Dézsi (Hockmar) Márton (Dés, 1639. – Nagyenyed, 1691. júl. 24.) ref. tanár. Désen kezdett tanulni. 1654-től Nagybányán, majd Sárospatakon folytatta tanulását, ez utóbbi helyen 1661. jún. 4-én iratkozván be a →togatusok sorába. Itt →köztanítói tisztet is viselt, utána nevelősködött, míg 1665. márc. 19-től ezévi szept. 9-ig kollégiumi →senior volt. Ekkor külföldre indult s nov. 19-én a leideni egyetemnek lépett a hallgatói közé. Négyévi itt időzés után hazatérve, 1670-ben lelkész lett Kézdivásárhelyen, hol még ebben az évben →esperessé választotta a →kézdi egyázmegye. Innen a következő évben tanárnak vitték Nagyenyedre. Coccejanus elvei miatt a Radnóton 1673. jún. 16-án összeült egyházi gyűlés elé idézték, mely eltiltotta meggyőződése hirdetésétől. Ám ő ezután is annak szellemében tanított, miért 1684–85-ben heves vitát kellett folytatnia →Pósaházi Jánossal. Irodalmi működésének egyetlen terméke látott napvilágot: De visu. (Leiden, 1666.) A radnóti gyűlés elé terjesztett Apológiája és Pósaházi elleni latin Replicája elveszett, de ez utóbbinak magyar kivonata (Summája az Pósaházi uram Syllabusára való Replicának) fennmaradt. Egyébiránt valószínűleg ő a szerzője az Osdolai Kun István által Kolozsvárt 1677-ben közre bocsátott s azután több kiadást ért „Hétnapi útitárs” c. imakönyvnek is. Gyászbeszédet tartott 1685-ben Pápai Páriz Ferencnének és 1688-ban Bánffy Dénesné Bornemisza Katának a temetésén, csakhogy ezek szintén nem maradtak fenn. Üdvözlő verset írt →Csuzi Cseh Jakabhoz (1660.), →Szathmárnémethi Mihályhoz (1661.), →Eszéki T. Istvánhoz (1666.), →Pápai Páriz Ferenchez (1680.), valamint II. Apafi Mihály fejedelmi beiktatására (1684.) – Unokaöccse volt →Sárpataki Mihálynak és apósa →Szilágyi Péternek.

Irodalom: Zoványi Jenő: A coccejanismus története (1890.), Uő.: D. M. (Prot. Szle. 1898.), Uő.: A coccejanismus hatása a magyar reformátusokra.