Erdélyi szász ev. egyház. A gyulafehérvári és a régi milkói püspökség, illetőleg a reformáció korában már az esztergomi érsekség között megoszló szászság egyházi közössége felé már a róm. kat. korszakban megtörtént az első lépés, midőn a központon lakó medgyesi →dékánt →generális dékán címmel ruházták fel s mintegy közös egyházi főnökké tették. Az önálló egyházkerület kialakulása felé a reformációhoz való csatlakozás után az volt az első lépés, hogy a szászság világi képviselete, az „egyetem” (= universitas) 1544 novemberében egyházi ügyek tárgyalásába is belébocsátkozott és intézkedéseket tett az e téren való egyöntetűség érdekében. Az erre következő, 1545. évi máj. 17-én Medgyesen tartott zsinat aztán bizonyos anyagi kérdések rendbehozásával megszüntette a két felsőség alá tartozó →káptalanok közti ellentéteket s egységet hozott létre közöttük. Az „egyetem” sürgetésére az egységes liturgia elkészülvén, az ily formán, meg a reformáció lutheri irányához való ragaszkodásuknál fogva dogmatikailag is kifejlődött egység betetőzéséül végre 1553. febr. 6-án püspököt is választottak élükre. Az eredetileg kilenc káptalan, úgymint a két →nagyszebeni, melyeknek egyikét a nemsokára csupán ilyenekül szereplő két surrogatiája együtt képezte, a →brassói, a →medgyesi, a →besztercei és a vele 1560-ban egyesült →királyi, a →szászvárosit is magába olvasztó →szászsebesi, a →szászkézdkosdi, a →szászrégeni megszaporodott már 1545-re a →kisselykivel, azután a →szászkézditől különvált →kosdival, majd a →sinkivel és →bolkácsival, végül a →bogácsival és →szászszentlászlóival, úgyhogy a XVI. század végére 13 káptalanból állott az →egyházkerület. A XVII. században a surrogatiából káptalanná fejlődött →újegyházival emelkedett a számuk, míg 1850-ben a ref. egyházkerületből átjött →nagysajóival és →tekeivel tizenhattá lett, s mindezek mellett hét egyháza püspöki vizsgálat alatt állott. Ám 1861-ben új egyházi szervezet lépvén életbe, egyházi igazgatás tekintetében tíz egyházmegyére osztották fel az egyházkerületet, úgymint a →medgyesire, a →nagyszebenire, a →brassóira, a →szászsebesire, a →beszterceire, a →szászrégenire, a →kőhalmira, a →segesvárira, a →selykire és a →sinkire. A káptalanoknak a házassági bíráskodást hagyták meg a hatáskörében. Az új szervezet nem változtatott a gyakori tisztújítás rendszerén, mely azelőtt odáig ment a legtöbb káptalanban, hogy évről évre választották a dékánjukat. Miután a kezdettől fogva hozzátartozó pár magyar ref. egyházat (Szászváros, Tordos, Vízakna, Kóbor) 1854-ben kénytelen volt illetékes helyére átengedni, 1886-ban kiváltak a kerület hatósága alól a brassói egyházmegye magyar ev. egyházai is, viszont az államfordulat után hozzá csatlakoztak és külön német, meg külön szlovák egyházmegyévé alakultak a →bányai kerületből idekerült magyar-ellenes egyházak, összesen tizenegyen. 1940-től 1944-ig a →besztercei és →szászrégeni egyházmegye nem tartozott hozzá.

A püspöki székhely a harmadik püspökön kezdve állandósítva lett Berethalomban, ahonnan többszöri sikertelen kísérlet után 1868-ban →Teutsch Gy. D. püspök tette át Nagyszebenbe. Az egyházalkotmány kezdettől fogva egyfelől consistorialis, másfelől zsinati jellegű, a lelkészek és világiak közti →paritás azonban most már minden fokon megvan. A XVI. és XVII. század fordulóján mintegy 300 egyházból állott, aminek körülbelül harmadrésze nem a székek, hanem vármegyék területén volt. A század későbbi folyamán 240 körül volt egyházai száma 321 lelkésszel. A XVIII. század közepén 235, végén 268, a XIX. század végén 260 anyaegyháza volt. Ezekből →Alesius óta 1850-ig a ref. püspök alatt állott tizenöt, viszont 1854-ig az ev. püspök alatt állott négy ref. egyház. Az egyházkerület élén a püspökön kívül egy →főgondnok áll. Az első világháború után Romániához csatoltatván, „Romániai ág. hitv. ev. országos egyház” lett a neve.

Püspökei voltak: →Wiener Pál 1553–1554, →Hebler Mátyás 1556–1571, →Ungler Lukács 1572–1600, Schiffbäumer Mátyás 1601–1611, Weyrauch Zakariás 1614–1621, Graffius Ferenc 1621–1627, Theilesius György 1627–1646, Barth Keresztély 1647–1652, Hermann Lukács 1652–1666, Czekelius Pál 1666, Adami István 1666–1679, Bausner Bertalan 1679–1682, Haas Keresztély 1682–1686, Pancratius Mihály 1686–1690, Hermann Lukács ifj. 1691–1707, →Scharsius András 1708–1710, →Kraus György 1711–1712, →Graffius Lukács 1712–1736, →Haner György 1736–1740, →Schunn Jakab 1741–1759, Haner György Jeremiás 1759–1777, Funk András 1778–1791, Müller Jakab Aurél 1792–1806, →Neugeboren Dániel György 1806–1822, Gräser Dániel 1822–1833, Bergleiter János 1833–1843, →Binder György Pál 1843–1867, →Teutsch György Dániel 1867–1893, →Müller Frigyes 1893–1906, →Teutsch Frigyes 1906–1932, Glondys Viktor 1932–1941, Staedel Vilmos 1941–…, Müller Hermann…

Irodalom: Kurze Geschichte der Superintendenten augsb. Conf. in… Siebenbürgen (1791.), Heyser Keresztély: Die Kirchenverfassung der A. C.–Verwandten in… Siebenbürgen (1836.), Rannicher Jakab: Die neue Verfassung der ev. Landeskirche A. B. in Siebenbürgen (2 k., 1856–57.), Uő: Handbuch des ev. Kirchenrechts mit besonderer Rücksicht auf die ev. Landeskirche A. B. in Siebenbürgen (1859.), Schuler-Libloy Frigyes: Protestantisches Kirchenrecht vornehmlich des der Evangelischen A. B. in Siebenbürgen (1871.), Lassel Ferenc: Die Verfassung der ev. Landeskirche A. B. in Siebenbürgen (1871.), Fabini János: Recht und Brauch in der ev. Landeskirche in Siebenbürgen (1882.), Teutsch Gy. D.: Rechtsquellen der ev. Landeskirche A. B. in Siebenbürgen (1857.), Uő: Urkundenbuch der ev. Landeskirche A. B. in Siebenbürgen (2 k., 1862–83.), Teutsch Frigyes: Die siebenbürgisch-sächsischen Schulordnungen (2 k., 1888–92.), Uő: Geschichte der ev. Kirche in Siebenbürgen (2 k., 1921–22.).