Szőnyi Nagy István (?, 1633. v. 1634. – Szatmár, 1709.) ref. lelkész. Tanult Debrecenben, hol 1654. máj. 14-én →subscribált. A külföldet is fölkeresvén, 1666-ban az utrechti, 1667. szept. 4-én a groningeni egyetemnek lépett a hallgatói közé. Hazatérte után lelkész lett Tornán, ahonnan azonban vallásáért 1671. márc. 11-én elűzetett. Egy ideig még ott lappangott, de végre is menekülnie kellett, s ez év júliusában Debrecenben kapott lelkészként alkalmazást. Innen a következő év nyarán Zilahra ment →elsőpapnak, 1675-től pedig a bujdosók között működött →prédikátorként. 1680 márciusától Balmazújvárosban, valószínűleg 1685-től Hajdúszoboszlón, 1689-től Kolozsvárt, 1696 elejétől Székelyudvarhelyen, 1699-ben és 1700-ban valószínűleg Nagyváradon lelkészkedett. Majd 1704 decemberében Gyulafehérvárt volt elsőpap, de innen a háború zaja távozásra kényszerítette. Ekkor Szatmárra vonult, mely Németivel együtt az erdélyi bujdosó papok szállásául volt kijelölve. Itt aztán 1708 februárja után szintén lelkészi állást viselt, haláláig. – Művei: Martyrok koronája. (Kolozsvár, 1675.) (Új kiadás Nürnberg, 1727.) Kegyes lelkek vezércsillaga. (Debrecen, 1681.) (Más kiadás még ez évben hely n.; új kiadás Debrecen, 1714.) Élő holtak jó illatja, mellyel… →Felvinczi Sándor… temetését temjénezte… (Uo. 1686.) Paradicsomi mulatsága jegyesével a Jézusnak (Gyászbeszéd Illyefalvi János felett). (Kolozsvár, 1690.) Magyar oskola (Név n.). (Uo. 1695.) (Hangoztató módszerű abc, melyet Toldy Ferenc 1866-ban újra kiadott a „Corpus grammaticorum”-ban.) Gyászbeszéd Kendeffi János felett („Utolsó tisztesség…” c. gyűjteményben). (Uo. 1697.) „Philopatrius Arvadinus Theaitetus” álnév alatt valószínűleg ő írta a Gusztáv Adolfról szóló „Kegyes vitéz” (Debrecen, 1675.) c. könyvet. „Örök élet koronája” (melyet Debrecenben végig prédikált) és „Tizenkét csillagok koronája” c. munkái körülbelül kéziratban maradtak. – Respondeált az „Ad Romanos IV. 3.” (1666.) felőli vitán. – Írt még üdvözlő verset →Liszkai P. Andráshoz (1667.) és →Pápai Páriz Ferenchez (1710.) (még 1708-ban írta), gyászverset a →Mártonfalvi György (1681.), →Nógrádi Mátyás (1681.), Felvinczi Sándor (1686.), →Köleséri Sámuel (1683.) és I. →Szathmárnémethi Mihály (1689.) halálára.