Fraknói (1874-ig Frankl ) Vilmos (Ürmény, 1843. febr. 27. – Bp. 1924. nov. 20.) róm. kat. püspök, zsidónak született. Nagyszombatban és Esztergomban elvégezvén középiskoláit, mint már kikeresztelkedett, 1862-re a teológiát is elvégezte Pesten, de csak 1865-ben szenteltetett fel. Miután ettől fogva →teol. tanár volt Esztergomban, 1871-ben Pestre költözött, hol 1875-től múzeumi könyvtárőri tisztet viselt. A Magyar Tud. Akadémia, mely 1870-ben levelező, 1873-ban rendes taggá választotta, ez évben osztálytitkárrá, 1879-ben főtitkárrá tette. 1878-ban nagyváradi kanonokká, 1879-ben szekszárdi apáttá, 1892-ben c. püspökké neveztetett ki. Sokáig lakott Rómában s nagyszerű alapítványt tett az ott búvárkodó magyar történészek számára. – A legkiválóbb történetírók közé tartozik; számos munkája bír érdekkel prot. egyházi szempontból is, így: Pázmány Péter és kora (3 k. 1868–72.), Henckel János, Mária királyné udvari papja (1872.), Révai Ferenc nádori helytartó fiainak hazai és külföldi iskoláztatása (1872.), A hazai és külföldi iskolázás a 16. században (1873.), Melanchthon és magyarországi barátai (Sz. 1874.), →Huszár Gál Óvárt, Kassán és Komáromban (Uo. 1878.), Mária magyar királyné állása a reformáció irányában (1879.), Magyarország a mohácsi vész előtt (1884.), Pázmány Péter (1886.), Egy magyar jezsuita a 16. században (1887.), Werbőczy István életrajza (1899.), II. Rákóczi Ferenc vallásos élete és munkái (1906.).

Irodalom: Almásy Antal: F. V. emlékezete (Kath. Szle, 1925.).