Böhm Károly (Besztercebánya, 1846. szept. 17. – Kolozsvár, 1911. máj. 18.) ev. vallású egyetemi tanár. Besztercebányán kezdte iskoláit. 1862-től Pozsonyban tanult, hol 1868-ban teológiát végzett. Külföldre menvén, ez évben a göttingeni, a következő évben a tübingeni, 1870 tavaszán a berlini egyetemen kezdett hallgatni. Még ez évben hazatérve, a pozsonyi, 1873-ban a budapesti gimnáziumnak választatott tanárává, s ennek 1883-tól igazgatói tisztét is vitte. 1896 elején a kolozsvári egyetemre neveztetett ki a bölcsészet nyilv. rendes tanárának. Ez az egyetem 1896-ban díszdoktorrá tette s a Magyar Tud. Akadémia 1896-ban levelező, 1908-ban rendes tagjává választotta. – A legönállóbb magyar bölcsész volt, kinek rendszere a legfejlettebb s amellett a legértékállóbbnak bizonyult. Ezen a téren „Az ember és világa” (5 k. 1883–1928.) c. alatt írta meg főművét. Ennek különösen V. kötetében (Az erkölcsi érték tana), de egyéb műveiben is igen sok a teológiai vonatkozás, azonban egyenesen teológiai dolgozatai is vannak: Jakab levelének viszonya Pál apostol leveleihez (Prot. Tud. Szle. 1869.). Még néhány szó a determinizmusról az erkölcs- és vallástanban (Uo. 1869.).

Irodalom: Szelényi Ödön: B. K. és a prot. keresztyénség (Prot. Szle. 1911.), Uő.: B. K. és a vallásphilosophia (Theol. Szaklap, 1914.), Többen: Dr. B. K. élete és munkássága (3 k., 1913.), Koller István: B. lélektana (Ev. Lap, 1916.), Bartók György: B. K. tana és személyisége (1913.), Uő.: B. K. (1929.), B. K. ifjúkori önéletrajza (1931.), Tankó Béla: B. K. axiologiája. (1907.)