Geleji Katona István (Gelej, 1589. – Gyulafehérvár, 1649. dec. 12.) ref. püspök. Gelejen született (nem Eger, hanem Mezőkeresztes mellett!). Hétéves korában elrabolták kóborló tatárok, akiknél anyja egy hónap múlva találta meg s úgy váltotta ki. Tanult Monokon, Abaújszántón, Göncön, Sátoraljaújhelyen és Sárospatakon, hol 1613-ban →seniori tisztet viselt. Miután →rektor volt Beregszászon, külföldre ment és 1615. nov. 6-án a heidelbergi egyetemre iratkozott be. Visszatérve hazájába 1617-ben, rektor lett Gyulafehérvárt, ahonnan 1619 tavaszán újból Heidelbergbe küldte Bethlen Gábor fejedelem, és pedig mint unokaöccsének, B. Istvánnak egyik nevelőjét. 1620 őszén jöttek haza s ő nevelőségét mindaddig folytatta, míg 1621 novemberében udvari papja lett a fejedelemnek. Az maradt a Rákóczy Györgyök alatt is, közben 1633-ban egyúttal a →gyulafehérvári egyházmegyének →esperesévé s ez évi jún. 6-án erdélyi püspökké is megválasztatván. – Püspöki működése korszakalkotó volt, amennyiben a ref. egyháznak a többi felekezetekkel szemben való kiváló állása az ő idejében szilárdult meg. Az anyaszentegyház vagyonát oly sikeresen kezelte, hogy 75.000 tallérra emelkedett haláláig. A Duraeustól tervezett prot. unióról 1634-ben az ő elnöklete alatt állapíttatott meg az erdélyi reformátusok kimerítő véleménye s aláírásában is megjegyezte, hogy barátja az evangélikusokkal való egyesülésnek. Nagy buzgalommal és eredménnyel harcolt az unitáriusok és a szombatosok ellen; püspöksége idejében jött létre a →dési complanatio. Kiváló eréllyel lépett fel a puritánus mozgalommal szemben, melynek elnyomására úgy irodalmi téren, mint az elnöklete alatt összeült →szatmárnémeti nemzeti zsinaton hathatósan törekedett. Ennek a zsinatnak a megbízásából szerkesztette az aztán róla nevezett kánonokat, melyek azóta a tiszántúli és erdélyi, majd a dunamelléki, sőt egy részükben az összes egyházkerületekben állandóan érvényben voltak egészen a →debreceni zsinatig, mely akkor készített törvényeibe is átvette nem egy intézkedésüket. Az „Öreg Graduál”, mely 1636-ban jelent meg a fejedelem költségén, elsősorban szintén neki köszönheti létét, amennyiben nemcsak munkába vétele történt az ő buzdítására, hanem elkészítésében is részt vett kezdettől fogva, sőt a →Keserüi Dajka János halála után egymaga dolgozott rajta. Általában véve nagyszabású írói munkálkodást folytatott. – Művei, melyek nemcsak teológiai, hanem részben magyar nyelvészeti szempontból is különös fontosságúak, a már említetteken kívül a következők: Két latin gyászbeszéd Bethlen Gáborné Károlyi Zsuzsánna felett, (1622.) (Az „Exequiarum Caeremonialium… libelli duo” II. részében.) (Gyulafehérvár, 1624.) Praeconium evangelicum (2 k.). (Uo. 1638–40.) Titkok titka. (Uo. 1645.) Magyar grammatikácska. (Uo. 1645.) Váltság titka (3 k.). (Uo. 1645–49.) – Respondens volt a „De sacramentis in genere” (1615.), „De certitudine fidei” (1616.), „De fide et justificatione” (1616), „De justificatione hominis peccatoris coram Deo” (1617.), tartott vitákon. – Üdvözlő verset írt Békési P. Andráshoz (1616.), Gyulafehérvári Jánoshoz (1617.) →Jászberényi Mátyáshoz (1617.), →Bojthi Veres Gáspárhoz (1617.) és Keresztúri Pálhoz (1637.). Kéziratban is maradtak művei. –

Testvérének, Geleji Gáspár borsod-gömör-kishonti esperesnek veje volt →Tolnai Dali János.

Irodalom: Ötvös Ágoston: G. K. I. élete és levelei I. Rákóczy Györgyhöz (Új Magyar Múzeum, 1859. I.), Imre Sándor: G. K. I. főleg mint nyelvész (1869.), Brassay Károly: G. K. I. élete és munkái (Hajdúnánási értesítő, 1902. és 1903.), Zoványi Jenő: Puritánus mozgalmak… (1911.), Gál Lajos: G. K. I. mint igehirdető (1939.), Nagy Géza: G. K. I. személyisége levelei alapján (Erdélyi Múzeum, 1940.). Könyveinek lajstromát közölte Koncz József (MKSz, 1899.).