Szenczi Fekete István (Szent, 1634. – Kőszeg, 1692.) római katolikussá lett ev. püspök. Hazai tanulmányai végeztével a külföldet is fölkereste, s 1658. szept. 8-án a wittenbergi egyetemre iratkozott be. Hazájába visszatérve, 1662-ben →rektor, majd másodpap, végre 1669 tavaszán →elsőpap lett Kőszegen, s már ezévi júniusban püspökévé választotta a →Sopron-Vas vármegyei egyházkerület. 1673 őszén elhagyta az országot s bevándorolta Dániát, Svéd- és Németországot, hol főleg Naumburgban tartózkodott sokáig, 1674. ápr. 29-én pedig magisterré avatták Wittenbergben. 1679-ben hazajött és Ostffyasszonyfán kezdett papi teendőket végezni. Ezért elfogták és Pozsonyba hurcolták, hol sok zaklatás után 1681. márc. 30-án áttért római katolikusnak. Mint ilyen, előbb tanácsos, később bíró lett Kőszegen. – Művei: Symbolum grati animi seu par concionum sacrarum. (Jena, 1676.) Trifolium sacrum… sermone poenitentiali (németül). (Uo. 1677.) Speculum lachrymarum Christi… ex evangelio Luc. XIX. vers. 41. et seq. diligenter concinnatum. (Uo. 1679.) Lelki nyugosztaló órák, avagy: Háromszáz házi és asztali elmélkedések (Müller Henrik után németből ford.). (Lőcse, év n.) (1679 körül.) – Üdvözlő verset írt →Unger Mihályhoz (1659.), gyászverset a Vittnyédy Istvánné Rádeli Zsuzsánna halálára (1660.).

Irodalom: Payr Sándor: Sz. F. I. a hitehagyott püspök (1918.), Chernel Kálmán: Egy áttérés története (Sz. 1876.).