Bethlen Miklós (Bethleni) gr. (Kisbun, 1642. szept. 1. – Bécs, 1716. okt. 17.) ref. vallású államférfi. Eleinte →Keresztúri Pál vezetése alatt a gyulafehérvári, majd →Apáczai korában a kolozsvári kollégiumban tanult. A II. Rákóczy György uralkodásának vége felé kitört zavargások alatt folytonosan menekülnie kellett egyik helyről a másikra, míg 1661-ben a Csernátoni Pál mentorságával külföldre ment. Ez évben a heidelbergi, a következőben az utrechti, 1663 tavaszán a leideni egyetemnek lett hallgatója. Ugyanazon év végén Londonba rándult át, onnan 1664-ben Franciaországba utazott. Hazatérve, nemsokára Udvarhelyszék főkapitányi tisztébe lépett. Ezután egyre nagyobb szerepet kezdett játszani Erdély közéletében. A →Thököly-féle hadjáratban 1681-ben főstrázsamester volt, a következő évben pedig már generális lett. Később Kővárvidék főkapitányává s Máramaros vármegye főispánjává neveztetett ki. Erdély ezidőbeli szorongatott és bizonytalan helyzetében mindent elkövetett, hogy biztosíttassék annak vallási és politikai szabadsága. A zernyesti ütközet után fölment Bécsbe, hol sikerült kieszközölnie a →Leopoldinum Diplomát, mely meglehetősen biztosítá a vallási szabadságot. Erdély kormányzójává az 1691-i országgyűlésen vele szemben hat szavazattöbbséggel a mindig pápás érdekeket szolgáló Bánffy György választatván, ő főkancellárrá tétetett. Bethlen nagy műveltségénél és vallásos buzgóságánál fogva korának a prot. egyházi életben legkimagaslóbb alakja volt. Nemcsak gondnoki tisztet viselt a →nagyenyedi és →kolozsvári kollégiumban, úgyszintén az erdélyi egyházban, hanem egyszersmind atyjával, B. Jánossal együtt megalapította az udvarhelyi gimnáziumot s ezenkívül áldozatkész pártfogója volt a marosvásárhelyi gimnáziumnak, valamint számos lelkészjelöltnek, kiknek fedezte külföldi tanulásuk költségeit; felkarolta továbbá a bujdosók s a →gályarabságra hurcolt prot. lelkészek ügyét, megoltalmazta az üldözőbe vett cartesianus és coccejanus professzorokat, végül pedig újra kieszközölte az egy ideig elvont →cameraticum beneficiumot, melynek azonban az akkor megállapított összegben való kiszolgáltatása ezúttal sem sokáig tartott. Ennyire buzgó protestáns lévén, a vallásügyben többször összeütközött a kormányzóval, ki állandóan irigyelte azt a nagy tekintélyt, mellyel Bécsben rendelkezett eszes és tudós vetélytársa, kit 1696-ban gróffá nevezett ki I. Lipót. Erdélynek Rabutin katonai parancsnoksága idejében kiállott sanyarúságai terveket érleltek meg Bethlenben hazája jövőjének biztosítása iránt, melyeket írásba foglalva a bécsi holland követhez akart küldeni, de levele Rabutin kezébe jutván, annak alapján ez felségsértési vádat emelt ellene s 1704-ben elzáratta. Később Bécsbe szállították, ahol visszanyerte ugyan szabadságát, ám Erdélybe sohasem tért vissza, s ott halt meg Bécsben. – Egyháza és hazája érdekében véghezvitt nemes és nagy tettein kívül nagyszabású írói működése is fenntartja emlékét. – Egyházi érdekű művei: Austriaca Austeritas (Név n.) (Kolozsvár, 1671.) Continuatio Austriacae Austeritatis (Név n.) (Uo. 1672.) Justi de Palma Florentini Austriacae Austeritatis ejusdemque continuationis confirmatio… (Név n. Uo. 1673.) Epistola ad ministros exules (1675. jan. 4.) egy utószóval (Az „Apologia ministrorum evangelicorum Hungariae” c. nem általa szerzett munkálattal együtt kiadva). (Uo. 1677.) és (Utrecht, 1678.) (Magyar fordításban Sp. Füz. 1868.) Noé galambja… (1701.; magyarul Történelmi Tár 1891. és Önéletírása II. k.) Élete, magától igazán íratott, kit az Isten tud (2 k.). Pest, 1858–60. Üdvözlő verset írt Eszéki Istvánhoz (1675.). Kéziratban is maradtak dolgozatai.

Irodalom: P. Szathmáry Károly: Gr. B. M. tragédiája (Történelmi Tár, 1891.), Lukinich Imre: A bethleni gr. B. család története (1928.), Gyárfás Elemér: Bethleni gr. B. M. kancellár (1924.), Szádeczky Lajos: B. M. két kiadatlan műve (Bp. Szle, 1923.).