Tiszáninneni ref. egyházkerület. A helvét reformáció hitelveinek Felső-Magyarországon való elterjedése hozta létre, de nem alkotott oly szorosan egységes testületet, mint a többi →egyházkerület, amennyiben az egybetartozásnak mintegy jeléül és eszközéül szolgáló püspöki hivatal felállításának évtizedekig útját állotta az egri püspökség fennállása. Mire pedig efelől szervezkedhettek volna ily módon, addig annyira megkedvelték a püspök nélküli állapotot, hogy még a beállítása iránt vállalt kötelezettségüknek sem tettek eleget. Csak 1735. márc. 4-én a →bodrogkeresztúri konvent intézkedése következtében választottak végre is püspököt. Addig az eredetileg hozzátartozott négy →egyházmegyének, úgymint a →borsodinak, az →abaújinak, a →-zempléninek és az →ungvárinak az →esperesei egymástól függetlenül jóformán püspöki jogokat gyakoroltak és gyakran éltek is a →superintendens címmel. Az egyházmegyék egymással ún. unióban állottak, magukat a XVI. század vége feléig a gönci, azután a →felsőmagyarországi kánonok, részben pedig önállóan alkotott cikkeik (p. o. →borsod-gömör-kishonti) szerint igazgatták. Az egyházkerületet vagy az egész ref. egyházat egyetemesen érdeklő ügyekben összejöveteleket tartottak, mégpedig nem egyszer a →tiszántúli egyházkerülettel közösen. Az unióba beletartoztak a Zemplén vármegyei szlovák ev. egyházak is, mivel nem vonták ki magukat az illető esperesek hatásköre alól egészen a XVII. század hatvanas éveiig. Ide tartozott meglehetősen rövid fennállása alatt a →sárosi ref. egyházmegye is, melynek esperese a szokott hatáskörrel bírt. Az unió szorosabbá tételére 1635-ben is történt egy halva született kísérlet, majd a →szatmárnémeti nemzeti zsinat 1646-ban püspökválasztásra utasította a kerületet, aminek azonban, bár ott hozzájárultak a tiszáninneniek is, csupán annyi eredménye lett, hogy az 1648. jún. 10-én tartott gyűlésük mindenkorra elrendelte egy állandó elnöknek az esperesek közül választását, ám ez is csak papíron maradt. Az ungi egyházmegye még ezzel a felette laza unióval szemben is mutatott fel némi independens törekvést, de a püspöktétel aztán végleg megállapította a kerület egységét. A négy egyházmegyéből 1799-ben hetet szerveztek, úgymint az →abaújit, →tornait, →gömörit, →felsőborsodit, →alsóborsodit, →alsózemplénit és →ung-felsőzemplénit, melyek közül az utolsó kettéválasztatván, 1850-től nyolc egyházmegyéből állott a kerület, melynek beosztásán ezenkívül is történtek időnként apróbb módosítások. – Anyaegyházainak száma a XVIII. század elején 410, 1780 táján már csak 310 körül, a XIX. század elején 363, végén 351, az első világháború előtt 356 volt. Ezekből az ország új határainak kialakítása után a többség ugyan Magyarországon maradt, de azért az újabban alakult egyházakkal is mindössze 217 anyaegyházból állott ezután a törzskerület öt →egyházmegyében (abaúji, gömör-tornai, felsőborsodi, alsóborsodi, alsózempléni), míg a többi a →szlovenszkói tiszáninneni kerülethez tartozott. 1938-ban visszakerülvén a magyar többségű területek, 1939-től majdnem teljessé vált az egyházkerület a régi nyolc egyházmegyéjével. Á. 21 egyháza ezúttal is Szlovenszkóban maradt. 1945-ben visszaállott az előbbi helyzet. A kerületben utoljára a →sárospataki kollégiumon (gimnázium, jogakadémia, →teol. akadémia) és egy egyesült prot. gimnáziumon (Rimaszombat) kívül még egy fiú- és egy leánygimnázium volt, mindkettő Miskolcon, közülük a rimaszombati hazánkra nézve elveszett, Sárospatakon pedig a jogakadémia 1923-ban megszűnt, viszont az államtól visszakerült a tanítóképezde, melyet aztán 1950-ben újból visszavett az állam, nemcsak, hanem 1951-ben a teol. akadémia is megszűnvén, 1952-ben a gimnázium is átment az állam kezébe. Az egyházkerület maga meg 1952-ben beolvadt a tiszántúliba, majd 1957 elejétől helyreállott, de már az 1952. júl. 1-től alakult egyházmegyékkel (→hevesi, →borsodi, →abaúji, →zempléni). – Püspökeinek névsora: Szentgyörgyi Sámuel rimaszombati l. 1735–1745, Csáji Márton miskolci l. 1745–1770, Szalay Sámuel miskolci l. 1770–1792, →Szathmári Paksi Ábrahám mezőkeresztesi l. 1792–1799, →Őri Fülep Gábor sajószentpéteri l. 1799–1823, →Szathmári Paksi József miskolci l. 1823–1848, →Apostol Pál miskolci l. 1848–1860, →Zsarnay Lajos sárospataki tanár, miskolci l. 1860–1866, →Kun Bertalan miskolci l. 1866–1910, →Fejes István sátoraljaújhelyi l. 1910–1913, →Tüdős István miskolci l. 1914–1918, →Révész Kálmán kassai, miskolci l. 1918–1931, →Farkas István miskolci l. 1932–1941, →Enyedy Andor miskolci l. 1942–1951, Darányi Lajos sárospataki l. 1957–1964, Ráski Sándor miskolci 1. 1965–. →Főgondnokai voltak: Dőry András, 1734–1735, Vay Ábrahám 1735–1762, Szathmáry Király György 1763–1775, Kácsándi László 1775–1777, Vay István 1777–1788, Patay József 1788–1796, →Vay József 1796–1821, Lónyay Gábor 1821–1824, gr. →Teleki József 1824–1855, br. →Vay Miklós 1860–1894, br. Vay Béla 1894–1910, →Dókus Ernő 1910–1932, Farkas Géza 1932–1949, Horváth Elemér 1949–1952, Dienes István 1957–1964, →Újszászy Kálmán 1964 óta. – Az egyházkerületi főgondnok 1750 óta egyúttal főgondnoka volt a sárospataki kollégiumnak is, a püspökkel együtt.
Irodalom: A püspökök (Őri Fülep Gáborig bezárólag) életrajza (Sp. Lapok, 1892.), Zoványi Jenő: Adatok a dunántúli és tiszáninneni ref. egyházkerületek főgondnokainak névsorához (Prot. Szle, 1906.), Uő: A püspöki hivatal a tiszáninneni ref. egyházkerületben (Uo. 191 l.), Uő: „Tiszáninneni” és tiszáninneniek (Uo. 1911.), Uő: Mi igaz az 1635-iki bodrogkeresztúri zsinatból (Uo. 1938.), Uő: Tiszáninneni ref. superintendens-seniorok (Theol. Szle, 1938.), Révész Kálmán: A püspöki hivatal a tiszáninneni ref. egyházkerületben (Uo. 1911.), Hegedüs László: A tiszáninneni helv. hitv. egyházmegyék kormányzata a Carolina Resolutio kiadatása előtt (Sp. Füz. 1859.).
