Szász Károly id. (Szemerjai) (Vízakna, 1798. jan. 25. – Marosvásárhely, 1853. okt. 25.) ref. tanár. 1805-től Nagyenyeden tanult, s miután 1814–15-ben Kolozsvárt a római katolikusoknál jogot hallgatott, Marosvásárhelyre ment gyakorlatra, hol 1817-ben ügyvédi oklevelet szerzett. Ettől fogva nevelősködött Bécsben természet- és mennyiségtannal foglalkozva. 1820-ban jogtanár lett Nagyenyeden, előbb segéd-, a következő évtől rendes minőségben. 1837-ben a természet- és mennyiségtani tanszékre helyeztette át magát. Haladó iránya miatt súlyos viszály támadt a tanári kar kebelében, mely állami beavatkozásra, vizsgálatra, de végül is igazolására vezetett. Részt vett az 1834-i és 1838-i országgyűlésen, melyeknek szabadelvű vezérszónoka volt; majd az 1848-i erdélyi s erre a magyar országgyűlésen. Ebben az időben vallás- és közoktatásügyi államtitkárrá neveztetett ki. A szabadságharc bukása után egy ideig zaklatták, de kegyelmet kapván, 1851-ben visszatért tanszékére, azonban az elpusztított Nagyenyed helyett Marosvásárhelyre. – A Magyar Tud. Akadémia 1833-ban levelező, 1834-ben rendes tagnak választotta. – Egyházi érdekű művei: A derék ember és ritka érdemű tanító képe (Emlékbeszéd →Köteles Sámuel felett). (Kolozsvár, 1831.) Sylloge tractatuum aliorumque actorum publicorum historiam… diplomatis Leopoldini… illustrantium… (Uo. 1833.) – „A hajnal emberei” címmel regényt írt róla Berde Mária (1943.).

Irodalom: br. Kemény Zsigmond: Emlékbeszéd Sz. K. felett (Magyar Tud. Akadémia Évkönyve, IX. 1859.), P. Szathmáry Károly: A gyulafehérvár–nagyenyedi Bethlen-főtanoda története (1868.). A nagyenyedi ev. ref. főiskolában mutatkozott eseményeknek nyilvános előterjesztése (1842.), Varga Zoltán: Sz. K. és Péterfi Albert (1943.).