BevezetőGyűjteményekKéptárKeresés
Egyháztörténet, helytörténet » Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon    
 

Budapesti ref. zsinatok.

Az első egyrészről a →debreceni zsinaton hozott törvények ama rendelkezése folytán ült össze, mely szerint tíz évenként zsinat tartandó, de másrészről szükségessé tették az időközben felmerült és egyedül a törvényhozó testület által elintézhető ügyek is. A kellő előkészületek megtétele után 1891. dec. 5-én nyílt meg s elvégeztetvén az alakulással együtt járó teendők, azonnal hozzákezdett kilenc év óta érvényben volt szervezetének módosításához. A 16-án bezárt első ülésszakban két fontosabb határozatot hozott mindössze, ti., hogy a zsinati képviselőket azontúl az →erdélyi kerület is a presbyteriumok által leend köteles választatni, úgyszintén, hogy a népesebb egyházak presbyteriumainak meghatározott arányban hatig, főgimnázium fenntartása esetén nyolcig emelkedő szavazatuk lesz. A második ülésszak 1892. márc. 9-én nyílt meg s ápr. 5-én ért véget. A törvényrevízió közben hozott határozatai közül azok a nevezetesebbek, melyekkel az egyházi bíróságok hatáskörét fegyelmi ügyeken kívül közigazgatásiakra is kiterjeszté, a lelkészválasztásoknál eltörölte a kijelölést s megengedte a meghívás útján való választást, a konventi képviselők választását a kerületi közgyűlések hatáskörébe utalta. Megtette továbbá az első lépést egy egyetemes lelkészi özvegy-árvai gyámintézet létesítésére. Kimondta végül, hogy szükségesnek tart Debrecenben egy prot. tanárképző intézetet, Kolozsvárt pedig egy ref. teol. fakultást s ezek előkészítésére bizottságot küldött ki. A harmadik ülésszak ugyanez évi nov. 24-én vette kezdetét és dec. 6-án végződött. Ez letárgyalta az iskolaügyi törvényjavaslatot, intézkedett a debreceni bölcsészeti és a kolozsvári teol. fakultás javára a közadakozás megindítása felől s határozott az evangélikusokkal közös ügyek tárgyában. A negyedik ülésszak, mely a hozott törvényeknek a kormánytól kifogásolt pontjait dolgozta át s intézkedett a törvények szentesítés utáni kinyomtatásáról, 1893. nov. 14–15-én folyt le. A zsinat elnökei voltak: →Kun Bertalan püspök és br. →Vay Miklós →főgondnok, alelnökei: →Pap Gábor püspök és →Tisza Kálmán főgondnok.

A második 1904. nov. 10-én kezdte meg első ülésszakát, mely 22-ig tartott, s tekintettel arra, hogy kilátás nyílt az egyházi adóval túlságosan terhelt egyházközségek számára államsegély megnyerésére, elsősorban az egyházi adózásra vonatkozó törvény módosításához látott hozzá. Minthogy ennek teljes egészében való letárgyalása előtt befejeződött az ülésszak, az 1905. márc. 16-tól ápr. 7-ig tartó második ülésszaknak első dolga volt azzal végezni, megalapítván az egyetemes adóalapot, amelyből szükség esetén olyan egyházközségek segélyezendők, melyek a törvényben előírt adó mennyiségének megfelelőt maguk fedeznek, de a szükségletük többre megy. Az egyházi törvénykezést, a lelkészválasztást, valamint a köznevelést és közoktatást szabályozó törvények revíziója következett ezután, melyek lényegbe vágó módosítást nem szenvedtek, amennyiben az volt a legfontosabb, hogy a fegyelmi esetek közé a →budapesti teol. akadémia kezdeményezésére bevétetett a „lelkészek, tanárok, tanítók… oly írása vagy tanítása, mellyel hivatalos esküjöket megszegik”, meg hogy a fegyelmi büntetések szigoríttattak esetleg kiszabható mellékbüntetések rendszeresítésével. A harmadik ülésszakon (1905. nov. 22–dec. 13.) vették aztán tárgyalás alá az egyházalkotmányra vonatkozó törvényt, mely annyiban szenvedett lényegesebb változást, hogy az egyház hivatalos neve „református”-ra rövidíttetett, a több lelkésszel bíró egyházakban kötelezővé tétetett a parochiális körök szervezése, a zsinaton való képviseltetés joga megadatott a tanítóknak is, de úgy a közülük, mint a tanárok közül bármelyik egyházigazgatási fokon való gyűlési tagok kiválasztása a presbyteriumok hatáskörébe tétetett át. Legfontosabb intézkedése az egész zsinatnak a lelkészi →nyugdíjintézet létesítése volt, melyet a működését 1896 óta áldásosan, bár szerény keretek közt folytató egyetemes özvegy-árvai gyámintézetnek a beolvasztása teremtett meg. A központi székház építéséhez is ez alkalommal tette meg a zsinat az első lépéseket. A negyedik ülésszakon, mely 1906. márc. 27–30-án folyt le, a külföldön levő hívek és egyházközségeik gondozásáról alkottak törvényt, és több sürgős kérdés elhalasztása mellett az állami egyetemek valamelyikén állítandó prot. teol. fakultás ügyében is halasztó és kitérő határozatot hoztak, viszont a debreceni ref. bölcsészeti fakultás érdekében tervezet készítésére utasították a konventet. Az ez évi jún. 20–21-én tartott ötödik ülésszakon kimondták a törvényeknek királyi jóváhagyás végett való fölterjesztését, míg az ugyancsak ez évi dec. 4–6-án lefolyt hatodik ülésszak megtevén a kormány által kifogásolt törvénypontokon a kívánt változtatásokat, az →énekeskönyvnek különben jól előkészített ügyét is jobbnak látta elhalasztani, s csupán annyiban állapodott meg ezúttal, hogy némely kihagyásokkal bár, de az összes zsoltároknak benne kell lenniök. Az új törvények kihirdetésére végül hetedik ülésszakra ült össze a zsinat 1907. márc. 12-én. E zsinat elnökei voltak: →Kun Bertalan püspök, és br. →Bánffy Dezső →főgondnok, alelnökei: →Antal Gábor püspök és gr. →Degenfeld József főgondnok.

A harmadik 1917. okt. 22-én ült össze s 31-én a reformáció négyszáz éves fordulóján rendezett díszüléssel fejezte be első ülésszakát, melyen igazi érdemleges dolgot éppen úgy nem végzett, mint későbbi ülésszakain. Második ülésszakán (1918. okt. 2–4.) miután elfogadta az új →énekeskönyvet és mellőzte az annak javítására alkalmas indítványokat, törvényt alkotott a katonai lelkészség ügyében. Harmadik ülésszaka 1919. okt. 2-án határozatképtelen volt. Negyedik ülésszaka (1920. szept. 28–30.) napi érdekű ügyeken kívül az ún. igazolások kérdésével foglalkozott, ami nagy port vert ugyan, de végre is a törvény figyelemben tartásával jutott megoldáshoz. Ötödik ülésszakán (1921. szept. 27–29.) az ország felosztásával beállott helyzetből folyó törvénymódosításokat végezte el. A hetedik ülésszakkal (1922. szept. 19–21.) aztán be is végződött a közbejött körülmények miatt jóformán meddő működése. Elnökei voltak: →Baltazár Dezső püspök és gr. →Degenfeld József →főgondnok, alelnökei: →Tüdős István püspök és →Darányi Ignác főgondnok, kik közül Tüdős időközben meghalván, helyébe →Németh István püspök választatott.

A negyedik már rendezett viszonyok között végezte munkáját, melyen mély nyomokat hagyott a változott korszellem. Az 1928. máj. 8–16-án tartott első ülésszakon a közoktatásról és a bíráskodásról szóló törvényeken ejtette meg a szükségesnek látott módosításokat, ez utóbbin különösen azzal, hogy körülírta az egyháztagok fegyelmezésének (egyházfegyelem) módozatait és kiterjesztette fegyelmi hatóságát az egyetemek lelkészjellegű tanáraira. A második ülésszakon, mely 1929. ápr. 22-én kezdődött s máj. 2-án nyert befejezést, megállapították az egységes liturgiát s 1931. jan. 1-re kitűzték kötelező életbe léptetésének határidejét. Határozatokat hoztak az egyházi műemlékek gondozása felől is. Ugyanezen az ülésszakon vették tárgyalás alá a lelkészválasztási törvényt, melybe egyszersmind beléillesztették a lelkészekre vonatkozó pontok nagy részét. A lelkészválasztási eljáráson több lényeges módosítást ejtettek, főként azzal, hogy a nem meghívás útján történő választásokra ismét életbe léptették az 1894-ben kiküszöbölt kijelölést, csakhogy az akkor tizenkét évig érvényben voltnál szabadabb elvű formában, valamint azzal, hogy bizonyos módozatok mellett helyet adtak a próbaprédikálásnak, mely régebben általános szokás volt az erdélyi egyházkerületben. Biztosították egyúttal az egyházi felsőbbségnek azt a jogot, hogy alkalmilag, bizonyos esetekben áthelyezhessen lelkészt, ami az újabb időkben teljességgel nem volt lehetséges. A harmadik ülésszak 1930. máj. 1–12-én tartatott s ezalatt az egyházalkotmányi és kormányzati tervezeten mentek végig. Jelentékenyebb változtatásokat a régin azzal tették, hogy az egyházközségek legfeljebb tizenkettőig mehető szavazatai számának megállapítására más alapot rendeltek, mégpedig a lelkészi állások, nemkülönben az illető egyházközség által fenntartott közép- és alsófokú iskolák mennyiségét, míg a régi főalapnak, a lélekszámnak csak korlátozott mértékben engedtek tért. Viszont a lélekszámnak is módot adtak az érvényesülésre, midőn elkötelezték a népes egyházközségeket, hogy megfelelő arányban egyházközségekre oszoljanak szét, és most már csak másodsorban engedték meg nekik parochiális körök alakítását. Általánosan kötelezővé tették továbbá a tisztújítást, mely eddig nem volt mindenütt életbe léptetve, de kitolták a határidejét tíz évről tizenkettőre. Csak az egyházkerületi elnökségnél tartották fenn az élethosszig való választást. A püspökre nézve abban is különlegesen intézkedtek, hogy más kerületbeli lelkészt vagy lelkészi képesítettséghez kötött álláson működő tanárt is megválaszthatóvá tettek, és külön püspöki nyugdíjra is jogosították utóda javadalmának rovására. A zsinattartás kötelező határidejét hasonlóképpen tizenkét évre emelték az addigi tíz évről. Fölemelték az oktatószemélyzet zsinati képviselőinek számát, úgyszintén a →dunamelléki egyházkerületéit is. Megalkották az „egyház-megyei tanács” és „egyházkerületi tanács” intézményét. Elvi szempontból legnevezetesebb a törvénynek az a nyilatkozata, mellyel elfogadott hitvallásoknak jelentette ki a Helvét Hitvallást és a Heidelbergi Kátét, és ezzel összhangban a lelkészválasztási törvényben is ismételten arra kötelezte a lelkészeket, hogy tiszteletben tartsák az egyház hittételeit. Emellett tudományügyi rendelkezések is foglalkoztatták a zsinatot, sőt a következő ülésszakon az egyházi közalap feladatai közé is beiktatta az „egyházi tudományos célok előmozdításá”-t. Ez a már negyedik ülésszak, mely 1931. máj. 4–12-én folyt le, először a missziói, elsősorban és főképpen a belmissziói munkát vette rendezés alá, mely utóbbit teljesen a hivatalos egyház körébe utalta. Azután az egyházi adózásról meg az egyházi közalapról szóló törvényeket tárgyalta le, végül pedig a lelkészi →nyugdíjintézet ügyét szabályozta újra, az özvegyekre és árvákra nézve sokkal előnyösebben. Az ötödik ülésszakon (1931. okt. 29–31.) megállapították a törvények végleges szövegét, megtevén benne a szükségesnek mutatkozó egyeztetéseket; a hatodikon (1933. szept. 14–15.) pedig a kormány kifogásai értelmében változtattak rajta. Elnökei voltak e zsinatnak: →Baltazár Dezső püspök és →Dókus Ernő →főgondnok, alelnökei: →Révész Kálmán püspök és →Balogh Jenő főgondnok, akik közül a zsinat végére senki sem maradt meg tisztében, mivel a Dókus Ernő lemondása folytán Balogh Jenő elnökké, helyébe pedig gr. Teleki József főgondnok alelnökké választatott, míg a Révész Kálmán halála után →Ravasz László püspök lett a másik alelnök, akit a Baltazár halálát követő ülésszak elnökké választott, helyébe →Farkas Istvánt tevén. Ez 1937. dec. 7–11-én tartotta üléseit, s ezalatt szigorú fegyelmi büntetéseket léptetett életbe a →reverzálist adók ellen, kijelentéseket tett István király napjára vonatkozólag és tiltakozott a keresztnek ref. templomokra illesztése ellen.

Az ötödiket a hazakerült országrészek ref. egyházainak közigazgatási elhelyezése tette szükségessé. 1939. márc. 1-én nyílt meg s ekkori rövid ülésszakán, meg ez évi szept. 6–7-én tartott szintén rövid második ülésszakán régi egyházkerületeikhez a régi beosztással csatolta vissza a felvidéki és ruszinszkói egyházakat 1939. nov. 2-tól fogva, majd 1942. ápr. 9-én a délvidéki egyházakkal tette ugyanezt. Ugyanakkor megalkotta zsinati tanácsát s ezzel betetőzte a consistorialis rendszer beiktatását a magyar ref. egyház szervezetébe. 1944. máj. 4-én tartott hatodik ülésszaka aztán még kivételes hatáskörrel is felruházta a zsinati tanácsot. A hetedik ülésszak (1947. máj. 7–8.) jobbára elvi kijelentésekre és elvont fejtegetésekre szorítkozott érdemleges tárgyalások helyett. Ily irányú határozatokat jóformán csak a nagynépességű egyházak megosztására nézve, a →reverzális-kérdésben, a fakultatív vallásoktatás ügyében és az egyháztagok kellő tájékoztatása végett hozott, annyira, hogy törvénycikket egyet alkotott: a fegyelmi ítéletek elleni rehabilitáció tárgyában, amely azonban soha nem nyert megerősítést. Nyolcadik ülésszaka (1948. jún. 14–15.) hasonlíthatatlanul jelentősebb volt, mert ez járult hozzá az állam és az egyház közti egyezmény tervezetéhez, melynek végleges szövegét aztán a kilencedik ülésszak (1950. szept. 29.) fogadta el. Ekkor rendezték újból az egyházközségek szavazatainak számát. Tizedik ülésszaka (1950. szept. 13.) a következő zsinat alakulása tárgyában tett intézkedést, változtatott az istentiszteleti rendtartáson – amit azonban a következő zsinat hatályon kívül helyezett –, továbbá fölvette a második lelkészi vizsgálaton átmenteket a nyugdíjintézetbe. A zsinat elnökei voltak: →Ravasz László és →Balogh Jenő, de rajtuk kívül a körülményekhez képest →Enyedy Andor, →Révész Imre, illetőleg Sz. →Kun Béla is.

A budapesti hatodik zsinat, mely csak nagy részében volt budapesti, 1951. okt. 24–25-én és nov. 29-én tartotta első ülésszakát. →Bereczky Albertnek és Kiss Rolandnak elnökké választása után az egyetemes egyház tulajdonába és, kormányzata alá vette a két megmaradt →teol. akadémiát Budapesten és Debrecenben. A lelkészek áthelyezését hibás voltukon kívül is lehetőnek mondták ki. Az 1952. okt. 29–31-én tartott második ülésszak Debrecenben jóváhagyta a zsinati tanácsnak az →egyházmegyék új határaira vonatkozó határozatát és törvénnyel rendezte az →egyházkerületek új beosztását. Megalkotta a teol. akadémiák szervezeti és működési szabályzatát. Zsinati tagokul megválaszthatóknak mondta ki végre az érettségi vizsgálatot nem tett egyháztagokat is. A nyugdíjügyet is újból rendezte. A harmadik ülésszak 1953. okt. 14-én, ismét Budapesten, a →közalapról szóló régebbi törvény módosítását, a lelkészi nyugdíjintézetnek újból szabályozását és a teol. akadémiákat illető kérdéseket tárgyalta.