művek ismertetésénél possessori bejegyzéseken túl három dokumentumra támaszkodunk Legkorábbi, ma is meglévő katalógus- és könyvtári anyakönyv 1802-ből való. Nyomtatásban eddig egy katalógusunk jelent meg, Borsos István Kollégiumi Tanár és könyvtáros áldozatos munkája nyomán, az I. kötet 1901-ben a II. pedig 1912-ben. Ez az egyébként megbízható és precíz munka azonban a könyvtár jelenlegi állományát vizsgálandó ma már csak körültekintéssel használható. Nemcsak az azóta bekövetkezett gyarapodás miatt, hanem főleg, azért, mert a II. Világháború során, 1945-ben az orosz hadsereg könyvtárunk egész állományát egyik napról a másikra az utcára pakolta, s hadikórházat rendezett itt be. Aztán az ötvenes évek, a Főiskola erőszakos megszüntetése könyvtárunk alapvető működési feltételeit tették tönkre. Állománytörténeti kutatásaink harmadik támpontja az említett történelmi események miatt szükségessé vált általános revízió, melyet Nádasdy Lajos Nt. Úr végzett a 60-as évektől kezdődően.

Kezdjük az Institutióval. – Legkorábbi Institutiónk 1550-ből való, az V. kiadás. Tud róla az 1802-es könyvtári anyakönyv, a Borsos-féle katalógus, valamint a Nádasdy-féle revízió is. Révész Imre is megemlíti tanulmányában. Különösen is becses számunkra, mert a bejegyzés szerint Mándi Márton Istváné volt.

A következő legrégebbi Institutio-kiadás, mely tulajdonunkban van, a VII. kiadás, a Riverios-testvérek nyomdájában készült Genfben, 1554-ben. Érdekessége, hogy a Borsos-féle katalógus I. kötete még nem jegyzi, a II. viszont már igen. Tehát 1902 és 1912 között kerülhetett gyűjteményünkbe. Tulajdonosi bejegyzésként ezt olvashatjuk: Liber Danielis Tuba. Év nincs megjelölve.

Figyelemre méltó példány az Institutio VIII. kiadása, az 1559-es, az un. „nagy” Institutio. (Stephanus, Genf). Érdekes, hogy az 1802-es anyakönyv nem tud róla, Borsos már igen. A valószínűleg a XIX. sz. folyamán hozzánk került folio igen rongált állapotban van, kötéstáblája hiányzik. A tulajdonosi bejegyzés szerint Szász Sándoré volt, majd Nagy Sándor zámolyi lelkipásztor-esperesé, s egy későbbi bejegyzés szerint Nagy Sándor fia adományozta Horváth Mihálynak. Évszámokat a tulajdonosok nem tüntettek fel.

1561-ben az Instutiónak két kiadása is megjelent. A IX. kiadás Genfben, Rebulius nyomdájában, nyolcadrét formában. A másik, a X. kiadás folio-alakban. Mindkét kiadás megtalálható gyűjtemé­nyünkben. A IX. kiadásról az 1802-es anyakönyv is tud, sőt a kötéstábla belső oldalán jól olvasható: Liber Collegii Ref. Papen­sis. Érdekes, hogy Révész Imre a már említett tanulmányában csak három magyarországi példányról tud, a Ráday, az MTA és a Nemzeti Múzeum könyvtárából. Nos, eszerint Pápán van a negyedik.

A X. kiadás (folio) hely és nyomda megjelölése nélkül jelent meg. Révész egy magyarországi példányról tud, dr. Kállay Kálmán tulajdonában. A pápai gyűjtemények tulajdonában lévő meglehető­sen rongált állapotban van, az 1802-es anyakönyv már tud róla. A bejegyzés szerint Torkos Pál könyvtárához tartozott 1763-ban. A Torkos család ismert dunántúli nemesi família, amely két püspököt is adott az egyházkerületnek. II. Torkos Jakab püspök halálakor (1817) teljes könyvtára, mintegy 200 régi magyar és külföldi nyomtatvánnyal a pápai gyűjteménybe került. A már korábban említett Apafi Mihály által fordított Wendelin kötet is id. Torkos Jakab püspöké volt. Érdekes, hogy a Nagy Iván féle Magyarország családai (XI. 251) Torkos Pálról nem tud.

A felsoroltakon kívül még egy Institutio van Gyűjteményünk tulajdonában a XVI. századból. Az 1569-ben, Genfben, Perrini nyomdájában megjelent, nyolcadrét méretű könyv nálunk lévő példányának a kötése érdemel különös figyelmet. Ugyanis az első kötéstáblán Luther képe van belepréselve a bőrbe, alatta a következő szöveggel: In silentio et spe erit fortitudo nostra. Alatta egy évszám: 1573. A hátsó kötéstáblán pedig Melanchthon képe látható, alatta a Bethlen Gábor jelmondatával: Si Deus pro nobis, Quis contra nos. A kötéstábla belső oldalán a következő mondat olvasható: Kölcsönvettem jan. 24-én felséges fejede­lemtől. Alatta pedig: Visszaadtam jun. 3-án, Gyulafehérvár. Ezzel a könyvvel Szabó György is foglalkozik a könyvtár történetéről írott dolgozatában (Pápa, 1987. 33. p.). A különös kötésformára nem tér ki, de a possessori bejegyzésről ezt írja: „A Rákócziak sárospataki fejedelmi könyvtárába tartozott – a könyvben található bejegyzés szerint – Kálvin János Institutiojának Genfben, 1569-ben megjelent példánya. A fejedelemtől 1635. január 24-én – öt más könyvvel együtt – kapta kölcsön a bejegyző Kálvin munkáját, s ez év június 3-án Gyulafehérvárott szolgáltatta vissza”. A latin nyelvű possessori bejegyzés nagyon halvány, alig olvasható. Jó lenne tudni, Szabó mire alapozza a könyv pataki ere­detét. Véleményünk szerint a könyv a gyulafehérvári fejedelmi könyvtár tulajdona volt. A pápai gyűjteménybe a XIX. sz. folyamán került. A hátsó kötéstábla belső oldalán tett bejegyzés szerint 1753-ban Szőnyi Balog István volt a tulajdonosa. Az 1802-es anyakönyv még nem tud róla, Borsos már jegyzi. A könyv különös kötése Lutherrel és Melanchthonnal felkeltette a 90-es évek elején könyvtárunkban kutató Conrad von Rabenau professzor figyelmét is, s szerinte itt egy olyan kötésformáról van szó, amely Wittenbergben ismert és elterjedt volt. Valóban, Luther és Me­lanchthon együttesében nincs semmi csodálkoznivaló. Mindazonáltal ez még nem lehet elégséges magyarágyat arra, hogy miért kellett egy 1569-ben megjelent Kálvin-művet négy év múlva újraköttetni Luther és Melanchthon arcképével.

Könyvtárunk tulajdonában nincs több XVI. században kiadott latin nyelvű Institutio. A XVII. századik kiadások: 1602, 1606 (két példány), 1612, 1618, 1624, 1637. Ez utóbbi különössége az, hogy számunkra ismeretlen tulajdonosa beírta Thuri Pál szállóigévé vált distichonját: Praeter Apostolicas, post Christi tempora, chartas / Huic peperere libro secula nulla parem. Egy későbbi tulajdo­nosa, Szenesi Imre ref. lelkész beírta a Szenci Molnár-féle fordítás­ban is: Az szent könyvek után, kiket az nagy apastalok írtak, / Ennél jobb könyvet még soha senki nem írt.

Végül ejtsünk szót az 1624-ben megjelent Molnár Albert-féle fordításról, melyből egy példány van a pápai gyűjtemények tulajdonában. A tulajdonosi bejegyzésekből sajnos nem túl sok következtetés vonható le. A régebbi bejegyzés a Bethlen Gábornak írott ajánlás első oldalán található, sajnos évszám nélkül: Ex libris Danielis Lelky (?). A másik bejegyzés az első kötéstábla belső oldalán: Ex libris Danielis Pécsi, Anno 1717. Érdekes, hogy a Borsos-féle katalógus nem tud róla, tehát 1912 után kerülhetett könyvtárunkba, sőt a pecsétek az iskola megszűnése (1952) utáni időre utalnak, hiszen nem a főiskolai könyvtár, hanem a Dunántúli Ref. Egyházkerület könyvtárának pecsétje került bele.

Térjünk át a tulajdonunkban lévő egyéb Kálvin-művekre. A Mózes könyveihez írott kommentár 1583-as kiadása van a tulaj­donunkban. Préselt pergamen, folio, rongált. Érdekesség, hogy az 1802-es anyakönyv tud róla, viszont a Borsos-féle katalógus már nem. Semmiféle possessori bejegyzés nem található benne. Ha ugyanarról a példányról van szó, melyet az 1802-es anyakönyv is jelez, e könyv sokáig lappangott. Erre utal a pecsét is, mely a Dunántúli Ref. Egyházkerület Könyvtáráé.

Ritka értékünk az 1564-ben megjelent latin nyelvű Józsué­-kommentár első francia kiadása 1565-ből. A nyolcadrét, börkötésű könyv igen jó állapotban maradt ránk. Semmiféle bejegyzés nem ad információt történetéről.

A Zsoltár-kommentárból kettő is van a tulajdonunkban. Az I. kiadású (1557, Genf, Stephanus) Deáky Gedeon könyvtárából került hozzánk. Deáky Gedeon (1784-1835) pápai diák, ref. lelkész-esperes, 1808-ben a főiskola seniora, könyvtárát, képgyűjteményét 2400 frt. alapítvánnyal a Főiskolára hagyta. A másik Zsoltár-kommentár 1578-ból való (Genf, Vignon). Szikszai József ref. lelkésztől került gyűjteményünkbe. Évszám nincs feltüntetve.

A Borsos-féle katalógus szerint Gyűjteményünk tulajdonában volt egy Ézsaiás-kommentár is 1570-ből. Sajnos a Nádasdy-féle revízió már nem tud róla. Lappang vagy elveszett.

A Jeremiás-kommentár I. kiadása (1563, Genf, Crispinus) rongált állapotban maradt ránk. 1804-ben új, számunkra ismeretlen tulajdonosa arra volt kíváncsi, hány éves könyvet tart a kezébe, s nem volt rest ezt a címlapon kiszámolni.

A Dániel-kommentár II. kiadása van a tulajdonunkban 1571-ből. Szikszai József lelkésztől kaptuk, mint a Zsoltár-kommentárok egyikét is.

Nézzük az Újszövetségi kommentárokat!

Tulajdonunkban van a Római levélhez írott magyarázat I. kiadásának egy példánya (1540, hely nélkül, Rihelios). A címlapon az egykori tulajdonos ovális alakú, lila színű pecsétje: Dr. Ballagi Mór. A nyolcadrét, bőrkötésű könyv igen jó állapotban van. Nem úgy tűnik, mintha a professzor úr túlságosan sokat forgatta volna.

A többi tulajdonunkban lévő, újszövetségi levelekhez írott kommentárunk már gyűjteményes kiadás. Ezek közül említésre méltó a Páli levelekhez, a Zsidókhoz írt levélhez és a katolikus levelekhez írt írásmagyarázatok gyűjteményes kiadása 1565-ből (Genf, Curteus). 1788-ban Kenessey József volt a tulajdonosa. Valószínűleg a Kenessey család, egyházunk és a ref. kollégiumok nagy jótevőjének egyik tagjáról van szó. (Kenessey-Szondy alapítvány, 1752).

Az evangéliumokhoz írott kommentárok közül gyűjteményünk tulajdonában van az I. kiadás 1555-ből (Genf, Vignon). Érde­kesség, hogy ez a példány egybe van kötve az Epistola et Responsa II. kiadásával. Mindkettő tulajdonosa a már említett Deáky Gede­on. Az evangéliumokhoz írott kommentárok II. kiadásának (1560, Genf, Stephanus) egy példánya is könyvtárunk tulajdonában van.

A Kálvin-levelek már említett II. kiadásán kívül említésre méltó az I. kiadás (1575, Genf, Santandreanus). Az 1802-es anyakönyv még nem tud róla, Borsos már igen. A levelek II. kiadásának egy példánya is megtalálható nálunk Deáky Gedeon jóvoltából.

Kálvin összes műveinek első latin nyelvű kiadásából (Genf, 1617) sajnos csak az V. kötet 3. része és a VI. kötet van meg. Érdekes, hogy ez utóbbiról Borsos tud, de az előbbiről nem. A kötetben található pecsét szerint 1928-ban került könyvtárunkba.

Utoljára hagytam – nem véletlenül – a prédikáció-kiadásokat. Ezekből csak egy példány van a tulajdonunkban, de az – úgy tűnik – meglehetősen nagy érték. Pruzsinszky Pál azt írja, hogy az első prédikáció-gyűjteményt francia nyelven adták ki 1560-ban (Pruzsinszky, Kálvin János, Pápa 1912 I-II. 514. p.) A kötetről a következőt mondja: „Eddig egy példányt fedeztek fel belőle, mely a montaubani könyvtár tulajdona”. A kötetről Pruzsinszky még elmondja, hogy szövege nem teljes, az utolsó lap a 458. Nos, ha Pruzsinszky adatai helytállóak, legyen szabad bemutatnom e prédi­kációgyűjtemény egyetlen magyarországi példányát, mely egyúttal a világon található egyetlen teljes példány. (Dixhuict Serrnons de M. Jean Caluin ausquels, entre autres poincts, l’historie de Melchisedec et la matiere de la iustification, sont deduites, auec l’exposition de trois Cantiques, assauoir de la V. Marie, de Zacharie et de Simeon nouuellement mis en lumiere desquels vous trouuerez l’ordre apres la preface. Par Jean Bonnefoy 1560. avec privilege.)

A Gyűjteményünkben található egyéb, közismert Kálvin kiadásokról, mint pl. az Institutio 1903-as kolozsvári kiadásról, vagy az e században kiadott művekről, vagy Kálvinhoz fűződően id. Révész Imre Kálvin-életrajzáról külön nem kívánok szólni. Ezek természetesen Gyűjteményünk tulajdonában vannak, mint ahogy itt megtalálható a Corpus Reformatorum 59 kötete, s legkülönfélébb német, angol, amerikai kiadások. De lévén a Pápai Tudományos Gyűjtemények anyagáról szó, Isten iránti hálaadással gondolunk Borsos Istvánra, és Pongrácz Józsefre. Gyűjteményünk egykori könyvtárosai, különösen Borsos István, de Pongrácz tanár úr is igen sokat tett azért, hogy Kálvin művei a magyar olvasók számára hozzáférhetők legyenek.

Tudatosan nem szóltam azokról a Kálvin művekről, melyek katalógusunk tanúsága szerint a II. világháború előtt még megvol­tak. Veszteségeink bizony vannak, erről a Nádasdy Lajos által elvégzett revízió tanuskodik. Mégis, azt gondolom, be tudtunk néhány olyan könyvet mutatni, amelyre nemcsak Pápa és Dunántúl, de egész egyházunk büszke lehet.

Végül egyetlen megjegyzés: Noha könyvtörténeti kutatásokkal – mint láttuk – igen problematikus bizonyítani a közvetlen Kálvin-hatást, az azért e vizsgálatokból egyértelműen kitetszik, hogy Kálvin művei jelen voltak a magyar református teológiai gondol­kodás és köztudat formálódásában. a Pápai gyűjteményekben található Kálvin művek történetének vizsgálata azt is mutatja, hogy noha a könyvtárnak nem mindig állt módjában a Kálvin irodalom tudatos beszerzése, a régió református reprezentánsainak könyvespolcain ott voltak a Kálvin művek, amelyek közül sok, jólelkű adományozás folytán került a könyvtárba. További alapos kutatá­sok szükségesek még ahhoz, hogy még világosabban lássuk a Kálvin-művek és magyar olvasói közötti eszmetörténeti kapcsolat belső összefüggéseit.