Dunántúli ev. egyházkerület, a II. →Carolina Resolutio következtében a →Sopron-Vas vármegyei kerület maradványaiból és a szatmári békekötés után Tolna vármegyébe telepített német evangélikusoktól alapított egyházakból 1735-től fokozatosan alakult ki. Ettől az évtől volt felügyelője, 1736-ban pedig püspököt is választott a →Serpilius Sámuel soproni lelkész személyében, de ennek az ottani →elsőpap, →Pilgram János Zsigmond izgatására éppen saját gyülekezete akadályozta meg ebbeli működését, úgyhogy első tényleges püspöke csak 1742-ben lépett e tisztbe. Hatásköre ekkor még csak a →kemenesaljai, →győri, →tolnai és →sopronvidéki egyházmegyékre terjedt ki, de ez utóbbi egy ideig csak lazán függött tőle. Megindult aztán lassanként az önállóságra való törekvés folytán mindenfelé a többi vármegyékben megmaradt egyházak szervezkedése is, majd a →türelmességi rendelet hatása alatt pedig az akkor csak ötven mellé feléledt egy nagy csomó egyház. Annyira, hogy 1786-ra szükségesnek mutatkozott a kerületnek egy egészen új berendezése, amikor is a már 129-re szaporodott anyaegyházakból a következő egyházmegyék szerveztettek: →felsősoproni, →felsővasi, →középvasi (a kemenesaljaival), →győri, →fejér–komáromi, →felsőveszprémi, →zalai, →felsőtolna-somogyi, →alsótolna–baranyai rendes →esperessel, továbbá →alsósoproni, →alsóvasi, →alsóveszprémi, →somogyi →conseniorral. Mindezek közül a kemenesaljai a középvasitól 1800-ban különvált, a felsőveszprémi az alsóveszprémivel előbb 1792-ben egy időre, majd 1812-ben véglegesen a →veszprémivé, az alsótolna-baranyai a felsőtolna–somogyival 1796-ban a →tolna–baranya–somogyivá egyesült, az alsóvasi a felsővasiba hamarosan beléolvadt, az alsósoproni és a somogyi pedig rendes esperességgé fejlődött. A mosoni egyházakat is szerették volna még 1786-ban átvenni fekvésüknek megfelelően, de óhajtásukat nem bírták valóra váltani, sőt 1895-ben a fejér–komáromit is áthelyezték a →dunáninneni egyházkerületbe. Az 1920-ban ez a kerület elveszíté a felsősoproni egyházmegyének nagy részét, a somogyinak kisebb részét, a tolna–baranya–somogyinak egy egyházát és a felsővasinak túlnyomó részét; ez utolsóval a felsőlövői tanintézeteket is, úgyhogy csak a soproni →teol. akadémia, tanítóképezde és gimnázium, valamint a bonyhádi és kőszegi gimnáziumok maradtak a területén. A teol. akadémia helyét aztán 1923-ban felváltotta a pécsi egyetemhez tartozó soproni hittudományi kar. A kerületbeli anyaegyházak száma 1725-ben 61, 1750-ben 49, 1786-ban 129, 1886-ban 163, 1903-ban 161, 1941-ben 137 volt. Az új beosztás folytán 1952. júl. l-én megszűnt a kerület, melynek püspökei a következők voltak: Tóth-Sipkovics János téti l. 1742–1746, →Perlaki József nemeskéri l. 1746–1749, Fábri Gergely vadosfai l. 1750–1753, Németh Sámuel téti l. 1754–1756, Bárány János felpéci l. 1756–1758, Balogh Ádám nemeskéri l. 1758–1771, →Perlaki Gábor nemesdömölki l. 1771–1786, Hrabovszky Sámuel téti, nemesdömölki l. 1786–1796, Nagy István sárszentlőrinci l. 1796–1812, →Kis János soproni l. 1812–1846, →Haubner Máté győri l. 1846–1850, és 1860–1866, →Karsay Sándor győri l. 1866–1895, →Gyurátz Ferenc pápai l. 1895–1916, →Kapy Béla szombathelyi, győri l. 1916–1948, Turóczy Zoltán nyíregyházai, győri l. 1948–1952. Egyházkerületi felügyelők voltak: Ostffy Mihály 1735–1753, Vittnyédy János 1753–1781, Matkovich Pál 1781–1823, Káldy János 1824–1825, br. Podmaniczky Károly 1825–1833, Matkovich István 1835–1847. Vidos József 1848–1849. Radó Lajos 1860–1866, Radó Ignác 1866–1868. Berzsenyi Miklós 1869–1873, br. Prónay Dezső 1874–1883, Káldy Gyula 1883–1888, Radó Kálmán 1889–1899, Ihász Lajos 1899–1908. Véssey Sándor 1909–1912, Berzsenyi Jenő 1912–1922, Mesterházy Ernő 1922–1948, Vaisz Aladár 1949–1952.

Irodalom: Vilfinger Ernő János: Az un. Dunántúl való kerületben levő aug. conf. tartó eklézsiáknak múlt két században élt… superintendenseinek rendje (1796.), Perlaky Dávid: A püspökök és kerületi felügyelők élete (Névtár. 1844.), Payr Sándor: Egyháztörténeti emlékek (I. k. 1910.), Uő: A dunántúli ev. egyházkerület története (I. k. 1924.).