Sopron-Vas vármegyei ev. egyházkerület (másképpen vasi vagy rábamelléki), az e vidéki protestánsoknak 1595-től két felekezetre oszlása folytán állt elő, s a Formula Concordiae kisebbik részének (Epitome) magyar fordításával, külön →agendájával és a baranyai egységes prot. jellegű kánonok alapján készült törvénykönyvével már 1598-ra végleg szervezve volt. Ekkor négy →esperes felügyelete mellett mintegy 60–80 egyházból állott, melyek nemcsak Sopron és Vas vármegyékben majdnem egy tömegben terültek el, hanem Zalának is átterjedtek egy részére. →Szuperintendenst az eredetileg nekik is felettük álló →Beythe életében nem választottak, hanem az esperesek egyike szerepelt első vagy fő gyanánt, kinek utóbb be is töltötték az esperesi helyét. Annak halála után 1612-ben érezték aztán magukat felszabadultaknak minden régi kötelék alól s ettől fogva volt igazi püspökük. →Egyházmegyéik száma és területe a 17. század második évtizedétől többrendbeli változáson ment át, az egész magyar protestánsságban sem oly sűrűn, sem oly mérvben elő nem fordulón, mint itt, állandóan tisztán a körülmények alakulásához képest, melyek közt gyakran jutott szerep a személyieknek is. Általánosságban mégis következők voltak az egyházmegyéi: →sopronvidéki német, →kőszegvidéki német, →fertőninneni, →rábaközi, →csepregi, →sárvári, →hegyháti, →mura-szombati, →légrádi. Lassanként a kerülethez társultak Győr, Veszprém, Somogy, majd Komárom és Fejér vármegyei gyülekezetek is a győri és veszprémi róm. kat. püspökség területéről. 1661-ben kilenc egyházmegyéjében mintegy 220 anyaegyház tartozott belé, noha hosszú volt már a lajstroma az addig elvetteknek is, és 1647-ben önként átengedett néhány Moson vármegyeit a →felsődunamelléki kerületnek. Minthogy a →gyásztized az üldözők várakozásának megfelelő csökkentést hajtott végre ezen a létszámon, az egyházkormányzat megbénultával jóformán megszűnt a kerület, 1681 után ismét feléledt az egyházak egy része, de oly kevés, hogy mindössze három egyházmegye tudott új életet kezdeni: a sopronvidéki német, a győri és a kemenesaljai, mely véletlenül vált ekkor önállóvá. 1715-ben csatlakozott melléjük negyediknek a tolnai, amivel aztán egy új alakulatnak, a →dunántúli kerületnek nyílt meg az útja. A Sopron-Vas vármegyei ev. egyházkerületnek ezek voltak az első püspökválasztás előtti vezetői: →Réczés János csepregi l. 1595–1599, →Magyari István sárvári l. 1600–1605, Klaszekovics István fertőszentmiklósi l. 1605–1612, püspökei pedig: a most említett Klaszekovics István 1612–1620, →Zvonarics Mihály sárvári l. 1620–1625, Kis Bertalan sárvári l. 1625–1646, Musay Gergely lövői, nemeskéri l. 1646–1664, Fisztrovics György kőszegi l. 1665–1669 és Szenczi Fekete István kőszegi l. 1669–1681. – Törvénykönyvét, mely 1630-ban és 1650-ben látott napvilágot, kiadta →Mokos Gyula „A dunántúli ág. h. ev. egyház 1598-iki törvénykönyve” (1892.) c. művében.

Irodalom: Payr Sándor: A dunántúli ev. egyházkerület története (I. k. 1924.), Zoványi Jenő: A sopron-vasvármegyei ev. egyházkerület egyházmegyéi és esperesei a reformátusoktól való különválás utáni első negyedszázadban (Prot. Szle, 1937.).