Tolnai Szabó Mihály (?, 1640. – ?, ?) ref. lelkész. Tanult Debrecenben, hol 1660-ban lépett a felsőbb tanulók sorába. Innen 1662-ben Sárospatakra távozván, ott 1663 áprilisától →seniori, 1664-től segédtanári tisztet töltött be, de 1666-ban az ifjúság zavargásában való részvétele miatt el kellett azt hagynia. Ekkor külföldre ment s ezévi júl. 2-án a leideni, 1670. okt. 15-én a groningeni egyetemre iratkozott be. Hazájába 1673 elején visszatérvén, csakhamar lelkészi állást foglalt el Szikszón, ahonnan azonban 1674-ben menekülnie kellett az üldözések elől. Erdélybe vonult, hol a fejedelem intézkedésére 1675 elején a Bethlen Miklós védőszárnyai alá került. Később tábori papságot viselt a bujdosók közt, míg 1679-ben Nádudvaron lett pap. Ettől a hivatalától 1680 márciusában elmozdította egyházi felsősége, s ettől fogva Szádalmáson, 1681 után Szepsiben lelkészkedett 1694-ig, midőn állás nélkül maradván, Mádon huzódott meg s 1708-ban még élt. – Művei: A sűrű kereszt-viselésnek habjai között csüggedező léleknek lelki bátorítása (Prédikáció). (Kolozsvár, 1673.) Haza számkivetett békességének helyreállítása (Prédikáció). (Uo. 1675.) Szent had, azaz: Lelki s testi szabadságokért fegyvert vont vitézek tüköre (Prédikáció). (Uo. 1676.) (Újra kiadta 1937-ben →Incze Gábor.) – Respondeált a „De presbyterio” (1662.) és az „Antidoti theologicae (!) contra strophas et cavillationes jesuitarum… pars altera” (1671.) felőli vitán. – Gyászverset írt a →Kovásznai Péter halálára (1674.).