Szathmárnémethi Mihály (II.) (Szatmárnémeti, 1667. k. – Kolozsvár, 1709. szept. 28.) ref. tanár. Szatmárnémetiben kezdte iskoláit. 1683-tól Kolozsvárt tanult, hol pár évig →köztanítóságot is viselt. Majd 1691 vége felé külföldre ment és Franekerben iratkozott be egyetemi hallgatónak, ahonnan 1694 szeptemberében indult haza. Itthon 1695-ben Erdély kormányzójának, gr. Bánffy Györgynek lett udvari papja, 1696 első felében pedig a bölcsészet és bibliai nyelvészet tanszékét foglalta el Kolozsvárt, melyen haláláig működött. – Művei: Monumentum vitae et mortis… Gregorii de Bethlen… consortis… – Mariae Toroczkai (Rövid gyászbeszéd és gyászversek). (Kolozsvár, 1698.) Példája a közönséges jóra született embernek (Halotti oratio →Misztótfalusi Kis Miklós felett). (Uo. 1702.) – Üdvözlő verset írt Vecsei Györgyhöz (1692.) és Vásárhelyi Istvánhoz (1692.) Respondens volt a „De seculo futuro” (1692.) tartott vita első felében.