BevezetőGyűjteményekKéptárKeresés
Egyháztörténet, helytörténet » Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon    
 

Csehországi magyar ref. lelkészek. A →türelmességi rendelet kibocsátása után az osztrák birodalomban, különösen a csehek és morvák közül sokan nyilvánították magukat reformátusoknak. Csakhogy lelkészeket rögtön nem képezhetvén, a magyar reformátusok bécsi ágensének, →Nagy Sámuelnek, és a →bányai ev. egyházkerület püspökének, Csernyánszky Sámuelnek a közvetítésével Magyarországról kértek. 1782 szeptemberétől kezdve a következő év végéig negyvennél többen vállalkoztak lelkészi képzettségű ifjak, többnyire Sárospatakon végzettek, de voltak közöttük más iskolából, főleg a debreceniből kikerültek is. Szórványosan, a szükséghez képest aztán is mentek oda egyesek. Egyházaikat két erdélyi főrangú nő, gr. Bethlen Györgyné és gr. Kendeffi Elekné látta el a szentségek kiszolgáltatásához kellő fölszereléssel. A sok önfeláldozási készséggel felruházott derék papoknak Csehországban 36, Morvaországban 15 egyházuk volt, melyek rövidesen önálló szervezetet nyertek mindkét tartományban. Emitt a szintén Magyarországon tanult Blasek Mihály volt az első →szuperintendens, kit Blasek Pál követett ez állásban. Amott a három egyházmegyére (Pogyebrádi 11, prágai 9, chrudimi 16 egyházzal) osztott →egyházkerületnek négy magyar püspöke volt, úm. Kovács Ferenc 1784–1787, Szűcs Sámuel 1787–1799, Fazekas György 1799–1810 és Baka László (Mihály) (?) 1810–1820, akik közül a három előbbi több társával együtt visszatért hazájába, az utolsó pedig ott halt meg. Ezalatt, kivált Sárospatakon csehek és morvák is készülvén már lelkészségre, a magyar ref. egyház soha le nem vette róluk jótevő kezét, annyira, hogy a →tiszáninneni egyházkerületben egészen az 1848-i szabadságharcig állandóan folyt a gyűjtés segélyezésükre. Ezek foglalták el aztán a lassanként kihalt magyar lelkészek helyét, úgy hogy 1820-ban már maguk közül választottak püspököt a hasonlóképpen Sárospatakon tanult Kubes Mátyás személyében. Némelyik magyar papnak a fia is ott keresett állást, sőt néhányuknak (Tardy, Kossuth, Szalatnai, Molnár stb.) az utódai végleg meggyökereztek ott és pusztán a nevük vall magyar eredetükre. Az összes között legkiválóbb volt →Végh János. Az evangélikusok gondozására is mentek ki többen s közülük neveztetett ki ezeknek is a püspöke 1784-ben a Lakó János személyében.

Irodalom: Kivonat Végh János csehországi ref. prédikátor emlékiratából (Sp. Füz. 1860.), Végh József levele Szentpétery Sámuelhez (Uo. 1861.), Adalék a csehországi magyar prot. papok történetéhez (Uo. 1864.), Ballagi Aladár: Magyar ref. papok Csehországban (P. E. I. L. 1887.), Szalatnai János: A csehországi prot. eklézsiákra való rövid jegyzések (Dt. Prot. Lap, 1905.), S. Szabó József: A cseh-morva ref. egyház (Prot. Szle, 1910.), Földvári László: Adalékok a csehországi ev. ref. egyházak történetéhez (Sárospataki Lapok. 1896.), Segesvárt Lajos: Adalékok a cseh-morva misszió történetéhez (Theol. Szle, 1935.), Uő.: Adalékok a cseh-morva és a magyar protestántizmus sorsközösségéhez (Prot. Szle, 1937.), Kúr Géza: Cseh-magyar ref. történeti kapcsolatok (1937.).