Veteristák Magyarországon. A XIII. Gergely pápától 1582-ben életbe léptetett naptár-reform ellenzői természetesen a protestánsok közül kerültek ki. Minthogy pedig Magyarország népességének túlnyomó többsége protestáns volt akkor, az ellenállást még a királyi hatalom sem bírta megtörni. Egymást érték az eredménytelen rendelkezések. Nagyon kevés helyen sikerült úgyszólván rajtaütéssel és különlegesen megnyert prot. segédlettel hamar elfogadtatni. A közhangulat más irányú volt, s a király személyesen kiadott rendelete ellenében az országgyűlés hatáskörébe tartozónak nyilvánította az intézkedést a legtöbb törvényhatóság. Így aztán a legnagyobb zűrzavar állott elő, mely arra sem szűnt meg, hogy az 1587–88-i országgyűlés kifejezetten csupán a királyra való tekintettel az új naptárt fogadta el. És ha sok helyen meg is hajoltak a törvény előtt, máshol viszont még ott is ellenszegülésre talált, ahol már előzőleg beletörődtek az új időszámításba. Végre is az 1599-i országgyűlés súlyos büntetéseket szabván a törvény megszegőire s amellett még külön szigorú rendeletek is minden irányban intézkedvén, annyit mégis elértek, hogy legalább hivatalosan mindenfelé hozzájárultak az új naptár használatához. Magánosok ellenben, kivált némely vidékeken, még sokáig éltek az óval. Ez volt a helyzet a hódoltságban általánosan, amennyiben még róm. katolikusok sem voltak hajlandók még évtizedekig semminemű változtatásra. Erdélyben is hasonló magatartást tanúsítottak a protestánsok, és sokan még akkor is ragaszkodtak az ó naptárhoz, mikor az 1590-i országgyűlés a zsarnok fejedelem akaratára életbe léptette az újat. Még egy évtized múltával is számos helyen tartották az ünnepeket az ó naptár szerint, s a tiszántúli vidékeken annyira vegyes volt az eljárás, úgyszólván községenként, hogy még a század utolsó éveiben is olyan magyar naptár jelent meg, mely egyaránt magába foglalta az ót és az újat, sőt Máramarosban csak 1625-re sikerült elfogadtatni a reformátusokkal az újat.