Ferenczy Károly (Mezőkeresztes, 1892. szept. 13. –) ref. lelkész. Az elemi iskolát 1904-ben, a gimnáziumot 1912-ben Miskolcon, a teológiát 1916-ban Debrecenben végezte. Ezután egy évig kollégiumi →senior volt, egy évnél többet háborús foglalkozásban töltött, 1919 elején pedig debreceni segédlelkész lett. 1920 elejétől 1926-ig Bihartordán lelkészkedett, közben az 1922–23. tanévben mint az amsterdami szabadegyetem hallgatója külföldön időzvén, 1926-ban a nyíregyházai leánykálvineum lelkésze és vallástanára, 1928-ban ugyanott tanítónőképezdei igazgató, 1938-ban egyházkerületi missziói lelkész, 1942-ben debreceni lelkész lett. 1930-ban teol. doktorságot szerzett Debrecenben, hol 1932–33-ban a bölcsészeti karra is be volt iratkozva. 1939-ben zsinati póttaggá, 1943-ban főjegyzővé, 1944-ben zsinati rendes taggá választotta a →tiszántúli egyházkerület. 1957 végén nyugalomba lépett. – Cikkeket írt több egyházi közlönybe, azonkívül művei: Van-e szüksége a vallásnak philosophiára? (Debreceni hittanszaki önképzőtársulat Közlönye, 1917.). Az evangelisatio problémája elvi és gyakorlati vonatkozásaiban. (Debrecen, 1929.) Szundár Szingh bizonyságtételei (Hollandból ford.). (Budapest, 1930.) Világhatalom és Isten országa (németből). (Debrecen, 1932.) A bolsevista ifjúsági propaganda veszedelmei. (Nyíregyháza, 1933.) Mit üzen a lélek a ma egyházának (németből). (Debrecen, 1935.) A missziói felelősség nyomai a magyar ref. keresztyénség első századában… (A „Kálvin és a kálvinizmus” c. könyvben). (Uo. 1936.) Socialis gazdasági szolgálat a magyar ref. egyházban. (Uo. 1937.)