Késmárkon a protestantizmus gyors előhaladást tett attól fogva, hogy 1531 szeptemberében →Leudischer Györgyöt vitték oda plébánosnak. Ő aztán a város földesurának, Laszki Jeromosnak a hathatós pártfogásával néhány év alatt protestánssá tette jóformán az egész közönséget. Az utána következő papok ugyanebben a szellemben vezették a város népét, úgy hogy 1548-ban már saját szülöttjét alkalmazhatta lelkészül a →Sommer János személyében. A rövid ideig (1555–56.) itt működött rektoruk, →Stöckel Lénárt mindenesetre csak erősíthette őket e szellemben. A század vége felé aztán, mikor 1580 tájától Thököly Sebestyén volt a földesúr, →Ambrosius Lam Sebestyén a vele tartó iskolaigazgatókkal együttesen a helvét irányhoz terelte át a várost, de csak átmenetileg, mert azután újra a lutherizmus foglalta el a tért, mégpedig ezúttal már megállapodott jelleggel. A közben minden földesúri hatalom alól felszabadult, de azért a várúr zsarnokoskodásától rendkívül sokat szenvedett, noha 1665-ben a „szabad királyi” rangra emelkedett városból, melynek iskolája is állandóan egyenlő színvonalon állott a többi városokéval, a szepesi kamara igazgatója, gr. Volkra 1674-ben kiutasította mind a három (magyar, német, szlovák) prot. lelkészt, miután már a megelőző évben elrabolták összes egyházi épületeiket, kiszolgáltatván azokat a már 1655 tájától ott működő kat. plébánosnak. Ezeknek ugyan még kétszer birtokába jutottak, de mindig csak ideiglenesen (1682–87, és 1705–9.), s az utóbbi alkalommal épületeiken kívül még vértanúkat is veszítettek, Kray Jakab főbíró és két társa személyében. Így aztán 1690-re felépített ideiglenes fatemplomuk helyett 1717-re egy állandó jellegű és művészi berendezésű fatemplomot voltak kénytelenek emelni, s iskolájukat is ugyanekkor egy faépületben helyezték el, míg 1731-ben iskolává alakítottak át egy házat. Egy 1733-i kormányrendelet ellenére a még 1703-ban kidolgozott új tanrendszer értelmében a korábbinál is magasabb fokúvá fejlesztették aztán e tanintézetet, melyet 1775-ben új épületben helyeztek el, s 1788-ban bölcsészeti, 1801-ben teológiai, 1805-ben pedig jogi tanszékkel is elláttak. A gimnáziumi színvonalat az ezeknek megfelelő osztályokkal felülmúló iskolának az épületét emiatt 1820-ban ki is kellett toldani. Mivel 1836-ban viszály tört ki az egyházközség és az 1760-tól pártfogó gyanánt szereplő szepességi nemesség közt, 1839-től a vármegye területén levő három →egyházmegye szintén befolyást nyert az iskola kormányzására, mely ugyanekkor →egyházkerületi jelleggel ruháztatott fel. 1846-ban második jogi tanszéket szerveztek, csakhogy az abszolutizmus kora az →Entwurf alapján való berendezkedés kényszerével visszafejlesztette az intézetet gimnáziummá. Az ezután hovatovább mind nehezebb viszonyok közé jutó iskolát 1888-ban a Jóny Tivadar (1817–1883.) negyedmillió forintnyi hagyatéka, majd 1906-ban az államsegély juttatta megint versenyképességhez. Új épületüket az 1865-ben egy emelettel pótolt régi mellett 1893-ban vették használatba, s ezt később még egy szárnnyal egészítették ki. Az egyházközség, mely 1895-ben egy polgári leányiskolát is alapított, ugyanez idő tájban új templomot építtetett, de most már a gyülekezet mind német, mind szlovák részének kiszolgálására 1682 óta állandóan fenntartott két lelkészi állást először 1825-től, végleg pedig 1851-től egyre szállítva le.

Irodalom: Genersich Keresztély: Merkwürdigkeiten der königlichen Freystadt Kesmark… (1804.), Palcsó István: A késmárki ág. hitv. ev. kerületi lyceum története (1893.), Bruckner Győző: Adalék a késmárki Thököly-féle várkápolna jogtörténelméhez (Prot. Szle, 1905.), Uő.: A késmárki ev. fatemplom (uo. 1908.), Uő.: Késmárk műemlékei (1908.). Uő.: A késmárki ev. lyceum pártfogóságának története (1922.), Uő.: A reformáció és ellenreformáció története a Szepességben (I. k. 1922.), Lipták János: Geschichte des ev. Lyceums A. B. in Kesmark (1933.), Weber Hermann: Das ev. Gymnasium zu Kesmark in seiner geschichtlichen Entwickelung bis zum Jahre 1760., Uő.: Das ev. Districtual-Lyceum zu Kesmark seit 1760., Bruckner Károly: Memorabilia lycei Kesmarkiensis (1933.), Linberger István: Geschichte der ev. Gemeinde A. C. zu Késmárk (Ev. Glocken, 1891.), Grosz Ernő: Késmárk városa elnyomatási korszakának vázlatos története és a késmárki gyülekezet három vértanúja (Gimn. Értesítő, 1883.).