| | | |||||
| | | | ||||
Fekete Csaba : Calvin irodalom a Debreceni Református Kollégiumban
„1636. az év folyamán ... Megjelenik ... Gyulafehérvárott Keserűi Dajka János és Geleji Katona István szerkesztésében, a legszigorúbb kálvinista dogmatikai elvek alapján összeállított énekeskönyv, az öreg Graduál.” (Magyarország történeti kronológiája II. kötet. 1526-1348. 463. p.) Nem hatott annyira a hazai kálvinizmus, hogy ezeknek az elveknek az elemi ismeretét a tudományos segédeszköz anyaggyűjtői és szerkesztői fontosnak tartották volna, meg az autopsziát. Ilyen sorokat csupán az írhat le, aki nem egyszerűen kívülálló, hanem akinek effajta énekeskönyvek soha nem jártak a kezében, sem azok szertartási funkciójáról és valóságos használatáról, nemkülönben kálvinista és orthodox jellegzetességeiről nincsenek értékelhető ismeretei. Kálvin gyülekezeti énekeskönyvet adott ki, amely metrikus humanista zeneszerzői és költői alkotás formájában adaptálta a Zsoltárok könyvét. – Ellenben Geleji Katonáék a liturgikus énekkar segédkönyvét adták ki (1636-ban), magyar reformált gregorián szerkönyvet, amelyben egyáltalán nincs gyülekezeti ének. Egy évvel korábban (1635-ben) Lőcsén a hazai „kálvinistaellenes” evangélikusok kiadták Szenci Molnár „kálvinista” zsoltárait, s a következő években az Eperjesi graduál bizonysága szerint a felvidéki evangélikus istentiszteleteken szóltak a Kálvin kortárs Goudimel négyszólamú genfi zsoltárai, Szenci Molnár magyar szövegével, egy évszázaddal Maróthi előtt. Maga a genfi dallamkincs már előbb sem lehetett teljesen ismeretlen, hisz a Tízparancsolat nótája a Komjáti Graduálban megjelent 1574-ben, s unitárius zsoltárénekek írói is használták ad notam utalásként. Kálvin ismerete, hatása, szempontjából Révész Imre hajdani óvásai és tanulmányai újraolvasására intsen az idézett megítélés. Az Öreg Graduál és az Eperjesi Graduál nem a XVI. században, nem Melius korában, hanem a kálvinista zsoltárokat átköltő Szenci Molnár magyar Institutiójának megjelenése után alig egy évtizeddel készült. Ha tehát a kálvinizmus mibenléte és hazai érvényesülése lenne az oka, hogy Kálvin Institutiójának első kiadásai hiányoznak Debrecenben, abból az is következnék, hogy a XVI–XVII. században még a Sebestyén Jenő és Kovács Jé(zus) István féle kálvinizmus egyházunkban egyáltalán nem érvényesült. Vessünk most egy pillantást a valós történeti kötöttségekre és helyzetre, azaz a Debreceni Református Nagykönyvtár iskolai könyvtár jellegére. Majd a fontosabb kiadványok summás áttekintése után említsük meg az első ránk maradt könyvjegyzékeket, azután a példányok használatára és a Kálvin műveinek ismeretére vonatkozó könyvekbe jegyzett adatokat szedjünk csokorba. Nem feledkezhetünk meg közben arról a gondolkodástörténeti és lélektani követelményről, hogy bizonyos következtetések csak elegendő adatból, s nem feltételezésből vagy vakmerő állításokból következnek; illetve (másként szólván) az összegző állítások feltételeinek meglétét vagy hiányát nem hallgathatjuk el.
1. Iskolai könyvtár
Egy újrakötött példány bizonysága Teológiai oktatásban használták-e nálunk Kálvin műveit? Kálvin művei az 1706-os könyvtári jegyzékben Kálvin művei az 1714-es könyvtári jegyzékben
A református collegiumok könyvtára iskolai közkönyvtár volt, ahol a tanulás és tanítás segédeszközeit gyűjtötték. Olyan óprotestáns egyházban szolgált a lelkésznemzedékek nevelésére és önnevelésére, ahol a kálvinista elnevezés soha nem volt a nos Lutheranes párja. Amerikai környezetben (nosztalgiával vegyülve) a két különböző szervezetben élő kerület egyikének lett hivatalos névadója Kálvin. Ez azonban nem garancia sem arra, hogy Kálvin ismert és érvényesül, sem arra nem sarkallhat, hogy a hazai egyháztörténet és könyvtártörténet valódi értékelésének „kálvinistának” kellene lennie. A félreértések sodrásában jellemzi a köztudatot, a tudományos köztudatot is, a Kálvin városában keletkezett énekeskönyv, a magyar református liturgia és kegyesség eme kézikönyve, amelyet ma már csak a holland, cseh és magyar protestánsok őriznek, legalább névleg. Korai genfi kiadású zsoltárkönyv sincsen Debrecenben, nem csupán Institutióból nincs első kiadás. Nem könyvészeti értékeket és ritkaságokat gyűjtöttek a collegiumok könyvtárai. Segédeszköznek és szegények számára költséges, de megszerzendő vagyontárgynak tekintették a műveket, amivel az ifjúsági vezető elszámolt, társainak, és a városnak. A tankönyvet használják, s el is használják. Az elhasználtakat bármikor kicserélik épebb példánnyal. Mindenkor jóval több példány forgott közkézen, mint amennyi a jegyzékekben és katalógusokban fölbukkan. Hangsúlyoznunk kell, hogy a jegyzékekbe, később a katalógusokba nem bibliográfiai számontartás, nem a kiadások tudatos válogatása miatt kerültek be, hanem tankönyv jelleggel. A kiselejtezésre még nem jutott, de használt vagy agyonhasznált példányokból maradt meg néhány napjainkig. Egynek az olvasottságát jellemezzük a bejegyzés alapján.
Egy újrakötött példány bizonysága
Az E 107 jelzet ű példány sima barna bőrkötése és márványozott előzékpapírja mutatja, hogy a kötés nem lehet egykorú, csak 18. századi. A szennylapon a könyvtáros feljegyzése. Egy becsületes debreceni polgár a maga jószántából átköttette a példányt. Máskor is, klasszikus művek kölcsönzésekor is van példa rá, hogy kivételesen kölcsönözhettek, s a rendkívüli lehetőséget így hálálták meg: Generosus Dominus Franciscus Szőke, honestus Civis Debrecinensis propriis sumtibus Librum hunc, hanc in formam compingi pro sua liberalitate curavit. Signavit die 14. Junii. 1766. Michael Fúró Bibliothecarius Ordinarius. A Robertus Stephanus által 1556-ban kiadott kötet a XVII. század óta a könyvtárunk birtokában volt, ezt a század első felében használatos beírás mutatja a címlevél felső részén: Liber Scholae Debrecinae. Ám a tulajdonos neve s minden más adat odaveszett az átkötéskor. Ellenben megörökítették számunkra, hogy nem csupán lelkészek és diákok, hanem városi kézművesek, polgárok is forgatták Kálvin műveit. Debrecen kézművesei, céhek vezetői és kereskedők között iskolázott férfiak mindig voltak. A mindennapi életben használatos tanultságra szakosodott a protestáns iskola elődje, a ferencesek városi iskolája is, az örökség úgy folytatódott a reformáció után, hogy a debreceni schola a mesterségre készülőket is felvértezte a klasszikus műveltség alapjaival, és a bibliai tanítás iránti vitális érdeklődéssel.
Teológiai oktatásban használták-e nálunk Kálvin műveit?
Hivatalos előírás nem
ismeretes. Két terület mégis joggal említhető: loci communes,
exegetica- et praedicatio. Tekintsük át, milyen reformáció korabeli
kiadások találhatók meg Bevezeti ezt a szakaszt két táblázatos kimutatás azokról a kötetekről, amelyek a megmaradt legkorábbi könyvjegyzékekben Kálvin akkor meglévő műveit tartalmazzák. Ilyen jegyzékek az 1706-ban és 1714-ben készültek, valamennyi korábbi katalógus elpusztult a gyakori tűzvészekben, vagy a Rákóczi vezette szabadságharc idején, amikor Debrecen városa két év alatt háromszor menekült, a könyvtár javarészét pedig Ecsed várába vitték. Onnan majd az 1713. vagy 1714. évben szállították vissza. (Lásd: Partiumi könyvesházak. 1623–1730. Sárospatak, Debrecen, Szatmár, Nagybánya, Zilah. Sajtó alá rendezte Fekete Csaba, Kulcsár György, Monok István, Varga András. Bp.–Szeged 1988. [Adattár XV-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. 14.] – Az alábbi jegyzékek forrása az e kötetben közreadott teljes szöveg. A Debreceni Református Kollégium könyvtárára vonatkozó rész a 139-324. lapon található. A könyvek Ecseden lételéről, visszafuvarozásáról és a Rákóczi szabadságharc idejéhez lásd ugyanott a 150-151. lapot.)
Ezen kívül volt egy Dánielhez készült praelectiós kötet, amelyet a zalatnai templomban raktak le menekítés közben (lásd Partiumi könyvesházak... 147-149. lap).
2. Korai kiadások Summás átnézet.
(1) XVI. századi Institutio kiadások (2) Kommentárok latinul, s más nyelveken (3) Kisebb művek (4) Későbbi szakkönyvek
Terjedelmi okokból is mellőznie kell ilyen előadásnak valamennyi kiadás, kiadási adat, másodlagos és járulékos irodalom összes tételének elsorolását. Kiadások megléte, valamint érdekes hiányok, még érdekesebb bejegyzések, és a tulajdonosok áttekintését néhány summás összegző mondatnak azért szükséges megelőznie. Alább táblázatosan valamennyi XVI–XVII. századi kiadásnak az azonosításhoz nélkülözhetetlen adatai megtalálhatók. Csupa kijelentő módú összegző mondat viszont sem nem szemléltetne, sem a szimplifikálást nem kerülhetné el.
(1) XVI. századi genfi Institutio kiadások
Legkorábbi az 1561. évi, a többiek a század végéig (némelyikből több példány is volt vagy van): 1569, 1570, 1576, 1592 éviek. XVII. századi kiadások a későbbi iskolai oktatásban éppen olyan fontosak voltak, mint a korábbiak. Hajdan a tankönyvek sem évenként vagy évtizedenként avultak. Akkor is használatban maradtak nálunk, mikor külföldön megritkultak Kálvin műveinek kiadásai. Mennyiségi arányuk is mutatja, hogy a XVIII–XIX. században tovább őrizték és használták a reformáció századából örökölt példányokat. Ma az 1600. utániakból megtalálhatók tehát: az 1602, 1607, 1612, 1618, 1654 éviek. Külön kategoria egy kiadás, (1655 Oxoniae) amelyhez hasonló hazánkban soha nem jelent meg, ez címe szerint is egyetemi tankönyv: Compendium Christianae Religionis...
(2) Kommentárok latinul és más nyelveken
Éppen annyira használatosak és fontosak voltak, mint a sokhelyt egyedül emlegetett Institutio. A mennyiségi arányok is figyelmeztetnek az alábbi jegyzékekben. A tanító, bibliamagyarázó, exegetáló és imádkozó Kálvin elmélyült ismeretéhez különös mértékben hozzájárultak. Ezen túl atyáink eklektikus teológiai szemlélete és gyakorlata, a hazai óprotestáns gondolkodás sokrétűsége ellenére szemléltetik, hogy Kálvin hatása valóban döntő volt, de az Institutio hatása és használata nem kizárólagos. Legkorábbi az 1551. évi Esaiás kommentár. 1552 Acta Apostolorum, 1554, 1555 Evangéliumi harmonia, 1556 Omnes epistolae 3 pld. 1557 Omnes epistolae. 1559 Duodecim prophetas 2 pld. 1560 Acta Apostolorum, 1561 Acta, 1561 Daniel, 1562 Genesis, 1562 Epistolae, 1563 Moses, 1563 Jeremias, 1564 Psalmorum, 1567 Duodecim, 1570 Esaias, 1572 Evang. harmonia 2 pld., 1573 Acta. 1578 Moses, 1578 Psalmorum, 1580 Epistolae, 1583 Moses, 1591 Daniel. Német nyelvű kommentárorrak csak későbbi időből származó kiadásait őrzi a könyvtár. Franciául ugyan a korai időtől tudtak néhányan, ezt mutatja a régi állományban meglévő Biblia, szótár, Descart Principia; vagy erre utal, hogy Komáromi Csipkés panaszolja, hitvitázó munkájához egy francia kötetet nem tudott megszerezni. Viszont a latin kiadások szükségtelenné tették, hogy csupán Kálvin kedvéért franciául tanuljanak. Korai kiadások közül megvan: Epîtres, 1562, colligatumban, és az 1656. évi Apologie.
(3) Kisebb művek
Korai kiadások sem hiányoznak, legkorábbi az 1543-ban megjelent Defensio, majd sorban az 1545 Interim adultero Germanum..., 1551 De scandalis, 1576 Tractatus omnes 2 pld. - egyik Komáromi Csipkéstől. Kálvin mindezen munkái megvannak az igen lényeges, németalföldi összkiadásban, Opera omnia: Amsterdam 1667-1671. Schipper, amelyet diákjaink a puritánok (így Amesius és Perkins) műveivel együtt vásároltak. A régi jegyzékekben Kálvin munkáival mennyiségben is leginkább a puritánok vetekednek.
(4) Későbbi szakkönyvek
Az alapvető újabb kiadások közül megvannak Corpus Reformatorum, a Supplementa Calviniana kötetei, amelyek a kutatáshoz nélkülözhetetlenek, és számos újabb eredményt összegeznek. Más kiadásokból azonban csak véletlenszerűen került az állományba, főként ajándékból néhány szemelvénynek említhető darab. Így a genfi káté egyik angol kiadása (Hartford 1815), egy holland nyelvű Institutio (1984-1986), japán káté és Institutio kiadás (1984, 1986). Az Institutio genfi népszerű kiadása a legkésőbbi 1955-ből. A tanulmánykötetek, Kálvinnal foglalkozó másodlagos szakirodalom módszeres gyűjtésére, amelyet a nemzetközi bibliográfiák rögzítenek, a Nagykönyvtárnak egyáltalán nem volt módja az utóbbi félszázadban. Egyetlen fillér valutakerete sincs a második világháborútól napjainkig.
3. A régi állomány nyomai
Egy elmagyarosodott prédikátor példánya Melius utódának példánya Az „istenes vénember” munkatársának kötete Hazai tananyag a 16. században Egy bizonytalan tulajdonosú kötet Egy elüldözött lelkész hagyatékából Ifjabb Révész Imre kézipéldánya Két megmenekült duplumpéldány Két Szenci Molnár Intstitutio sorsa Ma meglévő XVI–XVII. századi Institutio kiadások időrendben XVI. századi Kálvin kommentárok időrendben
A debreceni XVIII. század eleji állomány áttekintése alkalmas eszköz a korábbi századok jellemzésére. Egészen a múlt század közepéig öröklődtek a diákkönyvtári sajátosságok, annak ellenére, hogy a XVIII. század közepétől professzori vezetéssel működött Debrecenben is a diákkönyvtár. A XVIII. század eleji jegyzékekekben leírt példányok impresszum adatai ugyan kivétel nélkül hiányoznak, de feltehetőleg a többségük XVI. századi kiadás, a ma meglévők aránya ezt föntebb mutatta. A régebbi állapotok ismeretében elmondhatjuk, s alább ezt egyes példányok adatai is szemléltetik, hogy régi kiadásokat nem volt nehéz vásárolnia a külföldön tanuló diákoknak, és ezek itthon több nemzedéket kiszolgáltak, némelyik munka újrakötve századunkig használatban maradt. A diákság könyvtárának adalékai nem pótolhatják mindenestől annak vizsgálatát, hogy a lelkésznemzedékek magánkönyvtárában mi és milyen arányban volt meg Kálvin műveiből. Jellemzi azonban a tanultság megszokott irányát Kálvin nagymértékű használata. A diákság akaratlanul hozzászokott ehhez a meghatározottsághoz, így készült fel hivatására. Ezen kívül a diákság könyvtárába külföldről hazatértek ajándékából, vagy hagyatékból nagyobb részt olyan kötetek halmozódtak, amelyek egyazon felfogású elődöktől valók, illetve ezekkel cserélték ki a használatban nagyon elkopott példányokat. (Pénzért kölcsönözték a könyveket, amelyek megszerzésére nem volt módjuk.) A megmaradottak közül néhány kötet bejegyzései, tulajdonosai minden kétség nélkül ábrázolják azt a hétköznapi valóságot, hogy a külföldön tanult magyar lelkészek nemzedékei a 16. század második felétől harmadfél századon át megőrizték a Kálvin munkáival való intenzív kapcsolatot. A hazai Kálvin-recepció eme adalékai közül a föntebb summásan említettek kötetek sorából a következők szemléletesen ábrázolják ezt a helyzetet.
Egy elmagyarosodott prédikátor példánya
Franciscus Alexandri Vedanus néven iratkozott be a pataki vár olasz építőjének (Alessandro da Vedano) fia Wittenbergben 1565. február 8-án, Gönci Fabricius György seniorságában. Az olasz da Vedano magyar néven, Vedáni Ferencként lelkészkedett. Kálvin kötete címlevelén Franciscus Vaedanj névalak olvasható. Az S. Sz. névbetűk úgy értelmezhetők, hogy valamelyik Szalai/Szikszai/Szöllősi birtokolta később a Kálvin traktátusait tartalmazó kötetet, azután a kassai református iskola utolsó rektora, Komáromi Csipkés György. Az ő hagyatékából 1689-ben kapta a kollégiumi diákság a kötetet az ifjabb Csipkés, a város akkori fürmendere révén. A múlt század második felében, számos más Kálvin kötettel, a duplumok között lappangott, csak a két világháború között, századunk harmincas éveiben emelte ki az akkori egyik könyvtáros, Nagy Lajos (később sárándi lelkész). (Jelzete C 1486.)
Melius utódának példánya
1562. január 12-én iratkozott be, s 1566 első felében volt wittenbergi senior Szikszai Hellopoeus Bálint (ca. 1540-1575), mielőtt Genfbe ment tanulni, ahol egy évtizeddel halála után, 1585-ben Beza előszavával jelent meg a sákramentomokról írott munkája (RMK III. 742. Debrecenben kelt 1574-ben). V. H. Z. 1565. superexlibris látható a Dánielhez írott magyarázat kötéstáblájába préselve. (Genevae 1561. Laonius, mai jelzete E 722.) Szemptei Mihályé volt 1638-ban a becses kötet, tőle került a XVII. sz. közepe táján a debreceni könyvtárba, amint az ekkor szokásos Liber Scholae Debreczinae felirat mutatja a címlevél tetején.
Az „istenes vénember” munkatársának kötete
Michael Hevesi, azaz Hevesi Literáti Mihály 1556. február 16-től tanult Wittenbergben, Károlyi Radicsics Gáspárral egyidőben. 1568-tól, majd 1579-től borsodi esperes, és a 16. század nyolcvanas éveiben Szikszón volt lelkész. A Vizsolyi Biblia megjelenését megérte, ám alig egy évvel élte túl, 1592 tavaszán már valószínűleg nem élt. Egyike lehetett azoknak, kik a fordítás és kiadás munkájában részt vállaltak. Könyvtárából jelenleg ez az egyetlen darab ismeretes. Ez dokumentálja, hogy a Vizsolyi Biblia hátterében gyanítható hatások között nem csak a wittenbergi történelemszemléletet, hanem a helvét szellemiséget is regisztrálhatjuk. Kálvin kötete nem eredeti kötésében maradt meg, többen használták, Thuri Gáspár, aki 1616. június 15-én lett tógátus Debrecenben, Csokalyi Vazul, s végül az a Zoványi Pap Sámuel, aki 1669-től volt debreceni diák. Valamikor a 18. században lett a kötet a Debreceni Schola tulajdona. (Mai jelzete E 724.)
Hazai tananyag a XVI. században
A XVI. század végén egy valószínűleg nem különösebben jelentős iskolában két ízben is előadta valamelyik wittenbergi tanultságú lelki tanító a keresztyén tanítást, ad ductum használva Kálvin munkáját. Óvakodnunk kell következtetéseinkben, mégis bízvást vélhetjük, jelentősebb központokban a rátermett lelkésztanárok valóban felváltották a Melanchthon féle Loci communes használatát Kálvin művével. Ezt példázza Budai János Kálvin kötete (a szintén wittenbergi diák 1586-ban kapta ajándékba edelbergi lelkész barátjától). Vagy ő, vagy az egykorú használók közül valaki más írta az Institutio metszésére: Loci communes. Radnóton pedig praelectio adatait jegyezte föl egy ismeretlen az alább következő Institutio példányba. Mindmáig ez az egyetlen elég pontosan körvonalazható adalék arról, hogy Kálvin munkáját valóban oktatták hazánkban a XVI. század második felétől. (A kötetet és bejegyzéseit ismertettem a Magyar Könyvszemle 103. évfolyamában, 1987. 312-315. p. Kálvin tananyag volt Magyarországon a 16. század végén címmel. Itt is szükségesnek vélem, hogy ezeket az adatokat részben elismételjem.) Wittenbergi diák vásárolta a kötetet megjelenése (1577, Lausanae) után egy évvel, valószínűleg Szöllősi János, és keltezetlen bejegyzés, valamint egykorú wittenbergi vonatkozások lapszéli megörökítése mutatja, hogy azonnal végig is tanulmányozta. Ugyanakkor tabulákba is foglalta a könyvek és fejezetek tartalmát, amint ez a skolasztikus iskolázásban természetes volt (jóllehet maga Kálvin nem skolasztikus módon gondolkodott). Radnóton előadta négy ízben is a művet a név szerint ismeretlen nevelő. A hajdan fontos kis helységben a római időktől vár állott, később Bethlen építtetett várkastélyt. Iskolájáról semmit nem tudunk. Ilyen félreeső helyen történt meg, hogy először 1595. december 6-án elkezdődött az Institutio első könyvének előadása, prelegálása... Másodszor a következő évben befejeződött (keltezetlen a bejegyzése), mert harmadszor kezdődött 1596. november 14-én, s az első könyvet be is fejezte az előadó prédikátor november 28-án, a negyedik könyvet pedig 1597. október 23-án. – Negyedízben 1598. március 2-án kezdte el, de az első könyvnek mégis csak 1600. december 4-én jutott a végére, tehát itt valamiért nem világos a helyzet. Azt elmondhatjuk, hogy körülbelül egy év alatt magántanításban vagy iskolai oktatásban elhangozhatott Kálvin műve. Ha egy ismeretlen kis iskolában így történt, jelentős központokban még természetesebb lehetőségek kínálkoztak arra, hogy az itt megemlített kötetek, tehát mind az Institutio, mind a kommentárok az óprotestáns református iskolázás (nem csak szigorúan a teológiai oktatás) integráns részét alkossák. A kötet napjainkig egymást váltó lelkésznemzedékek használatában maradt meg. (Három XVII. századi lelkész neve, néhány kikapart név található még a kötetben, majd valamelyik Tiszavidékről való lelkész, volt diák ajándékozta a Kollégiumnak, Módis László akkori könyvtárigazgató 1967-ben emelte ki a duplumok közül. Kézirattári jelzete R 3447.)
Egy bizonytalan tulajdonosú kötet
1563-ban iratkozott be wittenbergi diáknak Károlyi Péter (1543-1576), s van egy elég megviselt 1564-ben megjelent zsoltárkommentár, amelyet feltételesen birtokába tartozónak vélhetünk. A kötéstáblán azonban csak az évszám biztos, 1584; s még „P. E. K. A.„ kezdőbetűket is olvashatunk, amelyek összetartozása és sorrendje sokféle lehetőséget takarhat. Ezek a betűk azt is mutatják, hogy később másik tulajdonosa lett a kötetnek. Az évszámot átjavították, vagy ekkor írták belé, tehát vélhetően egykorú. Nem dönthetjük el azonban teljes bizonyossággal különleges vizsgálatok nélkül, hogy melyik két betű korábbi. Az sem kétségtelen, hogy az E. (vagy N.?) 1564-re keltezhető, és pl. az Emericus keresztnevet jelöli. Ha az N. olvasat a helyes, és keresztnévre utal, akkor egykorú diákra gondolhatunk. Nicolaus Károli tanult rokonával vagy névrokonával egyidőben Wittenbergben. Ha ez bebizonyosodik, akkor lehet P. A. egy másik név, későbbi tulajdonos, akit szintén nem tudunk kétségtelenül azonosítani. De akár az 1560-tól Wittenbergben tanuló Nicolaus Agriensis is lehetett valamikor vásárlója vagy birtokosa a kötetnek, ha az N. A. a két összetartozó névbetű. Feltételesen azt is vélhetjük, hogy az 1585-ben Wittenbergben diák Kálmántsei Pál a másik név feloldása. Ne hallgassuk el, hogy egyéb lehetőségre is számítanunk kell. Lehet, hogy nem magyarországi nevet jelöl a két vagy négy betű. Az is lehet, hogy a két középső betű összetett névalakra vonatkozik. Bármelyik tulajdonos neve lappanghat más iskola diákjainak névsorában, tehát nem csupán Wittenbergben vásárolt könyvről elmélkedhetünk, azonban a wittenbergi diákság minősített volt, s erről vannak számbavehető ismereteink. Eldönthetetlen tehát jelenlegi tudásunk birtokában a kérdés. De jellemzi, milyen sokágú lehetőségeket szükséges végigpóbálgatnunk hiányos ismereteink következtében. A korábbi áttekintések jórészt mellőzték a sok utánajárással és csekély eredménnyel járó aprómunkát. Gyakorta kétségbe nem vont meggyőződéssel, vagy más területen szerzett ismereteikben bizakodva feltevéseik rávetítésével pótolták a tényszerűséget. A hazai kálvinizmus történetének eddigi fölvázolása elég gyéren választott más megközelítést. (Ez érvényes Révész Imre és Bucsay Mihály alább megemlített áttekintésére is.) A kötet aztán a XVI. század vége felé Zámbori F. György könyvtárába tartozott, s 1623-ban Samuel P. Patauinus birtoka volt. A század második felében lett a Debreceni Collegium tulajdona. (Mai jelzete E 1157.)
Egy elüldözött lelkész hagyatékából
Korábban bizonytalan volt, hogy melyik Szepsi András tékája található a XVIII. század elején még együtt őrzött egységként Debrecenben. (Lásd Partiumi könyvesházak... 193-194.). Egyik századunk ötvenes éveiben eladásra szánt kötetke bejegyzésből kiderült, hogy a tokaji, ungvári, majd onnan elűzött (exul) voltában kénytelen-kelletlen Sárospatakon lelkészkedő Szepsi W. András (1603–1680.) hagyatékából került Debrecenbe egy teljes téka, ahol a családból mások is tanultak. Egyik korábbi Szepsi András a XVI. század végén Wittenbergben járt. Nem is egy Szepsitől származik a téka könyvanyaga, amelyből máig megtalálható néhány kötet. (Vö. A Debreceni Református Kollégium története. Bp. 1985. p. 455. 59. számú jegyzet. – Azóta a téka tulajdonosának azonosítását publikálatlan dolgozatban tisztáztam.) „PSK 1632” a kötet superexlibrise, amelyben Kálvinnak 1551-ben nyomtatott Ésaiás, és 1591-ben nyomtatott Dániel magyarázata van egybekötve. Talán a Pareus tanítvány Komáromi Seraphin Pál nevét rejti. (Mai jelzete: E 721.)
Ifjabb Révész Imre kézipéldánya
A hazai kálvinizmus eszméivel és történetével egyik leghatásosabban, és nem tudománytalan kritikátlansággal foglalkozó elődünk ifjabb Révész Imre (l889–1967) egyháztörténész, püspök, akadémikus. Kállay Kálmán (1890–1959) ószövetség professzortól kapott ajándékba egy 1561. évi Institutio kiadást. Korábbi tulajdonos neve sehol nincs beléírva. Az Institutionak a parochiális könyvtár sorozatában megjelent fordításakor és Kálvin munkásságával, hatásával foglalkozó tanulmányaihoz főként ezt a példányt használta. (Vö. Kálvin János Institutioja. 1536. [Református Egyházi Könyvtár. 19.] pp. LXV-LXXV.) Tisztelettel őrzi kéziratos hagyatékával együtt a Nagykönyvtár kézirattára. (Jelzete R 3392.)
Két megmenekült duplumpéldány
Előadásomra készülődés közben a könyvtárossággal járó pakolások alkalmával emeltem ki útban lévő könyvek közül egy korábban nem regisztrált kötetet. Sem superexlibris, sem névbejegyzés nem igazít útba a kötet múltjában. A XVI-XVIII. században több magyar tulajdonosa lehetett. A többi fölös kötet között megmenekült a múlt század végén, illetve e században dívó eladások járványától. Nem tudjuk fölbecsülni, mennyi hasonló kötet, s hány sokkal értékesebb példány vagy kiadás kallódott el. Azt viszont joggal következtethetjük ezekből a szórványos adatokból. hogy még századunkban is jónéhány heverő példány lappangott a korábban sokat forgatott kötetek és kiadások sorából. Ez is azt szemlélteti, hogy a megmaradottak mennyiségének sokszorosa forgott közkézen még a XVII-XVIII. században. 1561-ben jelent meg ez a folio kiadás, könyvtári jelzete soha nem volt, a 18. század végétől lappangott a depositorium állományában. Anno 1575 Emptus Wiennae florenis 00 - olvassuk a hátsó kötéstábla belsején. Általában egy ekkora kötet ára két rajnai forint körül mozgott a 16-17. században. Nem tudjuk azonban, hogy ki vagy kinek vásárolta. Azidőből való lehet a Beza hitvallásából kiírott részlet is az index végén. Későbbi használatáról ennyit tudunk: Anno 1735 die 7. Febr. Liber cum Meditationibus Sacris in Evangelia Dominicalia per Dominum Togatum Miskolczium ad me deditur. Azt sem tudjuk meg, hogy ki kapta meg a könyvet. Későbbi lehet a tulságosan gyakori nevű tulajdonos, akinek neve nem a hátsó kötéstáblán van, mint az előbbi följegyzés, hanem a kötet elején: Ex Libris Michaelis Szabó Anno 1762. Egy másik példány időközben megjárta a debreceni egyetem teológiai fakultását, ahol az ószövetségi szeminárium könyvtárába tartozott, ott leltározták 1948-ban, majd a Kollégiumba visszakerült intézménynek fölösleges lévén a kötet, visszajuttatta a Nagykönyvtár duplumai közé, ahonnan most kiemeltem. Johannes Zalányi coëmit Witebergae ... 1 1/2 [scilicet: florenus] – A 19... – olvasható a címlapján. Minden valószínűség szerint 1619-nek értendő az évszám. Wittenbergben már a 16. században többen tanultak Zalányi nevűek, erről a Jánosról semmi bizonyosat nem ismerünk. Nem volt ritkaság, hogy többen vettek meg és közösen használtak némely fontos köteteteket az együtt tanuló diákok. Átkötött példány az Institutio eme genfi, 1585. évi kiadása, a XVIII. századi tulajdonosok nem őrizték meg a korábbi kötéstáblát és neveket. A XVIII. században többen birtokolták és használták a munkát, 1791-ben valamelyik Szilágyi János.
Két Szenci Molnár Institutio sorsa
A régi református iskolai könyvtárak sorsa a II. Világháború után úgy eltorzult, hogy a túlélés kecsegtető vágyából fakadó öncsonkításra is hajtottak. Például „A duplumcsere akció keretében átengedett mű” bélyegzővel megjelölt kötetek árán. A Kultúra (fedő)nevű vállalat jóvoltából filléres egységáron jutott külföldre több vagontétel régi könyv, leginkább vallásos és teológiai művek. Egy hibátlan, a XVIII. században gyakori és jellegzetes debreceni díszítéssel bőrbe kötött Institutio így került árverésre Londonban. Megvásárolta ötven angol fontért Bakó Elemér hazánkfia, akkoriban a Library of Congress munkatársa, és néhány éve visszajuttatta eredeti helyére. Egy másik példány, ma már címlaptalan, elkerülte a kiselejtezést és eladást. 1654 olvasható tábláján. Az elülső kötéstábla belsején a peregrinálás történetének sajátos adaléka az ajándékozó bejegyzése: Generoso Domino Matthiae Kádas Fratri suo etc. mittit Trajecto Unguarinum Paulus Kaposinus. Németalföldön tehát vásárolhattak hajdani diákjaink magyar könyveket, és az is általános szokás volt, hogy küldtek haza ajándékba. Az ilyen kötetek közül azonban igen kevés érte meg századunkat. Ungvárott lelkészkedett a megajándékozott, akinek életét és lelkészi-teológusi működését homály fedi. E Kálvin kötet is beilleszthető egyházközsége és pályája, valamint az ajándékozóról megalkotható képünkbe, ha a hiányzó adatok földerítése egykor megtörténik.
Ma meglévő XVI–XVII. századi Institutio kiadások időrendben
A föntebb summásan megemlített régi kiadások alábbi táblázatos átnézete megmutatja következtetésünk korlátait és lehetőségeit. A mai állapottal szemben a régebbi egyoldalúan előnyösebb rangot érdemel, ez az itt előtárt történetileg megokolt.
XVI. századi Kálvin kommentárok időrendben
Révész félszázada megalkotott áttekintését ismételten jó megszívlelnünk, de következtetéseit nem szabadna eltúloznunk. Századunk hetvenes éveiben előkerült egy sor töredék, közöttük ott van a Melius Kálvin fordításának néhány foszlánya (RMNy 192A). A munka tagadásával kapcsolatos következtetések tehát érvényüket vesztették. Révész munkásságában minden erre hivatkozás helyesbítendő, következményeivel együtt. Makkai László Révész munkája nyomán (lásd Tegnap ma és örökké... Révész Imre összegyűjtött tanulmányai az egyház múltjából és jelenéből. Debrecen 1944. [A Coetus Theologorum, Református Theologusok Munkaközösségének kiadványsorozata. 4-5.] pp. 145-161.) sarkította úgy vélekedését, hogy csupán Szenci Molnár magyarítása után kezdődött hazánkban Kálvin széles körű ismerete; s receptioját nem kell korábbi időtől számítanunk. Az itt vázoltak, tehát példányok és hajdani használatuk adatai alapján következtethető kép teljesen mást mond. A XVI. század második felében éppen a Wittenbergben tanultak, tehát a wittenbergi történetszemléletbe belenőttek köre, s nyomukban mások, nem voltak Kálvin munkáinak szükében. A XVIII. században sem, amikor a XVI-XVII. századi kiadásokat változatlanul megvásárolták és hazahozták, miként Rétsei János 1781-ben. Mindez lényegesen módosítja azt a képet, amelyet Révész adatai alapján Bucsay Mihály megrajzolt 1978-ban az amsterdami konferencián (vö. Calvinus Ecclesiae Doctor. Ed. W. H. Neuser. Kampen 1978. pp. 275-281. A német előadás megjelent franciául is a genfi reformáció 450. évfordulójára, Genéve 1986, magyarul pedig ThSz 1979. 275-261.) A honnan kérdésre tehát így felelhetünk: nem kizárólagos, és nem is a századunkban hangoztatott romantikus kálvinizmus volt hajdan jellemző. Lelkész elődeink ismerték és használták a genfi reformátor munkáit, óvakodva attól, hogy a lutheránus mellé a kálvinista elnevezés is felsorakozzék, netán intézmények és egyházkerületek hivatalos elnevezéseként. A hová kérdésre tennivalókkal felelhetünk. Gyűjteményeink, így a hagyományőrző Debrecen mai kritikai Kálvin kiadásokkal és tanulmányokkal ellátása éppen olyan időszerű volna, mint a Tótfalusi Kis Miklós genfi káté fordításának kiadása, amelyet magam már több ízben javasoltam. (Például a debreceni Kálvin konferencia alkalmával.) A Kollégium egykori környezetének is juttatnunk kell a dicsőségből. Magyar Genf címre érdemes a pusztai város. Magyar földön először itt adták ki magyarul Kálvin kátéját, még Kálvin századában. E kiadás után, az egykor debreceni diák Szenci Institutióját és Tótfalusi említett fordítását kivéve, csak századunkban jelentek meg ismét Kálvin művei magyarul. A kapcsolat szemléletes jelképe, hogy Melius városának sajtója a legkorábbi időkben a genfi Crispin jelvényének mását használta. Eme nyomdászjelvény felirata: Sacra Anchora Christus. A reménység horgonyát két kéz markolja. T keresztet formázó nyúlványán ama régi kígyó rézből formázott hasonmásával. Váljék hazai Kálvin kutatásunk általánosan elfogadott jelvényévé. |
| © 2004 Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Nagykönyvtár | A honlap az IHM támogatásával készült | névjegy | ||
