Fáji József (Marosnagylak, 1707. márc. Szatmárnémeti, 1771. febr. 3.) ref. esperes, az előbbinek öccse. Tanult Miriszlón, 1714-től Nagyenyeden, hol végül →seniorságot viselt. 1734 augusztusában külföldre indult s ezévi okt. 23-án a leideni egyetem hallgatói közé lépett. Járt Utrechtben is és 1737 őszére jött haza. Ekkor udvari papságot vállalt Marosszentkirályon, a következő évben pedig Nagybányán, 1743-ban Alsómisztótfaluban, 1745-ben Szatmárnémetiben lett lelkész. 1762-ben →esperesévé választotta a →szatmári egyházmegye. – Műve: De fovea sine aquis (Zak. IX. 11.). (Leiden, 1737.) Respondeált a „De quatuor animalibus apocalypticis” (1737.) tartott vitán.

– Harmadik, legidősebb testvérük: Sámuel, Leidenben maradt és tanítással foglalkozott egészen 1760. júl. 18-án történt haláláig.