Beregszászi Nagy Pál (Nagymuzsaly, 1750. – Beregvégardó, 1828. máj. 18.) ref. tanár. Tanult Sárospatakon, ahol 1774. júl. 12-én iratkozott be a magasabb osztályokba. Miután két évet mezőkeresztesi →rektorságban töltött, külföldre ment s Erlangenben gyarapította ismereteit, főleg a keleti nyelvészetben. 1794-ben bölcsészetdoktori oklevéllel jött haza s 1797-ben →teol. tanár lett Sárospatakon. 1803 decemberében lemondott hivataláról s Kassára, 1806-ban pedig szülőfalujába költözött. 1814-től br. Perényi Zsigmondnak volt levéltárnoka Beregvégardóban. – A göttingeni tudós társaság 1801-ben tagjává választotta. Jeles írói munkásságot fejtett ki az összehasonlító nyelvészetben; ellene volt a nyelvújításnak, miről polémiát folytatott →Kazinczyval. – Egyházi érdekű művei: Über die Selbstkenntniss. (Erlangen, 1795.) A pataki kollégiumról tett tudósítás megvizsgálása nem-neologus által (A „Tudományos Gyűjteményből kihagyatott két darab értekezés” másodika.) 1818.

Irodalom: Imre Sándor: B. N. P. élete és munkái (1880.).