Beregi ref. egyházmegye, a →tisztántúli kerületben, kezdettől fogva létezett s →Petrovics Péterhez meg →Kálmáncsehi Sánta Mártonhoz való viszonya folytán nagy részben tiszáninneni fekvése dacára már a 16. század ötvenes éveiben is tiszántúli egyházmegyékkel alkotott egy testet. E különleges helyzete és az egyházkerület központjától való távolsága azt a törekvést vonta maga után, hogy teljesen függetlenné tegye magát a kerülettől, de meg kellett elégednie azzal, hogy az kiváltságokban, p. o. →esperesét a kebelbeli lelkészek felavatásának jogában részesítette, melyek csak a 19. század elején szűntek meg végképpen. Nagy kiterjedése volt, a Tisza bal oldalán szintén tetemes számmal voltak egyházai, sőt Ugocsa vármegyéből is hozzá tartoztak a tiszáninneni részre esők, de egy részük csak 1609-ig. A XVIII. század kezdetén 69, vége felé 50 anyaegyházból állott, mely csakhamar jócskán felszaporodott. Minthogy pedig 1821-ben elvették tőle egyfelől az Ugocsa vármegyéhez tartozó tiszáninneni 9 egyházát, másfelől a Tisza és Túr között, Szatmár vármegyében fekvő 11 egyházát, de viszont hozzácsatoltak a szabolcsiból 3 anyaegyházat, akkor 65, a Magyarország új határainak kialakítását megelőző időkben pedig 64 anyaegyházat számlált, mindannyit Bereg vármegye területén. Közülük csak 22 maradt akkor Magyarországon, de 1938-ban 3 egyháza kivételével mind visszakerült, 1939-ben pedig ez a 3 is. Ez az állapot azonban csupán 1944-ig tartott. – Nevezetesebb egyházai voltak: Beregszász, Munkács, Vári, Tarpa, a két előbbi egykor két-két lelkésszel. Esperesei közül a következőkről tudunk: Böszörményi Máté vári l. 1590 tájáig, Nagytállyai Bertalan (1590) 1593-ig, Gyarmathi Miklós vári l. 1593–1595, Vári Alatus Bálint munkácsi l. 1595–1611, Thúri János beregszászi l. 1611-től, Kisvárdai András beregszászi l. (1620.), Újhelyi Pannicida István munkácsi l. (1629.) (1638. jún.), (Simándi Bodó Mihály beregszászi l. ?) (1638 ősze?) – (1642 tavasza és 1645 tavasza közötti idő valamelyik pontja), Ardai Pál munkácsi l. ugyanattól az időponttól 1645-ig, Kolosi Dániel beregszászi l. 1645–1653, Krizbai György salánki, beregszászi l. 1653–1658, Vári Miklós vári l. 1658–1666, Kolosi Dániel beregszászi l. 1666–1670 felé, Csaholci Gergely 1670-ig, Váraljai János, Vári István, Pataki Ferenc, →Teremi P. István munkácsi l. (1678. nov.) 1686-ig, Szathmári András nagymuzsalyi l. 1687–1704, Teremi P. István beregszászi l. 1705-től, Patai Sámuel beregszászi l. 1708–1709, Csaholczi T. Miklós tiszaújhelyi, tarpai l. 1712-ig, Újvárosi Márton vári l. (1710. febr.), Váradi György tiszabecsi, tarpai l. 1713–1729, Szathmárnémethi András (1732.), Dömsödi János tarpai l. (1735.) 1743-ig, Szőnyi Dömjén János muzsalyi, munkácsi l. 1743–1753, Kömlei Márton vári l. 1753–1775, Kondor Boldizsár beregszászi l. 1775-től (1794.), Kömlei Zsigmond vári l. 1797–1812, Vekerdi Nagy Mihály tiszakerecsenyi, tarpai l. 1812–1815, Literáti Nagy János tarpai l. 1816–1833, Vekerdi Nagy Mihály (II.) csonkapapi, tarpai l. 1835–1859, Bakcsy László jándi, tarpai l. 1859–1870, Kovács János márokpapi, badalói l. 1870–1876, Peterdy Károly barabási, munkácsi l. 1876–1893, Sütő Kálmán munkácsi l. 1894–1914, →Bertók Béla beregsurányi, munkácsi l. 1914–1919, Lánczy József csarodai l. (előbb h.) 1921–1931, Palágyi István beregsurányi l. 1931–1934, Kelemen Gyula vásárosnaményi l. 1934–1939, Horváth Zoltán mátyusi l. 1939–1945, midőn addigi alakjában megszűnt az egyházmegye.

Irodalom: Szeremlei Sámuel: Vázlatok a papszentelés múltjából, különös tekintettel a beregiekre (1881.), Zoványi Jenő: A tiszántúli ref. egyházkerület története (1939.), Uő.: A beregi és szatmári egyházmegyék espereseinek névsorához (ET 1945.).