Domokos Márton (Tótvázsony, 1697. – Debrecen, 1764. ápr. 3.) ref. vallású világi, az előbbinek atyja. Debrecenben tanult, majd külföldön szintén gyarapította ismereteit, egyebek közt Halléban s 1719-ben Jenában is járván. Hazajőve, Pesten telepedett meg s ügyvédséget folytatott, míg 1725-ben Debrecenben városi jegyző lett. 1735-től évről évre ismét megválasztott főbírája volt a városnak, egészen haláláig. – Sokoldalú képzettsége mellett hitbuzgóságával és városa érdekeinek minden fölé helyezésével tűnt ki. Így tetemes része volt abban, hogy a nagyenyedi kollégium elvesztette nemcsak a Bethlen Gábortól adományozott debreceni dézsmarészt, hanem még az érte egyezség szerint járó kárpótlást is. A →tiszántúli egyházkerületnek pénztárnoka s főbírói hivatalánál fogva a debreceni egyháznak gondnoka volt. Irodalmi téren is munkálkodott, szeretett verselgetni s a következő nagyobb műveket adta ki: A keresztyének között ez idő szerint uralkodó romlottságnak kútfejeiről (Osterwald után franciából). (Debrecen, 1745.) A ker. ethikának… rövid summája (La Placette után franciából). (Uo. 1750.) Mindkettő névtelenül jelent meg. Kéziratban is maradt munkája. A felette tartott beszédek megjelentek.

Irodalom: Zoltai Lajos: D. M. debreceni főbíró és kora (1909.).