Baló Benjámin (?, 1813. – ?Déva, 1869. ápr. 29.) ref. lelkész. 1841-től harói lelkész, 1843 tavaszától őraljaboldogfalvi →káplán volt, de még ebben az évben Brádra vitték el lelkésznek. Innen 1849 elején a fellázadt románok elől Aradra menekülvén, ott kapott lelkészi állást. 1859-ben Dévára ment papnak, hol 1866-ban helyettes esperessé választotta a →vajdahunyadi egyházmegye, de mielőtt a nyugalmazott →esperes halálával rendes esperességre következhetett volna, meghalt. – Az irodalomnak különféle ágaiban munkálkodott. Egyházi irányú dolgozatai a P. E. I. L.-ben, a Sárospataki Füzetekben és más egyházi vállalatokban jelentek meg. – Önállóan kiadott művei: Dicsénekek (Ford. 2 f.). (Arad, 1855–63.) Keresztyéntan (3 f.). (Uo. 1854.), (Gyula, 1856.), (Arad, 1862.) (a régebbiek új kiadásával együtt). Dicsénekek gyermekek számára (Ford.). (Kolozsvár, 1864.) Új eget és új földet várunk (Ima és prédikáció). (Arad, 1867.) Dolgozata van a „Kegyeletkoszorú gr. Gyulay Lajos szülei emlékére” c. füzetben (1868.). Közrebocsátotta →Sükösd Sámuel gyászbeszédeit szerzőjük életrajzával (1858.).