BevezetőGyűjteményekKéptárKeresés
Egyháztörténet, helytörténet » Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon    
 

Kerekes Ferenc (Erdőhegy, 1784. jún. 22. – ?Debrecen, 1850. júl. 29.) ref. tanár. 1795-től Debrecenben tanult. hol 1803-ban lépett a felsőbb osztályokba s 1810-től →köztanítóságot viselt. Miután pedig 1811-től igazgató volt Kisújszálláson, a mennyiség- és természettudományok tanulmányozására adta magát, előbb Keszthelyen, azután Bécsben. majd éveken át több más külföldi egyetemen. Így aztán csak 1823-ban foglalta el Debrecenben tanári állását, melyre még 1815-ben megválasztották. 1837-ben levelező tagja lett a Magyar Tud. Akadémiának, 1838-ban pedig egy matematikai pályaművét a féljutalommal díjazta egy lipcsei tudós társaság. – Szakjába vágó munkákon kívül írt egy „Atyáskodás erkölcsi tekintetben a tanuló ifjak körül az iskola részéről” c. füzetet.