Bocsor István (Enying, 1807. okt. 19. – Pápa, 1885. jún. 3.) ref. tanár. Enyingen és Lajoskomáromban tanult 1819-ig, ezután Pápán folytatta iskoláit, míg 1831-ben →köztanító, majd →senior lett. 1835-ben tanárrá választatott, de csak kétévi külföldi (bécsi és berlini) tanulmányozás után foglalta el tanszékét, melyen jobbára történelemmel foglalkozott, többnyire a jogakadémián. Midőn ez 1885-ben megszűnt, ő is meghalt. – 1848-ban országgyűlési képviselőséget viselt. Írói működésének legjelentősebb eredménye: Magyarország történelme, különös tekintettel a jogfejlésre (4 k. 1861–69.). Egyházi téren mindössze a →Márton Istvánról szerzett gyászverseivel (1831.) és a Pesten felállítandó prot. főiskola tanítási rendszerét tárgyaló jutalmazott pályamunkákról írt bírálataival (1845.) lépett fel, de említést érdemel →Herényi Jánossal folytatott bölcsészeti vitája, melyben a Hegel álláspontját védte.

Irodalom: Antal Gábor: B. I. életrajza (1882.)