Biblia-fordítások (A magyar prot.) közé nem tartozik sem a páli leveleknek →Komjáthi Benedektől (1533.), sem a négy evangéliumnak →Pesti Mizsér Gábortól (1536.) végzett fordítása, mint amely mindkettő kizárólag humanista alkotás. Ellenben a humanizmusnak és protestantizmusnak már együttes terméke a →Sylvester János újszövetség-fordítása (1541.), melyet a prot. →Bencédi Székely István zsoltárkönyve (1548.) követett. Csakhamar ezután egy nagyobbszabású vállalkozás indult meg e téren Kolozsvárt a →Heltai Gáspár vezetése alatt. Ennek eredményéül 1551-ben „Mosesnek öt könyve” és a Jézus Sirah apokrif könyve, 1552-ben a próféták s a Salamonról nevezett, részint kanonikus, részint apokrif könyvek jelentek meg. Közülük a Jézus Sirah könyvét →Zigerius Imre és →Tövisi Mátyás küldte be Tolnáról, a többieket Gyulai Istvánnak, Ozorai Istvánnak és →Vizaknai Gergelynek a közreműködésével készítette Heltai. Jóidei szünet után 1560-ban a zsoltárok, 1562-ben az újszövetség, 1565-ben a Józsue, Bírák, Ruth, Sámuel és Királyok könyvei kerültek ki sajtó alól. Az újszövetség fordításában →Szegedi Lajos, →Egri Lukács és →Gyulai István volt segítségére Heltainak. Tőle függetlenül →Melius Péter is buzgó tevékenységet fejtett ki ily irányban. Először a kolosséi levél (1561.) és a János szerinti evangélium (1561. vagy 1562.), azután a római levél (1563.) fordítását adta ki a róluk írt prédikációival kapcsolatban. Majd az Ézsaiás könyvének (1563 k.), a Sámuel és Királyok két-két könyvének (1565.), a Jób könyvének (1565.) s valószínűleg még a Krónikák két könyvének (1565.) fordítását bocsátotta közre. Végül az Újszövetséget (1567.) és ettől külön, prédikációkhoz csatolva a Jelenések könyvét fordította le (1568.). Az erre következő pár évtized meglehetős terméketlenségben telt el, mindössze a Sylvester fordításának új kiadása (1574.) és a →Félegyházi Tamás (kis részben →Gönczi Fabricius György) újszövetség-fordítása (1586.) látott ezalatt napvilágot. Mikor aztán mind →Bornemisza Péternek, mind →Thúri Mátyásnak egy biblia iránti tervei füstbe mentek, →Károlyi Radics Gáspár kezdett hozzá a nagy munkához: a Bibliának teljes egészében (az ószövetségi apokrifusokkal együtt) magyarra fordításához. Többek (közöttük a névszerint egyedül ismert Pelei János) részvételével sikerült is 1590-ben megajándékoznia a magyarságot ezzel a drága kinccsel, mely azóta, ha többszöri javításon keresztülmenve is, állandóan megmaradt a prot. magyarok új meg új kiadásokban számtalanszor megjelent legáltalánosabb olvasmányának, aminek előmozdítására Pozsonyban egy „philobiblikus társaság” is alakult a 19. század első negyedében. A javítások, illetőleg átdolgozások →Szenczi Molnár Albertnek, →Misztótfalusi Kis Miklósnak, id. és ifj. →Köleséri Sámuelnek, ifj. →Csécsi Jánosnak, →Pethe Ferencnek, id. →Báthory Gábornak, a „Brit és külföldi biblia-társulattól” ezzel megbízott →Győry Vilmosnak, →Menyhárt Jánosnak és →Filó Lajosnak még újabban pedig ugyancsak e társulat megbízásából egy egész csoport szaktudósnak a nevéhez fűződnek. Ám emellett is sokan találkoztak, akik részint tudományos, részint gyakorlati célból szintén foglalkoztak a biblia vagy egyes részei lefordításával. Már I. →Rákóczy György 1638-ban újra akarta fordíttatni az egész bibliát, mégpedig az erdélyi és tiszántúli ref. papokkal az ó-, a tiszáninneniekkel az újszövetséget, ám eredmény nem kísérte ebbeli törekvését. →Komáromi Csipkés György aztán egymaga lefordította az egész Bibliát, mely azonban csak 1718-ban látott napvilágot. Ev. részről 1750-ben vettek munkába egy új, teljes bibliafordítást, de ebből csak az újszövetség jutott a közönség elé, melyet →Bárány György, →Bárány János és →Sartorius János ültetett át nyelvünkre (1754.). Hasonlóképpen az egész bibliát fordította le (1870.) az ószövetségi apokrifusokkal (1877.) együtt →Komáromy Sámuel, miután már előbb több ószövetségi könyvet kiadott magyarul. Részleteket fordítottak a következők: Torkos Jakab az újszövetséget, →Besnyei György a zsoltárokat (kéziratban az egészet), →Keresztes József és →Radácsi György egy-egy csomó ószövetségi részletet, →Kecskeméthy István és →Hornyánszky Aladár külön-külön majdnem az egész bibliát, Jónás János a Jób könyvét, →Szimonidesz Lajos a Jelenések könyvét, →Masznyik Endre az újszövetséget, →Czeglédy Sándor ugyanazt, →Raffay Sándor az újszövetségi apokrifusokat, a Máté szerinti evangéliumot, majd az egész újszövetséget. 1938-ban jelent meg a Brit és Külföldi Bibliatársulat kiadásában az egész biblia „újonnan átdolgozott” kiadása; az ószövetség →Czeglédy Sándor, az újszövetség →Raffay Sándor fordításában. A magyar területen lakó másnyelvű protestánsok részére is készültek fordítások. Egy szerb evangélium-fordítás 1562-ben jelent meg; egy horvát, mely →Bucsics Mihály fáradozásának volt a gyümölcse, 1573-ban látott napvilágot. Mindjárt az erre következő évben egy szerb zsoltárkönyv került ki sajtó alól. A románok közti térítői munka céljait először egy evangélium-fordítás (Koreszi diakonusnak a műve) szolgálta 1561-ben, azután a Cselekedetek könyvének egy szintén 1561-i fordítása, majd egy zsoltárkönyv 1570-ből. Mindezeknek nagyobb része több kiadást ért. Tordas Mihály több más román paptársával a Mózes-féle könyvekből az I-t és II-at 1581–2-ben adta ki a Heltai-féle magyar fordítás nyomán. 1577-ben a zsoltárok, 1580-ban az evangéliumok párhuzamos szláv és román szöveggel nyomattak ki. Jóval ezután, 1648-ban a teljes újszövetség jelent meg románul. Szlovák nyelven az egész Bibliát →Bél Mátyás és →Krmann Dániel bocsátotta közre először 1722-ben.
Irodalom: Bod Péter: A szent bibliának historiája (1748.), Balogh Ferenc: A magyar biblia történelme („A magyar prot. egyháztörténelem részletei” közt 1872.), Harsányi István: A magyar biblia (1927.), Musnai László: A magyar biblia története (1925.), Roques Mario: Palia de’ Orastie (1925.), Szombathi János: Tudósítás a magyar bibliáról (a Pethe-félének előszava 1794.), Erdős Károly: Az újszövetség magyar fordításai a reformáció óta (1937.).
