Szabó Sámuel (Abrudbányai) (Abrudbánya, 1756. – Gagy, 1856. szept. 22.) unit. tanár. Abrudbányán kezdte iskoláit. Még Torockón és 1771-től Kolozsvárt tanult, ahol 1778-ban segédkántor lett. 1781-től 1787-ig tanító volt Torockón. 1790-ben külföldre ment s egy évi bécsi időzés után Németországot járta be, 1791-ben a göttingeni egyetemre is beiratkozván. 1792 őszére jött haza s 1795-ben →rektornak választották Székelykeresztúrra. 1813-ban lemondván, hely nélkül volt két évig, Pókakeresztúron tartózkodván ezalatt. 1815-től Tordán vitte a rektori tisztet, míg 1830-ban →teol. tanár lett Kolozsvárt. Két év múlva nyugalomba lépett. – Kéziratban is maradtak művei: a kinyomottak közül a következőkről tudunk: Igaz theologus, vagyis egy olyan beszélgetés. melyben mutogattatik, hogy az igaz theologus a legjobb és a legbölcsebb ember e világon (Zsinati prédikáció), (Kolozsvár, 1795.) A megjutalmazott hívség (Gyászbeszéd →Petrityevith Horváth Ferenc felett). (Uo. 1805.) Az ember és fejedelem kötelessége (Vernet után Erdélyi Múzeum IV., 1815.). Százéves korában írt prédikációját a Ker. Magvető 1874-ben közölte.

Irodalom: Sándor János: Sz. S. életrajza (Ker. Magvető, 1874.).